Dr. Makkos Nándor: Képzelt protokoll[1] az esélyegyenlőség[2] jegyében (Jegyző, 2021/3., 29. o.)

A helyi esélyegyenlőségi programokban is szerepeltetni javasolt protokoll rövid leírása olvasható képzeletbeli alanyunk történetének nyomon követésével.

Képzeletbeli alanyunk a pszichiátriai osztály kezeltje volt, aki sokadik kapcsolatából menekült vagy menekült volna lelki megnyugvást találni, fiatal kora lelki gondozójához egy kisvárosba, azonban a helyzet úgy hozta, hogy ez sikertelenné vált, mert lelki gondozója éppen szabadságát töltötte. A helyettes lelki gondozó csapdahelyzetbe került[3], mert mikor felkereste a számára ismeretlen, kétségbe esett hölgy, már beesteledett. Bár a hölgy útiköltség-fedezettel rendelkezett, közösségi közlekedés igénybevételére már nem volt módja.[4]

Alanyunk, válása után hajléktalanná[5] vált, távoznia kellett a lakásból, hiszen férje kifizette, és gyermekei gondozására alkalmatlanná minősítették, majd leszázalékolták pszichikai problémái miatt.[6] Mivel jövedelme, a saját lakásbérlet és megélhetése finanszírozására elégetlen[7] - és pszichés instabilitása miatt tartós társas kapcsolat folytatására is képtelen - szükségszerűen sodródik egyik élettárstól a másikig, egyik településről a másikra.

Esetünkben a települési önkormányzatnak szociális ellátási kötelezettsége támad,[8] hiszen alanyunknak nincs bejegyzett lakcíme, mely predesztinálná a lakhely szerinti ellátási kötelezettséget.

Az eset kezelésére tehát számos megoldási alternatívát állíthatunk fel:

1. Az ügyféllel kapcsolatos feladat ellátásában, a témakörben nagy gyakorlatot szerzett családsegítő szolgálathoz fordulhatnánk, aki azonban az esti és éjszakai órákban, valamint hétvégén elérhetetlen.

2. Fordulhatnánk a 112 hívásával a mentőszolgálathoz, azonban a kliens egészségügyi állapota nem súlyos. Fordulhatnánk a rendőrséghez is, azonban alanyunk sem nem elkövető, sem nem áldozat.

3. Fordulhatnánk a település polgárőrségének vezetőjéhez is, hiszen ő a településen mindenkit ismer, ezáltal a lehetőségek széles tárházával rendelkezik (?).

4. Értesíthetnénk civil szervezetet is, amely a településen elérhető, képes és akar is az ügyben segítséget nyújtani.

Esetünkben a helyettes lelki gondozó és tanácsadója a polgárőrség és egy civil szervezet értesítéséhez egyaránt folyamodott. Érvelésükben az vezette őket, hogy a hajléktalan személy lelkiállapota meglehetősen rendezett volt, azonban a lelki gondozó egy ismeretlen személy éjszakai ellátására nem kötelezett, és az számára nem is biztonságos.

30 000 fő alatti települések nem kötelesek éjjeli menedéket, vagy hajléktalanok átmeneti szállását működtetni,[9] ezért rendszerint a kisebb települések a közeli nagyvárosokkal ellátási szerződést kötnek. Ebből adódik a polgárőrség azon feladata, hogy ilyen esetben a rászoruló személyt beszállítsa a közeli nagyváros éjjeli menedékhelyére.

Fontos tudnia a polgárőrnek, hogy hajléktalan személyt akarata ellenére - amennyiben a hajléktalan személy ítélőképessége birtokában van - nem szállíthat sehova,[10] annak ellenére sem, hogy e személy adott esetben éjszaka bűncselekménynek fokozottan van kitéve. Nem is zavarhatja el a parókiától a hajléktalan személyt, ha az semmi jogelleneset nem tett. Felveti azonban a megfelelő magatartás[11] tanúsítása a polgárőr számára azt a kötelezettséget, hogy felajánlja az ilyen állapotú személynek a beszállítását a nagyváros éjjeli menedékhelyére. A polgárőr ez irányú tevékenysége feltételezi, hogy a szolgálat rendelkezik a szükséges üzemanyagkerettel.

Esetünkben a polgárőrség hibázott. Rosszul ítélte meg a kliens szavahihetőségét, nem megfelelően értékelte az ügyfél lelki állapotát, és spórolt az üzemanyaggal, egyszóval nem oldotta meg a rászoruló problémáját. A civil szervezet[12] azonban segített, élethivatásszerű elkötelezettsége, és az emberi méltóság[13] védelmében. Időt, fáradtságot és üzemanyagot nem kímélve, meghallgatta, meggyőzte, beszállította, átadta a rászoruló EMBERT az éjszakai menedékhely munkatársainak, hiszen tudta: ma ő, holnap én is kerülhetek hasonló helyzetbe. ■