A döntés: Az Alkotmánybíróság 14/2017. (VI. 30.) AB határozat
Az Alkotmánybíróság tavaly nyáron hozott határozatának legfontosabb alkotmányjogi jelentőségű kérdése az volt, hogy milyen feltételek mellett és meddig terjedhet a véleménynyilvánítás szabadsága a munkajogi jogviszonyokban. Ennek megválaszolásához az Alkotmánybíróságnak abban is állást kellett újra foglalnia, hogy az Alaptörvényből eredő alapvető jogok milyen feltételekkel érvényesülhetnek magánjogi jellegű jogviszonyokban. Az ügyben végül az Alkotmánybíróság egy a munkajogon túlmutató tételt fogalmazott meg a szólásszabadság alkotmányos védelmének hatályával kapcsolatban.
1. A döntés alapjául szolgáló tényállás
2. Az alapvető jogok érvényesülése a magánjogi jellegű jogviszonyokban
3. A véleménynyilvánítás szabadsága a munkaviszonyban
4. Az Alkotmánybíróság határozata a konkrét ügyben
5. A határozat súlypontjai és az ügy jelentősége
Alkotmányjogi panaszában a volt munkavállaló a Kúria egy 2015-ben született, felülvizsgálati eljárásban hozott munkaügyi ítéletét támadta. Ebben a Kúria az alperes munkáltatónak adott igazat, és megállapította, hogy a munkáltatói felmondás jogszerű volt.
Az ügy alapja egy munkáltatói rendes felmondás, és az azt követő jogvita volt. A felperes (az alkotmányjogi panasz indítványozója) a jogvitában alperesként szereplő banknál dolgozott humánerőforrás-gazdálkodási szakértőként, és munkaköréhez tartozott többek között a bérekkel és a létszámgazdálkodással kapcsolatos számítások és elemzések készítése.
A munkavállaló 2011 januárjában többedmagával egy internetes portál üzemeltetésébe kezdett, mely a humánerőforrás szakmához kapcsolódó írásokat közölt, és oktatási szolgáltatást kínált. A honlap alapvető célja egyfajta "tudásmegosztás" volt, melynek keretében a szerkesztők és a szerzők a munkájuk során szerzett szakmai ismereteiket és tapasztalataikat szerették volna megosztani az érdeklődőkkel. A honlapról és az ott megjelent írásairól a felperes nem tájékoztatta a munkáltatóját.
A munkáltató, miután tudomására jutott a felperes közreműködése a honlap üzemeltetésében, rendes felmondással megszüntette a munkaviszonyát. Ebben arra hivatkozott, hogy a felperes a munkáltatónál betöltött munkakörével szorosan összefüggő témakörökben kínált oktatási szolgáltatást. Két cikk témája és megjelenési időpontja továbbá egybeesett a munkáltatónál épp folyamatban lévő, a javadalmazási rendszer átalakítása és az ezzel összefüggő humánerőforrás-stratégia kialakítása keretében folyó műhelymunka tematikájával, melyben a felperes is közreműködött. Az egyik ilyen cikknek a felperes volt a szerzője. A felperes munkahelyen kívüli munkavégzésének tartalma, jellege tehát lényegileg hasonló volt a munkáltatónál betöltött munkakörével. Ezért a felperes tevékenységét a munkáltató a jogos gazdasági érdekeit veszélyeztető megatartásként értékelte az akkor hatályos Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (a továbbiakban: 1992. évi Mt.) 3. § (5) bekezdése alapján, másrészt arra is hivatkozott, hogy megrendült a munkáltatói bizalma a felperesben. A munkavállaló bírósághoz fordult a munkáltatói intézkedéssel szemben.
Az elsőfokú bíróság (a Fővárosi Munkaügyi Bíróság) a felperes keresetét elutasította, mert értékelése szerint a munkáltató alappal tarthatott attól, hogy az indítványozó a munkakörével összefüggő bizalmas információkat közölhet az internetes portálon. Az elsőfokú bíróság következtetése szerint így a rendes felmondásban megjelölt indok valósnak és okszerűnek minősül.
A felperes fellebbezése folytán a Főváros Törvényszék az elsőfokú ítéletet megváltoztatta, és megállapította, hogy a fel-
- 47/48 -
mondás jogellenes volt. A másodfokú bíróság úgy ítélte meg, hogy az internetes portálon közölt írások általános szakmai összefüggéseket mutatnak be, és a felperes nem a munkáltatónál szerzett munkája során megismert információk megosztására, terjesztésére törekedett. Ezért nincs közvetlen kapcsolat a közzétett írások és a munkáltató között. A felperesnek a honlapon közzétett bemutatkozásából nem is lehetett következtetni arra, hogy mely társaságnál állnak vagy álltak alkalmazásban. A jogerős ítélet indokolása szerint önmagában a humán erőforrás területének általános tárgyalása nem veszélyezteti a munkáltató jogos gazdasági érdekeit. Az 1992. évi Mt. 3. § (5) bekezdésében foglalt tilalom megsértése akkor állapítható meg, ha a munkavállaló magatartása a munkáltató gazdasági érdekeit objektív mérce szerint, konkrétan veszélyezteti.
A munkáltató felülvizsgálati kérelme alapján eljáró Kúria a másodfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Ítéletének indokolása szerint az indítványozó a munkáltatónál tett szert tudására, tapasztalatára, és ezt kívánta hasznosítani, megosztani. Ez a "tudásmegosztó" jellegű magatartás alkalmas lehetett az üzleti vagy egyéb titok közreadására, amely a munkáltató érdekeivel ellentétes. A Kúria értékelése szerint az internetes portál témája és az indítványozó munkaköre közötti hasonlóság egyértelműen megállapítható. Az indítványozó megszegte az 1992. évi Mt. 3. § (5) bekezdésének zsinórmértékét, valamint a munkáltatónál érvényben lévő etikai kódex előírását. Mindebből következően a munkáltatói felmondás megfelelt a valóságnak és okszerű volt.
A felperes munkavállaló a Kúria ítéletével szemben fordult alkotmányjogi panasszal az Alkotmánybírósághoz. Ebben az ítélet alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését kezdeményezte. Érvelése szerint a Kúria döntése sérti az Alaptörvény IX. cikk (1) bekezdésében foglalt véleménynyilvánítás szabadságát, mivel a szakmai fórumként üzemelő internetes portál és e portálon közzétett írások a véleménynyilvánítás szabadságának, a szabad tájékozódásnak védelme alá tartoznak. Ennek ellenére a munkaügyi jogvitában eljáró bíróságok egyike sem értékelte a véleménynyilvánítási szabadságból fakadó követelményeket, a Kúria ítélete pedig sérti ezt az alkotmányos alapjogot.
Az Alkotmánybíróság először áttekintette és általános érvénnyel összegezte álláspontját abban a kérdésben, hogy az Alaptörvényben foglalt alapvető jogok milyen feltételekkel érvényesülhetnek a magánjogi jellegű jogviszonyokban, és hogyan nyújthatnak védelmet a magánjog alanyainak alapvető jogot sértő magatartásaival szemben. A perbeli munkaügyi jogvita fő kérdése ugyanis a munkáltató jogos gazdasági érdekének veszélyeztetésére alapított rendes felmondás valóságának és okszerűségének megítélése volt, tehát az alkotmányjogi panaszban az indítványozó közvetve a munkaviszonyból fakadó munkáltatói intézkedéssel szemben kezdeményezte az Alaptörvényben biztosított jogának védelmét.
Az Alkotmánybíróság abból indult ki, hogy az alkotmányban elismert emberi jogok és alapértékek elsődleges célja az emberi szabadságot a közhatalommal szemben oltalmazó garanciák kijelölése. Az alapvető jogok ennek megfelelően eredendően az állami közhatalommal szemben nyújtanak védelmet. Ugyanakkor az Alkotmánybíróság azt is elismerte több határozatában, hogy nemcsak a közhatalom birtokában lévő szervek, hanem a magánszféra szereplői is tanúsíthatnak egymással szemben alkotmányosan meg nem engedett magatartást.[1] Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint ezért a bíróságoknak jogalkalmazásuk és jogértelmezésük során a szerződéses és más magánjogi jogviszonyok megítélésekor is figyelemmel kell lenniük az Alaptörvényben biztosított egyes jogokra. Ezek az alapvető jogok és szabadságok a magánjogi viszonyokban közvetett érvényesülést kívánnak, vagyis az Alkotmánybíróság felfogása szerint a szerződéses szabadság tiszteletben tartása mellett az Alaptörvényből fakadó alapjogi követelmények végső soron a magánjog generálklauzuláin keresztül szolgálhatnak a magánfelek közötti jogviszonyok megítélésének alkotmányjogi mércéjeként.[2]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
