" Úgy gondoljuk, hogy a világpiacon talán öt darab számítógépet tudnánk eladni." (1943) Thomas J. Watson, az IBM elnöke
A fenti állítást az innováció gerjesztette, megállíthatatlan technikai fejlődés haladta meg. 2005-ben a Microsoft ügy kétségkívül nem öt, szigetszerűen elkülönült számítógépről, épp ellenkezőleg, számítógépen futtatott programok hálózatáról, azok hálózati gazdaságtanáról szól. A software iparágban a hálózati hatás nem egy tényleges fizikai hálózat birtoklása folytán keletkezik, mint ahogy ezt a vezetékes távközlő hálózatok példája jól illusztrálja, hanem bizonyos technikai információkhoz való hozzáférés szellemi tulajdonjog által biztosított védelme indukálja azt. A Microsoft ügyben a hálózati hatás homlokterében az a piaci dominancia áll, melynek eredményeképp a redmondi cég a munkacsoport hálózatok interoperabilitási igénye kapcsán egy de facto ipari szabvány kizárólagos használatába került.[1]
A hálózatok közös ismérve, hogy bár a hálózat bizonyos részén intenzív versenyt hozhat létre több, piacra lépő versenytárs, van a hálózatnak egy olyan szegmense, amely jellegénél fogva valamiféle monopóliumot biztosít az azt üzemeltető szolgáltatónak (talán a legplasztikusabb példa a helyi hurok, amely egyfajta természetes monopóliumként viselkedik a vezetékes távközlésben, miközben ugyanazon távközlő hálózat egyéb szegmensein élénk verseny bontakozhat ki).
A legkülönbözőbb hálózati elemek láncolatában a versenyjogi dilemmákat felvető hálózati szakasz azonosítása, és a hozzáférés versenytársaktól való megtagadása esetén nehéz szabályozói dilemma állhat elő: bizonyos körülmények fennforgása esetén ugyanis ez utóbbi magatartás piaci erőfölénnyel való visszaélést valósíthat meg, és indokolhat hozzáférési kötelezettséget. Máskor pedig, az egyenlő feltételek mellett biztosított kötelező hozzáférés a "csöbörből-vödörbe jutás" tipikus esete, hiszen a piacra lépést előnyben részesítő megközelítés visszafoghatja a dinamikus hatékonyságot elősegítő ösztönzőket, amelyek pedig a működőképes versenyt megvalósító piacokon a gazdasági és technikai fejlődés motorját alkotják. Erről a dilemmáról, az eltérő álláspontok ütközéséről szól a redmondi cég esete az Európai Bizottsággal.
A Microsoft döntés hátterének megértése érdekében nem kerülhető meg az ún. munkacsoport-szerverek szerepének a tisztázása. A munkacsoport-szerverek[2] egy több számítógépet tömörítő hálózatban azokat a számítógépeket jelentik, amelyek közvetlenül felelősek a mindennapi hálózati feladatokért, mint például a felhasználók bejelentkezésének enge-
- 171/172 -
délyezése, vagy a nyomtatási feladatok útválasztásának irányítása. Az ilyen munkacsoport szervereknek természetüknél fogva kompatibilisnek, azaz más számítógépekkel való kölcsönös együttműködtetésre alkalmasnak kell lenniük. Mivel a Windows operációs rendszer a PC-k 95%-n fut, ez azt jelenti, hogy egy másik munkacsoport szerver csak akkor lehet versenyképes, ha képes a Windows-zal való együttműködtetésre. Az interoperabilitás feltétele pedig, hogy a versenytársak hozzá tudnak-e férni bizonyos interfész[3] specifikációkhoz (kommunikációs protokollokhoz), melyek alapján a nem-Microsoft munkacsoport-szerverek tökéletesen együttműködtethetők Windows operációs rendszerekkel és munkacsoport-szerverekkel.
A Bizottság öt évig tartó, alapos vizsgálatot követően, a múlt év tavaszán kötelezte a Microsoftot - 497,2 millió eurós pénzbüntetés, és a Media Player nélküli Windows operációs rendszer-változat piaci bevezetése mellett - arra, hogy versenytársai tudomására hozzon olyan precíz és teljes interfész leírást, melynek alapján a rivális szoftverfejlesztők a munkacsoport-szerverek piacán versenyképes alkalmazásokat fejleszthetnek ki. Amennyiben az interfész specifikációban közölt információ szellemi tulajdonjog tárgyát képezi, a döntés értelmében a Microsoft ésszerű ellenértékre jogosult.
A Bizottság 2004. március 24. napján hozott döntésében megállapította ugyanis, hogy az eljárás alá vont Microsoft, a EKSz 82. cikkébe ütközően visszaélt a PC operációs rendszerek piacán fennálló piacuralmi helyzetével, és az ezen a piacon fennálló domináns piaci erejét átvitte a munkacsoport-szerverek piacára is (lever-aging) ezen a piacon korlátozva a piaci versenyt. A visszaélési elem abban nyilvánult meg a Bizottság döntése értelmében, hogy a Microsoft a szükséges információk visszatartásával szándékosan korlátozta a Windows operációs rendszerek és munkacsoportszerverek, valamint a nem-Microsoft munkacsoportszerverek együttműködtethetőségét.
A Bizottság álláspontja szerint, az eljárás alá vont cég a PC operációs rendszerek piacán, hozzávetőleg 95%-os "szuper-dominanciával" rendelkezik, amelynek megléte nélkül a csatoló és egyéb protokoll leírásokhoz való hozzáférés megtagadása - minden valószínűség szerint - kívül került volna bármilyen versenyjogi vizsgálat hatókörén. Piaci erőfölénnyel való visszaélést valósított meg az Európai Bizottság álláspontja szerint a Microsoft azzal, hogy nem biztosította azon releváns protokoll specifikációk versenytársak számára történő hozzáférését, amelyek elengedhetetlenek minden rivális munkacsoport-szerver termék, valamint a Microsoft operációs rendszer, alkalmazásai és munkacsoport-szerverei közötti interoperabilitás (azaz a különféle számítógépes programok közötti kölcsönös információ-felhasználás) elérésére. E nélkül pedig, bármely versenytárs abban a végfelhasználói-bázis szempontjából igen kedvezőtlen helyzetben találná magát, hogy a piacon kínált terméke nem kompatibilis.
Itt kanyarodunk vissza a hálózati hatás kérdéséhez, ugyanis egy hálózat értékét a használók száma fogja meghatározni, vagyis minél nagyobb a tranzakciós méret, annál attraktívabb a kérdéses elektronikai termék vagy szolgáltatás a vevők számára, azaz több vevő dönt úgy, hogy csatlakozik az adott rendszerhez. Minden további csatlakozó hatására exponenciálisan, azaz a tradicionális iparágakban elképzelhetetlen mértékben emelkedik a hálózat értéke, mely tény minden kétséget kizáróan az eladói oldalhoz vonz(an)á a versenytársakat.
Kétségtelenül itt kezdődik a probléma. Az eladók ugyanis nem tudnak hozzáférni ahhoz az upstream (gyártói oldal irányába ható) inputhoz, amely a downstream versenyben, azaz a fogyasztói oldal irányában helyzetbe hozná őket (az input-piac definiálható annak ellenére, hogy ezek az inputok egyébként külön értékesítésre kerülnének). Ahogy a közösségi versenyjogban a Magill ügy óta foglalkoztatja a szakmai közvéleményt a kérdés, ez az ügy is arra igyekszik választ találni, hogy milyen különleges körülmények fennforgása esetén kötelezhető egy nem reguláit piac szereplője a saját tulajdonában álló szellemi termék használatának kényszerengedély formájában történő biztosítására?
A Microsoft érvelése szerint a döntés ellentétes a közösségi versenyjog kialakult esetjogával, sérti a TRIPS Egyezmény rendelkezéseit, és a tőkeigényes iparágak innovációs hajlandóságát erősen visszafogja. A kényszerengedély ugyanis a versenytársakat abba a helyzetbe hozza, hogy a Microsoft technológiát lemásolva azt közvetlenül versengő termékeikbe építsék be, megkerülve minden hajlandóságot saját, alternatív technológiájuk létrehozására.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
