Megrendelés

Jogértelmezés* (Fontes, 2021/3., 60-63. o.)

Szemelvény a közigazgatási jog területéről

Ügyfél által küldött e-mail a hatósági eljárásban

Az Igazságügyi Minisztérium által üzemeltetett Ákr.-Helpdesk felületre nagyszámú tájékoztatást kérő jogértelmezési kérdés érkezik. A felület célja az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvénnyel (a továbbiakban: Ákr.) és a közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvénnyel kapcsolatosan felmerült konkrét kérdések megválaszolása, és ezzel egy általánosabb tudásbázis - quasi GYIK - közreadása kereshető formában az ügyfelek számára. Erre a felületre érkezett többek közt egy olyan kérdés, melyben a megkereső arra keresett választ, hogy az ügyfél által a hatóságnak küldött e-mail iktatható-e az ügyiratba, vagy - mivel jogilag szóbelinek minősül - minden esetben feljegyzést kell készíteni róla? Az e-mailben szerepelt az ügy száma, tárgya és az ügyfél neve is.

A kapcsolattartásról az Ákr. 26. § (1) bekezdése rendelkezik, amely kimondja, hogy a hatóság írásban, az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló 2015. évi CCXXII. törvényben (a továbbiakban: Eüsztv.) meghatározott elektronikus úton (a továbbiakban együtt: írásban) vagy személyesen, írásbelinek nem minősülő elektronikus úton (a továbbiakban együtt: szóban) tart kapcsolatot az ügyféllel és az eljárásban részt vevőkkel. Tehát írásbelinek akkor minősül a kapcsolattartás, ha az akár írásban, akár az Eüsztv. szerinti elektronikus úton történik, míg szóbelinek minősül a kapcsolattartás, ha az személyesen vagy írásbelinek nem minősülő elektronikus úton, így telefonon, egyszerű e-mailben stb. történik.

Eüsztv. 10. §-a az elektronikus út kapcsán e körben akként rendelkezik, hogy az ügyfél az elektronikus ügyintézéshez szükséges nyilatkozatokat, eljárási cselekményeket és egyéb kötelezettségeket választása szerint

a) a törvény eltérő rendelkezése hiányában valamennyi elektronikus ügyintézést biztosító szerv tekintetében - egységes, személyre szabott ügyintézési felületen; vagy

b) ha az elektronikus ügyintézéssel dolgozó szerv ilyet biztosít, az általa közzétett tájékoztatásban foglaltaknak megfelelő elektronikus úton

teljesítheti, vagyis rögzíti, hogy elektronikus ügyintézést vagy az Egységes Digitális Teret megtestesítő Személyre szabott Ügyintézési Felületen (SZÜF), vagy az elektronikus ügyintézést biztosító szerv által jelzett módon lehet folytatni.

Kimondja az Eüsztv. 17. § (1) bekezdése azt is, hogy ha a jogszabály valamely nyilatkozat tekintetében nem elektronikus ügyintézés esetében írásbeli nyilatkozatot követel meg, annak az elektronikus kapcsolattartás során alkalmazott jognyilatkozat megfelel, ha a nyilatkozattevő elektronikus azonosítása a 18. § (2) bekezdésében foglaltak szerint történik, és biztosított, hogy a kézbesített elektronikus dokumentum megegyezik a nyilatkozattevő által jóváhagyott dokumentummal, továbbá lehetőséget ad az Eüsztv. az e rendelkezésektől való eltérésre is akként, hogy kimondja: törvény vagy eredeti jogalkotói hatáskörben kiadott kormányrendelet a 17. § (1) bekezdésétől eltérő nyilatkozatok tekintetében is rendelkezhet úgy, hogy annak joghatásai az írásbeli nyilatkozat joghatásaival megegyeznek [vö. Eüsztv. 17. § (2) bekezdés].

Hangsúlyozandó, hogy - az Eüsztv. 17. § (2) bekezdésében foglalt kivétellel - az ügyfél akkor jogosult elektronikus azonosítás nélkül elektronikus ügyintézésre, ha az adott eljárási vagy ügyintézési cselekmény elvégzése vagy a nyilatkozat megtétele nem elektronikus ügyintézés esetén egyáltalán nem igényli személyazonosító adat megadását [vö. Eüsztv. 18. § (1) bekezdés].

Mindebből megállapítható, hogy az egyszerű (az Eüsztv.-ben elektronikus útként meghatározottaknak nem megfelelő) elektronikus levél csak külön törvényi vagy eredeti jogalkotói hatáskörben kiadott kormányrendelet rendelkezése alapján, vagy olyan esetben, amikor nem szükséges a személyazonosító adatok megadása minősül az Ákr. szerint írásbeli útnak; egyebekben csupán szóbeli kapcsolattartás.

Az egyszerű elektronikus levél legnagyobb problémája az, hogy nem egyértelműen azonosítható be annak küldője, pontosabban a küldő személyazonossága. Így nem állapítható meg kétséget kizáróan az, hogy azt valóban az ügyféltől vagy az e-mailben feladóként feltüntetett személytől származik. Ezért az ilyen úton megtett jognyilatkozatokhoz [kivéve az Eüsztv. 17. § (2) bekezdésében és 18. § (1) bekezdésében foglaltakat] joghatás főszabály szerint nem fűződhet, csak akkor, ha egyébként kétséget kizáróan beazonosítható annak küldője (tehát az, hogy a nyilatkozat az arra jogosulttól származik-e).

Ezzel összhangban mondja ki az Eüsztv. 18. § (3) bekezdése azt is, hogy a nem elektronikus ügyintézés esetén - ha az ágazati jogszabály erre lehetőséget ad - az ügyfél személyes megjelenésével végezhető eljárási cselekményt vagy megtehető nyilatkozatot az ügyfél elektronikus ügyintézés keretében akkor teljesítheti, ha olyan korábban elvégzett, az ügyfél személyes megjelenését igénylő személyazonosításra visszavezethető elektronikus azonosítással azonosítja magát, amelynek során személye saját magával [az Eüsztv. 18. § (4) bekezdésében foglaltak szerint] egyértelműen megfeleltethető.

Épp ezért főszabály szerint az ilyen módon előterjesztett kérelmet, mivel az joghatás kiváltására irányuló jognyilatkozatnak minősül -, kivéve az előzőekben hivatkozott

- 60/61 -

esetet, vagyis ha az ágazati jog ezt kifejezetten lehetővé teszi - a hatóságnak az Ákr. 46. § (1) bekezdés a) pontjára való hivatkozással vissza kell utasítania azzal, hogy a kérelmét öt napon belül ismételten előterjesztheti a megfelelő formában.

Ugyanakkor az ügyfél egyszerű adatszolgáltatást teljesíthet ezen az úton, mely utóbb bizonyítékként is felhasználható. Ehhez azonban szükséges valóban az, hogy az egyszerű elektronikus levél (vagy annak tartalma) az ügy iratanyagának a részét képezze. Az Ákr. 62. § (4) bekezdése szerint a hatóság a bizonyítékokat szabadon értékeli, illetve az Ákr. 104. § (1) bekezdés a) pontja alapján a hatóság, ha hivatalbóli eljárás alapjául szolgáló ok jut tudomására, megindítja az eljárását. Ezekből következően az egyszerű elektronikus levélben foglaltakat a hatóság hivatalból a tényállástisztázás körében figyelembe veheti, függetlenül attól, hogy azok a küldő azonosításának hiányossága miatt egyébként nem alkalmasak joghatás kiváltására. Tehát például egy nem beazonosítható személytől érkezett e-mail alapján is lehet zajvédelmi eljárást indítani, ha egyébként az abban foglaltak megalapozottnak tűnnek.

Ezzel összefüggésben mondja ki az Ákr. 78. § (1) bekezdése azt, hogy a személyesen előterjesztett kérelemről - ha azt nyomban nem teljesítik -, valamint a tényállás tisztázása érdekében lefolytatott eljárási cselekményről az ügyfél vagy az eljárás más résztvevője részvétele esetén jegyzőkönyvet, más esetben feljegyzést kell készíteni, ezért megállapítható, hogy amennyiben az ügyfél egyszerű elektronikus levelezés útján teljesíti valamely eljárásjogi kötelezettségét (például adatszolgáltatás), akkor arról feljegyzést szükséges készíteni.

Az Ákr. 78. § (2) bekezdése rögzíti, hogy a feljegyzés tartalmazza készítésének helyét és idejét, az eljárási cselekményen részt vevő személyek azonosításához szükséges adatokat, nyilatkozataik lényegét, illetve a cselekmény lefolytatása során a tényállás tisztázásával összefüggő ténymegállapításokat is. Az Ákr. maga e körben egyéb tartalmi vagy formai előírást nem rögzít, tehát ezek a kérdések is - hasonlóan a II. pontban jelzettekhez - egyértelműen ügyviteli kérdésnek minősülnek, mely az eljáró hatóság belső szabályozó rendszerében megfelelő módon kezelhető és kezelendő.

Elméletben ugyanakkor annyi megállapítható, hogy az egyszerű e-mail - amennyiben az tartalmazza az Ákr. 78. § (2) bekezdésében előírottakat - és az ügyintéző által aláírt (vagy digitalizált és elektronikus aláírással ellátott) példánya is megfelelhet feljegyzés gyanánt, de a közigazgatási szervre vonatkozó ügyviteli szabályokat mindig szükséges figyelembe venni.

Szemelvény a közszolgálati jog területéről

Köztisztviselő próbaidő alatti cafeteriajuttatása

Állampolgári megkeresésként érkezett egy olyan köztisztviselőket érintő problémával összefüggő kérdés, mely szerint a köztisztviselő a próbaideje alatt jogosult-e cafeteriajuttatásra. A válaszhoz a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény (a továbbiakban: Kttv.) 151. §-ának értelmezését kellett lefolytatni.

A Kttv. 151. § (1) bekezdése értelmében a kormánytisztviselő cafeteriajuttatásként - választása szerint - a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény 71. § (1) bekezdésében felsorolt juttatásokra, legfeljebb az ott meghatározott mértékig és feltételekkel a Kormány által meghatározott rendben jogosult. A kormánytisztviselőt megillető cafeteriajuttatás éves összege nem lehet alacsonyabb az illetményalap ötszörösénél. A cafeteriajuttatás éves összege biztosít fedezetet az egyes juttatásokhoz kapcsolódó, a juttatást teljesítő munkáltatót terhelő közterhek megfizetésére is. A Kttv. 151. § (2) bekezdése alapján nem jogosult cafeteriajuttatásra a tartós külszolgálaton lévő, az 57. § (1) és (2) bekezdés szerinti szakértői tevékenységet végző kormánytisztviselő, továbbá kormánytisztviselő az alatt az idő alatt, amely alatt illetményre nem jogosult, feltéve, hogy a távollét időtartama meghaladja a harminc napot. A harminc napot meghaladó távollét esetében a kormánytisztviselőt a távollét első napjától kezdve nem illeti meg a juttatás. A távollétek időtartamát - a jogosultság szempontjából - nem lehet összeadni. A Kttv. 151. § (2a) bekezdése szerint nem jogosult cafeteriajuttatásra a kormánytisztviselő a 62/A. § szerinti jogviszony-létesítés esetén a két jogviszony közötti időtartamra. A Kttv. 151. § (3) bekezdése alapján a hivatali szervezet vezetője a közszolgálati szabályzatban rendelkezik a cafeteriajuttatás igénybevételének részletes szabályairól, elszámolásának rendjéről és a visszatérítésének szabályairól. Ezeket a rendelkezéseket a Kttv. 226. § (1) bekezdésére figyelemmel a köztisztviselőkre is alkalmazni kell.

A közszolgálati tisztviselők részére adható juttatásokról és egyes illetménypótlékokról szóló 249/2012. (VIII. 31.) Korm. rendelet 9. § (13) bekezdése értelmében a hivatali szervezet vezetője által kiadott közszolgálati szabályzat a szervezet személyi állományának egyes csoportjai tekintetében nem állapíthat meg valamely szempont alapján eltérő mértékű keretösszeget, illetve eltérő választható juttatásokat.

A Kttv. a cafeteriajuttatásra való jogosultságot a jogviszony létéhez köti, további feltételeket nem határoz meg. A törvény 151. § (2) és (2a) bekezdése rögzíti azokat az eseteket, amikor a köztisztviselő cafeteriajuttatásra nem jogosult. Az ettől való eltérést vagy további kivételek meghatározását a törvény nem teszi lehetővé. A hivatali szervezet vezetőjének szabályozási hatásköre csak a cafeteriajuttatás igénybevétele részletes szabályainak, az elszámolás rendjének és a visszatérítés szabályainak meghatározására terjed ki azzal, hogy a szervezet személyi állományának egyes csoportjaira nem állapíthat meg eltérő szabályokat. Mindezekre figyelemmel tehát a köztisztviselő a közszolgálati jogviszony létesítésétől fogva, próbaideje alatt is jogosult a cafeteriajuttatásra.

Szemelvény a polgári jog területéről

A határnaphoz kötött jogvesztés értelmezési kérdései

Az Igazságügyi Minisztériumhoz egy olyan állampolgári megkeresés érkezett, amely alapvetően arra keresi a választ,

- 61/62 -

hogy ha a magyar polgári anyagi jog hatálya alá tartozó jogviszonyban, meghatározott napon bekövetkező jogvesztést kötnek egy meghatározott jognyilatkozathoz, akkor az adott nap melyik szakaszában áll be a jogvesztés (a nap elején, végén vagy más időpontban)?

Indokolt előrebocsátani, hogy a felvetett kérdés alapvetően az egyedi ügyre vonatkozó megállapodás, szerződéses jogviszony, illetve jogszabályi rendelkezések tartalmának az értelmezését igényli. Nem lehet ugyanis eltekinteni azoktól a körülményektől, amelyek a szerződéses jognyilatkozatok tényleges tartalmának értelmezési kereteit meghatározzák. A jogértelmezés az egyedi tényállás egyedi tartalmi elemeitől függ. Érdemes azonban áttekinteni a polgári anyagi jog szabályozási keretei alapján meghatározható legalapvetőbb válaszokat.

1. A jognyilatkozat elmulasztásának jogkövetkezményeként alkalmazott jogvesztés

A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 8:3. § (1) bekezdése rögzíti, hogy a jognyilatkozat megtételére vagy egyéb magatartás tanúsítására napokban megállapított határidőbe a kezdőnapot nem kell beleszámítani. E szabályból következik, hogy a kezdőnap kivételével a határidőbe az időtartam többi napja beleszámít, így a határidő utolsó napja is.

Ha a jognyilatkozat elmulasztásának jogkövetkezménye a jogvesztés, és a jognyilatkozat megtételére meghatározott határidő (például 15 nap) vagy egy jövőbeli meghatározott határnap (például jövő hét kedd, vagy június 15-e) kerül meghatározásra, akkor a jognyilatkozat elmulasztásának jogkövetkezményeként alkalmazott jogvesztés szempontjából mindenképpen határidő alkalmazására kerül sor akkor is, ha a jogvesztés tekintetében határnapot jelölnek meg. Ha ugyanis jövőbeni határnapot tűznek ki a jogvesztés tekintetében, akkor ez a körülmény azt feltételezi, hogy a határnapig terjedő időszakban megtett jognyilatkozattal a jogvesztés elhárítható.

Ezekben az esetekben alkalmazandó a Ptk. imént hivatkozott 8:3. § (1) bekezdése, amely alapján a határidőbe beszámít a határidő szerinti utolsó nap teljes tartama, azaz egyéb megállapodás hiányában a határidő utolsó napjának utolsó percében megtett jognyilatkozat is alkalmas a jogvesztés következményének elhárítására.

Ezzel összefüggésben indokolt arra is utalni, hogy az időközben hatályon kívül helyezett, a Polgári Törvénykönyv hatálybalépéséről és végrehajtásáról szóló 1960. évi 11. törvényerejű rendelet (a továbbiakban: 1960-as Ptké.) 4. § (3) bekezdése még tartalmazott arra vonatkozó rendelkezést, hogy a határidő elmulasztásának vagy a késedelemnek a jogkövetkezményei csak a határidő utolsó napjának elteltével állnak be.

A Vékás Lajos és Gárdos Péter által szerkesztett "Kommentár a Polgári Törvénykönyvhöz" című kiadvány (Wolters Kluwer Kft., Budapest, 2014) 2. kötetének a Ptk. 8:3. §-hoz fűzött kommentárja szerint a "kódex [...] nem tartja fenn az 1960-as Ptké. 4. § (3) bekezdését, amely azt rögzítette, hogy a határidő elmulasztásának vagy a késedelemnek a jogkövetkezményei csak a határidő utolsó napjának elteltével állnak be, ez a rendelkezés ugyanis levezethető a Ptk.-ból".

Mindezek alapján megállapítható, hogy a határidőként funkcionáló jövőbeli határnap tekintetében a Ptk. határidők számítására vonatkozó szabályai alkalmazandók, ha a felek megállapodása a jognyilatkozat elmulasztásához fűzi a jogvesztés következményét.

2. A jognyilatkozat megtételének jogkövetkezményeként alkalmazott jogvesztés

A korábbi esettől elkülönítetten kell kezelni azt az esetkört, amikor nem a jognyilatkozat elmulasztásának a következménye a jogvesztés, hanem a jognyilatkozat megtétele eredményezi a jogvesztést, ha azt meghatározott napon gyakorolják.

Ebben az esetben elsődlegesen az egyedi megállapodás tartalma az irányadó, annak hiányában azonban nem a határidők számítására vonatkozó szabályoknak, hanem a jognyilatkozat hatályosulási időpontjára vonatkozóknak van jelentősége. Ha ugyanis a jognyilatkozat maga jogvesztést eredményez, akkor a jogvesztés - külön kikötés hiányában - a jognyilatkozat hatályosulásának időpontjában bekövetkezik. Ezzel összefüggésben kizárólag annak a feltételnek kell megfelelni, hogy a jognyilatkozat hatályosulására a megállapodás szerinti meghatározott napon kerüljön sor.

A Ptk. 6:5. §-a a következő rendelkezéseket tartalmazza:

(1) A jelenlevők között tett jognyilatkozat nyomban hatályossá válik. Jelenlévők között tett a jognyilatkozat abban az esetben, ha a jognyilatkozat tartalmáról a címzett annak megtételével egyidejűleg tudomást szerez.

(2) A távollevők között tett jognyilatkozat a címzetthez való megérkezéssel válik hatályossá.

(3) A ráutaló magatartással tett jognyilatkozat a címzett tudomásszerzésével válik hatályossá.

(4) A nem címzett jognyilatkozat megtételével válik hatályossá."

A korábban már hivatkozott, Vékás Lajos és Gárdos Péter által szerkesztett "Kommentár a Polgári Törvénykönyvhöz" című kiadvány 2. kötetének a Ptk. 6:5. §-hoz fűzött kommentárja is megerősíti, hogy a jognyilatkozat hatályossá válásának az időpontja a joghatás kiváltásának dátuma.

Mindezek alapján a jogvesztő hatást kiváltó jognyilatkozat - megállapodásban rögzített meghatározott napon történő -hatályosulása időpontjában a jogvesztés azonnal bekövetkezik.

3. A jogszerzés jogkövetkezményeként alkalmazott jogvesztés

A Ptk. 8:3. § (4) bekezdése szerint a határozott naphoz kötött jogszerzés a nap kezdetén következik be. A Ptk. 8:3. § (4) bekezdése a jogszerzés tekintetében nem határnapról, hanem határozott naphoz kötött jogszerzésről rendelkezik. E szabály alapvetően jogszerzések vonatkozásában alkalmazandó, ugyanakkor jogvesztéssel kapcsolatban is iránymutató lehet.

Ha ugyanis - az adott eset egyedi körülményeire figyelemmel - az egyik fél jogszerzése automatikusan a másik fél jogvesztésével jár, akkor a határozott naphoz kötött jogszerzés időpontjában, azzal egyidejűleg következik be a jogvesztés.

- 62/63 -

A jogszerzés és jogvesztés időpontjának egybeesése kijelöli a jogvesztés alkalmazásának kezdő időpontját is, amely az egyidejű jogszerzésre tekintettel az adott nap kezdetéhez kötődik, azaz ilyen esetekben a Ptk. 8:3. § (4) bekezdése lehet az értelemszerűen irányadó a jogvesztés tekintetében is.

4. A jognyilatkozat jogszabályi rendelkezésen alapuló hatályvesztése

Vizsgálatot igényel az az esetkör is, melyben jogszabályi rendelkezés írja elő az adott szerződés tartalma tekintetében meghatározott jognyilatkozat meghatározott napon bekövetkező hatályvesztését (ami jogvesztést eredményez), anélkül, hogy speciális rendelkezést tartalmazna a hatálytalanság bekövetkezésének adott nap szerinti konkrét időpontjáról.

A Ptk. 6:9. §-a szerint a jognyilatkozat hatályára, érvénytelenségére és hatálytalanságára - ha e törvény eltérően nem rendelkezik - a szerződés általános szabályait kell megfelelően alkalmazni.

A Ptk. 6:60. § (1) bekezdése alapján, ha jogszabály a szerződés valamely tartalmi elemét kötelezően meghatározza, a szerződés a jogszabály által előírt tartalommal jön létre.

A Ptk. 6:116. § (3) bekezdése szerint a "feltételre" vonatkozó szabályokat megfelelően alkalmazni kell arra az esetre is, ha a felek a szerződés hatályának beálltát vagy megszűntét valamely időponthoz kötötték. Jelen esetben a jogszabályi rendelkezés válik a felek megállapodásának részévé.

A Ptk. imént ismertetett 6:116. § (3) bekezdése szerint irányadó Ptk. 6:116. § (2) bekezdésének megfelelő alkalmazásával, ha a szerződéses jognyilatkozat hatályának megszűnése időponthoz kötött, e feltétel bekövetkeztével a szerződés hatályát veszti.

Ha tehát a jogvesztést eredményező jognyilatkozat hatálytalansága jogszabály alapján például november 1. napján következik be, az azt jelenti, hogy ezen a napon a jognyilatkozatot már hatálytalannak kell tekinteni.

A Ptk. 6:119. § (1) bekezdése szerint, ha a szerződés (jelen esetben a kérdéses jognyilatkozat) hatályát vesztette, a szerződés teljesítése nem követelhető.

A hivatkozott jogszabályi rendelkezéseket a példa szerinti esetre alkalmazva tehát megállapítható, hogy november 1. napjának megkezdődésével az időponthoz kötött feltétel már bekövetkezik, a meghatározott jognyilatkozat hatálytalannak tekintendő, ami jogvesztést eredményez. Vagyis ezen a napon - napszaktól függetlenül - a hatálytalan jognyilatkozat alapján teljesítés már nem követelhető.

* * * Az Igazságügyi Minisztérium állásfoglalásai, jogértelmezései az Alkotmánybíróság 60/1992. (XI. 17.) AB határozata értelmében kizárólag szakmai tájékoztatás érdekében készültek, azoknak bíróságra vagy más hatóságra nézve kötelező ereje nincs. * * * ■

JEGYZETEK

* Az Igazságügyi Minisztérium állásfoglalásai, jogértelmezései az Alkotmánybíróság 60/1992. (XI. 17.) AB határozata értelmében kizárólag szakmai tájékoztatás érdekében készültek, azoknak bíróságra vagy más hatóságra nézve kötelező ereje nincs.

Tartalomjegyzék

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére