Európa történelme az egységesülési, majd szétesési folyamatok állandóan változó sorozata. Az Európai Gazdasági Közösség 1957. évi létrehozása óta épp egy egységesülési folyamat tanúi vagyunk. Az európai államok külpolitikai irányultságának középpontjába 1957 óta fokozatosan az Európai Gazdasági Közösség(ek)hez, majd Európai Unióhoz csatlakozás, vagy legalábbis ezen nemzetközi szervezethez történő valamilyen szintű közeledés, legtöbb esetben - nemzetközi szerződés által rögzített - kapcsolatrendszer kiépítése került.
Vannak azonban olyan államok is Európa területén, amelyekről - gazdasági potenciáljuk kicsi volta miatt - kevés szó esik: ezek Európa miniállamai1. Ezeknek az államoknak jelenleg nem - és a belátható jövőben sem - célja az Unióhoz való csatlakozás, s az Unió sem számol velük, mint leendő tagállamokkal. A miniállamokat azonban - kivétel nélkül - uniós tagállamok, ebből kifolyólag a közösségi jog rendszere veszi körül, s ez elkerülhetetlenné tette azt, hogy az Európai Unióval az évtizedek alatt speciális viszonyt alakítsanak ki: a közösségi jog rendszeréhez egyes területeken nemzetközi szerződéseken át kapcsolódnak. Felmerül a kérdés, hogy a nemzetközi jogi környezet változása ellenére San Marino, Vatikán, Andorra és Monaco miért nem vált sosem az Európai Unió részes államává? És bár nem uniós tagállamok, valójában ténylegesen Unión kívüli területnek számítanak-e vagy épp az Unióval kialakított sokoldalú kapcsolataik során bizonyos szempontból már több területen kvázi uniós tagállami státuszt sikerült elérniük?
A fenti kérdésekre adott válaszokat Andorra helyzetéből kívánom megvilágítani. Andorráról általában csak olyan összefüggésben hallhatunk a hírekben, hogy adóparadicsom. A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) adóparadicsomok listáján 2007 augusztusától összesen már csak 3 állam maradt, mindegyik európai miniállam: Monaco, Liechtenstein és közülük a legnagyobb területű: Andorra. Andorra azonban nem emiatt különleges: az állam mind történelmileg, mind alkotmány- és nemzetközi jogilag is speciális, továbbá az Unióhoz, mint látni fogjuk, a jelenleg hatályban lévő nemzetközi szerződéseken kívül, más szálak is fűzik.
A tanulmány célja, hogy bemutassa Andorra sajátosan történelmi okokra visszavezethető különleges jogállását nemzetközi és alkotmányjogi szempontból. Az alkotmányjogi érdekességét ugyanis épp a nemzetközi jog általi meghatározottsága adja: elsősorban Spanyolországhoz, és Franciaországhoz fűződő viszonya. E viszonyt bonyolította később, hogy a két szomszédállam, különösen Spanyolország uniós tagsága Andorra az Európai Unióval való kapcsolatrendszerének szerződéses szorosabbra fűzéséhez vezetett. Andorra Európai Unióhoz fűződő viszonyának meghatározása - önálló államként kezelje-e az EU vagy mint az egyik szomszédos állam függő területeként - vezetett vitatott nemzetközi jogi státuszának tisztázásához, s mint önálló állam elismeréséhez.
Andorra államiságának megértéséhez először is tanulmányozni kell államtörténetét: a mai Andorra területén a középkorban nem érvényesült az Ibériai-félszigeten jelen lévő arab befolyás, mivel Martell Károly laza francia befolyást érvényesített a hegyvidéken, amely tovább élt Nagy Károly alatt is3. Andorráról az első írásos emlék egy 843-ban kelt adománylevél, amelyben Kopasz Károly egyik hívének ajándékozta az Urgell egyházmegyében fekvő Andorra völgyet. Az urgelli püspökség birtoka a X. és XI. században fokozatosan kiterjedt a környékre, mígnem a XII. században Andorra egyben püspöki uradalommá is vált.
Az urgelli püspök a Caboet spanyol nemesi család védelme alá helyezte magát, de a család jogai házasság útján 1208-ban a francia Foix grófjára szálltak. A XIII. században hosszan tartó háborúskodás tört ki az Andorra feletti uralomért az urgelli püspökök és a francia Foix grófjai között, amit 1278-ban4 és 1288-ban két szerződéssel zártak le, amelynek harmadik aláírója és egyben kezese az aragóniai király lett. A két szerződés a mai napig Andorra államiságának alapját képezi, alapvető rendelkezéseik módosított formában ma is hatályosak: egyrészt a szerződések értelmében a völgyek feletti szuverenitás megoszlik Foix grófjai és az urgelli püspök között, másrészt a szerződések lefektetik Andorra semlegességének mai napig hatályos elvét.
A közös hatalomgyakorlás joga azonban később Foix grófjáról annak francia királyi címe okán a mindenkori francia uralkodóra, majd a köztársasági elnökre szállt. A Foix grófi család ugyanis a navarrai királyok családjába házasodott és IV. Henrik lett az első olyan francia király, aki egyben Andorra hűbérura is lett. A társhercegek közti egyenlőtlenség miatt, a századok folyamán jelentős diplomáciai ügyességet igényelt Andorrától függetlensége megőrzése. A földrajzi elszigeteltséggel párosuló állandó egyensúlyi politika alátámasztására 1748-ban megfogalmazták az andorrai külkapcsolatok irányelveit egy ún. Manual Digest-ben5, amely kimondta, hogy Andorra független állam. 1805-ben, a francia forradalom után, a társhercegi cím a kivégzett királyi családról a császárra, majd a Francia Köztársaság elnökére szállt. Andorra diplomáciai sikerként könyvelhette el, hogy Napóleon nem a hercegség Franciaországhoz csatolása mellett döntött.
Az államszervek kialakulása 1419-ben kezdődött, amikor Andreu d’Alas andorrai küldött engedélyt kapott a két társhercegtől a Counsell de la Terra - a parlament szerepét betöltő Főtanács elődjének - létrehozására, amely Európa egyik legrégebbi parlamentjének tekinthető. A Tanács tagjait a házzal rendelkező családfők választották. 1866-ban belső reformok nyomán jött létre az új törvényhozás, a 24 tagú Consell General. Ki kell emelnünk azonban, hogy a törvényhozó és végrehajtó hatalom kettéválasztására csak 1981-ben került sor, amikor a Consell General egyik döntésével létrehozta a Kormányt.
Relatív elszigeteltsége miatt Andorrát nem érintette az európai történelem, Spanyolországon és Franciaországon kívül kevés országgal volt kapcsolata. A modern időkben a turizmus és az infrastrukturális (távközlési, közlekedési) fejlesztések azonban változtattak ezen, és magukkal vonták a politikai rendszer 1993-as változását. 1993. március 14-én az andorrai lakosság nagy többséggel elfogadta az ország első Alkotmányát, amely kimondja: "parlamentáris társhercegség, demokratikus és szociális jogállam".
Az Alkotmány megszületéséig nem érvényesült a hatalmi ágak megosztása. Az 1993-ban elfogadott alkotmány azonban ezt is megteremtette: a társhercegek továbbra is betöltik az államfői funkciót6, de a kormány kezében összpontosul a végrehajtó hatalom. Andorrában az államfőket delegáltjaik képviselik: francia részről Perpignan megye prefektusa, az urgelli püspök részéről pedig a püspökség fővikáriusa. A társhercegeknek korlátozott hatalma van, nem rendelkeznek vétójoggal a kormány tevékenysége felett. A fő törvényhozó testület az egykamarás, 28 tagú parlament, a Völgyek Általános Tanácsa (Consell General de les Valls). A képviselőket négyévente, közvetlen választások útján választják, 14-et egy közös nemzeti listáról, és 14 a hét parish (andorrai közigazgatási egység) delegáltja. A Völgyek Tanácsa választja meg a kormányfőt (Cap de Govern), aki ezután kijelöli kabinetje tagjait, a Végrehajtó Tanácsot (Govern).
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
