Megrendelés
Jegyző és Közigazgatás

Fizessen elő a Jegyző és Közigazgatásra!

Előfizetés

Kőhalmi Erika: Fáktól az erdőt (Jegyző, 2011/3., 20. o.)

"... munkánk során betartjuk a törvény betűjét - de nem a szellemét". (idézet a "Beismerő vallomás" című amerikai filmből)

A 2011. január-februári számban megjelent "Az iskoláztatási támogatás felfüggesztése" című nagyszerű íráshoz kiegészítésképpen - vagy éppen a cikk gondolatmenetét tovább folytatva - néhány észrevételt szeretnék tenni. Attól eltekintve, hogy még az "elején vagyunk", hiszen egy év sem telt el az e tárgyban megalkotott új jogszabály, a 2010. évi LXVI. törvény hatályba lépése óta, már körvonalazódni látszik, hogy a jogalkalmazás, a gyakorlat bizony-bizony most is csak az adminisztrációra helyezi a hangsúlyt.

Nem mondok újat és eredetit, ha azt állítom, hogy agyonadminisztráló ország vagyunk. Hogy a jogalkotás szinte csak erre inspirálja-e a jogalkalmazókat, és ha igen, miért - abba most ne menjünk bele. A lényeg, hogy mire egy jogszabályt úgy istenigazából elkezdenénk alkalmazni, már elborít bennünket a hozzá kapcsolódó bürokrácia. Mi pedig szorgalmasan gyártjuk a kimutatásokat, a statisztikákat, és az adatszolgáltatásokat - mindezt cifránál cifrább nyomtatványokon. Egy egész "iparág" épült már ennek kiszolgálására, gondoljunk csak a különböző módszertani könyveket és iratminta-tárakat árusító vállalkozásokra.

Nincs ez sajnos másképpen az iskoláztatási támogatás felfüggesztésével kapcsolatos jegyzői feladatok ellátásánál sem. Túl azon, hogy nem kevés pénzügyi adminisztrációt is nyakunkba zúdított a végrehajtás - kezdve az önkormányzati családtámogatási számla megnyitásának kálváriájától a havi gyakoriságú átutalási megbízások felküldésén keresztül a pénzfelhasználási terv készítéséig - (csak némi iróniával jegyzem meg, hogy ez utóbbi követelmény még a közigazgatási iratmintákat gyártó céget is padlóra küldte, mert égen-földön nem láttak eddig még csak hozzá hasonlót sem) - nem jártunk jobban gyámhatóságként sem. Végzés 10 igazolatlan óránál (szülő, gyermekjóléti szolgálat, iskola felé), felfüggesztő határozat 50 óránál, védelembe vételi eljárással és eseti gondnok kijelölésével megspékelve. Mindezt feszített határidőben, pattogósan. Mint valami harci támadás levezénylése a bürokrácia hadszínterén és eszközeivel. Ha ez nem lenne elég, ráadásnak ott van az úgyszintén törvényileg elrendeltetett felülvizsgálat, ahol még az az egyszerű tény is bezavar, hogy az iskolaév nem folyamatosan 12 hónapból áll, és eleve fáziskéséssel indul a támogatás felfüggesztése.

A teljes tartalom megtekintéséhez jogosultság szükséges.

A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.

Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!

Tartalomjegyzék

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére