Mint azt az előadás címe is sugallja, megújulásra, és a hozzáállás, a szemlélet alapvető, gyökeres megváltozására, megváltoztatására volna szüksége a magyar közigazgatásnak. Ez a tétel nem újszerű. A reformok szükségességét gyakorlatilag a rendszerváltás után felismerte és közzétette a szakma, a tudomány és a politika is. Azóta azonban eltelt több mint 15 év, mely idő alatt megváltoztak a közigazgatással szemben támasztott elvárások és követelmények, melyeket tovább erősít Magyarország Európai Unióhoz történő csatlakozása is.
Valójában a konferencia szűkebb értelemben vett témájához nehéz ragaszkodnom, mert nem tudom, és véleményem szerint hiba volna hermetikusan kiragadni az elektronikus közigazgatás kérdéskörét úgy, hogy közben nem érintem azokat a kérdéseket, melyek az egész magyar közigazgatás jelenét és jövőjét meghatározó tényezők. Az ugyanakkor bizonyos, hogy az elektronikus közigazgatás intézménye, ennek utópisztikus és realista előnyei sok tekintetben egyre komolyabb és meghatározóbb szerepet kapnak a közigazgatás jövőjében. A legfontosabb kérdés azonban az, hogy Magyarország, és a jogalkotó valóban felkészült-e arra, hogy az infokommunikációs technológiák alkalmazását valójában beemelje a közigazgatásba? Miért merül fel ez a kérdés? Mint már említettem, hosszú évek óta porondon a közigazgatási reform szükségessége. A teljesség igénye nélkül nézzük meg, milyen konkrét problémák merültek fel, amelyek indokolták az újraszabályozást, illetve a meglévő szabályok módosítását.
E körben első helyen kell említenünk a magyar közigazgatási struktúra kérdését. Abban mind a tudomány, mind a politika egyetért, hogy az Európai Unió által támasztott követelménynek, mely szerint a tagállamok közigazgatási rendszerének átláthatónak kell lennie, nem felel meg a hazai adminisztráció. A konkrét megoldás ugyanakkor ezidáig nem született meg, hiszen annak ellenére, hogy több mint egy évtizede olvashatunk különböző szakcikkeket a lehetséges reformelképzelésekről, konkrét lépésekre eleddig egyetlen kormány sem szánta el magát. A legmesszebbre az a törekvés jutott, mely azt tűzte ki célul, hogy egységes közigazgatási szervezeti törvényt alkot, de ez a kezdeményezés is megfeneklett a szakértői egyeztetések során.
A következő pontban az álláspontom szerint leginkább lehangoló helyzetre szeretnék csupán utalni: a dekoncentrált szervek számára, és ezek feladataira. Nincs olyan statisztika, mely azzal a céllal készült volna, amelyből kiderülne, hogy ténylegesen mennyi dekoncentrált szerv van Magyarországon. Más eredeti célzattal készült statisztikákból a dekoncentrált szervek számára csak következtetni tudunk, ez a szám jelenleg meghaladja a 400-at. Ha ehhez hozzáadjuk az önkormányzatokat is, akkor közel leszünk az előző adatunk tízszereséhez. Figyelembe véve Magyarország területét, lakosainak számát, valamint az éves költségvetés sarokszámait, akkor egészen riasztó arányokkal kell szembe néznünk, különösen akkor, ha a több mint 230 ezer alkalmazott számával is sarkítjuk a képet.[2] Mindezt megfejeli, hogy nem létezik jelenleg olyan nyilvántartás, amely a több mint 140 ezer alkalmazottat foglalkoztató közel 400 dekoncentrált szerv feladatát és hatáskörét illetékességével egyetemben feketén-fehéren tartalmazná! Említhetjük akár az egységes közszolgálati törvény megalkotására tett kísérleteket, melyek szintén kezdetleges stádiumban maradtak, de hogy egészen aktuális problémára utaljak, az államháztartási reform időszerűségét - azt hiszem - nem kell részletesen megindokolnom. Miként kapcsolhatók össze e konferencia fő témájával, az elektronikus közigazgatással a fentiek. Véleményem szerint az infokommunkikációs technológiák tényleges és filozófiai értelemben is valós alkalmazása a közigazgatásban sokat segíthetne a fenti problémák egy részén, természetesen ezeken túlmenően pedig alapeleme a modern korban jogosan elvárt szolgáltató állam kiépítésének megvalósításában. Mint azonban arra utaltam, kezdeményezések léteztek és léteznek ma is arra, hogy a különböző reform-elképzelések megvalósításra kerüljenek. A "hiba", a porszem azonban valahol ott van a gépezetben, mert eleddig a jó elgondolásokon alapuló, szakmailag kidolgozott anyagok nagy része csak az íróasztalfióknak készült.
Persze nem hagyhatjuk szó nélkül a komoly szakmai előkészítést és hosszú egyeztetési folyamatot megért közigazgatási hatósági eljárásról és szolgáltatásról szóló törvény megalkotását.[3] Ennek említése több okból is fontos. Egyrészt komoly várakozások előzték meg a törvény kihirdetését, hiszen a több mint két évtizedet megért Áe.[4] alkalmazásának tapasztalatai alaposan összegyűjtésre kerültek (és itt elsősorban a hiányosságokra gondolok) annak érdekében, hogy olyan új, kódexjellegű, általános eljárási törvény születhessen, amely alkalmas a megváltozott életviszonyok és elvárások teljesítésére a közigazgatási eljárás, ezen keresztül pedig a teljes magyar közigazgatás tekintetében, hiszen az állampolgárok és a közigazgatási szervek kapcsolatának alapvető, kézzel fogható szabályait az eljárási törvény rendezi. A valóság ezzel szemben azonban az, hogy nem született meg a várt eredmény. Nézzünk néhány olyan példát, amelyek esetében a korábbi jogalkalmazási problémákat nem sikerült feloldani, illetve amelyek új problémákat generáltak (generálhatnak):
§ Az általános és speciális eljárási szabályok viszonya másképpen ugyan, de gyakorlati értelemben továbbra is rendezetlen maradt. Amíg az Áe. nagyjából 50, addig az új törvény közel 200 ponton tartalmaz olyan kitételt, melyben valamilyen formában eltérést enged az általános szabályok alkalmazásától. § Modern jogintézményként beemelte a szabályozásba a hatósági szerződés intézményét, ugyanakkor a jogalkalmazó a valóságban ezzel nem tud mit kezdeni, hiszen ennek az intézménynek nem volt semmilyen kultúrája, vagy bármilyen előzménye Magyarországon, így sok probléma gyújtópontjává válhat, melyek végleges megoldása feltehetően a bírói gyakorlat feladata lesz.
§ Olyan elvárásokat támaszt magával a közigazgatási szervekkel szemben, melyek az ügyfél szempontjából valóban könnyebbé tennék az eljárást, de csak akkor, ha ezek megfelelő infrastruktúra birtokában valóban teljesíthetőek volnának (az ügyféltől nem kérhető olyan adat igazolása, amelyet valamely hatóság jogszabállyal rendszeresített nyilvántartásának tartalmaznia kell, így álláspontunk szerint például ellopott vagy elvesztett személyi igazolvány pótlásához születési anyakönyvi kivonat nem kérhető).[5] § A közigazgatási szervek által meghozott döntések tipizálásra kerültek (határozat és végzés), a bíróságok eljárásának mintáját alapul véve. Önmagában a megnevezés is kissé kuszára sikerült (a Ket-ben döntés = határozat vagy végzés, bírósági eljárásban a határozat = ítélet vagy végzés). Ez önmagában még nem jelentene gondot, hiszen a törvény egyértelműen rögzíti, hogy érdemben határozatot, eljárási kérdésben pedig végzést kell hozni, csak éppen
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
