A kissé hosszadalmas címmel két kérdést akartam érzékeltetni. Az egyik az, hogy ma, amikor késhegyig menő viták folynak arról, hogy az Alkotmánybíróság felülbírálhatja-e a Legfelsőbb Bíróság jogegységi határozatait, felmerül a kérdés, hogy a bíróságok értelmezhetik-e, s ha igen, milyen formában az Alkotmánybíróság határozatát. Ennek a kérdésnek ad aktualitást az Alkotmánybíróság 33/2003. (VI. 19.) sz. határozata, amelyet máris országszerte eltérően értelmeznek, s nem csak az érdekeik szerint ellentétes oldalon álló adóhatóságok és felszámolók, hanem egyes bíróságok is. (A dologban az a szomorú, hogy eddig csak egyes jogszabályok értelmezésével kellett a bíróságoknak bajlódni, ma pedig ebbe a sorba került egy alkotmánybírósági határozat is.)
A másik - és számomra fontosabb - kérdés az, hogy az Alkotmánybíróság 33/2003 (VI. 19.) sz. határozata ténylegesen miként értelmezhető.
A Cstv. 1997. évi módosítása (1997. évi XXVII. tv., azaz a II. Cstv. Novella) vezette be a nyilvántartásba vételi díj, közismertebb nevén a regisztrációs díj fizetési kötelezettségét azon hitelezők számára, akik a felszámolási eljárásban hitelezői igényt kívántak érvényesíteni. A regisztrációs díj bevezetésének egyik célja az volt, hogy ezzel fedezetet teremtsen a felszámoló díjára. A törvénymódosítás előtt ugyanis már tapasztalható volt az a jelenség, hogy az adós cégek vezetői, illetve tulajdonosai kivonták a vagyont a felszámolás alá kerülő cégből, így a vállalkozói alapon dolgozó felszámolók nem jutottak hozzá a felszámolói díjhoz. A módosítás bevezetése után az egyik legnagyobb befizető az adóhatóság lett, mert szinte valamennyi felszámolási eljárásban érvényesített követelést.
A másik célja a törvénymódosításnak az volt, hogy -a törvényben felsorolt kivételektől eltekintve - az váljon hitelezővé, aki a nyilvántartásba vételi díjat befizette.
Az 1997. évi XXVII. tv. indokolása ezzel kapcsolatban a következőt emelte ki:
"A felszámolás kezdő időpontja után - a törvény értelmében - csak az tekinthető hitelezőnek, akinek az adóssal szemben pénzkövetelése vagy pénzben kifejezett vagyoni követelése van, és azt a felszámoló nyilvántartásba vette. Mivel a nyilvántartásba vételnek az a feltétele, hogy a követelés 1 százalékát a hitelező befizesse, egyértelmű, hogy hitelezőnek is csak az tekinthető, aki ennek a kötelezettségének eleget tett, és csak őt illetik meg azok a jogok, amelyeket a hitelezőnek biztosít a törvény, így különösen a választmányalakítás és az abban való részvétel joga, az egyezségkötés joga, a szerződések megtámadásának joga."
A törvénymódosítás után az adóhatóságok mintegy évi 200 millió forint regisztrációs díjat fizettek be, jelentősen hozzájárulva a felszámolók díjának fedezéséhez.
A fenti kiadások nyilvánvalóan megterhelték a költségvetést, ezért az 1999. évi XCIX. tv. 188. §-a módosította a Cstv. 46. §-ának (7) bekezdését, s megszüntette az adóhatóság által érvényesített, az államháztartás "valamely alrendszerét megillető követelések érvényesítése kapcsán a nyilvántartásbavételidíj-fizetési kötelezettséget. Az 1999. évi XCIX. tv. 2000. január 1-jén lépett hatályba, s mivel átmeneti rendelkezést nem tartalmazott, az új szabályokat a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kellett.
A törvénymódosítás következtében mentesültek a nyilvántartásba vételi díj befizetése alól az 1990. évi XCI. törvény (Art.) 6. §-ának (1) bekezdésében felsorolt adóhatóságok, melyek a következők:
a) az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal és szervei (állami adóhatóság),
b) a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága és szervei (vámhatóság),
c) az önkormányzat jegyzője (önkormányzati adóhatóság), továbbá
d) az illetékhivatal.
A mentesség feltétele volt, hogy a fenti adóhatóságok az államháztartás valamely alrendszerét megillető követelést érvényesítsenek.
Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. tv. 2. §-a szerint az államháztartást a központi kormányzat, az elkülönített állami pénzalapok, a helyi önkormányzatok, valamint a társadalombiztosítás költségvetései (továbbiakban alrendszerek) alkotják. Bármely alrendszer követeléséről volt szó, a kedvezmény megillette az adóhatóságot.
A törvény indokolása a módosítást a következőkkel magyarázta:
"A felszámolási eljárásokban az egyik legnagyobb hitelezőként tipikusan az adóhatóság (elsősorban az állami adóhatóság) lép fel. A felszámolás alatt álló cégek tartozásainak szerkezete és a tartozások kiegyenlítési sorrendje következtében az adótartozások megtérülési rátája alacsony, átlagosan 2,2 százalék. A megtérülési rátához viszonyítva magas a követelések nyilvántartásba vételéhez fűződő regisztrációs díj mértéke. Minthogy az adóhatóság a felszámolási eljárásokban jellemzően az államháztartás valamely alrendszerének bevételi igényeit érvényesíti, indokolt, hogy az illetékmentesség mintájára az állam képviselője mentesüljön a díjfizetési kötelezettség alól. Természetesen, ha az adóhatóság valamely más jogcímen fennálló követelését érvényesíti, ugyanúgy fizet regisztrációs díjat, mint a többi hitelező."
A módosító jogszabály értelmezési lavinát indított el. Volt aki úgy értelmezte a módosító jogszabályt, hogy csak a hatályba lépése - 2000 január 1. - után indult ügyekben mentesülnek az adóhatóságok a regisztrációs díj kifizetése alól, mások úgy vélték, hogy egyéb átmeneti rendelkezés hiányában a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazható a módosítás.
(A Baranya Megyei Bíróság Gazdasági Kollégiuma például kimondta, hogy az 1999. évi XCIX. törvény 188. §-ával módosított Cstv. 46. §-ának (7) bekezdését a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell, s amennyiben a felszámolás közzétételére oly időpontban kerül sor, hogy a követelés bejelentésére és a nyilvántartásba vételi díj befizetésére nyitva álló 40 napos határidő 2000. január 1. után telik le, az adóhatóság nem köteles nyilvántartásba vételi díjat fizetni.)
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
