Azért került kérdőjel a cím végére, mert vitatott, hogy az indokolás tudományos értelmű lehet-e, hogy az indokolás írása közben meg lehet-e felelni a tudományos művel szemben támasztott ismérveknek. Hol húzható meg a határ a jogtudományi mű és a jogi termék között?
Azért került kérdőjel a cím végére, mert vitatott, hogy az indokolás tudományos értelmű lehet-e. Tulajdonképpen az a kérdések kérdése, hogy az indokolás írása közben meg lehet-e felelni olyan ismérveknek, mint amelyeket a tudományos művel szemben támasztanak. Nem tagadjuk: nehéz kérdés az is, hogy hol húzható meg a határ a jogtudományi mű és a jogi termék között. Úgy gondoljuk: az idézettség nem megkülönböztető kritérium. A jogi termékeket is idézik jogtudományi művekben: a vezető ítéletek indokolását - számtalanszor. Azt se lehet mondani, hogy az indokolásokból hiányozna a kritikai elem,[1] ami a tudományos mű egyik ismérve, elég legyen utalni a jogszabályt módosítani akaró törvényjavaslatok indokolásainak időnként igen éles fordulataira. Nem lenne helytálló azt sem állítani, hogy az indokolásnak, mint műfajnak, ne lenne önálló módszertana. Bizonyításul felhozzuk, hogy a francia jogban több jogi iránymutatás (circulaire) foglalkozik az indokolás formai jegyeivel és azok továbbfejlesztési lehetőségeivel.[2]
Az indokolás állításai is cáfolhatóak, a módosító jogszabály indokolása épp ezt teszi. Végül: az indokolás maga is tartalmaz hivatkozásokat, szokásos alkotmánybírósági határozatokat meghivatkozni az indokolásokban.[3]
Tekintettel arra, hogy e munkával is egy távolabbi célt szeretnénk elérni: a jogtudomány műfajairól szóló összefoglalót, munkamódszerül azt választottuk, hogy előbb néhány külföldi jog és az indokolás viszonyát tárgyaljuk, ezt követően ugyanezt a magyar jogban, és csak ezután adjuk elő válaszunkat a címben föltett kérdésre.
A jogi termékek indokolásának (törvény, ítélet, végzés, fellebbezés) megjelölésére az angol nyelv különböző szavakat használ (preamble, opinion of the court, justification), de más és más kifejezéseket találunk az indokolási kötelezettség (obligation to explain) és a részletes indokolás (detailed explanation) jelölésére is. A preamble az angol törvényekben a törvény címét követi (nem mindig), és azt magyarázza: milyen meggondolások (inducement of motives) indították a törvényhozót a statute létrehozására. Míg az indokolás a kontinentális jogban egyértelműen nem része a törvénynek, addig az angol szakirodalomban egyesek igen, mások nem tartják a törvény alkotóelemének. Nyilvánvalóan vitás az is, hogy a preamble a törvénymagyarázathoz használható instrumentum-e. Szladits azt írja, hogy ha a törvény nyelvezete nagyon általános kifejezéseket használ, a preamble szolgálhat annak megállapítására, hogy milyen különös értelemben veendők a törvényben használt kifejezések.[4] Nem minden törvénynek van preambleje, az ún. Public
- 110/111 -
Actnek nincs, a Private Actnek viszont van, mindkét Ház szabályai szerint. Ha a törvény (act) egyes bekezdéseinek (sections) van indokolása, azt recitalnak nevezik. Az angol törvényhozó sajátos érvelési formája, ha a törvényhez széljegyzeteket (marginal notes) fűz. Ezeket csak akkor tekintik a törvény részének, ha az eredeti parlamenti okirat (Parliament Roll) is tartalmazza azokat. A fentiekben az indokolásnak azt a fajtáját tárgyaltuk, ami valamely, már hatályba lépett, törvényhez fűződik.
Az indokolás másik fajtájára, ti. amely a törvényjavaslathoz (Bill) kapcsolódik, a petíció kifejezést használják. A Private Act javaslatát, a Private Billt, petíció formájában kell a parlament elé terjeszteni. A parlamenti szabályok lehetőséget adnak arra, hogy az érdekelt személyek vagy képviselőik kontradiktórius eljárás folyamán véleményüket a parlamenttel közölhessék, mielőtt az döntést hozna. Az angol parlamenti eljárás javaslati úton (procedure by bill) való eljárás, és a parlamenti tárgyalás indítvány alapján maginduló vita alakjában folyik le - írja Szladits. Az Oxford Dictionnary szerint a Parliamentary Bilinek van draftja, de arra nem láttunk szabályt, hogy a törvényszerkesztők (draftsmanek) kötelesek lennének a törvénytervezethez (draft Bill[5]) külön indokolást készíteni.
Ezzel együtt nem állítható, hogy valamely Bilihez, a House of Lordsban készült módosító indítványok elemzés nélkül maradnának. A módosító indítványokról a House of Commons illetékes bizottsága ún. Explanatory notest készít, amely introductionból és commentaryból áll.[6]
A preamblere több[7] meghatározást láttunk, ezek közül, jogi szempontból, nyilvánvalóan a Halsbury'sben szereplő a legelfogadottabb,[8] amely szerint a XIX. század közepe óta a preambleek a törvény részének tekintendők. Az 1704-ből származó Mills v. Willkins volt korábban a vezető eset, amelyben kimondták: a preamble nem része a törvénynek ("no part of the Act"), de a Salked v. Johnson ügyben (1848) más döntés született: "the preamble is undoubtedly a part of the act, and may be used to explain it". Az angolszász jogrendszerben több, a törvényi indokolással kapcsolatos jogesetet tartanak nyilván, ezek közül kiemelkedik a Dan v. Urison (2 N.J.L. 212 (1807),[9] amely szerint az indokló rész (a preamble) nem emelkedhet a hatályba lépett rész fölé, de kétség esetén megmutathatja a törvényhozó szándékát. Később, 1957-ben született jogesetben (A-G v. Prince Ernest Augustus of Hannover) Lord Somervell elismeri a preamble törvényszövegbe tartozását, azonban megtagadja attól a helyettesítő jogképző erőt.[10]
Megjegyezzük: a francia és az ausztrál közlemények[11] is a fenti értelemben beszélnek az angolszász preamble-ról. Bergel például azt írja, hogy a preamble az angolszász jogokban a törvény részét képezi, a törvény értelmezésénél igénybe veszik, függetlenül attól, hogy a szöveg igazi normatív értékét képviseli-e.
Összefoglalóan azt mondhatjuk: az angolszász jogrendszer, szemben a kontinentális jogokkal, a törvény hatályba léptetésével egyidőben megjelenő indokolásra nem tartalmaz szabályt, és - szintén eltérően a kontinentális normáktól - az ún. private legislation keretébe tartozó törvényjavaslat indokolása petition formájában kerül a Parlament elé.
Az angol jogban, amint láttuk, csak a common law szabályozza az indokolást, csak az foglalkozik az indokolás (esetleges) joghatásaival, szemben a francia joggal, amelyben ugyan szintén található indokolásra vonatkozó közigazgatási, illetve az igazságszolgáltatásból származó döntés,[12] de az indokolással szembeni főbb elvárásokat az írott jog tartalmazza: ideértve az indokolás készítésének hogyanjára vonatkozó előírásokat.[13]
Az előírásokat tartalmazó normák (ún. circulaire-ek) jogforrási szintje alacsony, amit az magyaráz, hogy az előírások címzettjei[14] a miniszterek. Egyébként a tárgykör szabályozásán 1997 és 2004 között sokat korszerűsítettek.
- 111/112 -
Külön circulaire (az 1996. május 30-i) részletezi a kódexértékű törvényszervezetek indokolása készítésének menetét;[15] a Kodifikációs Főbizottság alá tartozó jelentéskészítők (rapporteur-ök), voltaképpen különleges megbízatású személyek feladatait. A 2004. július 1-jei circulaire speciális szabályokat tartalmaz az indokolást illetően, ha hatályban lévő kódex módosításáról van szó. A francia felfogás szerint a kódexértékű törvény módosításának eljárását meg kell különböztetni valamely, egyéb, szintén hatályban lévő törvény módosítására irányuló előkészítő eljárástól. Egyébként, a francia Alkotmány 44. cikke megengedi a parlamenti vita alatt a törvénytervezetek és törvényjavaslatok Kormány általi megváltoztatását, de a 2004. évi circulaire erre az esetre is előírja az indokolás benyújtását. Megjegyezzük: ez mégse általános szabály, a körirat ugyanis lehetőséget nyújt a módosítás indokolásának mellőzésére, ha magának a törvényjavaslat szövegének módosítása elegendő.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
