Az anyagi jog polgári peres, valamint választottbírósági eljárás útján történő érvényesítése során, számos költségelem jelentkezhet az igényérvényesítő fél oldalán, mely körülmény - különösen egy nagyobb pertárgyértékű jogvita esetén - meggátolhatja, illetve korlátozhatja a jogaiban sértett fél igényérvényesítését. A common law jogcsaládban kialakult third party funding (TPF), azaz az eljárási költségek harmadik fél általi finanszírozásának konstrukciója, a piacgazdaság követelményeivel összhangban álló megoldást kínál a problémára. Napjainkban megfigyelhető a TPF térhódítása a kontinentális jog rendszerébe tagozódó országok tekintetében is, annak ellenére, hogy a normatív szabályozása még nem alakult ki, így jelenleg a TPF-megállapodások Európa-szerte jogi reguláció és kontroll nélkül kerülnek megkötésre. Ez visszaélésekre, tisztességtelen feltételek alkalmazására adhat lehetőséget a perfinanszírozók számára.
In the case of enforcement the substantive law, during a civil suit or arbitration, several expenditures may arise on the litigant's side. The high level of upfront costs may prevent or limit the enforcement of claims by the party whose rights have been violated, especially when the amount involved in a dispute is rather high. The third party funding from common law - which allows that a third party finances the expenditures of the litigant - offers solution to this problem in accordance with the requirements of the market economy. Nowadays one can observe that TPF is gaining more and more significance, even in civil law countries, despite of that its normative regulation has not yet been established. Hence, TPF agreements are concluded without any regulations and control across Europe, which may provide opportunities for abuse and application of unfair terms for litigation financiers.
Tárgyszavak: választottbírósági eljárás, third party funding, eljárási költségek finanszírozása, harmadik fél
Az eljárási költségek finanszírozási képességének kérdése valamennyi bíróság előtti eljárás tekintetében neuralgikus pont. A társadalomnak alapvető érdeke fűződik ahhoz, hogy a jogalkotó olyan jogszabályi környezetet teremtsen, amelyben mind a természetes, mind a jogi személyek hatékonyan, akadályoktól mentesen képesek jogaikat érvényesíteni. A bírósághoz fordulás joga az állami bírósági út vonatkozásában alkotmányos alapjogot is képez.
Mind az állami bíróságok, mind a választottbíróság[1] eljárásával összefüggésben keletkező költségek megfizetése képességének jelentőségét az adja, hogy az alapvetően befolyásolja a jogaiban sértett fél anyagi jogi igényének érvényesítését, hiszen már az eljárás megindítása körében felmerülnek olyan költségek, melyek - különösen egy nagyobb pertárgyértékű eljárás esetén - olyan kiadásokat képeznek az igényérvényesítő oldalán, melyek előlegezéséhez nem rendelkeznek kellő mennyiségű likvid pénzeszközzel. Különösen igaz ez a természetes személyek, valamint kis- és középvállalkozások vonatkozásában, főként azokban az esetekben, amikor az ellenérdekű fél olyan tőkeerős vállalat, amelynek nem okoz pénzügyi nehézséget az eljárás vele szemben történő megindítása.
Erre a problémára kínál megoldást a third party funding, azaz az eljárási költségek harmadik fél általi finanszírozásának konstrukciója, melynek lényege, hogy egy harmadik - a jogvitában nem érintett - fél fizeti, perjogi terminológiával: előlegezi meg az igényét érvényesítő fél oldalán keletkező eljárási költségeket és jogi képviselőjének munkadíját egy előre meghatározott részesedésért, mely az igényérvényesítő fél pernyertességének esetén realizálódik a finanszírozó számára.
A TPF tehát lehetővé teszi, hogy elősegítse az anyagi jogi igények érvényesítését olyan személyek vonatkozásában, akik képtelenek lennének arra, hogy finanszírozzák saját igényük érvényesítését, aminek következtében megfigyelhető a TPF alkalmazásának terjedése a civiljogi országok körében is.
Tekintettel arra, hogy a TPF az angolszász jogi kultúra jogintézménye, amely napjainkban a normatív szabályozás hiányának ellenére egyre nagyobb jelentőségre tesz szert a kontinentális jogi kultúrát adaptáló országokban is, jelen tanulmány célja, hogy támpontként szolgáljon a TPF magyar jogrendszerben való elhelyezésének és szabályozásának körében.
A kitűzött cél megvalósítása érdekében a tanulmány második fejezetében a jog-összehasonlítás eszközének alkalmazásával bemutatásra kerülnek a tanulmánnyal érintett angolszász jogrendszeri szabályozási modellek. A harmadik fejezetben pedig a magyar jogszabályi környezetben azonosítható, igényérvényesítést elősegítő rendelkezéseket vázoljuk, nagy hangsúlyt fektetve a releváns alkotmánybírósági és rendes bírósági gyakorlatra, valamint a TPF alkalmazása melletti és elleni érvek kerülnek rögzítésre. A tanulmány zárásaként, a következtetések körében - a kutatás eredményeinek értékelése útján -egy optimális szabályozási modellre teszünk javaslatot.
- 442/443 -
A TPF konstrukciója az 1990-es években, Ausztráliában került elsőként alkalmazásra.[2] Kezdetben a harmadik fél által történő finanszírozást a fizetésképtelenségi eljárások érvényesítése körében használták, majd az ezredfordulót követően fokozatosan kiterjesztették hatókörét a polgári és kereskedelmi peres, valamint a választottbíróságok eljárására is.[3] Egy, a közelmúltban készült felmérés szerint, az elmúlt hat évben a szövetségi bíróságokhoz benyújtott keresetek csaknem 50%-át harmadik felek finanszírozták.[4]
2006 előtt egy bírósági eljárásnak a harmadik fél által - kifejezetten haszonszerzési célból történő - finanszírozása tiltott volt, köszönhetően a maintenance[5] és a champerty[6] jogelveknek. Az említett jogelvek tehát sokáig akadályát képezték a TPF jogszerű alkalmazásának. A fordulópontot az ausztrál joggyakorlatban az Ausztrál Legfelsőbb Bíróság egy 2006-ban hozott döntése jelentette, amelyben rögzítésre került, hogy az eljárási költségek harmadik fél általi finanszírozása nem minősül eljárással való visszaélésnek, és nem áll ellentétben a közpolitikai célokkal sem. A bíróság azt is kimondta, hogy a TPF alkalmazása nem tiltható meg azon az alapon, hogy az a maintenance és a champerty doktrínáiba ütközik.[7]
Miután a TPF alkalmazásának akadálya megszűnt, a bírói gyakorlat kidolgozta a TPF szabályozási kereteit is. Az Ausztrál Szövetségi Bíróság egy 2009-ben hozott döntésében[8] rögzítette, hogy a harmadik fél általi perfinanszírozási megállapodás és az ügyvéd perbeli meghatalmazása együttesen egy szervezett befektetési rendszernek minősül, amely a cégjogi törvény 9. szakaszának hatálya alá tartozik, így ezeket a szervezett befektetési rendszereket nyilvántartásba kell venni és rendelkezniük kell hatóság által kiadott, pénzügyi szolgáltatások nyújtására vonatkozó licenc engedéllyel.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
