2007. június 11-én fogadta el az Európai Parlament és a Tanács a 864/2007/EK sz. rendeletét a szerződésen kívüli kötelmi viszonyokra alkalmazandó jogról - a nemzetközi magánjogászok körében közismert elnevezéssel a Róma II Rendeletet.[1] A Rendelet a polgári és kereskedelmi ügyekben folytatott igazságügyi együttműködés lényeges és gyakorlati jelentőséggel bíró láncszeme, amelynek eredményeképpen az EK bármely tagállamához köthető szerződésen kívüli kötelmi jogviszonyban meghatározható az, hogy az eljáró fórum (az EK valamely tagállamának bírósága vagy más igazságszolgáltatási szerve) melyik állam szerződésen kívüli károkozással kapcsolatos szabályozását fogja alkalmazni az ügyre. Az ügyben a bírósága útján eljáró tagállam a 44/2001/EK sz. Rendelet (az ún. Brüsszel I. Rendelet[2]) szabályai alapján pedig szintén előrelátható. Így a személyek szabad áramlásával kapcsolatos szabályozási környezet újabb értékes elemmel bővült, amely éppen ezt a "szabad áramlást" - a Közösségen belüli, bármilyen célú utazással, munkavállalással, letelepedéssel, általában országok közötti helyzetváltoztatással kapcsolatos feltételeket - segíti elő. A magyar jogalkalmazó, vagy éppen jogkövető állampolgár számára azonnal nyilvánvalóvá válik a Rendelet gyakorlati haszna, ha olyan tényállások kárfelelősségi és kártérítési vonatkozásaira gondol, amelyben magyar állampolgár külföldön balesetet szenved; magyar utazóval szemben külföldön bűncselekményt követnek el; külföldiek belföldön közlekedési balesetet okoznak vagy abban sérülnek; külföldön nem gyártótól vásárolt termék belföldinek kárt okoz; határ menti külföldi üzem szennyezi a belföldi környezetet, folyót, levegőt, stb. A Rendelet hatálybalépése előtti időkben[3] az egységes közösségi jog - a fent említett Brüsszel I. Rendelet, azt megelőzően pedig a Brüsszeli Egyezmény - arra ugyan lehetőséget teremtett, hogy megállapíthassuk, melyik állam bírósága rendelkezik joghatósággal az adott ügyre, és így melyik állam bíróságánál kell perelnie a károsultnak
- 341/342 -
az alperest. A joghatóság megállapításából ugyanakkor nem következett annak az ismerete, hogy melyik ország jogát fogja alkalmazni a bíróság az előtte fekvő jogvitában. A főbb kapcsolóelvek - a károkozó magatartás vagy mulasztás helye, a kár bekövetkeztének helye, a közös személyes jog, stb. - ismertek a legtöbb európai nemzetközi magánjogban, de a konkrét esetre alkalmazandó jogot csak annak fényében lehetett megállapítani, ha beszereztük az eljáró bíróság államának nemzetközi magánjogi jogszabályát, esetleg esetjogát és/vagy vonatkozó jogirodalmi műveit. Ez pedig - nehézkességével - sok esetben eleve meghiúsította az eljárást. 2009. január 11-től erre nem lesz szükség, mert az autonóm nemzeti szabályok helyett - a Rendeletben nem részes Dániát leszámítva[4] - a Rendelet szabályai alapján kell eldönteni az alkalmazandó jogot. Természetesen a joghatóság, majd az alkalmazandó jogot kijelölő kollíziós szabályoknak (a kapcsolóelveknek) a Rendelet révén megtörtént egységesítése után logikusnak gondolt lépés, a szerződésen kívüli kötelmekre vonatkozó anyagi polgári jog harmonizációja egyelőre nehezen kivitelezhető vállalkozásnak tűnik ...
A Rendelet elfogadását megelőző, közel tízéves előkészítő munka[5] során a kérdéskör különböző aspektusait különféle formákban sokan, sok helyen tárgyalták.[6] A Rendeletről elfogadása után idegen nyelven több helyen is megjelentek átfogó tanulmányok.[7] Ami a hazai jogtudomány eredményeit illeti, a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán 2006. novemberében tartott, "Róma II., azaz a szerződésen kívüli (deliktuális és kvázi-deliktuális) kötelmekkel kapcsolatos tényállásokra alkalmazandó jog meghatározására irányuló törekvések az EU-ban" c. konferencián, a Nemzetközi Magánjogot Oktatók III. Országos Találkozóján került sor a téma első magyar nyelvű megtárgyalására országos rendezvény szintjén. A konferenciáról az egy évvel később a Károli Gáspár Református Egyetemen a szerződésre alkalmazandó jog szabályozásának egységesítéséről (Róma I.) tartott konferencia anyagát is átölelő tanulmánykötet áll megjelenés alatt,[8] amely több, a témával kapcsolatos nemzetközi magánjogi írást, elemzést tartalmaz. Mivel a konferencia, valamint a tanulmánykötet teljesen alkalmas arra, hogy a kifejezetten nemzetközi magánjogi érdeklődésű, a kollíziós joggal napi kapcsolatban álló, annak kérdéseire specializálódott szakemberek egymás között megosszák gondolataikat a témában, illetve mivel az kereskedelmi forgalomban is kapható lesz,[9] ezért ehelyütt a szélesebb szakmai közönség számára kívánjuk bemutatni a Rendeletet és az általa teremtett rendszert. Ez természetesen azzal is jár, hogy egyes releváns kérdések - mint pl. a kodifikáció menete, a közösségi jogalkotási hatáskör vizsgálata, egyes kapcsolóelvek vagy éppen a jogválasztás megengedésének mélyebb kritikai vizsgálata, egyes speciális fogalmak, mint pl. a közrend, tartalmának mélyebb vizsgálata a Rendeletben - nem kerülnek vizsgálódásunk középpontjába. Ezzel párhuzamosan ugyanakkor egyes szempontok - mint a gyakorlati alkalmazhatóság, vagy a Rendelet által felállított rendszer és a hatályos magyar polgári jog és nemzetközi magánjog minősítési rendszerének összehasonlítása - kiemelt jelentőségre tesznek szert.
A lényeges külföldi elemmel rendelkező magánjogi kollíziók feloldását rendező hatályos jogszabályunk, az 1979. évi 13. tvr. a nemzetközi magánjogról (a továbbiakban: Kódex), tartalmaz egy "Felelősség szerződésen
- 342/343 -
kívül okozott kárért; Jogalap nélküli gazdagodás" címet, amely a 32-35. §-okat öleli fel. Kézenfekvő lenne azt gondolni, hogy - lévén azonos a tárgyuk - a szerződésen kívüli kötelmi viszonyokra alkalmazandó jogról szóló Róma II. Rendelet egyszerűen ennek a címnek a helyébe lép, és a 32-35. §-ok rendelkezései helyett ezentúl a Róma II. rendelkezéseit kell alkalmaznunk, és ez feltehetően hasonló módon történik minden tagállam nemzetközi magánjogi kódexével - már amennyiben egy tagállam rendelkezik olyannal.
A helyzet azonban korántsem ennyire egyszerű! Egyrészt, mint látni fogjuk, a Róma II. Rendelet a magyar polgári joghoz és nemzetközi magánjoghoz képest néhol sajátosan értelmezi a szerződésen kívüli kötelmi viszony fogalmát, és olyan tényállásokat és kérdéseket is ide sorol, amit a magyar jog más jogviszonyban szabályoz, így a Rendelet a Kódex egyéb jogviszonyokra vonatkozó szabályozását is érinti - illetve néhány általános részi szabályt is. Másrészt pedig a Kódex 35. §-a képében marad olyan szabályunk, amely - véleményünk szerint - továbbra is alkalmazható lesz, mert a Rendelet egy adott szabályát pontosítja. Ennek megfelelően konkrét esetben mindig alaposan mérlegelni kell a két jogszabályt annak megállapítása előtt, hogy valamely kérdésre melyiket lehet alkalmazni.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
