A büntető anyagi jogi szabályozás megújulása, a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. C. törvény tovább nem halaszthatóvá tette a vele számos szempontból összefüggő új Bv. törvény megalkotását. A jogalkotó több, mint másfél évszázados büntetőjogi hagyományok értékeit megtartó kereteken belül igazította az aktuális kriminálpolitikai irányvonalba a szabályozást, illő koherenciára törekedve. Az azonos cél tartalma az ítéletben meghatározott joghátrány érvényesítése és a személyiség olyan kedvező irányba fejlesztése, hogy az elítélt szabadulása után a társadalomba sikeresen visszailleszkedjen, amit a mentesítés is szolgál.
A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (a továbbiakban: Btk.) és a büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról szóló, a 2014. évi LXXII. törvény 22. címében (93-162.§-ok) foglaltakkal módosított 2013. évi CCXL. törvény (a továbbiakban: Bv.tv.) számos szempontból összefügg egymással, egyik sem nélkülözheti a másikat. Legszorosabb az összefüggés a büntetőjog két alappillére; a bűncselekmény és a büntetés közül a büntetéssel van, de az elkövetett bűncselekményre is figyelemmel kell lenni a büntetés-végrehajtási szakaszban is.
A büntetés a bűncselekmény miatt, annak elkövetőjével szemben alkalmazott joghátrány. Horatius-i megfogalmazás, hogy a bűn nyomon kísérője a büntetés. Aiszkhülosz, Euripidész és Szophoklész 2500 évvel ezelőtt tragédiájukban; az Elektrában Oresztésszel mondatják el a következőt: "...ha a bűnt nem követi büntetés, nincs többé törvény, a világ sem világ, az ember sem ember". Napjainkban a büntetés fogalmi eleme, tartalma a megbüntetett személytől jogok vagy javak elvonása. Ez a joghátrányokozás azonban nem cél, hanem eszköz, amely a büntetés célját szolgálja. "A büntetés célja a társadalom védelme érdekében annak megelőzése, hogy akár az elkövető, akár más bűncselekményt kövessen el.",[1] tehát a mások elrettentése és a bűnelkövető letérítése a bűn útjáról. A bűnözésre adott válasznak tiszteletben kell tartania mindenkor a büntetőjog és a büntetés-végrehajtási jog társadalmi funkcióját; igazodnia kell ezek hagyományos értékeihez és a jogállamiság megkívánta feltételekhez; azaz az elkövetett bűncselekmény súlyához igazodó büntetés keretei között csak az individualizációval lehet a speciális prevenció szempontjait érvényesíteni. Ugyanakkor figyelembe kell venni a sértettek szükségleteit, valamint a bírósági elvárásokat is. A bűnelkövetőkhöz viszonyulás napjainkban azonban már más, mint az említett tragédiában. Ma is helytálló viszont az a római jogi tanítás, miszerint "Prohibenda est ira puniende", azaz "Tilos a harag a büntetésben".
A szankciórendszernek - beleértve a végrehajtási szakaszt is - bölcsnek kell lennie, preventívnek emberi és gazdasági szándékaiban, bölcsnek a jogsértőkkel szemben, és a jogegység szempontjából éppúgy, mint az áldozat számára.
A büntetésekhez fűzött hátrányos jogkövetkezmények alóli mentesítésnek az a feladata, hogy a társadalom védelmének szem előtt tartásával biztosítsa az elítélt teljes jogú részvételét a társadalom életében, illetve az elítélt számára újra megteremtse e részvétel lehetőségét. Tehát a társadalomba való visszailleszkedés lehetőségét nyújtja.
- 125/126 -
A mentesítés azokra a hátrányos következményekre vonatkozik, amelyeket jogszabály az elítéléshez fűz. Elítélésen kell érteni, hogy a bíróság az elkövetővel szemben az elkövetett bűncselekmény miatt jogerős határozatában büntetést szab ki. A büntetés helyett intézkedés alkalmazása nem tekinthető elítélésnek, de ez nem jelenti azt, hogy jogszabály büntetőjogi intézkedés alkalmazásához ne fűzhetne hátrányos jogkövetkezményt (például: szerepel a bűnügyi nyilvántartásban is). Ezért találó, jó a Btk. X. fejezetének címe és fogalom használata.
Az elítéléshez fűződő hátrányos jogkövetkezmények alóli mentesítés a büntetés-végrehajtás rendeltetése, célja, feladata közötti összefüggés több vonatkozásban is kimutatható. A Bv. tv. 1. § (1) bekezdése szerint "A büntetés-végrehajtás feladata a büntetési célok érvényesítése a büntetés, illetve az intézkedés végrehajtásán keresztül, azzal a célkitűzéssel, hogy a végrehajtás során az egyéniesítés szempontjait biztosítani kell annak érdekében, hogy az megfelelően szolgálja az egyéni megelőzési célokat". Az azonos célokon belül tehát a büntetés-végrehajtás az egyéni megelőzési célok elérésére helyezi a hangsúlyt értelemszerűen. A végrehajtás rendjét is úgy kell kialakítani, hogy a szankció tartalmát képező joghátrány és a megelőzést szolgáló rendelkezések érvényesítésén túl elősegítse az elítélt társadalmi beilleszkedését és nála a jogkövető magatartás kialakulását.[2]
A mentesítés szintén ezt a társadalomba visszailleszkedést szolgálja, mivel a szankcióhoz törvény által fűzött hátrányos jogkövetkezmény a törvényben meghatározott idő elteltével az elítélés miatt már nem állapítható meg az elítélttel szemben.[3] Lényegében ennél a pontnál végképp befejeződik a bűnelkövetés miatt szankcióval sújtott személy visszatérése, visszatérítése a társadalomba. Az elítéléshez fűződő hátrányos jogkövetkezmények részben büntetőjogiak, részben a büntetőjogon kívül érvényesülnek. Ahhoz, hogy a büntetőjogi jogkövetkezmények érvényesüljenek, újabb bűncselekményt kell elkövetnie az elítéltnek. A büntetőjogon kívüli jogkövetkezmények a társadalom életének a legkülönbözőbb területein érvényesülnek. Jelentősége van, hogy az elítéltet milyen bűncselekmény miatt, milyen büntetésre ítélték. Bizonyos munkakörök és tisztségek betöltéséhez nemcsak büntetlen előéletet, hanem feddhetetlen előéletet is megköveteltek és megkövetelnek napjainkban is. A mentesítés szabályozásánál is a büntetés céljának megfelelően szem előtt kell tartani a társadalom védelmét, újabb bűncselekmény elkövetésének megelőzését, akár az elkövető, akár más által. Ezen kívül biztosítani kell azt is, hogy a mentesítés ne sértse mások jogait. E követelmények együttes érvényesítése végett történik a mentesítés differenciált szabályozása. Tehát a Btk.-ban a büntetés célja, a mentesítés célja és a Bv.tv.-ben a büntetés-végrehajtás célja összecseng. A büntetés egy hátrány, jogkorlátozás, egy szükséges rossz, de kifejezésre jut az is, miszerint nem szükséges, hogy csak rossz legyen. A büntetési célokat is az emberre - mint individuumra és társadalmi lényre - tekintettel kell megfogalmazni. Ennek az emberi jogi elvárásnak a Bv.tv. eleget tesz. A bűnelkövető emberben viszont nem csak az individuumot, hanem az embertársat is látnunk kell. (Omnis homo persona, nec res - Minden ember személy és nem dolog).
A cél tehát a bűncselekmény folytán megbomlott jogi egyensúly helyreállítása, amely a büntető felelősségre vonás hatálya alatt álló személy részére a cselekményéért hátránnyal járó következményt jelent, de a reintegráció, a reszocializáció is hozzájárul a megbomlott egyensúly helyreállítása fő követelményének érvényesülésében.
Mindig időszerű és megalapozott tudományos törekvést tükröz, hogy a büntetőeljárás megindulásától az utógondozás megszűnéséig, sőt a bűnügyi nyilvántartásból törlésig tartó folyamatot, mint egységes egészet vizsgáljuk, mint olyant, amely a társadalommal összeütközésbe került személyt hivatott a társadalomba visszavezetni, ott elismertetni; éppen a társadalom, a többi ember védelme érdekében. Mit ér a nyomozás vagy a tárgyalás által esetleg kiváltott "morénói pszichodráma", rádöbbenés tettének elítélendőségére, ha az elítélt nem részesül további pozitív ráhatásban a büntetés végrehajtása alatt, ha nem kap segítséget szabadulása után a társadalomba beilleszkedéshez?
A nyomozás megindulásától a tárgyaláson és a végrehajtáson, valamint az utógondozáson át, a hátrányos jogkövetkezmények alóli mentesítést követő várakozási idő utáni bűnügyi nyilvántartásból törlésig tartó idő lejártáig mindegyik időszaknak, szakasznak a koncepciója és szerkezete középpontjában - mint tettesnek és sértettnek egyaránt - az ember védelmének és tiszteletének kell állnia. Ebből levezethető szabadságának korlátja is, amelyet csak annyiban gyakorolhat, s amelynek tiszteletben tartását csak annyiban igényelheti másoktól, amennyiben embertársainak ugyanolyan és éppúgy tiszteletben tartandó szabadságába, jogaiba nem ütközik.
Az Alaptörvény XV. Cikk (4) bekezdése szerint "Magyarország az esélyegyenlőség és a társadalmi fel-
- 126/127 -
zárkózás megvalósulását külön intézkedésekkel segíti". Az Alkotmánybíróság a 13/2001. (V. 14.) AB határozatában kimondta, hogy maga a büntetés-végrehajtási intézmény közvetlenül is a bűnözés megelőzés különböző szintjeire tartozó feladatokat lát el. Pl. hogy a joghátrány érvényesítése során elősegítse az elítéltnek a szabadulás után a társadalomba történő beilleszkedését, és azt is, hogy tartózkodjék újabb bűncselekmény elkövetésétől. Határozatában kiemelte, hogy a végrehajtás során figyelemmel kell lenni a szabadulás utáni reintegráció szempontjaira is.
A 144/2008. (XI. 26.) AB határozat a reszocializációhoz való jogot az emberi méltóságból vezeti le. A határozat leszögezte, hogy az "elítélteknek lehetőséget kell biztosítani a rehabilitációra, hogy jogsértés nélkül helyt álljanak egy szabad társadalom feltételei között".
Van olyan álláspont, amely szerint például a mentesítés jelenlegi rendszere megszakítja a büntetés-végrehajtás alatti reintegráció folyamatát, és a börtönben végzett reszocializációs munka ellenében fejti ki hatását. A "megszakítás" helyett én a "nem könnyíti meg", de szükséges ilyen igazságos, rossz a bűnelkövető számára a többi ember biztonsága, biztonság érzete okából is.
Ismert, hogy az integráció latin eredetű szó, egyes részek egyesülését, összegződését, hozzácsatolását jelenti másokhoz. A szocializáció szintén latin eredetű kifejezés, amely alatt az egyén társadalmi életben való hatékony részvételéhez szükséges szabályok, normák elsajátítását kell érteni. A nemzetközi szakirodalomban sem következetesen használják. Többször szak-specifikus fogalomként szerepel. A Bv.tv. és módosítása mintegy félszáz alkalommal használja a reintegráció kifejezést, azonban a kifejezés pontos definícióját nem adja meg. Egyet lehet érteni azzal, hogy az egyértelmű definiálás nélkülözhetetlen. A Bv.tv. átlépi a reintegrációs korlátait (bár nem távolodik el tőle teljesen az "az is elég, ha nem rontjuk el még jobban" helyébe az "azt akarjuk, hogy ténylegesen, belsőleg javuljon meg" lép, ezért itt már nem reintegrációról van szó, hanem reszocializációról. Valóban kérdéses, hogy a Bv.tv. megfelelő terminológiát használ-e? Nem alkalmazható szinonimaként a reszocializáció és a reintegráció fogalma. Az elítéltnek a fokozatosság jegyében történő reintegrációs karrier bejárásával bv. intézeten belüli életkörülményei differenciáltabbá válhatnak. Az új Bv.tv már megkívánja az elítélt aktív magatartását a reintegrációs cél elérése érdekében. A reintegrációt úgy is értelmezték, mint olyan tevékenységek és intézkedések összessége, amely képes a zárt intézeti tartózkodás ténye által okozott pszichés, egzisztenciális ártalmakat csökkenteni; vagy hozzájárulni ahhoz, hogy az egyén a zárt intézetből kikerülés után a társadalom által elfogadott módon élhessen. A jogalkotó kifejezésre juttatta, hogy ehhez a reintegrációs technikák intézményes, szabályozott, szervezett alkalmazása szükséges. Lényegében a társadalom életébe való visszatérítést, annak életébe történő új részvételt elősegítő folyamatról van szó.
A reintegráció és az azzal rokon fogalmak - hazánkban elsősorban a reszocializáció mögött - az utóbbi időben háttérbe szorult a rehabilitáció fogalma, amely az elkövetők kezelésének irányaival, módszereivel foglalkozik.
A rehabilitációt, a reintegrációt, az újra belépés, a dezisztenciát és egyéb rokon fogalmakat egyaránt használják a szakirodalomban a kriminális tevékenység befejezését elősegítő pszichológiai és társadalmi folyamatok, illetve beavatkozások leírására. A pszichológusok inkább a rehabilitáció kifejezést használják, míg a kriminológusok a reintegráció és a dezisztencia fogalmait részesítik előnyben, mivel a rehabilitáció valami korábbi és kívánatos állapothoz való visszatérés folyamatát sugallja, amely a bűnelkövetők nagy részénél talán sohasem volt meg. A "re" előtag valamely korábban fennállott állapot visszaállításának folyamatára utal. Az orvostudományban betegségek esetén alkalmazható, a bűnelkövetők vonatkozásában azonban nem feltétlenül helytálló ez a megközelítés, mivel sok elkövető életében sohasem volt olyan kedvező pszichológiai vagy társadalmi állapot, amelynek helyreállítása cél lehetne. A szocializáció: a normák és értékek, a viselkedés módosulásai az emberi pszichében megy végbe.
Elfogadhatjuk a rehabilitáció - mint ismert; van erkölcsi, jogi vagy bírói, társadalmi - olyan tág értelmezését, mint amely szerint a reintegrációt is magában foglaló reszocializációs folyamat része, és magában hordozza a bűnismétlés megelőzésének szándékát. Igen fontos helyet foglal el és létezik a kifejezetten büntetőjogi rehabilitáció is.[4] A büntetés végrehajtása során a személyes vagy pszichológiai rehabilitáció jelentőségét hangsúlyozták többen.[5]
A személyes javulás teóriájának a magaviseleti premisszája egyébként abból áll, hogy bizonyos bűncselekmény pszichológiai probléma, illetve ilyen vagy olyan címen bekövetkező nehéz helyzet határozza meg jelentős mértékben. Megjegyezhető közbevetőleg, hogy ez az elmélet szoros kapcsolatban áll a pozitivista kriminológiával. A reintegrációs folyamat intézményes támogatásához elengedhetetlen az elítélt személyiségének, a rendszer integrációs zavarokból adódó problémáknak, továbbá a szociális integrációs zavaroknak a pontos diagnózisa is.
A visszavezető úton mindenekelőtt az elítéltek életviszonyainak alakulására kell a legnagyobb hangsúlyt
- 127/128 -
fektetni, azaz a reintegrációs céloknak a megfelelő irányú hatásokat kell keletkeztetni. A második terület az elítéltek cselekvéseinek szabályozása, azaz olyan tevékenységi formák gyakoroltatása, erősítése, vagy éppen ellenkezőleg: háttérbe szorítása, csökkentése, amelyek által lehetőséget biztosítanak az elvárt kedvező hatás elérésére. A harmadik szempont pedig az elítéltek felfogásának alakítása, amely egyben a legnehezebb is, és amely az értékrend változását, az ismeretek bővítését, a beilleszkedésre irányuló törekvések erősítését tartalmazza.
"...A szabadságvesztés végrehajtása során a büntetés-végrehajtási szervezet az elítélt életébe csak a büntetés céljának eléréséhez szükséges mértékben avatkozik be. Az elítélt szabadságvesztés alatti életvitelét - ha erre képesnek és késznek mutatkozik - vele együttműködésben kell kialakítani."[6]
Lényegét tekintve ez reintegrációs tevékenység. A Bv.tv. 83. § (3) bekezdése szerint "Az elítéltek társadalmi beilleszkedését elősegítő reintegrációs tevékenységet a végrehajtásért felelős szerv - önállóan vagy más szervezetekkel együttműködve - az elítéltek munkáltatása, terápiás foglalkoztatása, továbbá általános iskolai, illetve középfokú iskolai oktatása, felsőfokú tanulmányok végzése, szakképzése, szakmai gyakorlat megszervezése, valamint egyéb reintegrációs programok által biztosítja. A végrehajtásért felelős szerv a reintegrációs tevékenységet az elítélt személyéhez igazodó szakmai módszerekkel végzi."
A fő gondolat ebben az, hogy az egyéni visszaesést reform- és visszailleszkedési stratégiával kell megelőzni, ami terápiát, tanácsadást, családon belüli beavatkozást, kognitív és viselkedési programokat, szakmai minősítés elnyerését, stb. foglalhat magába. Több európai országban létezik e stratégia, a 70-80-as évek látványos visszaesése után az ezredfordulóra valamit visszanyert az elvesztett térből. Az látszik helyesnek, ha elfogadjuk, hogy egyes visszailleszkedési programok bizonyos típusú bűnelkövetők esetén hatékonyabbak lehetnek, de csak bizonyos körülmények között. A reszocializáció elmélete inkább a diagnosztikai és kezelési folyamatokra, illetve az akkreditált programok jó végrehajtására fókuszál. A büntetés ilyen fajta megközelítésében a "diagnosztikai" eszközök lényeges szerepet játszanak.
A visszaesés elleni küzdelem egyik fontos eszköze kétségtelenül a büntetések, és a büntetőjogi intézkedések hatékony végrehajtása. Nagyobb összehasonlításokat végezni és következtetéseket levonni statisztikai adatokból egyelőre azért sem célszerű, mivel a Btk. egyes magatartásokat dekriminalizált, új tényállásokat állapított meg, illetve egyeseket összevont, másokat több tényállásra bontott, új szankciókat vezetett be. Amíg a regisztrált bűncselekmények száma csökkent, valamint azoknak az aránya, amelyeknek az elkövetője ismeretlen maradt, az elkövetők száma viszont másfélezerrel; 109.876-ra emelkedett. Az elkövetők között a büntetett előéletűek aránya változatlan 26% (28.697), viszont a bv. intézetben lévők között több mint 50%. (Legfőbb Ügyészség Informatikai Főosztálya, elítéltek vonatkozásában pedig saját felmérés.)
A büntetőjogi szankciók céljának realizálása a végrehajtás feladata, ennek meghatározása előtt helyénvaló a helyzet feltárása is, hogy milyen nagyságú a feladat. A büntetések pusztán hátrányokozó jellege fölött elszállt az idő, amit a reintegráció nagymértékű kihangsúlyozása is kifejez az Bv.tv.-ben. Fontos rész a büntető felelősségre vonás folyamatában, a tágabb értelemben vett büntetőeljárásban a szankciók végrehajtása, és a hozzájuk kapcsolódó járulékos feladatok is. Mindinkább megfelelő figyelem fordul a bűn szankcionálására, a szankcióknak a büntető felelősségre vonás folyamatában betöltött szerepére, s hogy a hatékonyságuk nagymértékben függ a büntetés-végrehajtási szervek tevékenységének színvonalától. Sokszor azonban szükséges a tovább élő gondoskodás is.
Az eredményesség fokozása minden területen megköveteli a módszerek és eszközök felülvizsgálatát, továbbfejlesztését. Így ezen a területen is.
A büntetőjog azzal tudja betölteni társadalmi szerepét, hogy büntet és véd, amit viszont majd a végrehajtási jog érvényesít. A fontosságára rámutatott a haza bölcse; Deák Ferenc az 1800-as évek első felében tiszti ügyészi tapasztalatait rögzítve így fogalmazott: "Hiába az anyagi jog tudományos művelése, a büntetésről vallott teóriák kidolgozása és hirdetése, a kiszabás elveinek kidolgozása, ha minden elképzelések megbuknak a diszfunkcionális végrehajtáson."
A célból levezethetően tehát a visszatérítés már a büntetés végrehajtási ideje alatt megkezdődik. A büntetés-végrehajtás és az utána következő visszatérítési feladatok szorosan kapcsolódnak egymáshoz, erre már a végrehajtás ideje alatt is figyelemmel vannak, s kell is lenni. A gyakorlati tapasztalatok szerint a legintenzívebb és legeredményesebb büntetés-végrehajtás is illuzórikussá válhat a visszatérítés hiánya vagy helytelensége miatt. Így annak megfelelő elősegítése nélkül, hogy az elítélt szabadulása után a társadalomba beilleszkedjék, tartózkodjék újabb bűncselekmények elkövetésétől. Ez csak részben és feltételesen valósítható meg a büntetés végrehajtása alatt. Hiába tör-
- 128/129 -
tént a szabadulás azzal, hogy soha többé "nem fogok" bűncselekményt elkövetni, ha az ilyen szándékában nincsenek körülötte erősítő, mellette állók, hanem csak ettől eltérítő - pl. volt bűntársai és volt bűnöző környezete -, akkor szertefoszlik a szabadságvesztés végrehajtása alatti minden fáradozás eredménye.
Támogatni szükséges azt a jogalkotói álláspontot, amely szerint a végrehajtás eredményessége érdekében nemcsak az elítélt, hanem a több elemből álló befogadó környezet (család, szűkebb közösség, önkormányzat, munkáltató, társadalmi szervezetek) felkészítése is szükséges a visszailleszkedés sikeressége érdekében. Ennek a visszaillesztési munkának már a bv. intézetben a befogadás után el kell kezdődnie. Az elítélt igényeit is figyelembe vevő egyéb komplex reintegrációs program kialakítása az új törvény értelmében magában foglalja az oktatást, képzést, és szükség szerint szakképzés megszervezését, a különféle fejlesztő készségekre vonatkozó programokat, munkakeresésre irányuló ismereteket, minden olyan programot, tevékenységet, amely elősegíti, támogatja a társadalomba történő visszailleszkedés hatékonyságát, a visszaesés esélyének csökkenését. Könnyebb a társadalmi elvárásokhoz alkalmazkodnia az elítéltnek, ha a szabadságvesztés töltése alatt képesítést szerez, munkát végez.
Az Bv.tv. a hosszabb tartamú szabadságvesztést és a rövid tartamú szabadságvesztést töltők között differenciál a reintegrációs tevékenységben, az utógondozásuk előkészítésében is. A szabadulásra felkészítésben, gondozás keretében a pártfogó felügyelő is az Bv.tv. 185. § (3), (5)-(8) bekezdés, a 186. § (2)-(5) bekezdés szerint tételesen felsorolt feladatok elvégzésével közreműködik. Ugyanígy a kérelmükre társadalmi kötődési programba helyezett elítéltek (vétség miatt legfeljebb egy évig terjedő szabadságvesztésre ítéltek) visszailleszkedésének segítése érdekében (Bv.tv. 187. §). A hosszabb tartamú szabadságvesztésből szabadulóknál a börtön- vagy prizonizációs ártalmak nagyobbak, mint az első bűntényes, rövidebb tartamú szabadságvesztésből szabadultaknál. Az utóbbiak esetében az a feladat, hogy lehetőleg ne szakadjon ki abból a családi, szociális, munkahelyi környezetből, melyben az elítélését megelőzően élt.
Figyelmet érdemlő körülmény volt az egyik vizsgálatomnál, hogy a 2483 értékelhető mintából visszaesettek 32%-a egy évnél rövidebb szabadságvesztést töltött. A visszaeső elítéltek az okok 46%-át kifejezetten a szabadulás utáni környezetben látták (10% hiába kért segítséget a beilleszkedéshez, nem kapott; 32,5% az alkoholt említette, rossz baráti vagy rokoni környezetre 25% hivatkozott, 10%-ot nem vettek fel dolgozni sehová, 6% családi élet felbomlását okolta, stb.). 30%-al nagyobb volt a férfiak visszaesése, mint a nőké.
"A szabadságvesztésből szabadult elítélt segítséget és támogatást kérhet, különösen a munkába álláshoz, a letelepedéshez, a szállás biztosításához, a megkezdett tanulmányai folytatásához, gyógykezeléséhez, gyógyító eljáráshoz" - a Bv.tv. 191. § (2) bekezdése rendelkezésének alapján. Ebből kitűnően nem kimerítő, taxatív a felsorolás, hanem csak a beilleszkedés szempontjából legfontosabb elemeket emeli ki a "különösen" szó használatával, amelyek az eddig hatályos szabályozásban is benne voltak. A családi kapcsolatok helyreállításának segítése ugyan nincs nevesítve külön, de a "megkezdett tanulmányai folytatásához, gyógykezeléséhez és gyógyító eljáráshoz" segítségnyújtást már nevesíti az új szabályozás.
"Az utógondozás egy komplex területet kell, hogy lefedjen, ki kell terjednie minden olyan kérdésre, amelyben a volt fogvatartott segítséget igényel" - hívja fel a figyelmet helyeselhetően az indokolás ehhez a törvényi rendelkezéshez kapcsolódóan. Ezzel megerősíti azt a szándékot, hogy nemcsak a különös jelzővel kiemelt területekre kell az utógondozásnak kiterjednie, hanem arra, amelyen a fogvatartottnak, majd szabadultnak a leginkább szüksége van rá.
Az utógondozás tartamát legfeljebb egy évben határozta meg a törvényhozó. Saját kutatási gyakorlati tapasztalataimra, a visszaesési mutatókra figyelemmel, az utógondozást végző pártfogó felügyelők létszámukhoz viszonyított túlzott leterhelésének megakadályozására is figyelemmel egyet lehet érteni ennek az időtartamnak a megjelölésével. Érezhető azonban, hogy ez egy hivatalos határidő, ami nem zárja ki a többi közreműködő további segítő tevékenységét. A Btk. szerinti mentesítés várakozási ideje ennél több a szándékosan elkövetett bűncselekmény miatti szabadságvesztésre ítélteknél. A jogalkotó úgy gondolhatta, hogyha az első büntetett előéletűként eltelt idő előtt sikerül a beilleszkedés, a többi években ezzel a teherrel, megbélyegzéssel élés ezen már nem ronthat. Lehetséges ez is, de nem szerencsés törvényszerűnek tekinteni.
A beilleszkedés, a segítés szempontjából csak az lehet a megoldás, hogy az elítélt által megjelölt letelepedés helye szerint illetékes pártfogó felügyelő végzi az utógondozást a helyi önkormányzatok, a munkáltatók, az elítélt társadalomba való beilleszkedését elősegítő karitatív tevékenységet végző civil szervezetekkel, vallási közösségekkel, valamint egyéb önkéntes közreműködőkkel.[7]
- 129/130 -
Az indokolás a helyi önkormányzatok szerepét emeli ki, de nehezen képzelhető el a lelkesedésük azért a megfogalmazásért, miszerint "hiszen kötelességük a lakhatás biztosítása és a munkahelyteremtés."
A pártfogó felügyelő számára viszont egyértelműen kötelezettségként írja elő a Bv.tv. 191. § (4) bekezdése, hogy mérje fel az elítélt szabadulását követő munkavállalásának és lakhatásának elősegítése érdekében az őt befogadó környezete szerinti munkáltatókat, civil szervezeteket, vallási közösségeket, amelyek vállalják a szabaduló elítélt foglalkoztatását, lakhatásának a biztosítását.
A törvényi rendelkezés azt sugallja, hogy vállalásról van szó. Ha a reintegrációs programba bevont, szabadságvesztés büntetéséből folyamatosan legalább 10 évet büntetés-végrehajtási intézetben töltött elítélt szabadulása esetén munkavállalásának és lakhatásának megteremtésére irányuló intézkedések nem vezettek eredményre - az esetleges korábbi ígéretek ellenére sem -, a közfoglalkoztatást, illetve a lakhatást az állam biztosítja a hivatkozott szakasz (5) bekezdése értelmében. Tehát az ő esetükben áll fenn az állami szerv kötelezettsége. Véleményem szerint ennek teljesítése ügyészi eszközökkel kikényszeríthető (felhívás, rendelkezés, büntető-, fegyelmi-, szabálysértési-, kártérítési eljárás kezdeményezése). A szociálpolitika ebben az esetben nem lép be kötelező, kikényszeríthető eszközeivel az utógondozásba, a többi esetben, ha vállalja. Sajnos a szükségessége nemcsak ezeknél az elítélteknél jelentkezhet a gyakorlati életben. Így a rövidebb tartamú szabadságvesztést töltőknél, sőt még a hosszabb ideig előzetes letartóztatásban volt személyeknél, továbbá, akiknek a kényszergyógykezelését megszüntették.
A szabaduló elítéltek munkába állításának feltételei nem voltak, s ma sem könnyűek az irántuk észlelhető előítélet, bizalmatlanság okából is. A differenciált utógondozás - fiatalkorúak, fiatal felnőtt korúak, nők, gyerekek, betegek - kapcsolatos sajátos feladatok, a nehézségek megoldása útjainak keresése külön témát ölel fel.
Meg kell említeni, mivel komoly jelentősége van a jövőt illetően: ha a fiatalkorúak javítóintézeti nevelése azért szűnik meg, mert a 21. életévüket betöltötték, vagy ha a bíróság által meghatározott tartam letelt, és családjukhoz nem térhetnek vissza, továbbá, ha az elbocsátás idején nem sikerült számukra lakhatási lehetőséget és megélhetési feltételeket teremteni, és ha a megkezdett tanulmányaikat javítóintézeti oktatás, képzés keretein belül szeretnék befejezni, a javítóintézet utógondozói részlegébe kerülhetnek a Bv.tv. 384. §-a értelmében.
A bűnismétlés megelőzésének feladata elsősorban ott merül fel, ahová a volt fogvatartott visszatér, ezért a helyi szervezetek és az önkormányzat együttműködését, részvételét erősíteni kell a kérdés megoldásában. A végezhető tevékenységek a szabadultak szükségleteihez és helyi lehetőségekhez illeszthető szociális és munkaerő-piaci problémákra megoldást kereső komplex szolgáltatások lehetnek. Így a kapcsolatfelvétel és tájékoztatás, pszichológiai tesztek felvétele, tréningek megszervezése és tartása, mentális gondozás, krízis intervenció, szociális gondozás és ügyintézés, lakhatási lehetőségek felkutatása, munkába helyezés; az utógondozás keretében is oktatás, szakképzés, képesítést adó képzések szervezése, felnőttképzési szolgáltatások, stb. Örvendetes, hogy már néhány közhasznú egyesület is alakult célprogramokkal a szabaduló emberek és munkanélküli családtagjaik segítésének megszervezése, a fogvatartottak szabadulás utáni társadalmi beilleszkedésének elősegítése végett. Ehhez a társadalom legkülönbözőbb erőinek, a nem kormányzati szerveknek is még aktívabb, szervezettebb, koordináltabb, szabályozottabb részvételére van szükség.
Az elítéltnek a büntetéshez vagy intézkedés alkalmazásához fűződő törvény által megállapított hátrányos jogkövetkezmények alóli mentesítése a Btk. erejénél fogva (törvényi mentesítés), bírósági határozat alapján vagy kegyelem útján történhet. "A mentesített személy büntetlen előéletűnek tekintendő, és - törvény eltérő rendelkezése hiányában - nem tartozik számot adni olyan elítéltetésről, amelyre nézve mentesítésben részesült."[8]
A törvénynek azonban van eltérő rendelkezése. Újabb bűncselekmény elkövetése esetén a mentesítés nem terjed ki azokra a "büntetőjogi jogkövetkezményekre, amelyeket a törvény a korábbi elítéléshez fűz".[9] Tehát a Btk. nem ismeri el minden esetben a büntetőjogi következmények alóli mentesítést. A korábbi elítélés - még ha a hozzáfűzött hátrányos jogkövetkezmények alól az elítélt mentesült is - a visszaesés több szempontú megítélésekor figyelembe vehető. A mentesítésben részesült személyen is végre kell hajtani a bíróság által kiszabott büntetést, de ha volt ilyen is, a megítélt polgári jogi igényt úgyszintén.
A mentesítés nem terjed ki továbbá a foglalkozástól eltiltás esetén a foglalkozás, járművezetéstől eltiltás
- 130/131 -
esetén a járművezetés gyakorlásának, kitiltás esetén az ítéletben meghatározott településen vagy az ország meghatározott részén való tartózkodás, sportrendezvények látogatásától való eltiltás esetén az elítélt sportrendezvények látogatásához való jogára. Ezek viszont szerepelnek akkor is az erkölcsi bizonyítványban, ha az elítélt még az ítélet jogerőre emelkedése napján mentesül is a hátrányos jogkövetkezmények alól.
Úgy gondolhatta a törvényhozó, ha a mentesítés ezekre is vonatkozna, az a körülmény megnehezítené a végrehajtásukat. Véleményem szerint ez viszont olyan jogkorlátozást, megbélyegzést jelent - különösen határozatlan időre szóló eltiltás esetén -, amelynek súlyossága sok mindennel nincs összhangban. Így az emberi jogi aggályokon kívül (egy életen át viselje esetleg ezt a billogot, a megbélyegzést), többek között nincs összhangban magával a Btk.-val sem, amely szerint e büntetésekhez fűződő hátrányos jogkövetkezmények alól, mint a legenyhébb büntetések esetében; a jogerőre emelkedés napján mentesül az elítélt. A praktikussága végrehajtás nyilvántartási, az olcsóbb megvalósítási szemszögből nem vitatható. Ez azonban nem pótolja mégsem azt, hogy a rendőrségen is kell vezetni egy nyilvántartást ezekről az elítéltekről, mivel a rendőrség kapott törvényi felhatalmazást az ellenőrzésükre. E nélkül nem tudja ellátni törvényi ellenőrzési kötelezettségét, érvényesül-e az a tilalom, amit a bíróság ítéletében kiszabott. Ha nem tudja, hogy mely személyt, milyen vonatkozásban ellenőrizzen, akkor nem tud eleget tenni a Bv. törvényben számára előírt ellenőrzési feladatának.[10] Megjegyzem közbevetőleg, hogy "A sportrendezvények látogatásától eltiltás végrehajtását - a bíróság értesítése alapján - a sportrendészeti nyilvántartás alapján a rendőrség ellenőrzi",[11] ennél a büntetésnél kell lennie egy külön sportrendészeti nyilvántartásnak is. Bonyolítja az ellenőrzést és e büntetések tartamának nyilvántartási idejét a tartamba beszámítható és be nem számítható idők,[12] amelyek többségének valóságát, a lejárati idő pontos megállapítását leginkább a helyszínen lehet elvégezni és ellenőrizni.
A mentesítés módjait (törvényi, bírói és kegyelmi mentesítés) magába foglaló táblázatot már az egyetemi tankönyvek is tartalmaznak.[13]
A Btk. erejénél fogva áll be a mentesítés
a) az ítélet jogerőre emelkedése napján - az elzárás, pénzbüntetés és közérdekű munka esetén, foglalkozástól, járművezetéstől eltiltás, kitiltás és sportrendezvények látogatásától való eltiltás esetén;
b) a végrehajtás befejezése vagy a végrehajthatóság megszűnése napján kiutasítás esetén, gondatlan vétség miatt kiszabott szabadságvesztés esetén;
c) a próbaidő leteltének napján felfüggesztett szabadságvesztés esetén;
d) szándékos bűncselekmény miatt kiszabott büntetés kitöltését vagy végrehajthatóságának megszűnését követő 3 év elteltével az 1 évet meg nem haladó szabadságvesztés esetén; 5 év elteltével az 1 évet maghaladó, de 5 évnél nem hosszabb szabadságvesztés esetén; 8 év elteltével az 5 évet meghaladó, de 10 évnél nem hosszabb szabadságvesztés esetén; 10 év elteltével a 10 évet meghaladó határozott ideig tartó szabadságvesztés esetén.
A Btk. törvényi mentesítésre vonatkozó szabályai nem rendelkeznek az életfogytig tartó szabadságvesztésről, ami azt jelenti, hogy törvényi mentesítésre nincs lehetősége az életfogytig tartó szabadságvesztésre elítéltnek. Tekintettel arra, hogy a bírósági mentesítésre vonatkozó rendelkezések a törvényi mentesítés szabályaira utalnak vissza, az ilyen elítélt bírósági mentesítésben sem részesülhet. Lényeges megjelölés a kitöltés, amely a bíróság ítéletében kiszabott büntetés teljes egészének kitöltését jelenti, vagyis a feltételes szabadsága alatt is a büntetését tölti az elítélt. Ha a felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtását elrendelik, abban az esetben a mentesítésre a végrehajtandó szabadságvesztésre vonatkozó mentesítési szabályok irányadók.[14]
A bíróság az elítéltet kérelmére a törvény erejénél beálló mentesítés fent meghatározott ideje felének eltelte esetén már mentesítésben részesítheti, ha erre érdemes. Ehhez figyelembe veszi a büntetés kitöltése óta folytatott életmódját, tovább azt, hogy - ha erre módja volt - jóvátette-e a bűncselekménnyel okozott sérelmet.[15]
Előzetes mentesítésben részesítheti a bíróság az elítéltet, ha végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte és arra érdemes.[16] Ennek az a célja, hogy a büntetés kitöltése után az elítélt szakított-e az addig folytatott életmódjával törvénytisztelő állampolgárrá vált-e, és így a társadalom teljesjogú tagjaként beilleszkedett-e?[17] Nem zárja ki az elítélt bírósági mentesítését pusztán az a tény, ha őt a várakozási idő alatt pénzbüntetésre ítélik.[18] A külföldön tartózkodás sem képezi akadályát a mentesítés megál-
- 131/132 -
lapításának.[19] Ha több elítélése van az elítéltnek, abban az esetben valamennyi ítélet vonatkozásában meg kell vizsgálni, hogy a bírósági mentesítéshez szükséges feltételek fennállnak-e.[20]
A bíróság a Be. 577. § szerinti különleges eljárásban határoz az elítélt vagy törvényes képviselőjének kérelmére az utólagos bírósági mentesítés tárgyában. Ugyancsak ebben a különleges eljárásban jár el a bíróság akkor is, ha a felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtását rendeli el, és így az ezzel kapcsolatos törvényi vagy előzetes bírósági mentesítés hatályát veszti.
Az előzetes bírósági mentesítés kivételes eset, ha a bíróság úgy látja; az elítélt előzetes mentesítésre érdemes, már az ítéletében úgy rendelkezhet, hogy annak jogerőre emelkedése napján mentesül az elítéléshez fűződő hátrányos következmények alól. A bírói gyakorlat szerint az érdemesség megítélésénél nemcsak az elkövető személyét, életvitelét, hanem a bűncselekmény tárgyi súlyát és jellegét is értékelni kell, mivel egy rendkívüli intézményről van szó.[21] Az erre irányuló kérelmet csak az ítélet jogerőre emelkedéséig lehet előterjeszteni, tehát nincs utólagos előzetes mentesítés.[22]
"Mellékbüntetés alkalmazása esetén az elítélt az elitéléshez fűződő hátrányos jogkövetkezmények alól mindaddig nem mentesül, illetve nem mentesíthető, amíg a mellékbüntetés végrehajtása nem fejeződött be, vagy a végrehajthatósága nem szűnt meg."[23]
Ha a közügyektől eltiltás, mint egyetlen mellékbüntetés a Btk.-ban, végrehajtása nem fejeződött az adott időpontban be, az elítélt sem törvényi, sem bírósági mentesítésben nem részesülhet, kegyelmi mentesítésben azonban igen.
A kegyelmi jogkör gyakorlója az elítéltet kegyelemből mentesítheti akkor is, ha a törvény szerint ennek egyébként nincs helye.[24] A várakozási idő tartama az ítéletben kiszabott és nem a végrehajtási kegyelem folytán csökkent büntetéshez igazodik. A kegyelmi jogkör gyakorlója döntését indokolni nem köteles.
Az elítéléshez kapcsolódó adatokat a bűntettesek nyilvántartása és a hátrányos jogkövetkezmények alatt álló, büntetlen előéletű személyek nyilvántartása tartalmazza a bűnügyi nyilvántartási rendszerről, az Európai Unió tagállamainak bíróságai által magyar állampolgárokkal szemben hozott ítéletek nyilvántartásáról, valamint a bűnügyi és rendészeti biometrikus adatok nyilvántartásáról szóló 2009. XLVII. törvényben (továbbiakban: Bnytv.) foglaltak szerint. Az előbbi nyilvántartásban a nem mentesült, büntetett előéletű személyek adatai szerepelnek, míg az utóbbi nyilvántartásban a bűnismétlés, visszaesés megállapíthatóságának, valamint az elítéléshez fűződő, a büntetlen előélethez képest szigorúbb követelményeket meghatározó foglalkoztatási, engedélyezési szabályok végrehajthatóságának biztosítása céljából tartanak nyilván embereket.
A Bnytv. alapján a bűnügyi nyilvántartóban kezelt adatokat legalább a mentesítés beálltától számított 3 év is, de nem több, mint a mentesítés beálltától számított 12 évig lehet nyilvántartani. Ha ez a nyilvántartási idő eltelik, abban az esetben a nyilvántartásból az ott lévő személyt törölni kell. Ez azt eredményezi, hogy a korábbi, akár már mentesült elítélés ebben az esetben még súlyosító körülményként sem lehet figyelembe venni akkor sem, ha a bíróság arról valamilyen módon hitelt érdemlő tudomást szerezne.[25]
"A mentesítés és a bűnügyi nyilvántartás tehát szorosan összekapcsolódó kérdések: csak pontos és egyértelmű törvényi előírásokat tartalmazó regisztráció ismeretében dönthető el, hogy egy jogerős elmarasztalás esetén az elítélt milyen hátrányos jogkövetkezményekkel, és meddig számolhat mentesülése előtt, illetve az után."[26] Sok szerv, személy harmonikus együttműködésével, e téren együtt gondolkodásával valósíthatók meg a jó és előremutató célok. Ebbe beletartozik az elmélet is: a jövőben a gyakorlatnak jobban figyelembe kell vennie a tudomány jelzéseit, és fordítva szintén. Gregorius-i mondás volt, hogy "a jó élet tudomány nélkül tetszésre talál, de a tudomány az élet nélkül nem teljes (Vita bona sine doctrina gratiam habet, doktrina sine vita itengritatem non habet). Korinek László írta a "Kriminológia" című művében, hogy a gyakorlat és az elmélet egymásra utalt. "A gyakorlat problémái generálják az elmélet kutatási irányait, az elmélet pedig - lássuk be - korlátozott hatékonysággal képes fejleszteni a gyakorlatot."[27]
Megindult egy kedvező változás ezen a téren is. A tudomány és a gyakorlat összehangolása, együttgondolkodása nélkül nehéz lenne az előrelépés. Montesquieu mondta: "Amikor elmegyek valamely országba, nem azt vizsgálom, jók-e a törvények, hanem azt, hogy végrehajtják-e a meglévőket, mert jó törvények mindenütt akadnak." Reméljük, hogy az Bv.tv.-t és módosítását végrehajtják. ■
JEGYZETEK
* Az új Büntető Törvénykönyvről szóló tanulmány-sorozat hatodik tanulmánya (Szerk.)
[1] Btk. 79. §
[2] V.ö.: Bv.tv. 1. § (2) bekezdés a) pontja.
[3] V.ö.: Btk. 97. §.
[4] V.ö: Vókó György: Büntetőjogi rehabilitáció és a bűnügyi nyilvántartás. Ügyészek Országos Egyesülete. Budapest, 2009 1-249.
[5] V.ö.: Szabó Judit: Rehabilitálható-e a rehabilitáció? Börtönügyi Szemle. 2014. évi 4. szám 40.
[7] Bv.tv. 191. § (3) bekezdés.
[10] Bv.tv. 297.§ (6) bekezdés, a 298.§ (5) bekezdés, a 299.§ (1) bekezdés és a 300. § (1) bekezdés.
[11] Bv.tv. 300. § (1) bekezdés.
[12] Bv.tv. 296. §.
[13] Belovics Ervin-Nagy Ferenc-Tóth Mihály: Büntetőjog I. HVG-Orac Lap- és Könyvkiadó Kft. 2014. év 516-517.
[14] Bv.tv. 100. § (3) bekezdés.
[15] Btk. 101. § (2) bekezdés.
[16] V.ö.: Btk. 102. § (1) bekezdés.
[17] BH 1986.92.
[18] BH 2001.5.
[19] BH 1986.91.
[20] BJD. 8777.
[21] BH 1996.510., BH 1983.221.
[22] BH 1996.238., BH 1997.461.
[23] Btk. 103. §.
[24] Btk. 104. § (1) bekezdés.
[25] V.ö.: Btk. Kommentár 2. kötet Általános rész. Főszerkesztő: Polt Péter. Nemzeti Közszolgálati és Tankönyvkiadó. Budapest, 2013.
[26] Belovics Ervin-Gellér Balázs-Nagy Ferenc-Tóth Mihály: Büntető jog I. 2012. évi C. törvény alapján HVG-Orac Lap- és Könyvkiadó Kft. Kft. 2012. 530.
[27] Korinek László: Kriminológia I-II. Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft. 2010. Budapest, 288.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző egyetemi tanár, az Országos Kriminalisztikai Intézet igazgatója (Budapest).
Visszaugrás
