A 19. század második felének kelet-közép-európai politikusai, gondolkodói és jogtudósai közül egyaránt kiemelkedő személyiség volt Szilágyi Dezső, aki országgyűlési képviselőként, egyetemi tanárként, igazságügy-miniszterként és a Magyar Országgyűlés Képviselőháza elnökeként járult hozzá a szabadelvű, liberális eszmék, s az ezeknek megfelelő társadalmi és jogi intézmények rendszerének kialakításához, benne a jogi kultúra és a modern (polgári) össztársadalmi értékrend kifejlesztéséhez.
Szilágyi Dezső százhetven évvel ezelőtt, 1840. április 1-ején született Nagyváradon református vallású, értelmiségi családban; a jogtudomány iránti elkötelezettségét szülőapjától örökölte, aki maga is tekintélyes ügyvédként szolgálta a gyakorlatot. Szilágyi tanulmányait Pest-Budán és Bécsben végezte, ezt követően rövid ideig ügyvédi praxist folytatott, majd 1867-ben a Horvát Boldizsár vezette Magyar Igazságügyi Minisztériumba került, ahol előbb elnökségi titkárként, majd 1868-tól miniszteri osztálytanácsosként vett részt a dualizmuskori magyar állam közjogi intézményeinek megalapozásában. 1870-ben a minisztérium megbízásából Angliába utazott, ahol tanulmányozta az igazságszolgáltatási szervezetet és az angolszász perjog sajátosságait. Hazatérve tapasztalatait az olvasóközönséggel is megosztotta, midőn a Themis című jogtudományi folyóirat hasábjain több részben számolt be az utazásának szakmai tanulságairól. Ekkor vált az esküdtszék intézményének zászlóvivőjévé, amely meghatározta későbbi miniszteri tevékenységét is.
Angliából hazaérkezvén a politikai életben is aktív szerepet vállalt: 1871-től harminc éven át, haláláig volt az országgyűlés tagja kezdetben Gyulafehérvár, azután Budapest, végül Pozsony egyik képviselőjeként. Következetes politikai hitvallására jellemző, hogy először a kiegyezést támogató Deák-párt, 1875-től pedig a frissen megalakult Szabadelvű Párt tagjaként vett részt a közéletben, azonban nem késlekedett abból kilépni, ha a saját meggyőződésével ellentétes álláspontot tett a párt többsége magáévá. Így 1878-tól 1886-ig a részben általa alapított Egyesült Ellenzék (a későbbi Mérsékelt Ellenzék) egyik vezéralakjaként a Tisza Kálmán miniszterelnökkel szembeni konstruktív oppozíció szónokaként mondta el országgyűlési felszólalásait - például a közös (osztrák-magyar) külpolitikával, a közigazgatási reformokkal és a véderővitával összefüggésben. 1889-ben igazságügy-miniszterré történő kinevezésekor ismét a szabadelvűekhez csatlakozott, ami lehetővé tette számára, hogy mind a kormányoldal, mind az ellenzék jelentős részének bizalmát bírja. 1898-ban - noha akkor már a képviselőház elnöke volt - eszméi és meggyőződése mellett kitartva átmenetileg ismét az ellenzékhez csatlakozott, midőn alkotmánysértőnek tartotta a költségvetés körül kialakult ex lex joghelyzetet, amely nem sokkal később Bánffy Dezső miniszterelnök távozásához is vezetett. Ezt követően ismét visszatért a liberális párthoz.[1]
Szilágyi Dezső azonban nem csupán politikus (1871-1901) és igazságügy-miniszter (1889-1895), avagy képviselőházi elnök (1895-1898), hanem - és talán elsődlegesen - jogtudós is volt. Fiatalon, 1874-ben nevezte ki az uralkodó a budapesti egyetem jog- és államtudományi karán nyilvános, rendes egyetemi tanárrá, ahol közjogot (akkor politika-tannak nevezték) és büntetőjogot adott elő 15 éven keresztül. Az 1879-1880. akadémiai évben a jogi kar dékáni tisztségét is betöltötte. Tárgyi tudása messze kortársai felé emelte őt: a korabeli magyar és nyugat-európai jogrendszerek mélyreható tételes és dogmatikai ismeretében mondhatni egyedülálló volt, lényeglátását, elméleti és gyakorlati felkészültségét, összehasonlító jogi műveltségét hívei és politikai ellenesei egyaránt elismerték. Például a minisztersége idején vívott retorikai párviadalainak gyakori szereplője és Szilágyi "kérlelhetetlen" ellenfele, Polónyi Géza függetlenségi és 48-as párti politikus is meghajolt nagysága előtt, midőn ekként nyilatkozott a Bűnvádi perrendtartás képviselőházi vitájában 1896-ban: "annak, hogy Magyarország esküdtszéki intézménnyel lesz megáldva, előzményei vannak, és hogy idáig jutottunk, e végre szüksége volt az országnak olyan lángelmére és hatalmas szívre, amely e ház mostani tisztelt elnökét [Szilágyi Dezsőt] díszíti".[2]
Gazdag miniszteri tevékenységéből kiemelendő az ítélőtáblák decentralizációja (1890: XXV. tc.), a bírói szolgálati jogviszony reformja (1891: XVII. tc.), az osztrák-magyar konzuli bíráskodás átalakítása (1891: XXXI. tc.), a polgári sommás eljárás bevezetése (1893: XVIII. tc.), a házassági jog és az
- 318/319 -
anyakönyvezés intézményeinek átalakítása (1894: XXXI. tc., XXXI-II. tc.), valamint a vallásügyi reformok elfogadtatása (1894: XXXII. tc., 1895: XLII., XLIII. tc.). Az 1896. évi Bűnvádi perrendtartás, a közigazgatási bíróság megszervezéséről szóló 1896. évi XXVI. törvénycikk, továbbá az esküdtszéki szervezeti törvény (1897: XXXIII. tc.), majd a választási bíráskodás modifikációját tartalmazó jogszabály (1899: XV. tc.) előkészítése is az ő miniszteri megbízatásának idején zajlott.[3] Ezek mellett jelentősen előmozdította a börtönügy fejlődését és a polgári eljárásjog teljes körű, végül csak 1911-ben befejeződő kodifikációját, valamint a telepítésekről alkotott 1894. évi V. tc. létrejöttét is, amely rendelkezései nyomán több községet alapítottak a Nyugat-Bácskában - melyek egyikét 1903-ban éppen róla nevezték el (Szilágyi, Svilojevo; Szerbia).[4]
Az elismert író, Mikszáth Kálmán kortársairól szóló művében ekként fogalmazott róla 1894-ben: "titáni gondolatok forrnak, nagy tervek gomolyognak Szilágyi koponyájában. Lelke áhítja a rendkívüli cselekedeteket. S a nevetséges kis eszközök, melyekkel rendelkezik, s a kicsinyes viszonyok, melyekben él, úgyszólván folytonos irritáczióban tartják. Elégedetlen. Borongós. Homályos, nevezhetetlen ambícziók feszítik. Néha vágyat érez eltaposni valamit, néha az egész országot szeretné összeroppantam és egy újat csinálni helyette. Nagy igazságok világítanak szemei előtt, mint bolygó fények az éjben."[5]
Szilágyi mindezeken túl óriási szónok és rétor volt: pályája során felszólalásaiban, nagy ívű beszédeiben - melyeket halála után négy kötetbe foglalva gyűjtöttek egybe -"összetört szónokokat, torzfigurákká csavarta át teóriájukat, logikájukat".[6] Érvelései végtelenül kristályosak, hibátlanok, szakmailag megkérdőjelezhetetlenek voltak, több órán át tartó országgyűlési felszólalásai a szónoklattan máig ható ékkövei. Némelyek a nagy véderővitában (1889), mások a konzuli bíráskodás reformjakor (1891), ismét mások az 1894. évi egyházpolitikai javaslat alkalmával mondott monumentális beszédét tekintik szónoki pályafutása csúcsának.
Elméjének alkotó géniuszát nem kérdőjelezte meg senki: ennek elismerése volt az is, hogy 1895 és 1898 között a képviselőház elnöki tisztségét tölthette be, s 1896-ban ő vezette a magyar delegációt az uralkodó, Ferenc József és Erzsébet királyné elé a Millennium alkalmából szervezett állami ünnepségen, amelyet Benczúr Gyula olajfestményen is megörökített. Korának egyik legelismertebb szobrászművésze, Stróbl Alajos 1895-ben öntötte bronzba alakját, majd a síremlékének robosztus oroszlánját is ő alkotta meg 1908-ban. Több neves portréfestő szintén megörökítette arcmását (pl. Balló Ede, Goró Lajos). A Borsszem Jankó című igényes és ízlésesen mulattató élclapban megjelent karikatúrasorozat pedig párducbőr mentében ábrázolta, miként a honfoglaló Árpád vezért volt szokás.[7]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
