"A gyakorlatban nem érvényesíthető jogok értéktelenek."[1] A kis értékű követelések inkább léteznek az egyetemi előadótermek szemléltető példáiban, mint a jogszociológiai valóságban. Ha csak a napjainkban oly időszerű devizahiteles ügyekre gondolunk, láthatjuk: bár ezek a kérdések óriási tömegeket és jelentős összegeket érintenek, az ezekkel kapcsolatos perek száma aránytalanul alacsonynak tűnik.
Idén vette kezdetét az új Polgári Perrendtartás kodifikációja (Pp.-kodifikáció). Ennek keretében megalakult a felek és képviselőik kérdéseit vizsgáló "C" témabizottság. E rövid elemzés célja, hogy egy vitaindítónak szánt szabályozási koncepció vázlatával adalékul szolgáljon az új Kódex csoportperrel kapcsolatos rendelkezéseinek kidolgozásához.[2] Előre kell bocsátani: tekintettel arra, hogy a Pp.-kodifikáció még nagyon kezdetleges fázisban van, csupán a szabályozási koncepció néhány alaptézisére vonatkozóan tehető javaslat. A jelen tanulmány, a terjedelmi korlátokra és a Pp.-kodifikáció állására tekintettel, csak egy szabályozási koncepció torzóját vázolhatja fel. Számos koncepcionális kérdés függ az új Kódex fogalmi struktúrájától, szerkezetétől és megközelítésétől, mivel a csoportper csak ebben az inercia-rendszerben értelmezhető.
A csoportos perlés lehetőségének reményeim szerinti megteremtésével a magyar jogalkotás régi lemaradását orvosolhatja. Az Európai Unió tagállamainak mintegy felében ugyanis kifejezetten szabályozzák a csoportos perlést (Dánia[3], Anglia és Wales[4], Finnország[5], Franciaország[6], Németország[7], Magyarország[8], Olaszország[9], Hollandia[10], Norvégia[11], Lengyelország[12], Portugália[13], Spanyolország,[14] Svédország[15]).[16] A közelmúltban pedig az Európai Bizottság ajánlásban[17] hívta fel a tagállamokat arra, hogy az EU-jogi jogsértések vonatkozásában teremtsék meg a csoportos perlés lehetőségét és szabályozzák a csoportpert.
A Pp.-kodifikáció vonatkozásában a csoportos perlés kétségtelenül az egyik legösszetettebb és legádázabb vitával övezett szabályozási kérdés. Az Európai Unió számos tagállamában komoly viták előzték meg a csoportper bevezetését. A finn csoportos igényérvényesí-
- 203/204 -
tésről szóló törvényt majdnem 15 évnyi előkészítés előzte meg.[18] Olaszországban a 2007-ben elfogadott jogszabály alkalmazását, szakmai tiltakozásra, két évig fel kellett függeszteni, amíg 2009-ben végül elfogadták a jelenleg is hatályos rendelkezéseket.[19] 2009 júliusában az angol kormányzat elutasította a hatályos szabályozás opt-out rendszerré történő további bővítését.[20] Az Európai Bizottság 2009 októberében elvetette az opt-out rendszert tartalmazó irányelv-tervezetét, és visszavonta ezzel kapcsolatos korábbi álláspontját.[21] Magyarországon a parlament 2010-ben elfogadott egy opt-out típusú csoportper rendszert, amelyet azonban az államfő megfontolásra visszaküldött az országgyűlésnek.[22] A törvény újbóli megfontolására az országgyűlés mandátumának lejárta miatt nem került sor.
A csoportperrel kapcsolatos törvényhozás érdekes tapasztalata, hogy a szakmai-tudományos berkekben vagy szakmai bizottságokban kidolgozott javaslatok végül elbuknak a gazdasági lobbyérdekek által átitatott politikai szűrőn, és vagy elutasításra kerülnek (lásd Anglia és Wales[23]), vagy az eredetileg progresszív és működőképes javaslatnak csak egy szándékosan megcsonkított, fogyatékos változata kerül elfogadásra, amely rendkívüli módon megnehezíti, majdhogynem lehetetlenné teszi a csoportos perlés működését, illetve széles körű elterjedését (lásd: Finnország[24], Franciaország[25]). Ezért különösen nagy a kodifikátorok felelőssége.
Tekintettel arra, hogy kodifikációs szinten még nem eldöntött, vajon szükség van-e egyáltalán csoportperre, az alábbiakban röviden felvázolom az opt-out csoportper jogpolitikai indokait, megcáfolom azokat az ellenérveket, amelyek az opt-out csoportos perléssel szemben fel szoktak merülni. Az opt-in rendszerben a csoporttagok, valamilyen módon, kifejezett hozzájárulásukat kell adják a csoportperhez ahhoz, hogy az kiterjedjen rájuk. Az opt-out rendszereket a meghatalmazás nélküli képviseleti jog jellemzi: a csoportper az összes csoporttagra kiterjed, kivéve azokat, akik a csoportból kifejezett nyilatkozattal kiléptek (feltéve, hogy a kilépés megengedett).
Az alábbiakban, javaslatomat két lépésben ismertetem. Első lépésben felvázolom, hogy miért van szükség az opt-out csoportper intézményének bevezetésére. Ezt követően, második lépésben, vázlatosan, e tudományos periodikum korlátai által megengedett terjedelemben, felvázolom a csoportper szabályozásának főbb koncepcionális kérdéseire vonatkozó javaslatom téziseit.
Számos esetben, egy jogellenes magatartás összességében hatalmas károkat okoz, azonban az egyes károsultak egyéni kára csekély. Ezeket a jogellenes magatartásokat gyakran nem követi tényleges marasztalás, mivel a követelések csak egyéni alapon lennének érvényesíthetőek, az egyéni követelések értéke azonban túl kicsi ahhoz, hogy a polgári peres úton történő érvényesítés kifizetődő legyen: a költségek meghaladják a várható hasznosságot. Ez alapvetően három okra vezethető vissza.
Egyrészt, a perköltséggel kapcsolatban a kontinentális jogokban követett "a vesztes fizet" elv a gyakorlatban inkább "a vesztes sok mindent fizet" elvként működik. Nincs semmi garancia arra, hogy a bíróság a teljes költséget megítéli, illetve, hogy minden költség bizonyítható. A magyar jogban ráadásul az áthárítható ügyvédi költséget a bíróság mérsékelheti, ha az nem áll arányban a pertárgy értékével vagy a ténylegesen elvégzett ügyvédi tevékenységgel.[26] Amellett, hogy a pertárgy értékével történő összemérés igencsak méltánytalannak tűnik, mivel a perre a pervesztes adott okot, pont a kis értékű ügyeket lehetetleníti el. Emellett a per nemcsak anyagi költség, hanem idő, bosszúság és kényelmetlenség; ezek olyan nem vagyoni "költségek", amelyekért a pernyertes semmilyen megtérítést nem követelhet.
Másrészt, az igényérvényesítés tartalmaz bizonyos mértékű kockázatot. A tapasztalt ügyvéd tudja: általában csak "erős" és "gyenge" ügyek vannak, 100%-os ügyek az egyetemi katedrán léteznek. Még ha anyagi
- 204/205 -
jogi szempontból 100%-osan meg is vagyunk győződve az ügy kimenetele felől, nincs garancia arra, hogy az alperes időközben nem válik fizetésképtelenné vagy hogy a végrehajtási eljárás eredményes lesz és az ítéleti marasztalás ténylegesen megfizetésre kerül.
Ezek a kockázatok természetesen minden igényérvényesítés esetén felmerülnek. Kis értékű követelések esetén az ebből fakadó többletprobléma abból adódik, hogy mivel a pertárgy értéke csekély, egy elhanyagolható mértékű kockázat is negatívvá teheti a pereskedés várható hasznosságát.
Tegyük fel, hogy a felperest 10 000 Ft kár érte és amennyiben perel akkor a teljes perköltség összege 1 000 000 Ft (az egyszerűség kedvéért tekintsünk el a fizetési meghagyásos eljárástól). Azt is tegyük fel, hogy a felperes keresete teljességgel megalapozott, de úgy gondolja, hogy a bizonyítás és a történeti tényállásnak a vonatkozó törvényi tényállás alá szubszumálása, valamint a végrehajtás során esetlegesen felmerülő bizonytalansági tényezők miatt azért 1% esélye van annak, hogy a pert elveszíti, illetve a követelést nem tudja behajtani. Végül a jelen példa kedvéért, a valóságtól eltérően, vélelmezzük azt is, hogy a teljes perköltséget a pervesztes fizeti. Ebben az esetben a per várható hasznossága 10 000 Ft × 99% = 9900 Ft, míg a várható költség 1 000 000 Ft × 1% = 10 000 Ft. Látható tehát, hogy egy elhanyagolható mértékű kockázat is akadálya annak, hogy a felperes pereljen, amennyiben a perköltség összege a követeléshez képest magas. Minél nagyobb a perköltség a pertárgy értékéhez viszonyítva, annál jobban kiütközik ez a kockázat.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
