Napjaink nyugati típusú társadalmaiban immáron meglehetősen régóta a szexuális szabadosság dívik. A házasság és a család intézményének válsága általános és vészt jósló. A házassági elköteleződés, felelősségvállalás helyett jóval nagyobb népszerűségnek örvend az ad hoc együttélés, melynek tömeges elterjedtsége miatt már jogi relevanciát kell, hogy tulajdonítson a jogalkotó, jogalkalmazó. Mintha modern szabadságunk a promiszkuitásban ismerné fel önmagát. Mint Michel Foucault rámutat, "korunkban létezik egy olyan diskurzus, amelyben szorosan összekapcsolódik egymással a szexualitás, az igazság kinyilatkoztatása, a társasági illemszabályok felrúgása, egy új világ és a boldogság ígérete. Ma a szexualitás a támpillére a régi prédikációs formának, a nyugat-európai társadalmakat valósággal elözönlötte a szexualitással foglalkozó szentbeszéd...".[1] A weberi értelemben racionalizált modern kapitalista állam, a 17. századtól kezdve represszióval operál, legalábbis a 20. századi autointerpretatív narráció véleménye szerint, hogy aztán végül a represszió kritikájának hála, a szexuális forradalom eljuttassa a modern embert az eszményi, tabuk és elfojtás nélküli, bűntudat- és komplexusmentes önigenlő szabadsághoz. Ám a represszió kritika kritikája, hogy minden hatalom lényege - az utóbbit gyakorlóé is - a represszió. És valahogy hiányzik az a bensőségesség önnön szexualitását igenlő korunkból, mely a boldogság érzetével s ily módon a szabadság megvalósulásának affirmációjával tölthetne el bennünket. Roland Barthes felismeri mennyire "időszerűtlen" a szerelmes beszéd, s csak egyik oldalról azért, mert időtlen azaz örök, más szempontból viszont ez az időszerűtlenség anakronizmus, korszerűtlenség.[2] "A modern közvélemény diszkreditálja a szerelem érzelmességét, melyet ennek következtében a szerelmes szubjektumnak úgy kell vállalnia, mint egy erőteljes transzgressziót, amely magányra és kiszolgáltatottságra kárhoztatja; tehát az értékek sajátos visszájára fordulásának következményeképpen ez az érzelmesség teszi obszcénná a szerelmet."[3] Barthes szerint az egyetlen megoldás a transzgresszió transzgressziója. Hajtsuk hát ezt végre, mégpedig úgy, hogy visszatérünk egy irracionális, mert értékracionális közösség normatív hagyatékához! Ott pedig szemlélődjünk Foucault szellemében, megvizsgálva kik beszélnek a szexualitásról, hogyan, és milyen ösztönzésre, hogyan jön létre a diskurzus, a hatalom és a tudás! Végül pedig magunk is bocsátkozzunk e diskurzusba, a gadameri alázat szellemében óhajtván a megértést: "a Te által nekünk mondott igazat... amely csak a Te révén válik láthatóvá számunkra, s csak azáltal hogy hagyjuk, hogy a Te mondjon nekünk valamit".[4]
A Sulhán Árukh zsidó vallási kódex, a halákhikus kodifikáció legfőbb törvénykönyve. A halákha a Misna összeállítása utáni kodifikációs igényre válaszul, a jogilag nem kötelező érvényű aggádával szemben, kógens normákat fogalmaz meg, és Semaut (Exodus) 18. fejezetének 20. verse értelmében vett követendő utat tanítja.[5] Egy-egy létrejövő új kódex sohasem érvényteleníti a korábbit, a halákha mindig kontinuus, s alapelve a régi mesterek tekintélye. A gáonikus korszak, azaz a halácha megszilárdítása és kodifikálása után, a középkori szefárd kodifikációk sorában Alfazi jogi döntvénytárát követően, a zsidó jog első kódexét Maimonidész alkotja meg a Misné Tórában. E klasszikus műtől eltérő beosztással állítja össze Jakov ben Asér Arba Turimját, melynek pragmatizmusa már abban is megmutatkozik, hogy a zsidó állami és templomi élettel kapcsolatos szabályokat fel sem veszi kompilációjába. A halákhista és kabbalista Jószéf Káró (1488-1575), aki Maimonidész Misné Tóráját is kommentálta, és Áser Arba Turimját is kritikailag vizsgálta, összeállította az utóbbi monumentális kommentárjaként a Bét Joszéfet, majd ennek kivonataként, rövidített változata gyanánt a Sulhán Árukhot. A mű címe "Terített Asztal"-t jelent, mely Semaut (Exodus) 21,1[6] Talmud szerinti ősi interpretációja és Rasi kommentárja értelmében arra utal, hogy Isten parancsa szerint Mózesnek úgy kell az emberek elé tárnia a jogszabályokat, "mint valami asztalt, amelyet az ember számára megterítenek és elkészítenek, hogy ehessen annál".[7] A Sulhán Árukh az Arba Turim négy részből álló szerkezeti beosztását veszi át, a következőképpen tagolva az élet minden területét átfogó anyagát: Az Orakh Hajimban a mindennapi életre, ébredéstől elalvásig a mindennapokra, a sabbatra és az ünnepekre vonatkozó szabályokat foglalja össze. A Jóre Dea különféle kérdésekről értekezik, többek között étkezési előírásokról, a po-
- 177/178 -
gánysághoz való viszonyulásról, a tisztaság szabályairól, a fogadalomról, esküről, a szülők és tanítók tiszteletéről, a Tóra tanulmányozásáról, a jótékonyságról, körülmetélésről, törvénytekercsek írásáról, istentiszteleti eszközökről, szolgákkal és be-tértekkel való bánásmódról, a termések felhasználásáról, a kiközösítésről, a gyászról, a kamatról, stb. Az Even ha-Ézer szabályozza a házasságot és a válást. Végül a Hosen Mispat a polgári- és büntetőjogi normákat taglalja. Az először 1565-ben Velencében kiadott Sulhán Árukhban Káró kizárólag a keleti és mediterrán közösségek gyakorlatát vette figyelembe, így lengyel kortársa Móse Isserles (1525-1572) vállalta magára, hogy glosszák formájában az askenázi véleménnyel kiegészítse azt. Kiegészítéseit a Sulhán Árukh 1569-1571. évi krakkói kiadásában adta közre Mappá, vagyis "Asztalterítő" címmel, utalva arra, hogy a terített asztalról az még hiányzott. "Azóta e két rész együtt alkotja a zsidó világ par excellence törvénykönyvét".[8] Azonban, mint Alan Unterman megjegyzi, egyszerre szefárd és askenázi jellege ellenére mégsem vált általánosan elfogadottá, "mert néhány rabbinak pontosan annak erőssége, azaz hogy széles rétegeket érintett, tűnt hátrányosnak. Attól féltek, a Sulhán Árukh az embereket arra ösztönzi, hogy Káró és Isserles nézeteit fontosabbnak tartsák, mint magát a Talmudot, ezzel elfordítva őket attól, hogy a dolgok eredetét kutassák."[9]
Később a két szerző Káró és Isserles, azaz a nagy Remó szövegét újabb nagy törvénymagyarázók indokolták és egészítették ki, s az így újra igen terjedelmessé váló mű gyakorlati szempontú kivonatát készítette el Slomo Ganzfried, amelyet magyarra fordított Singer Leó 5694-ben (1933).
Áttekintettük tehát, hogy kik alkották e szöveget, s hogy e szöveg a szexualitáson jóval túlmenően szinte az egész élet minden területét lefedő szabályokat foglal magába. A későbbiekben részletesen vizsgálom, hogy milyen szabályok hogyan szabályozzák a szexualitást. Előbb azonban azt szükséges megvizsgálni, milyen ösztönzésre teszik ezt! Az egész mű alapgondolata a Teremtő szolgálata, az Örökkévaló szüntelen szem előtt tartása. Ez a szüntelen istentisztelet, szolgálat, a választottsághoz méltóvá levés az a motívum, mely indokolja, hogy a szöveg az egész élet minden területére vonatkozó normákat kíván kezünkbe adni. Ebből adódóan avatkozik be szabályaival az ember legintimebb viszonyaiba, a házaséletbe, a szexualitásba is. Hiszen az Örökkévalóval szemben nincsen intimitás, nincsen magánélet, nincs hova elbújni, visszahúzódni. Magánélet csak ott van, ahol közélet van, publicitás. Ahol ez a kettő megjelenik, mint szétválasztódás, elidegenedés, ott voltaképpen az élet megkettőződik, s e megkettőződöttségben elveszik az élet szerves egysége, maga az élet. Magánéletre, az intim szféra védelmére mindig a hatalommal szemben van szükség. Az Örökkévaló hatalma azonban nem evilági hatalom abban az értelemben, hogy nem igazságtalan hatalom, nincs szükség előle menekülésre, és nem is lehet előle elbújni. Az Örökkévaló mindent lát, ezért kötelességem az Örökkévalót mindig szemem előtt tartanom. Ádám és Éva bűne archetipikusan ábrázolja a bűn természetét, amelyben a vétkező azt hiszi egyedül van, hogy bűne nem kerül nyilvánosságra, s akkor talán nem is bűn, a spontán előtörő szégyenkezés reakciója ellenére, és bűne miatt bujkál az Örökkévaló elől. Másrészt a történet mintha kifejezetten szexualitásra utaló motívumokkal lehetővé tenne egy direkte a szexualitásra vonatkozó olvasatot is. A kígyó, mint szexuális szimbólum, a tudás fája, mint szexualitás- tudás-hatalom hármas rendszerére utaló jelkép, a mezítelenség, s annak elfedésére illetve az elbújásra törekvés mozzanatainak hangsúlyozása, a két nem közös bűnbeesése, stb.. A judaizmus szerint tehát, a szabad akarat mellett is az emberi természet gyenge, melyben a jécer ha-tóv (jóra való hajlam) mellett a jécer hara (a rosszra való hajlam) is jellemző, s épp ezért a kísértésnek való aktív ellenállásra van szükség. Hiszen ahogy a Misna Avót etikai traktátusában találjuk, ahogyan egy micva teljesítése magával hozza egy másik teljesítését, akként a bűn másik bűnt vonz (M Avót 4,2). A babiloni Talmud szerint az eredendő "szennytől" kizárólag Izrael tisztult meg a színáj-hegyi jelenés által (bT Sabbat 145b-146a). A zsidó nép önértelmezésében a más népekre jellemző közös őstől leszármazás fiktív genealógiája helyébe a választottság intézménye lép, melyben a közös ős nemzési aktusát meghaladja az idők legelejére helyezett, időt teremtő legősibb ős, az Örökkévaló választási aktusa - mellyel a zsidóságot sajátjává teszi.
A zsidóságot néppé szervező ős: maga az időt és a teret létrehozó Teremtő. Ez adja külső szuverenitását és történelmi helyét. Minthogy a Mindenhatóval áll "rokonságban", sajátos küldetéssel bír. Ha a Szent Isten kiválasztott "tulajdonául" egy népet, akkor ennek a népnek kötelessége istenéhez identifikálódni, hasonulni. Azaz szentségre kell törekednie, szentségre és példamutatásra van meghívva a zsidó nép. Azonban ő is csak választottsága folytán képes betölteni feladatát. A többi nép bűnös és isteni meghívás hiányában képtelen a megújhodásra. A küldetés tehát a szuverenitás megőrzése, az elkülönülés
- 178/179 -
más népektől. Másrészt a választott nép jogrendje teokratikus volta miatt korlátozott hatalmat eredményez. Mindig az isteni az alaptörvény, minden abból vezetendő le, és mivel Isten a néppel szövetséget kötött, a népet konstituáló egyének az övéi. Tehát nép és hatalom nem különülhet, nem idegenedhet el egymástól. Nincs szükség a hatalom elől elkerített intim szférára. Minden egyes individuumnak a nagy király, a Mindenható közvetlen alattvalójaként kell élnie életét, az Örökkévaló szüntelen közvetlen jelenlétében. "Mert az embernek ülése, mozgása és ténykedése más, ha maga van a házában, mint amilyen a mozgása és magatartása, ha valamely nagy király előtt áll. Miként a beszédmódja és a hanghordozása sem olyan, ha otthon a maga házanépével és meghitt rokonaival beszél, mint aminő, amikor a királyi palotában időzik. Mert akkor bizonyára vigyáz minden mozdulatára és minden szavára, hogy azok méltók legyenek."[10] A cél tehát hatalom és nép, valamint magánélet és közszféra közti szakadás megszüntetése, hogy az emberi élet e kettősségeiből adódó elidegenedettségét rehabilitálja, sebzettségét begyógyítsa. Ez ösztönzi tehát a Sulhán Árukh szerzőit, és általában a halákhikus kodifikációt, hogy a szexualitást is szabályozza. Nem a hatalom kiterjesztésének igénye evilági értelemben, nem a hatalom beavatkozása ez, hanem hatalom és nép elidegenedettségének megszüntetésére vonatkozó igény az Örökkévaló hatalma és a választott nép relációjában. Az élet egységének renovációja. A szentség kiterjesztése a teremtett, de bűnre hajlamos világban. Singer Leó nagyszerű szavaival: "Lefordítottam a Sulchan Aruch e kivonatát azért, mert a magyar zsidóság, mely számos nagy bűnében azt sem tudja már, mi a zsidóság és melyek törvényei, megismerje e kivonatban a zsidóság szent törvényeit, hogy legyünk mindnyájan Istennek szolgái, a szentség megváltást hozó papjai."[11]
A zsidó vallásban három olyan bűn létezik, melyek helyett inkább a halált kell választani, mintsem azokat elkövetni: a bálványimádás, a gyilkosság, és a szexuális erkölcstelenség, vagy szorosabban a vérfertőzés. A halált kell választani, mert mindezek a legsúlyosabban szegik meg a népével szövetséget kötő Örökkévaló törvényeit, összeegyeztethetetlenek a Teremtő alkotta rendelte élettel. Már a választottság intézménye szemben áll a más népekre jellemző közös őstől való leszármazás eszméjével, illetve a fölött áll, hiszen a nemzés aktusát absztrahálja, s mentes minden szexualitástól. A szexualitás, az élvezetre törekvés ellenpólusa a választottság. A bűnbeesés történetben fellelhető hatalom-tudás-élvezet hármas rendszerének tagadása, az onnan eredő szennytől való megtisztulás lehetősége a választottság. Ezt a szövetséget pecsételi meg a körülmetélés vére, mely megóv a haláltól Semaut (Exodus) 4, 24-26 szerint.[12] S kérdésessé tehető-e egyáltalán magának a körülmetélésnek is a szexualitás tagadására utaló jellege, hiszen az a "tag" metéltetik körül, melyről a Sulhán Árukhban a következőket olvashatjuk: "mert van egy kis tagja az embernek, ha azt éhezteti, jóllakik, ha jóllakatja, annál éhesebb".[13] Ennek a megcsonkítása nem jelképezi-e az ösztön, az élvezetre törekvés féken tartásának és általában véve a jécer ha-ra meg-zabolázásának ígéretét? S minthogy így teremthető meg a voltaképpeni, a Teremtő rendelése szerinti élet, megment a haláltól, mégpedig olyan mértékben, hogy érdemes még a halott gyermeket is sírja mellett, sőt ha még nem indulhatott oszlásnak, sírjából kivéve is körülmetélni, "hogy ne előhúsával együtt temessék el, mert ez szégyenére volna", illetve, hogy a feltámadáskor feléledve "legyen majd benne értelem, látás"![14] Az "előhús" szégyene nemcsak a szövetségkötésből eredő mila kötelességének elmulasztása miatti szégyen, hanem témánk szempontjából sokkal érdekesebb módon mivel kifejezésre juttatja szexualitás és értelem, tisztánlátás ambivalenciáját, s az élvezetre törekvő ösztönösség szégyenletességét, s az előbőrt, mint utóbbi jelképét.
Amint Ábrahám és Sára ivadéka nem a fiatal test életerős akaratából, hanem a Teremtő ajándékaként születik, úgy a szövetséghez való hűség jeleként a földet megöröklő leszármazottaik is a milában a szexualitás helyett valami egészen mást vállalnak, s ekként nem szexuális ösztönük betöltésének köszönhetően, hanem a Mindenható önnön ígéretéhez való hűségéből adódóan veszik birtokba majd a földet. A mila bevezet a szövetségbe, s a bracha szövege szerint a Tórába, az Örökkévalóval kötött szövetség szavaiba. A Tóra sebiktav (az írott törvény) és a Tóra se-be-al-pe (a szóbeli törvény) tanulmányozása, tanulása és tanítása - a Misna Avót szerint - a papságnál és a királyságnál is magasabb méltóságra emelve szentel meg (M Avót 6,6). A Misna Pea szerint a tanulás az összes parancsolat megtartásával egyenértékű (M Pea 1,1), mivel a babiloni Talmud értelmében gyakorlatilag elvezet beteljesítésükhöz (bT Kiddusin 40b). A mila tehát a hatalom-tudás-élvezet hármas rendszerében a szexualitás ellenében a tanulás, a Tóra tanulmányozása, az intellektualizmus iránti elköteleződés, a tudás akarásával szemben a hűség, és a hűség általi tudásra jutás, s ily módon a hatalom akarásával szemben az alázat, az Örökkévalóra hagyatkozás, az Őhozzá való hűség által a papságnál és királyságnál magasabb rendű tudásban fog-
- 179/180 -
lalt hatalom teljessége birtokbavételének szimbóluma. Minthogy pedig a mila szertartásának elvégzése nélkül a zsidó férfi meg sem születettnek számít, akinek nincsen neve sem, (így érthető a halott gyermek körülmetélésének követelménye), a circumcisio valójában a személyiség születése nép és individuum szétválaszthatatlan korrelációjában.
Ugyanakkor a "Szaporodjatok és sokasodjatok" Berésit (Genesis) 1, 28-beli kategorikus imperatívusza a férfi elsőrendű micvája, fundamentális kötelessége. Nincs tehát megtagadva a szexualitás, azonban át van minősítve. A szaporodás mindig hatalmi kérdés, a hatalom mindenkor alapvetően érdekelt benne, ezért mindig viszonyul hozzá, mindenkor szabályozza. A választott népnél nem az élvezet, az ösztön kielégítése által biztosítódik a nép fennmaradása, hanem az Örökkévalóhoz való hűség ellenértékeként az Által a népnek adott ígéret betöltéseképpen. Ha a minden hatalom totalitása Mindenható szava a garanciája fennmaradásomnak, akkor nincsen szükségem arra, hogy önhatalmúlag lépjek fel. Nem az a kérdés többé, hogy van-e jogom a szexualitáshoz, a szaporodáshoz, mert nem kell, hogy jogom legyen hozzá, hogy hatalmamban álljon, hiszen a Teremtő szava a biztosítéka. Ily módon kötelességemmé válik, hogy elősegítsem az Örökkévaló ígéretének teljesülését, illetve, hogy teljesítsem a szövetségkötés óta tőlem megkövetelt micvát. Az első nagy transzformáció tehát, hogy a szexualitás valami érvényesülési terepet (hatalmat) makacsul követelő joghoz hasonlóan létező jelenségből kötelességgé, azaz alázatot követelő feno-ménné rendeződik át. A szexualitás, amíg jogszerűen létezik, maga alá rendel, anélkül hogy észrevenném. Miközben azon vagyok, hogy jogomért, jogosnak vélt érdekem érvényesítési lehetőségéért küzdjek, valójában a jogként tételezett szexualitás igáz le engem. Azt hiszem, saját hatalmamért harcolok, miközben valami másnak, a hozzám képest külső, éspedig épp e harcban külsővé tett, elidegenített szexualitásnak a hatalmában vagyok. Ellenkező esetben, ha a szexualitás kötelességem, e zabolátlan erőt máris megszelídítettem. Ha puszta kötelesség, már nem is izgat, nem feltárni való tudás terrénum, mely a hatalom ígéretével kecsegtet, hanem a nekem már e nélkül is megígért tudáson és hatalmon kívül álló teljesítendő feladat. Jól ismerjük saját természetünket, kötelességeinkért sosem rajongunk annyira, mint jogainkért. Kötelességeinktől mindig berzenkedik lelkünk. Ha valami már kötelesség, az sokat veszített varázsából. Annak bűvköréből már kiszabadultunk, annak már nem állunk hatalmában (gondoljunk csak szerelem és házasság különbségére!), hanem az áll a mi hatalmunkban, mi döntjük el, hogy teljesítjük-e avagy nem. Holisztikusabb aspektusból viszont nem pusztán a szexualitás lefegyverzéséről van szó, hanem a szakrális jogrend ama sajátosságáról, hogy sosem jogokat tételez. Jogom sosem azért teljesül, mert jogom. Nem a modern mítoszról van szó, hogy tiszteletben tartom a másik jogát, mert joga van hozzá. A szakrális jogközösség minden tagjának alapvetően kötelességei vannak, s e kötelességek teljesítésének-teljesülésének csak másodlagos járulékos következménye, hogy a jogok biztosítódnak. Én nem a Te jogodat akarom tiszteletben tartani, hanem a kötelességemet teljesítem, melynek Teremtőtől rendeltsége folytán organikus velejárója, hogy ekként a Te jogod érvényre juthat.
Ez a szakrális jogrend tehát a szexualitást, szaporodást kötelességként aposztrofálja, s értelmezési kereteként a házasságot jelöli meg. Ha a szexualitás nem öncélú, hanem a fajfenntartás funkciójával bír, akkor az utódok felnevelése érdekében adott a házasság, mint a biztonság intézményének szükségessége. Még jelentősebbé válik azonban a Berésit (Genezis) 2, 18-24 értelmében isteni alapítású házasság és család intézménye annak fényében, hogy a szövetségből eredő micva a Tóra átadásának kötelezettsége, ily módon a tanulás micvájának elsődleges teljesítési fóruma a család. Másrészt a második szentély pusztulása után a zsinagóga mellett a család bír kvázi "templomi" funkcióval, s miként a zsinagóga nem pusztán gyülekezési és tanulási hely, de a Semaut (Exodus) 19, 6 szerinti választott "papok dinasztiája" szent nép egészének reprezentánsa, úgy a család is. A családi otthon mikdas meat, azaz "kicsiny szentély" (Jechezkél 11, 16), melyben a családi asztal az oltárt helyettesíti.
Mindezek miatt tehát a Sulhán Árukhban is a szexualitás csakis a házasságon belül legitim, mégpedig oly mértékben, hogy a férfi kötelezettségvállalásait tartalmazó ketubba levél nélkül "tilos együtt élni... akár egy óráig is".[15] A házasodás kötelezettsége minden férfit micvaként terhel 18. életévétől 20. esztendője betöltéséig. Az egyetlen lehetséges kivétel ezen univerzális imperatívusz halasztott teljesítésére a Tóra zavartalan tanulmányozása végett megengedett, ám ennek is konjunktív negatív feltétele, hogy "csak akkor, ha az ösztöne nem erősebb nálánál".[16] Anyagi megfontolásból sem megengedett a későbbi házasodás.[17] A micvakötelesség pontosítása, hogy annak teljesítéséhez egy nemzőképes fiút és egy termékeny lányt kell nemzeni. Ha a gyermekek meghalnak, ám egy fiú és egy lányunoka marad utánuk, mégpedig oly módon, hogy egyikük a fiától, másikuk a lányától származik, szintén teljesített-
- 180/181 -
nek tekintendő a fajfenntartás kötelezettsége.[18] Más alternatíva azonban nincs, és a szaporodás kötelességének teljesítése érdekében, tízévi gyermektelen együttélés után a férfi köteles elválni, bár a Sulhán Árukh azért megjegyzi, hogy "e tekintetben azonban különbözők a szabályok" területenként.[19] A micvakötelesség egyértelműen nem a mennyiségi, de a minőségi reprodukcióra helyezi a hangsúlyt. A lánygyermek által biztosítódik az élet továbbadása, a zsidóság átörökítése, hiszen csak az anya a biztos, ezért a zsidónak születés kritériuma haláchikusan a zsidó anyától születés. A fiúgyermek által pedig a Tóra tanulmányozásának továbbfolytatódása nyer garanciát, hiszen a kinyilatkoztatás a népnek szól, s azt a nép kollektíve sajátítja el tagjai által. A minőségi reprodukció követelménye mutatkozik meg a népszámlálás tilalmában is, mely természetesen annak kifejezése, hogy az Örökkévaló ígéretének teljesülését nem szabad ellenőrizni, abban feltétlen bízni kell. (Persze valójában a népszámlálás praktikus okokból mégiscsak mindenkor indokolt és meg is valósítható a fejenként egyenlő mértékben befizetendő egységes pénzösszeg alapján, mikor is nem az embereket, hanem a pénzt veszik számba.)
Mivel a házasság a szexuális ösztönt kanalizálja, az mindenkor, még a fajfenntartási kötelesség teljesítése után is kötelező, s a magányos élet tilalmazott: "tilos asszony nélkül maradnia".[20] Ám az újraházasodónak figyelembe kell vennie, hogy ő maga még nemzőképes-e, s ha igen, lehetőleg termékeny asszonyt kell elvennie. A terméketleneknek sem szabad egyedül maradniuk, bár ideálisan hasonló partnert kell választaniuk. Két többgyermekes házassága nem optimális a lehetséges civakodások miatt, így ez esetben elvehet gyermektelen nőt. Azonban a magányos életállapot bármilyen lehetséges indok ellenére tiltott, "asszony nélkül élnie nem szabad" - hangsúlyozza másodszor is a kódex.[21] A családapa kötelessége még gyermekei kiházasítására is kiterjed, mivel azok "ha nőtlen vagy hajadon hagyja őket, erkölcstelenségbe juthatnak, vagy erkölcstelen gondolataik támadhatnak" .[22] Tehát a családi "szentély"-ben a házasság, a család intézményét szintén tovább kell adni az utódoknak, a házasodási kötelezettség a házasság intézményének áthagyományozásával is együtt jár. Ugyanakkor a nőket nem kötelezi a fajfenntartás parancsa, ám számukra is ajánlott a házasság intézménye "a gyanúsítások elkerülése végett".[23]
A feleségválasztás szempontjai a következők: A vegyes házasság tilalmazott. A leendő feleségnek méltó családból kell származnia. Az izraelita férfi feleségének státuszához méltó izraelita nő három egyszerre szükséges jellembéli ismertetőjele, hogy "szemérmetes, irgalmas és jótevő".[24] Még anyagi motiváció esetén is pusztán alkalmas és méltó nőt szabad elvenni.[25] Ha a feleség rossz jellemű, azaz perlekedő és szemérmetlen, kötelező elválni.[26] A hűtlensége miatt elbocsátott asszony "nem méltó arra, hogy tisztességes, jámbor ember elvegye".[27] Valamint a feleség hűtlenségének hallomása esetén is a további együttélés megengedettségét illetően a törvénytudóhoz kell fordulni.[28] Kógens feleségválasztási tilalom, hogy Tórában tudatlan ember nem veheti el kohén, azaz pap lányát,[29] valamint kohén nem vehet el elvált, parázna, megerőszakolt, megszentségtelenített (azaz egy kohén tiltott házasságából származó), valamint a sógorán a halica szertartását elvégző nőt.[30] Ugyanakkor diszpozitív szabály potenciális rokonok házasságát elkerülendő, hogy azonos héber nevűek lehetőleg ne házasodjanak.[31] A nővér vagy fivér leányát elvenni micvaérdem, de más vérrokont vagy a feleség rokonát, illetve a rajta a halica szertartását elvégző nő rokonát a törvénytudó megkérdezése nélkül nem lehet elvenni.[32] Özvegy vagy elvált asszonynyal szabad állapotúsága bekövetkeztétől számított kilencven nap várakozási idő után lehet csak összeházasodni. Kivétel ez alól, ha elvált férje kívánja újból elvenni.[33] Terhes asszonyt illetve szoptatós anyát csak gyermeke huszonnégy hónapos kora után lehet feleségül venni.[34] Kétszer megözvegyült asszonyt illetve akinek férje haláláról csak hallomása van, a törvénytudó megkérdezése nélkül nem szabad elvenni.
A házasságon kívüli, a házasságot megelőző szexualitás jelenségére két norma utal: "Ha valaki nem zsidó nővel állott gyanúban, ki azután zsidóvá lett, tilos azt elvennie."[35] , valamint "Az a nem zsidó, aki zsidó leánnyal közösült és azután zsidóvá lett maga is, nem veheti el a leányzót.".[36] Mindkét norma célja a közvetett motívumból történő betérésnek, és a házasságon kívüli szexualitás utólagos rendezésének megakadályozása, hogy az minden racionalitá-si lehetőségét elveszítse, s így e szabályok megfelelő visszatartó erővel bírjanak. Hasonló taktikával a még házassága idején hűtlen, illetve azzal gyanúsított, de már elvált asszony sohasem mehet hozzá házasságtörő partneréhez.[37] Valamint a házastársáról nyilvánvalóan más kedvéért lemondó férj feleségét sohasem veheti el a kedvezményezett.[38] Ezek a szabályok egyértelműen kihúzzák a talajt minden taktikázás, hátsó szándék alól, mivel lehetetlenné teszik a nem tiszta helyzetek utólagos rendezését. Mindezeken kívül a Sulhán Árukh a régi mesterek minden tilalmára utalva, azokat érvényükben fenntartva jegyzi meg, hogy az ilyen tilalmazott nőkkel a férfi még csak egy utcában se lakjék.[39]
Házasságon belül lehetséges pusztán a szexualitás, másrészt interperszonális szempontból a házasság férfi és nő legteljesebb egysége testi és lelki értelemben Berésit (Genezis) 2, 23-24 szerint. A Sulhán Árukh a feleség tiszteletét követeli meg, "mert nem jő áldás
- 181/182 -
az ember házába csak a felesége révén".[40] A házasságban a férfi (is) és a nő (isa) között az Örökkévaló neve (Jáh), fensége honol.[41] Épp ezért az esküvő napján a házasulandók böjtölni kötelesek, hogy egészen tiszta legyen a tudatuk,[42] és "mert azon a napon bűnbocsánatot nyernek minden bűnükért".[43] A Sulhán Árukhban rögzített gyakorlat szerint a huppát, az esküvői baldachint még a szabad ég alatt állítják fel a Berésit (Genesis) 15, 5-ben foglalt áldás jelzésére, amellyel az Örökkévaló áldotta meg Ábrahámot: "Így lesz a te magzatod mint az ég csillaga!". A házasságkötésre jó jelben, holdtöltekor kerül sor, de nem történhet sabbatkor.[44] A vőlegényt halotti köntösbe öltöztetik, "hogy a halál napjára gondoljon és bűnbánatos megtérésre buzduljon", hamut hintenek fejére, s a szülők, rokonok áldással üdvözlik a jegyespárt és házasságuk boldogságáért imádkoznak.[45] A huppa alá vezetett vőlegényt arccal kelet felé állítják, a kántor énekkel üdvözli. A nászasszonyok hozzák a menyasszonyt és háromszor körüljárják vele a vőlegényt, a kántor énekkel köszönti, majd a vőlegény jobbjára állítják.[46] A huppa alatt "a vőlegény aráját magának megszenteli s a házasság megkötésének és az egybekelésnek a bróchóit elmondják".[47] Épp ezért a házasulandóknak a huppa alá menve, "nagyon, egész lelki erejükkel meg kell szentelni magukat, hogy azon a napon igazi bűnbánattal térjenek meg, vizsgálják meg cselekvéseiket, melyeket születésük napjától addig a napig elkövettek, vallják meg bűneiket, kérjenek reájok engesztelést és bűnbocsánatot a Mindenhatótól, - dicsértessék neve! - vallják be, hagyják el és bánják meg azokat teljes megbánással, megtört szívvel és fogadják meg erős elhatározással, hogy azon naptól kezdve igazán és őszintén szolgálják az Örökkévalót, hogy szentek lesznek és tiszták. Azután menjenek a mennyezet alá és imádkozzanak, hogy a Szent - áldassék, lakoztassa közöttük a fenségét."[48] Az esküvő lényege azonban a megszentelés után az új házasok egyedül maradása: elkülönített helyen együtt étkezésük, mert "ezzel az együttléttel megszerzi a hajadont akkor is, ha az éppen nem is alkalmas a közösülésre",[49] "ezzel a huppával veszi a férj tulajdonába, nejévé, aráját".[50] Elkülönülnek tehát, másokkal nem keveredve (kasrut) a közös étkezésre, s ezzel jön létre az új egység a család, a "kicsiny szentély" (mikdas meat), melynek megszentelői feladatával mindenkor együtt jár az elkülönülés, s melynek asztala az oltárt helyettesíti.
A házasságkötéskor böjttel, bűnbánattal és imával kell megtisztítani a testet és a lelket, s a vallási házasságkötés intézményes karizmája, hogy minden addigi vétkét eltörli az új házasoknak. A házassággal új élet kezdődik, melyben a felek tulajdonképpen a megszentelés (kiddus) feladatát kapják. "Szentek legyetek, mert szent vagyok én, az Örökkévaló, a ti Istenetek" hangzik Vájikra (Leviticus) 19, 2-ben a Teremtőnek Mózesen keresztül "Izraél fiainak egész közösségéhez" intézett parancsában. A vallásos ember megszentelői kötelessége érvényesül a házasságban is, minthogy a magányos élet tiltott, a házasság kötelező. Másrészt a házasság, a család a választott nép alapegysége, ugyanakkor annak reprezentánsa, s a Szentély pusztulása után "templomi" funkciójú. A házastársi kapcsolatok tisztasága a választott nép, mint egész "testének" tisztaságát biztosítja. A házasságon belül az ösztönök feletti uralom továbbra is megkövetelt. Nem arról van tehát szó, hogy a szexualitás csak a házasságon belül megengedett, hogy a szexualitást pusztán kanalizáljuk a házasságba, hanem hogy a szexualitás mindenkor uralandó, a házasság sem a liberalizálódás területe. A házasság szexuális téren sem jogokról, hanem kötelességekről szól. Minthogy micvái, parancsolt kötelességei alapvetően és zömében a férfinak vannak (hatszáztizenhárom micva szemben a nő három micvájával, még ha a 613-ból a 365 tiltás elméletileg rá is vonatkozik), a ketubában, azaz a házassági okiratban is ő vállalja a házasodással vállalt tíz kötelezettség között az ona, azaz a feleség házastársi jogának, nemi szükségletének kielégítését. A Sulhán Árukh sem áll meg a házasságkötés szabályozásánál, a házasfelek intim szférájába, a hálószobába is bevonul pozitív normái mellett főként tiltásaival. "A szemérmetesség szabályai"-ban elsőként leszögezi, hogy "mindig különös szentségben, tiszta gondolatokkal és kötelessége méltó tudatával végezze közösülését" a férfi.[51] A tudatnak, az értelemnek tehát, akárcsak a házasságkötéskor, a nemi aktuskor is mindig tisztának kell lennie. Nem szenvedélyből kell tehát a coitust végezni, hanem kötelességtudatból, az ösztönöket uralva, az Örökkévaló iránti alázattal, a belátási képesség teljes birtokában. A szenvedély kiiktatására a Sulhán Árukh különböző rigorózus szabályokat közöl. A nemi aktust a feleség és a Teremtő iránti kötelességként kell végrehajtani: "ha nejénél van, se gondoljon az élvezetére, hanem tekintse magát olyan embernek, ki tartozását fizeti vele" .[52] Minthogy a beszéd tulajdonképpen létteremtés, létünk megerősítése, duplázása, érthető, hogy tiltja a szexualitásról való beszédet, a pajzán "léha" szavakat még a házastársak között is. Ugyanakkor a nemi aktus iránti tisztelet azt is megkívánja, hogy csak arra koncentráljanak, és másról se folyjék köz-
- 182/183 -
ben a beszéd, "csak ami a közösülés dolgában szükséges".[53] Am a coitus közben is lehetőleg a Tóra szavain vagy más szent dolgon kell gondolkodni, noha "tilos azokat kiejteni száján, gondolkodni rólok azonban szabad és micvaérdem".[54] A háromszori rituális kézmosást a közösülés előtt is el kell végezni.[55] Minthogy minden rituális mosdás előtt a testnek és a kéznek már tökéletesen tisztának kell lennie, e kézmosás is a lélek megtisztítását jelképezi.
A nemi érintkezés pozícióival kapcsolatban kiemeli, hogy az "hogy a férfi legyen alul és a nő felül, az szemérmetlenség", és minden pozitúra, melyben "mindketten erőlködnek egyszerre, az parázna fo-nákság".[56] Nem szabad sem állva, sem ülve közösülni.[57] A szexualitás természetével ellentétes a fény, így "tilos valamely fény világa mellett közösülni", "tilos nappal közösülni, hacsak nem sötét helyiségben", "és éjszaka, mikor a holdvilág közvetlenül rájuk süt, szintén tilos".[58] A közösülés legideálisabb időpontja "sem az éj eleje, sem az éj vége, hanem csak az éj közepe", ám ez csak diszpozitív rendel-kezés.[59] A nemi aktushoz megkívánt sötétség szimbolikus jelentése mellett, nyilvánvalóan racionalizálás is, hiszen a látvány erősíti az ösztön késztetést és az élvezet lehetőségével kecsegtet. Utóbbi miatt tilos a nemi szervek nézegetése is, valamint csókkal illetése szintén.[60] Egyrészt mivel a nemi szerv tulajdonképpen tabu, valami bűnre hajló és hajlamosító, aminek a héberben, mint szent nyelvben neve sincs! Másrészt megint csak racionalizálás: a csókkal illetés vakvágány a fajfenntartás funkciójához képest. A nemi érintkezés is elkülönülésben létrejövő egység, de a megbotránkoztatás és vágyra gerjesztés miatt is tilos "más ébren lévő ember jelenlétében közösülni".[61] Kizárólag a még beszélni nem tudó gyermek jelenléte megengedett a házastársi aktusnál. Viszont ha az ágy lábánál egy évesnél fiatalabb gyermek fekszik, mégis tiltott a közösülés.[62] Csak lakásban kerülhet sor a nemi aktusra, "nyílt tereken, utcákon, kertekben vagy parkokban" tiltott.[63] Vendégségben pedig csak külön szobában megengedett, ám biztonságtechnikai és tisztasági okokból (hiszen a nemi váladék tisztátalan) ott sem a házigazda lepedőjén.[64] Evidens, hogy tórakönyv közelében nem kerülhet sor a házastársi aktusra, s még a szobában lévő mezúzát is kettős tokba kell rejteni, s rajta az Örökkévaló nevét eltakarni.[65]
Az értékracionalitási mellett, az egészségvédelmi, orvostudományi szempontok is artikulálódnak a Sulhán Arukhban. Ezért nem szabad sem jóllakottan, sem éhesen közösülni, hanem "csak amikor a gyomra már megemésztette az eledelt".[66] Székelés után egy óra várakozási időt rendel a coitusig.[67] Ugyanakkor a szoptatást is el kell választani, különíteni a nemi érintkezéstől, s csak a szopós baba alvása esetén megengedett az, s az aktus után lehetőleg egy órát kell várni, a gyermek sírása kivételével, míg azt újra megszoptatja anyja.[68] A terhesség alatti nemi életre nézve meghatározza "mi előnyös a születendő gyermeknek": A fogantatástól számított első három hónapban mind az anya mind a magzat egészségére károsnak ítéli a nemi aktust. A második harmadban "káros az anyának, de előnyös a gyermeknek", míg az utolsó harmadban mindkettejüknek előnyös, "mert ezáltal fehérebben és tisztábban jő a világra" a gyermek.[69] A testi egyesülés fajfenntartási funkciójával orvostudományi aspektusból nyilvánvalóan ellentétes bármelyik fél alkoholos állapota, ezért ilyen esetekben, az tiltott cselekedetnek számít.[70] Egészségvédelmi okokból tilos az erőlködéssel járó, valamint az álló vagy ülő pozitúra is.[71] Szintén orvosi alapon tilalmazott a közösülés azokon a napokon, amikor fürdeni megy, vagy magán eret vágat, vagy útra kel vagy hazatér. Gyaloglás esetén pedig még az elindulást megelőző és a visszatérést követő napon is tilos.[72] A nemi élet gyakorisága is orvosi kérdés, hiszen orvostudományi érvként állapítja meg, hogy "a kifolyó mag a test ereje és a szemek világítója. Ha kelleténél több távozik, a test elsorvad, az élet veszendőbe megy. Aki sokat önti magvát, arra rászakad a vénség, ereje hanyatlik, szemei elhomályosulnak, rossz szag árad a szájából, fejének haja, szemöldökének, szempilláinak szőrszálai kihullanak és szakállának, hónaljának meg lábai szárának szőrszálai meg a fogai is kihullanak. Sok betegsége, fájdalma is származhatik ebből. Azt mondják az orvosok: ezer közül egy ember hal meg más betegségben, az ezer többsége a sok magvesztés által. Azért kell az embernek abban óvatosnak lennie.".[73] Mindezen szörnyűségek elkerülésére tehát a férfinak egyrészt aktus közben ügyelnie kell ejakulációja mértékére, hogy azt a lehetséges minimumra szorítsa, másrészt magának a coitusnak a gyakoriságára. A coitus és az ejakuláció értelme a fajfenntartás, az utódnemzés, így minden "pazarlás" illegitim és illegális. Éhínség, csapás, szorongatás idején természetesen azért tiltott a házastársi érintkezés, mivel ilyenkor az utódnemzés nem pragmatikus. Az egyetlen kivétel ez alól a gyermektelen férfi, akinek "minden időben meg van engedve" a nemi érintkezés, hogy lehetőleg minél előbb teljesíteni tudja szaporodási micváját.[74] A házastársi cselekedet gyakoriságára nézve deklarálja, hogy "ne érintkezzék túl gyakran a feleségével, hanem csak annak köteles tiszta idejében".[75] A helyben dolgozó, jól kereső, adófizetésre nem kötelezett, életerős és egészséges férfiak élhetnek csak minden éjjel nemi életet. A helyben dolgozó munkások heti kétszer, a más helységben dolgozók, a vándorkereskedők stb. heti egyszer, a még távolabb dolgozók pedig, harminc naponként egyszer tehetik ugyanezt. A tóratudók szintén heten-
- 183/184 -
te egyszer, mégpedig sabbat éjszaka érintkezhetnek feleségükkel.[76] Ugyanakkor ezek a szabályok nem pusztán tiltják adott esetben az ennél gyakoribb nemi életet, hanem mindezekben az esetekben kötelezővé is teszik, még a feleség terhessége és szoptatás idején is. E kötelesség teljesítése alól mentesülni csak a következő konjunktív feltételek esetén lehet: a szaporodás micvakötelességét már teljesítette, és a felesége beleegyezik.[77] A férfinak a házassággal együtt járó kötelessége felesége testi szükségleteit a szabályozott módon kielégíteni. Mindig kötelező (még éhínség, csapás, szorongatás idején is) a házastársi aktus a niddát követő mikve, azaz a menstruációt követő rituális fürdő után, ha az a férj útnak indulását megelőzi.[78] A férfi feleségét nem utasíthatja vissza, ha az "kelleti magát, kedveskedik néki és cicomázza magát előtte, hogy magára vonja figyelmét, köteles ezt tekintetbe venni, ha nincs is rendes érintkezésének az ideje és méltó, derék fiai lesznek".[79] Azaz a nő is kezdeményezhet szexuális kontaktust, ám sohasem szavakkal, mert az a nő részéről olyan szemérmetlenségnek és paráznaságnak számít, amely szükségképp a nő elbocsátását vonja maga után.[80] Ugyanakkor a nő szexuális hajlandóságát azért kell figyelembe venni, mert szintén orvosi alapon feltételezik, hogy a nő orgazmusa a megtermékenyülés feltétele, valamint a Vájikra (Leviticus) 12, 2 hagyományos babiloni Talmud szerinti értelmezésében, ha "a nő magva folyik el elsőként", fiúgyermek fogan (bT Nidda 31a). Ezért mondja a Sulhán Árukh, hogy ha feleségét nem utasítja vissza, " derék fiai lesznek". És ezért követeli meg a férjtől, hogy a házastársi aktuskor bánjék feleségével "oly szelíden, amennyire csak képes".[81] Ezért tilos haragban közösülni.[82] Ezért lehet kizárólag a feleség beleegyezésével, akaratával, s "még inkább tilos nejét kényszeríteni rája".[83] Ezért tilos az alvó feleségen "erőszakot venni".[84] Tilos a nemi aktus, ha bármelyikük gyűlöli a másikát, vagy gyűlölet nélkül is, ha a férfi már elhatározta a válást. A feleséget a férfi nem alázhatja meg azzal, hogy ösztön kielégítési tárgyként kezeli: tilos a nemi érintkezés, "ha azt mondja neki: nem kellesz nekem, bár közösülni szeretne".[85] S mindezek fényében válik még érthetőbbé, miért emeli ki a kódex, hogy a nemi érintkezésre előírt köteles idő elmulasztása különösen ártalmas és így tilalmazott, ha arra azért kerül sor, "hogy az asszonyt ezzel kínozza, sértse".[86]
A férfi számára a legideálisabb, ha ösztönét oly mértékben uralja, hogy éppen vágya jelentkezésekor le tudjon mondani arról, illetve, hogy elérje, hogy ösztönét és vágyát teljesen el tudja nyomni, le tudja küzdeni.[87] Azonban a feleségét mégsem utasíthatja vissza, mivel annak vágya nagymértékben valószínűsíti a teherbeesésnek és fiúgyermek foganásának lehetőségét. Az előírt módon rendszeres nemi életről csak a fentebb már részletezett konjunktív feltételekkel lehet lemondani: a szaporodási micva után és a feleség beleegyezésével. Egyébiránt a férj kötelessége igyekezni "mindig tisztelettel bánni a feleségével, mert nem jő áldás az ember házába csak a felesége révén".[88]
A nemi élet gyakoriságát megszabó legalapvetőbb tilalom, hogy Vájikra (Leviticus) 15, 19 alapján a nő havi vérzése idején tisztátalan, s ezért érinthetetlen. " Az, aki ily tisztátalan nővel közösül, a kiirtás bűnébe esik, az asszonyt is a kiirtás büntetése sújtja."[89] Az elkülönítés módjáról és mértékéről, a nők egyik legfontosabb kötelezettségéről a niddáról a Sulhán Árukh hosszan értekezik.[90] Szabályozza az egyéb tisztátalanság eseteit is: a nem szokásos időben jelentkező vérzést és a szülést.[91]
A férfiszexualitás legveszedelmesebb jelensége a "hasztalan-kárjában való magvesztés". Amint a coitus közben is az ejakuláció lehetséges és indokolt minimumra szorítására kell törekedni, a pazarlás bűnének elkerülése végett, úgy még nagyobb bűn, és tilalmazott a coituson kívüli ejakuláció. Az onanizá-lás "súlyosabb a Tóra minden vétkénél és azok, akik kezükkel önmagukat megfertőzve csalják ki magvuk ömlését hiába, nemcsak hogy nagy tilalmat szegnek meg, hanem átkot is vonnak magukra, reájuk mondható (Jesája 1, 15): "kezeik telve vérrel" mintha csak embert ölnének".[92] E bűn büntetése is, akárcsak a niddát megszegő asszony gyermekágyi halála, átok: meghalnak kisgyermekei, vagy gonosztevők lesznek, illetve az onanizáló elszegényedik. Tilos a férfinak szándékosan izgalomba hoznia önmagát, mind kezével, mind asszonyra gondolva. "Ha ilyen gondolata jut, fordítsa lelkét e haszontalan dolgoktól a Tóra szavaira, mert (Példabeszédek 5, 19.): az a szeretet társa és kedves barátnője".[93] A nemi izgalom elkerülése végett nem szabad az állatok párosodását néznie, sem nyereg nélkül lovagolnia.[94] Nemi szervét "nem vizelés miatt érinteni a törvény szerint is tilos".[95] Mértékletességet kell tanúsítani mind az étkezésben, mind az ivásban, "mert ezek a dolgok is előidézhetik a bűnözést".[96] Az öntudatlan éjszakai álom közben jelentkező merevedés is elkerülendő, ezért tilos egyedül aludnia egy szobában, s mind háton, mind hason feküdnie, csak az oldalán megengedett.[97] Ugyanilyen öntudatlan éjszakai álom közbeni magömlés esetén is bűn következik be, ami miatt reggel rituális kézmosás és "megtört szívvel" imádkozás szükséges, valamint a jótevő rendszabályok valamelyik-
- 184/185 -
ének teljesítése.[98] Az öntudatlan "hasztalan-kárjában való magvesztés" nagy bűne a Sulhán Arukh szerint megelőzhető a következőképpen: "óvja száját az erkölcstelen beszédtől, hazudozástól, árulkodástól, rossz nyelvűségtől és léhaságtól. S óvja fülét attól, hogy ilyen szavakat hallgasson. Ügyeljen arra, hogy fogadalmait megtartsa. Ne szaporítsa önmaga a gondjait. Óvakodjék az erkölcstelen gondolatoktól. Mielőtt aludni megy, foglalkozzék tórával, vagy mondja el a négy első zsoltárt. Óvakodjék attól, hogy egyedül aludjék a szobában."[99]
Minthogy a nemi ösztön valami igen veszedelmes, uralkodni kell fölötte, ehhez pedig minden kísértési alkalmat elkerülni. A legfőbb szabályozási elv a szexuális szituáció megelőzésére a két nem közelségének megakadályozása. Ezért tilos a zsidó férfinak "bármily nővel, bárhol egyedül maradni".[100] Ezen univerzális tilalom alól pusztán apa és lánya, anya és fia, illetve férj és feleség relációja mentesül. Ezeken kívül semmilyen más rokon nőt sem szabad sem megölelni, sem megcsókolni, hiába "nincs is abban semmi érzéki élvezete".[101] A vőlegény és a menyasszony sem ölelheti, csókolhatja egymást.[102] A férfi azt a nőt, akit el akar venni megnézheti, hogy tetszik-e neki, "de ne szemlélje buja szemmel".[103] Sem a legények a leányokkal nem táncolhatnak, mivel a tisztátalanság miatti érintési tilalom "nem tesz különbséget férjes nők és hajadonok között".[104] Még a lakodalomkor is "ügyelni kell arra, hogy a férfiak és nők ne egy szobában étkezzenek, mert ha a férfiak és nők egy szobában étkeznek... nincs öröm ott, hol a rossz ösztönnek lehet hatalma".[105] A férj pusztán felesége jelenlétében tartózkodhat más asszony közelében, "mivel a felesége vigyáz reá".[106] Ám "egy férfiúnak két asszonnyal sem szabad egyedül lennie".[107] Zsidó nő azonban nem zsidó férfiakkal azok feleségeinek jelenlétében sem maradhat egy helyen, de városban és nappal két jámbor zsidó férfival együtt maradhat, valamint mezőn vagy éjjel három jámbor zsidóval. Férjes asszonnyal csak akkor lehet egyedül maradni, ha férje nincs otthon, ám az adott települést nem hagyta el, "mert a nő tart a férjétől".[108] A nyilvánosság közelsége miatt, mely vélhetőleg elrettent a bűntől, az utcára nyíló házakban sem érvényesül az együtt tartózkodás tilalma. Am pusztán azokban az esetekben mikor a két ellenkező nemű között nincs bizalmas viszony, sem rokonság, sem a férj nem tiltotta meg azt egyébként.[109] Az asszonynak még férje útján sem szabad üdvözletet küldeni, pusztán hogyléte felől érdeklődni.[110] Férj és feleség közös hajlékában, otthonában soha senki idegen nem aludhat, még a nő havi tisztátalansága idején sem.[111] A férfi három évesnél fiatalabb lánnyal, az asszony pedig kilenc esztendősnél ifjabb fiúval maradhat egyedül.[112] Szintén a két nem elkülönítésének szükségessége indokolja, hogy nőtlen ember ne tanítson, "mert azok anyja el szokott jönni az iskolába". Nő azonban, még ha férjezett is csak akkor taníthat, ha arra ugyanabban a házban kerül sor, ahol a férje lakik.[113] A férfi nőtől való távolságtartásának követelménye oly szigorú, hogy nőnek még kézzel vagy lábbal sem inthet, sem szemeivel nem jelezhet, sem nem tréfálkozhat. Közterületen nővel találkozva, nem mehet a nő után, hanem előre kell sietnie, hogy a nő az oldalára vagy mögéje kerüljön. Főként léhán nem viselkedhet, de szépségüket sem nézegetheti, illatszereiket sem szagolgathatja, ruhájukat sem hajukat nem nézegetheti, "hogy képzeletét ne foglalkoztassa", s a nő énekét sem hallgathatja. Mert "aki a nőnek akár a kisuj-ját is azzal a szándékkal nézegeti, hogy abból érzéki gyönyörűsége legyen, igen nagy a bűne".[114] Még a menyasszonyt is tilos nézegetni, "de szabad nézni az ékességeit és még levágatlan haját".[115] Az elvált ember volt feleségével nem lakhat egy udvarban, kohén férj illetve tiltott feleség vagy újra házasodott feleség esetén még ugyanazon utcában sem, stb., hiszen ha volt feleségét el is tarthatja, mégis ügyelnie kell, hogy "ne legyen semmi dolga vele".[116]
A férfinek, mint családfőnek kötelessége a házasság, a család intézményét továbbadnia, azaz gyermekeit is kiházasítania, valamint felesége erkölcseire is figyelnie. Mert "aki nem ügyel a feleségére, gyermekeire és háza népére, hogy intse őket és állandóan figyelemmel kísérje útjaikat, míg meg nem győződik arról, hogy azok teljesen mentesek minden bűntől és vétektől, az vétkezik, mert mondva vagyon (Jób 5, 24.): Tudd meg, béke van-e sátorodban, vigyázz a házadra és ne vétkezzél!".[117] A rossz ösztön, s a tudatos érzéki izgalom "nagy ocsmányságának" megakadályozására "minden erejét meg kell feszítenie" az istenfélő embernek, mert "akinek módjában volna azt megakadályozni és nem gátolja, az - Isten ments! - maga is felelős e bűn miatt. De aki másokat megment e bűntől, a maga lelkét menti és néki jó."[118]
A judaizmus szakrális jogrendjében, a Sulhán Árukh haláchikus kódexében alapvetően nem jogokról, ha-
- 185/186 -
nem kötelességekről esik szó. A vallásos embernek a hatalom totalitása Teremtővel szemben nincsen szüksége jogokra, pusztán kötelességeiről lehet szó. Jogokra mindig az azokat csorbítani akaró hatalommal szemben van szükség, hogy azok kijelöljék az igazságtalanságra és önkényre hajló hatalom határait. Éppígy a világi jogrendszerek, mindig azt a társadalmi jelenséget szabályozzák, aminek relevanciája azt indokolja. A szekuláris jog regulációs princípiuma az "amit feltétlenül szükséges", a minimum-elv. A spekulációs, dogmatikai szempontú újkori nagy kódexalkotások mindig megbuktak, mert alkalmazhatatlanok voltak a gyakorlatban. Ezzel szemben egy szakrális jog "a lehető legtöbb", a maximum-elvét vallja, s a vallásos ember egész életének minden területére kiterjedően igyekszik fogódzót adni. A racionális jogrendekben a szexualitás is jogszerűen létezik, amit nem szabályoznak, amit már szinte illemszabályok sem korlátoznak, ami abszolút liberalizált, az erőszakos nemi közösülés, kiskorú megrontása, a zaklatás stb. tolerálhatatlannak minősített eseteit kivéve. Evvel szemben egy "értékracionális" jogrendben a hálószoba nem az a terület, ahonnan a jog kivonul. Egy isteni legitimitású jog semmit nem bízhat a felekre. A vallásos embert minden eltévelyedés lehetőségétől meg kívánja óvni. A "lehető legtöbbet", a mindent szabályozás ideája egy szakrális jogrendben azért nem bukik meg, mert akikre személyi hatálya kiterjed, azok maguk is fölöttébb érdekeltek a jogkövető magatartásban. Nem a hatalom visszaéléseitől való félelem, hanem a hatalom igazságosságába és szentségébe vetett hit az, ami interiorizálja a normákban leképeződő értékeket. Ahol a hatalom, a jogalkotó a társadalomtól elidegenedett és illegitim, ott a jogi normák nem hatékonyak, a jogkövetés legjobb esetben is látszólagos. Egy modern nyugati típusú társadalomban is, ha megnézzük a bűnözői szubkultúrákat, jól látható, hogy a többségi társadalmon kívüli, az attól le- és elszakadó csoportok, rétegek jellemzően nem jogkövetők, illetve saját paralel normarendszert alakítanak ki. Minél inkább egy adott társadalomhoz identifikálódik egy egyén, annál jellemzőbb rá a normakövetés, s szignifikáns az összefüggés képzettség és szabálykövetés között is. Végső soron tehát a modern racionális jogok is "értékracionálisak", hiszen a jogkövetés mindig a normában leképeződő érték elfogadottságán múlik. A politikai hatalom totális igazságosságában azonban senki sem hisz, így az államtól mindig azt várjuk, hagyja meg számunkra szabadságunk minél nagyobb területét. Utóbbi két évszázadunk nagy vívmánya a szexuális szabadság. Azonban számba véve, hogy a hatalom mindig szabályozza a szexualitást, mivel a szaporodásban és a munkára fordítható energiamennyiségben mindig alapvetően érdekelt, akkor a liberalizáció is hatalmi politika. A zsidó szakrális jogban Istené minden hatalom, a választott nép az O tulajdona, s a judaizmus normatív tanításainak egésze, a Tóra se-bi-ktav és a Tóra se-be-al-pe is Tőle származik. Hatalom és nép nem elidegenedett, s a Mindenható tekintete elől nem lehet elbújni, az intim szférába visszavonulva. Közélet és magánszféra itt nem különíthető el, a szent népben, s a szent jogban e szakadás és elidegenedés begyógyul, "helyreáll". Itt minden bűn és minden erény közügy, s ugyanakkor ez a személy legelemibb magánérdekeivel esik egybe.
Ebben a vallási jogban a szexualitás nem jog, mely eddig el volt nyomva és végre fel kell szabadítani, hatalomra, érvényre juttatva. Nem az a hozzáférhetetlenné tett tudásterület, amelynek birtokbavételéért harcolni kell. S legfőképpen nem élvezet, nem a legfőbb gyönyör, nem a boldogság kulcsa. Itt az abszolút hatalom, az igazságos Teremtő választott népe életét kormányozza, tehát a választott nép egyetlen tagja sem lehet elnyomott, immanensen nézve. Itt mindenki az abszolút hatalom birtokosa, mivel az Örökkévalóval szemben nem értelmezhető az elnyomás fogalma. A Teremtő minden tudást kinyilatkoztatott népének, mely tudás Hozzá és a boldogsághoz vezethet. Ez a tudás kiterjed a szexualitásra is. A hatalomért és a tudásért, s ily módon az élvezetért és a boldogságért való harcot itt felváltja a hűség fogalma. A hatalom és a tudás teljessége maga az Örökkévaló. Az élvezet és a boldogság Benne keresendő, csak Benne lelhető fel. Hatalom-tudás-élvezet akarása helyett a hűséget kell akarni, hogy amazokat birtokba vehessük. Devárim (Deuteronomium) 5, 30 rendelkezése így szól: "Egészen az úton, melyet megparancsolt az Örökkévaló a ti Istenetek nektek, járjatok, azért hogy éljetek, jó dolgotok legyen és hosszú életűek legyetek az országban, melyet majd elfoglaltok." A kiválasztottság úgy juttat el a kiváltságos állapothoz, ha a vele járó kötelezettségeket teljesítjük.
A Teremtő által adott tudás szerint a szexualitás nem öncél, nem a boldogság fókusza. Ehelyett valami olyan erő, amely felett uralkodni kell, s amellyel isteni célra, az Általa rendelt módon kell élni. A babiloni Talmud szavaival: "Megteremtettem a rossz ösztönt, de orvosságul megteremtettem a Tórát. S ha tanulmányozzátok a Tórát, nem lesztek kiszolgáltatva hatalmának" (bT Kiddusin 30b). A boldogság maga az Örökkévaló, s az O akarata szerinti élet. A választott nép szentségre s ehhez elkülönülésre van meghívva Vájikra (Leviticus) 19, 2 értelmében, s a megszentelés (kiddus) és helyreállítás (tikkun) művére. Ahogy a teremtés szétválasztás, úgy a szent is valami elkülönült. A történelem és világ ura Teremtő csak egy népet választott, mely az O tulajdona. Ez a nép családokból épül fel, s a család a há-
- 186/187 -
zasság intézményébe kanalizált szexualitásból születik. Az Örökkévaló nevét meg kell szentelni (kiddus ha-Sém), s a házasfelek között jelen van az Ö egyik neve. Az Ö neve pedig mindig magában foglal valamit a Teremtő lényegéből és hatalmából. A gyermeket a Teremtő, az apa és az anya, a három "szövetséges" hozza létre a babiloni Talmudban foglalt hagyományos értelmezés szerint (bT Kiddusin 30b). Izrael népének nem lehet magányos tagja, ideálisan a szent nép az őt reprezentáló családokban, mint kicsiny szentélyekben mutatja fel a közösség s a relációk Örökkévalótól szándékolt tökéletességét, s éli a hitet, mely a parancsolatoknak engedelmeskedő hűség praxisa. Választhatok, de zsidóként csak a hűséget választhatom. A judaizmusban tehát - amint az a Sulhán Árukhban is megmutatkozik - a hatalom-tudás- élvezet hármas rendszere a következőképpen transzfigurálódik: engedelmesség-hűség-Isten. Nem mellesleg, e transzformáció szexuális hozadéka, hogy amint a kinyilatkoztatás által lehetséges csak, hogy a másik "az" helyett "Te" vagyis dolog helyett megszólított személy legyen, úgy a szakrális jogrend szerinti szexuális gyakorlatban a másik nem szexuális tárgyból, partnerből "Te"-vé avanzsál. "A Te kegyelem által találkozik velem - hiába keresném, hogy megtaláljam." De "a Te által leszek Én-né. S hogy Én-né leszek, mondom: Te. Minden valóságos élet-találkozás."[119] Az engedelmesség-hűség-Isten struktúrával leírható életértelmezési keretet és életmódot választva találkozom a másikkal, mint Te-vel, s nem leszek többé magányos, önnön életemtől is elidegenedett, de meglelem végre önmagam és elveszítem, beleveszve a valódi boldogságba...
Saját életünket, korunkat, kultúránkat akkor igyekezünk megérteni, ha szenvedünk valamitől, valami miatt. Minden gondolat szenvedésből fakad, az interpretáció generálója a fájdalom. Hegel szavaival: "szenvedésünket nem az okozza ami van, hanem hogy nem az van, aminek lennie kellene; ám ha felismerjük, hogy ami van, az szükségképpen van így, azaz hogy mindez nem önkény és véletlen, akkor azt is belátjuk, hogy mindennek így kell lennie"[120] . A megértés eszköze lehet a komparáció, amely nemcsak földrészeken, de korszakokon is átívelhet. Posztmodern utáni korunk megértéséhez vissza kell térnünk a gyökerekhez. E gyökérzet a felvilágosodásig nyúlik vissza, mely azonban a középkor televényéből szökken szárba. E középkorvégi kultúrába nyújt még betekintést a már az újkorban megszerkesztett, írásba foglalt, fentebb egy bizonyos aspektusból bemutatott zsidó szakrális jogi szöveg, mely meghökkentő racionális jogi kultúránkhoz szokott értelmünknek. A galutban, azaz diaszpórában élő zsidóság a keresztényekkel együtt élve is megőrizte jogi önállósságát, s az újkor kezdetén is, e tradicionális jog írásba foglalását tekintette legfontosabb feladatának. Noha "racionális" kultúránkat kényelmesebbnek, s ekként kívánatosabbnak érezzük, elgondolkodtató, hogy a szinkron iszlám világ "irracionalitása" nem mutat olyan elöregedő és a kihalás szélére jutó társadalmat, mint az európai. Kérdés tehát melyik is a racionális! E kérdés megválaszolásához nyújthat segítséget az európai szakrális jogi szövegekkel foglalkozó stúdium. Ha másért nem, legalább, hogy megértsük, ami történt miért történt, hisz "Minerva baglya csak a beálló alkonnyal kezdi meg röptét"[121] ■
JEGYZETEK
[1] Michel Foucault: A szexualitás története 1. A tudás akarása. (Ford. Ádám Péter) Atlantisz Kiadó, Budapest 1996. 12. o.
[2] Roland Barthes: Beszédtöredékek a szerelemről. (Ford. Albert Sándor) Atlantisz Kiadó, Budapest 1997
[3] Jacques Henric interjúja Roland Barthes-tal, 1977. In: Le grain de la voix. Seuil, Paris 1981. 267. o. Idézi: Angyalosi Gergely In: Roland Barthes, a semleges próféta. Osiris Kiadó, Budapest 1996. 259. o.
[4] Hans-Georg Gadamer: Igazság és módszer. Egy filozófiai hermeneutika vázlata. Gondolat Kiadó, Budapest 1984. 16. o.
[5] "Intsd őket a törvényekre és a tanokra, s tudasd velük az útat, melyen járjanak és a tettet, melyet tegyenek." IMITBiblia Makkabi Kiadó, Budapest 1933
[6] "És ezek a törvények, melyeket elébük tégy." IMITBiblia
[7] Ld.! De Vries: Zsidó rítusok és jelképek. (Ford. Jólesz László) Talentum Kiadó, Budapest 2000 351. o.
[8] Jean-Christophe Attias-Esther Banbassa: A zsidó kultúra lexikona. (Ford. Pongrácz Mária) Balassi Kiadó, Budapest 2003. "Sulhán Árukh" címszó 290. o.
[9] Alan Unterman: Zsidó hagyományok lexikona. (Ford. Jáger Orsolya és Blázi Zsuzsa) Helikon Kiadó, Budapest 1999. "Sulhán Árukh" címszó 217. o.
[10] R. Slomo Ganzfried: A Sulchan Aruch kivonata. A szöveg mellett közölt magyar fordítással. (Ford. Singer Leó) Budapest 1988. MIOK, 5. o.
[11] Sulchan Aruch i.m. 4. o.
[12] "És történt az úton, a szálláson, rátalált az Örökkévaló és meg akarta ölni. Akkor vett Czippóra egy éles követ és levágta fiának előbőrét és megérintette vele a lábait; és mondta: Bizony, véren szerzett jegyesem vagy te. És fölhagyott vele, akkor így szólt: A körülmetélés vérén szerzett jegyes." IMIT-Biblia
[13] Sulchan Aruch I. m. CL/9. p
[14] I. m. CLXIII/7. p
[15] I. m. CXLV/11. p
[16] I. m. CXLV/1. p
[17] I. m. CXLV/7. p
[18] I. m. CXLV/2. p
[19] I. m. CXLV/4. p
[20] I. m. CXLV/3. p
[21] Uo.
[22] I. m. CXLV/25. p
[23] I. m. CXLV/5. p
[24] I. m. CXLV/6. p
[25] I. m. CXLV/7. p
[26] I. m. CXLV/24. p
[27] I. m. CXLV/23. p
[28] I. m. CXLV/22. p
[29] I. m. CXLV/8. p
[30] I. m. CXLV/12. p
[31] I. m. CXLV/8. p
[32] I. m. CXLV/9. p
[33] I. m. CXLV/13. p
- 187/188 -
[34] I. m. CXLV/14. p
[35] I. m. CXLV/18. p
[36] I. m. CXLV/19. p
[37] I. m. CXLV/17. p
[38] I. m. CXLV/20. p
[39] I. m. CXLV/21. p
[40] I. m. CXLV/10. p
[41] I. m. CXLVI/4. p
[42] I. m. CXLVI/3. p
[43] I. m. CXLVI/1.-2. p
[44] I. m. CXLVII/1. p, CXLVIII/4. p
[45] I. m. CXLVII/4. p
[46] I. m. CXLVII/5. p
[47] I. m. CXLVII/3. p
[48] I. m. CXLVI/4. p
[49] I. m. CXLVIII/2. p
[50] I. m. CXLVIII/1. p
[51] I. m. CL/1. p
[52] I. m. CL/9. p
[53] I. m. CL/1. p
[54] I. m. CL/2. p
[55] I. m. CL/10. p
[56] I. m. CL/1. p
[57] I. m. CL/15. p
[58] I. m. CL/3. p
[59] I. m. CL/10. p
[60] I. m. CL/5. p
[61] I. m. CL/4. p
[62] I. m. CL/16. p
[63] I. m. CL/11. p
[64] I. m. CL/14. p
[65] I. m. CL/6. p
[66] I. m. CL/15. p
[67] I. m. CL/16. p
[68] I. m. CL/16. p
[69] I. m. CL/9. p
[70] I. m. CL/13. p
[71] I. m. CL/15. p
[72] Uo.
[73] I. m. CL/17.
[74] I. m. CL/12. p
[75] I. m. CL/7. p
[76] I. m. CL/7. p
[77] Uo.
[78] I. m. CL/8. p
[79] Uo.
[80] Uo.
[81] I. m. CL/1. p
[82] Uo.
[83] I. m. CL/13. p
[84] I. m. CL/13. p
[85] Uo.
[86] I. m. CL/7. p
[87] I. m. CL/9. p
[88] I. m. CXLV/10. p
[89] I. m. CLIII/1. p
[90] I. m. CLIII-CLV., CLVII-CLXII.
[91] I. m. CLVI.
[92] I. m. CLI/1. p
[93] I. m. CLI/6. p,2. p
[94] I. m. CLI/3. p
[95] Uo.
[96] I. m. CLI/4. p
[97] I. m. CLI/3. p
[98] I. m. CLI/5. p,7. p
[99] I. m. CLI/6. p
[100] I. m. CLII/1. p
[101] I. m. CLII/10. p
[102] I. m. CLII/13. p
[103] I. m. CLII/14. p
[104] I. m. CLII/13. p
[105] I. m. CXLIX/1. p
[106] I. m. CLII/2. p
[107] I. m. CLII/3. p
[108] I. m. CLII/4. p
[109] I. m. CLII/5. p
[110] I. m. CLII/9. p
[111] I. m. CLII/17. p
[112] I. m. CLII/6. p
[113] I. m. CLII/7. p
[114] I. m. CLII/8. p
[115] I. m. CXLIX/10. p
[116] I. m. CLII/15-16. p
[117] I. m. CXLV/25. p
[118] I. m. CLII/13. p
[119] Martin Buber: Én és Te. (Ford. Bíró Dániel) Európa Kiadó, Budapest 1994. 15. o.
[120] Georg Wilhelm Friedrich Hegel: Németország alkotmánya. In: Ifjúkori írások. Válogatás. (Ford. Révai Gábor) Gondolat Kiadó, Budapest 1982
[121] Georg Wilhelm Friedrich Hegel: A jogfilozófia alapvonalai vagy a természetjog és államtudomány vázlata. Második kiadás. (Ford.) Szemere Samu) Akadémiai Kiadó, Budapest 1983. 23. o.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző PhD-hallgató.
Visszaugrás
