1. A cenzúra valóban örök, tértől és időtől függetlenül jelen van a történelemben? Már az ókori Athénban megkeserítette a gondolkodó elmék életét, elrekesztve újszerű, haladó gondolataikat a nyilvánosságtól és napjainkban is a szabad köztanácskozások gátját képezi? A szólás és a sajtó intézményes elnyomása néhány kegyelmi évtized kivételével szükségszerűen jelen volt és a jövőben is fennmarad? A cenzúra 2022-ben egyáltalán lehet olyan kurrens tudományos téma, amely egy monográfiát képes kitölteni, vagy csupán a joghistória patinás lapjaira való?
Emlékeim szerint először ezek a gondolatok ötlöttek eszembe, amikor kézbe vettem Gosztonyi Gergely hiánypótló monográfiáját.[1] A szerző maga is üzen a címmel: az emberiség történelme során, amint arra utal is kiváló, jogtörténeti szempontokat (is) érvényesítő művében, a cenzúra, a(z írásban rögzített) gondolatok (előzetes) ellenőrzése és a nyilvánosságtól való elrekesztése hol erősebben, hol gyengébben, hol szisztematikusan, hol esetlegesen, hol a hívek lelki üdvének védelme érdekében, hol az államhatalom épségének megőrzése, vagy az ingatag hatalom megerősítése céljából, de mindenkor jelen volt és van. Mondhatjuk tehát, hogy a cenzúra (valamilyen formában) örök. Ugyanakkor ez a sommás, bár kétségkívül a figyelem felkeltésére alkalmas kijelentés annyiban nagyvonalúnak és sematikusnak is tekinthető, hogy az csupán a cenzúra fogalmának igen szélesre tárt jelentéstartalmával igazolható - legalábbis a demokratikus jogállamok tekintetében. Ha alaposan áttekintjük a cenzúra számos fogalommeghatározását, amelyeket Gosztonyi Gergely körültekintően bemutat, jelentékeny változatosságot tapasztalhatunk. A legszigorúbb és az alkotmányjogi irodalomban általánosan elfogadott (politikai) cenzúra fogalma alapján a demokratikus jogállami alkotmányokon nyugvó jogrendszerekben napjainkban - legalábbis állami sajtórendészeti eszközként - nem értelmezhető, hiszen az a sajtó, média által közzétett tartalomba való (alkotmányellenes) állami beavatkozást jelent. A szerző által (is) használt inkább médiajogi, az egyes jelenségek hatását vizsgáló, jogszociológiai szempontokat érvényesítő definíciókon alapuló helyzetértékelések esetében már egészen más a helyzet. Amikor Gosztonyi Gergely az újmédia cenzurális gyakorlatáról értekezik, olyan tartalomkorlátozásokat elemez, amelyek általában a platformszolgáltatók (az újmédia új kapuőreinek) utólagos szűrési, blokkolási tevékenységében nyilvánulnak meg.
A szigorúan vett alkotmányjogi cenzúra fogalma[2] a legtömörebben a (média)tartalomba való előzetes és önkényes állami beavatkozást jelenti, részletesebben kifejtve pedig olyan sajtórendészeti intézmény, amely
- történetileg az államhoz mint a (szólás- és sajtó)szabadságot eltiporni képes elnyomó hatalomhoz kapcsolódik;
- önkényes, jogi garanciák nélküli eljárás eredményeként hozott döntés (amellyel szemben nincs helye jogorvoslatnak, különösen bírói út igénybevételével);
- jellemzően a közzétételt megelőző (ritkán utólagos)[3] korlátozást jelent;
- általános, valamennyi sajtótermék (médiatartalom) kötelező ellenőrzése útján valósul meg (ritka esetben lehet fakultatív jellegű); továbbá
- ellehetetleníti a tartalom nyilvánosságra kerülését, közvélemény általi megismerésének lehetőségét.
- 105/106 -
A cenzúra alkotmányos fogalmának meghatározása során a magyar Alkotmánybíróság is követte a szűken vett, alkotmányos a cenzúra fogalmi elemeit, mely szerint "[a] közlésre szánt vélemény tartalmának kötelező, előzetes közhatalmi ellenőrzése és a minősítés eredményeként a közlés megtiltásához való jog".[4] Azt csupán a teljesség kedvéért jegyzem meg, hogy az Alkotmánybíróság vélhetően tévedésből használta a "vélemény" kifejezést, hiszen a cenzúra nem csupán az értékítéletet tartalmazó vélemények korlátozásának sajtórendészeti eszköze (volt), hanem valamennyi közlésre, így a tényállításokra is vonatkozhat.[5]
Az előző vizsgálat - miután a régi magyar jogi nyelv a censura latin kifejezést használta - ebben a szűk értelemben mindig előzetes és állami sajtórendészeti eszköz, vagyis a közjogtudomány nem tekint(h)ette cenzúrának sem a nem állami szerv, hatóság által végzett vizsgálatot, sem pedig az utólagos tartalom-ellenőrzést. Ugyanakkor a jogtudományi irodalomban is elfogadott az ennél szélesebb értelemben használt cenzúrafogalom, így például a magáncenzúra, amely általában gazdasági megfontolásokon alapul és többnyire a tulajdonosi befolyás megnyilvánulása, vagy éppen az öncenzúra, amely bizonyos fenyegetettségből származó dermesztő hatás (chilling effect) következménye. Gosztonyi Gergely, bár adottnak veszi a szűk értelmű meghatározást, saját céljaihoz - helyeselhetően - egy ennél tágabb tartalmi meghatározást alkalmaz, amelyben a magáncenzúra (elősorban a platformszolgáltatók tartalomkontrollja) hangsúlyos szerephez jut.
2. Kevés könnyebb vád létezik annál - vallhatjuk a szerzővel -, mint hogy cenzúráznak, jelentse az a valóságban akár egy jogellenes tartalom jogszerű következményét. A cenzúra vádja - hívja fel figyelmünket a kötet - amellett, hogy rendkívül komoly és valósága esetén a szabad gondolat elnyomásának egyik, ha nem a legalantasabb eszköze, könnyen válhat üres, tartalmatlan vádaskodássá. Frederick Schauer szerint a cenzúra fogalmának jelentése mára ködössé vált.[6] A túlzottan széles jelentéstartalommal felruházott fogalom használata - mutat rá Gosztonyi Schauer nyomán - parttalanná teheti a fogalom hatókörét és devalválhatja azt. Különösen fontos tehát a fogalom tartalmának pontos meghatározása és adekvát használata az egyes szólás- és sajtószabadságot korlátozó intézményekkel összefüggésben.
Ezek a fogalomalkotások ugyanakkor sem tértől, sem időtől nem függetlenek, még akkor sem, ha úgy tűnik, hogy a cenzúra intézménye makacsul nem vesz tudomást a tér-idő koordinátákról. A politikai cenzúra történeti tablóját a kötet - bár elsősorban nem jogtörténeti munkáról van szó - kellő alapossággal, a fontosabb korszakok átfogó bemutatásával vázolja fel, híven teljesítve a címben ígért feladatot, miszerint feltárja a cenzúra történetét Arisztotelésztől a Facebookig. Felidézhetjük, hogy a reformkor közjogi gondolkodásában a censura és a sajtószabadság fogalmai egymásnak szinte a tükörképei, inverzei voltak, legalábbis abban az értelemben biztosan, hogy a censura hiányát a sajtószabadság érvényesüléseként értelmezték, vagyis némi leegyszerűsítéssel azt is mondhatjuk, hogy a reformkori országgyűlések vitáiban (erről tanúskodnak a jegyzőkönyvek is) a sajtószabadság tartalmát többnyire az előző vizsgálattól való mentességgel azonosították.[7] Bár ennek némiképp ellentmond a negyvennyolcas áprilisi törvények között a Corpus Iurisba tizennyolcadikként becikkelyezett sajtótörvény tartalma, hiszen a sajtóról szóló törvénycikk további, a sajtószabadság peremfeltételeit rendező kérdéseket is tartalmazott (például időszaki lap alapítási feltételei, nyomdák és "könyvárusságok" működési feltételei), és nem téveszthető szem elől különösen annak a pesti ifjúság általi fogadtatása (tudniillik a pozsonyi diéta által elfogadott törvényszöveget a rendkívül magas kaució miatt érzett felháborodásukban nyilvánosan elégették). Az azonban minden kétséget kizáróan kijelenthető, hogy eleink a cenzúra hiányára a sajtószabadság legelemibb feltételeként tekintettek. Noha a negyvennyolcas sajtótörvény preambulumában ünnepélyesen deklarálta, hogy "[a]z előző vizsgálat eltöröltetvén örökre, s a sajtószabadság visszaállítatván" másfél évszázaddal később, 1997-ben az Alkotmánybíróság is cenzúrakérdésekkel foglalkozott a fentebb már idézett határozatában. Ezt a százötven évet - néhány kegyelmi évtizedtől eltekintve - végigkísérte a sajtószabadság változatos elnyomása, amelyek közül minden korszakban a legsúlyosabb eszköz éppen a cenzúra volt. A 20. század második felétől a cenzúra fogalmi kerete folyamatosan bővült: ekkor jelent meg jogilag értelmezhető fogalmi elemként a magáncenzúra és az öncenzúra jelensége. A 21. században a cenzúra fogalmának alkalmazási köre újabb metamorfózison ment keresztül - napjainkban leginkább az internetes tartalmak magánszolgáltatók által végzett kontrolljára és moderálására, továbbá egyes tartalmak törlésére használatos. A mai rendkívül kitágult cenzúrafogalmat Koltay András már nem is tartja alkalmasnak arra, hogy jogi terminus tech-
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
