Gernot Kocher európai jelentőségű ikonográfiai mun-kájának[1] magyar nyelvű változatát kezébe véve egy rendkívüli igényességgel készült művel találkozik az olvasó. A Herger Csabáné fordította és Kajtár István által lektorált kiadást az Universität Graz a "Südosteuropa-Schwerpunktes" program keretében finanszírozta, s ezáltal - sokak megelégedésére - lehetővé vált, hogy immáron a nem német munkanyelvű érdeklődő közönség is hozzáférjen Kocher professzor 1992-es alapmunkájához.
O. Univ.-Prof. Dr. Dr. hc. Gernot Kocher a jogi ikonográfia egyik leghíresebb európai művelője. Az Institut für Österreichishe Rechtsgeschichte vezetője a grazi egyetemen, tagja a strasbourgi Faculté Euro-péenne des Scienses du Foncier-nek, és 1995 óta díszdoktora a Janus Pannonius Tudományegyetemnek. Fent említett munkáján kívül - mely több évtizedes tudományos kutatómunka gyümölcse - számos jogi néprajzi, jogi archeológiai és magánjogtörténeti mű fűződik nevéhez. A grazi Osztrák és Európai Jogtörténeti Intézettel több mint másfél évtizede ápol kollegiális kapcsolatot a pécsi Jogtörténeti Tanszék. A két fakultás együttműködésének eredményeként született a Herger - Kajtár szerzőpáros által példás műgonddal készített könyv is.
A kötet már külsejében is roppant megnyerő; a laikus érdeklődő számára érdekfeszítő olvasmánynak ígérkezik, de nem csalódik a szakértő közönség sem. A 199 számozott oldalt 257 darab, változatos forrásokból[2] származó kép színesíti, melyek magyarázatával a szerző a jogi ikonográfia minden területét mélyrehatóan és elemző módon igyekszik bemutatni. A kötetben való tájékozódást aprólékosan összeállított, részletes mutató segíti, a téma iránt behatóbban érdeklődők pedig bőséges és pontos irodalomjegyzék alapján indulhatnak saját felfedezőútra.[3]
A mű hat fejezetéből az első kettő (8-35. o. A képi nyelvezet és a kép megértése, 36-41. o. A jogi ikonográfia) általános bevezetőként szolgál a téma jelentőségének megértéséhez. Sajnálatos tény, hogy a magyar jogtörténet-tudomány csak érintőlegesen foglalkozik a jogi ikonográfiával. Igaz ez a megállapítás annak ellenére, hogy születtek már úttörőnek és hiánypótlónak minősíthető alkotások.[4] A szerző szerint a jogtörténet-tudomány általános jelenségéről van szó, amelynek oka egyrészt az írásos források jogászi irányultság következtében kialakult dominanciája, illetve ehhez kapcsolódóan, hogy kevés olyan elsődleges jogforrás van, ami megfelelő jogi illusztrációval rendelkezik. A másik ok a képolvasási képesség csökkenésében keresendő, melyhez egyaránt hozzájárult az írásbeliség fejlődése, az olvasásban való jártasság és a könyvnyomtatás elterjedése is. Azon információelemek között, melyek egy kép tartalmát közvetítik, különleges jelentősége van a mozdulatoknak. Ezek esetében - bár némely gesztikulációs jel századunkig megőrizte jelentését (lásd a kéz esküre emelése vagy a "hosszú orr" mint gúnyjelzés) - drasztikus mértékben csökkent az érthető elemek száma.
A képolvasási készség vonatkozásában alapkövetelmény a kép témájának és tárgyának ismerete. A kép témájának feltárásánál történeti, szakrális, irodalmi, néprajzi és jogi ismeretek képezik a meghatározás alapját. A kép tárgya tartalmi, illetve módszertani oldalról közelíthető meg. Ami a tartalmi szempontokat illeti, a meghatározás az életviszonyok összetettségének fokától és a jog fejlődési szintjétől függ. A középkori városi jogélet például csak a magánjogra és büntetőjogra való tagolás egyszerű rendszerét ismerte, de minél közelebb jutunk a jelenkorhoz, a jog tárgyi strukturálása annál bonyolultabb. A jogi kép tartalmi sokszínűségétől meg kell különböztetni annak módszertani sokrétűségét. A képek jelentéstartalmának feltárására több diszciplína (jogtörténet, jogi archeológia, jogi néprajz, jogi szimbolika) is vállalkozott, ezek azonban már kutatási területüket tekintve is specializáltak, és nem adnak általánosan hasznosítható értelmezési módszert. A szerző szerint megfelelő megoldást a művészettörténet háromlépcsős interpretációs modelljének átültetése jelenthet, melyet azonban az eltérő célkitűzésre tekintettel kell alkalmazni. Ennek megfelelően a jogi ikonográfia egységes módszerként értelmezendő, mely minden rendelkezésre álló diszciplináris eszköz igénybevételével törekszik a jogi képek teljes jogi jelentéstartalmának feltárására.
A jogi ikonográfiai értékelés többlépcsős folyamat. Az első helyen a képnek, illetve a kép tárgyának "jogiként" való előzetes besorolása áll, mely később cáfolható. Amennyiben például a Pfalzi Választó-
- 244/245 -
fejedelemség Tartományi Rendtartásának címlapját látjuk, alapos gyanúval következtethetünk arra, hogy jogi képről van szó. Előfordulhat, hogy az előzetes besorolás csak a téma vizsgálata (például kereskedelmi forgalomban használatos kézmozdulat), vagy egyértelmű jogi ikonográfiai képelemek (trón, kettétört pálca) alapján történhet. Második lépésként következik a minőségi értelmezés: meghatározzuk a jogilag releváns képelemeket, és a tematikus keretek, valamint az időbeli és helyi jogi vonatkozások segítségével megfogalmazzuk a jogi jelentéstartalmat. A jogi képelemeket öt csoportra bonthatjuk; ezek együttes értékeléséből adódik a kép jelentése: személyek (pl. császár, írnok, falubíró), mozdulatok (pl. a hagyományos esküformulánál a jobb kéz kinyújtott mutató és középső ujját a Szentírásra helyezik, a bal pedig a szájra mutat), tárgyak (pl. kard, határt jelző kő, akasztófa), szöveg (magán a képen, ami gyakori például a Biblia illusztrációinál, de gyakrabban a képforrással csak összefüggésben, azt magyarázva) és grafikai segédeszközök (az uralkodóábrázolásoknál előszeretettel használt módszer, hogy a rangot túlzott méretekkel vagy a személy központba helyezésével fejezik ki).
A könyv másik része jogágak szerint tagolódik. Az egyes fejezetekben nemcsak "egyszerű" képelemzéseket találunk, de a szerző külön hangsúlyt fektet az értelmezés hátterének feltárására, és bizonyos, az adott jogágra jellemző elemeket is megvilágít, melyek a legtöbb helyen a képek közötti csoportosításként is felfoghatók.[5] A recenzió terjedelmi korlátai között arra van lehetőségem, hogy fejezetenként egy-egy képet ismertessek, bízva abban, hogy további utánjárásra ösztönzik az olvasót.
A harmadik fejezet (66-91. o.) az alkotmányjogi képekkel, ennek keretében elsősorban az uralkodó és az alávetett személyek közötti kapcsolat sokszínű képi kifejezési formáival foglalkozik. Figyelemre méltó a 116. kép egy 10. századi, Bizáncból származó zsoltároskönyv-illusztrációról, mely Dávid királlyá választását ábrázolja: "Dávid pajzsra emelése ebben a formában világi példákra támaszkodik. A megválasztott jelöltet pajzsra állították, a magasba emelték, és így mutatták be a választóknak. Ezzel egy időben fejére abroncskoronát helyeztek. A megválasztott bal kezében hosszú jogart tart, jobb kezét üdvözölve vagy magát ajánlva emeli fel."[6]
A negyedik, magánjogi képekről szóló fejezet (92-125. o.) az egyes személyek mindennapi életben betöltött jogi szerepét mutatja be. Közismert jelenetet látunk egy 10-11. században keletkezett francia kódexfestményen (200. kép): "Két férfi szerződést köt, majd a papírt két részre vágja. Mindkét darabon ugyanaz a szerződésszöveg áll. Viták esetén mindkét fél köteles a maga darabját bemutatni és egybevetni."[7]
A büntetőjogi képekkel foglalkozó ötödik fejezet (126-137. o.) témája az egyének, valamint az uralkodók és azok uralma alá vetett személyek együttéléséből fakadó és feloldásra váró zavarok köre. Látszólag egyszerű, valójában azonban részletes tartalmat jelenít meg a 206. kép, mely a Szász tükör egyik képes kéziratában található: " A kép bal oldalán beszámítási képességgel nem rendelkező férfi kalapáccsal lesújt valakire. Jobb oldalon a felette hatalmat gyakorló és felelősséggel bíró személy, ebben az esetben a gondnok, a sértett családtagjának kifizeti a pénzbírságot. Az elkövető állapotát külső jelek, így a csengők és a harangok szimbolizálják."[8]
A hatodik, egyben utolsó, eljárásjogi fejezet (138-162. o.) a jog megőrzésére szolgáló szervezeti formák mellett azon perbeli cselekményeket is tárgyalja, melyek a megbomlott jogrend helyreállítását szolgálják. Az egyik legjelentősebb perbeli cselekmény a bizonyítás. Ismeretes, hogy a középkorban erőszeretettel alkalmazták az istenítéleteket, melynek egyik formája a vízpróba volt. A 252. kép ezt szemlélteti: "A bizonyítást végző személyt kötélen lógatják a vízbe: ha lesüllyed, a tiszta víz befogadja, amely az ártatlanságának bizonyítéka. A kötél arra szolgál, hogy még a vízbefulladás előtt időben ki tudják húzni. A teknő mögött egy klerikus áll, aki ugyancsak az istenítéletet nézi."[9]
Összegzésképpen megállapítható, hogy a Herger - Kajtár szerzőpáros által tolmácsolt mű elméleti igényessége, gazdagon illusztrált képelemzései és olvasóbarát szerkezete folytán kiemelkedően értékes alkotás. Újfajta didaktikai módszerének köszönhetően kiválóan hasznosítható az egyetemi oktatásban, a jogtörténeti tananyag szemléltetéséhez. Nemcsak a joghistória művelői számára kötelező olvasmány, de a jogi kultúrát színesítő volta miatt kifejezetten ajánljuk a nem-jogtörténész jogászoknak, sőt, az általános műveltségüket bővíteni kívánó laikusoknak is.■
JEGYZETEK
* A Pécsi Tudományegyetem Jogtörténeti Tanszékének kiadványai 11. sz. Pécs 2008. A művet fordította Herger Csabáné, a fordítást az eredeti szöveggel egybevetette Kajtár István.
[1] Az eredeti kiadás adatai: Gernot Kocher: Zeichen und Symbole des Rechts. Eine historische Ikonographie. C. H. Beck'sche Verlagsbuchhandlung, München 1992
[2] Úgy mint a Szász-tükör képes kéziratai, a hamburgi városi jog, a Constitutio Criminalis Bambergensis, a Corpus iuris civilis, a Decretum Gratiani, Alvarotti hűbérjogi kommentárja, Azo egy summája; Joost Damhouder, Ulrich Tengler és Justinus Gobles munkái, az Ószövetség és az Újszövetség illusztrációi stb.
[3] A pécsi jogi kar hallgatói és oktatói számára felbecsülhetetlen segítség az önálló kutatásban az ikonográfiai kötet képanyagát tartalmazó diagyűjtemény, melyet Kocher professzor ajándékozott a jogtörténeti tanszéknek.
[4] A teljesség igénye nélkül: Jogi kultúrák, processzusok, rituálék és szimbólumok (Szerk. Mezey Barna) Gondolat Ki-
- 245/246 -
adó, Budapest 2006. Kajtár István: Jogi kultúrtörténet. Dialóg Campus, Budapest-Pécs 2006
[5] Az alkotmányjogi fejezetben elemzi az uralkodás fogalmát, az uralom alapjait, annak területi és személyi oldalát, továbbá tartalmát. A magánjogi részben foglalkozik a személyek jogállásával, a dologi és kötelmi joggal; a büntetőjogiban a bűntettel, majd külön a bőr és a haj, illetve a nyak és a kéz büntetéseivel. A perjogi fejezetben bemutatja az ítélkezési- és vesztőhelyeket, a bíróság személyzetét, a bírókat, a bírótársakat, az írnokot, a bírósági szolgákat és a hóhért, majd szól az eljárás megindításáról, a tárgyalás alakiságairól, a perbeli felek és képviselők szerepéről, az ítélethez és végrehajtáshoz vezető útról, végül az ítélet hatályon kívül helyezéséről és megváltoztatásáról.
[6] Kocher: i. m. 83. o.
[7] Kocher: i. m. 124. o.
[8] Kocher: i. m. 128. o.
[9] Kocher: i. m. 160. o.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző joghallgató.
Visszaugrás
