A Pécsi Tudományegyetem Halasy-Nagy József[2] nevét viselő díszaulája adott otthont annak a 2023. november 15-én megtartott, méltóságteljes ünnepségnek, amelyen az idén 20 éve újraalapított Pécsi Ítélőtábla bírói kara, igazságügyi alkalmazottai, dolgozói és nyugalmazott bírái, volt dolgozói mellett az igazságszolgáltatási szervezet országos és regionális vezetői, valamint a jogász hivatásrendek valamennyi regionális vezető képviselője részvételével a magistra vitae intésére figyelve emlékeztek meg a szellemi értelemben vett jogelőd, a magyar történelem legépítkezőbb, majd legpusztítóbb korszakából hat évtizedet megélt, 1891 és 1950 között működött pécsi kir. ítélőtábla történetéről, amelyet elnökeinek "arcképcsarnoka", vagyis az alkalomra kiadott impozáns, a részletgazdag leírások és izgalmas, dokumentált idézetek mellett mintegy 185 képet - főként személyek és okiratok fotóit, kisebb részben épület- és enteriőrfelvételeket - elegáns rendszerezésben magában foglaló, az ünnepi konferencia keretében bemutatott kötet[3] tesz az olvasó számára szinte kézzelfoghatóvá.
A Pécsi Ítélőtábla a régió vezető, működése két évtizede alatt komoly szakmai tekintélyt elért igazságszolgáltatási szerveként, e felelőssége súlyától vezérelve - mint kiadó - 2003 óta számos szakmai, tudományos és szervezettörténeti gyűjteményes művet jegyzett. A pécsi "királyi",[4] majd a pécsi "köztársasági"[5] ítélőtábla egyes - intézményi, intézményelhelyezési, személyügyi - történeti aspektusait bemutató munkák sorában a szóban forgó kötet a harmadik.
Az itt bemutatandó ünnepi kötet elnöki előszót[6] követő, nyitó fejezete rövid áttekintést nyújt a modern magyar igazságszolgáltatási szervezet felépítéséről és a személyi állományt érintő egyes kérdésekről (mint pl. a bírói illetmények alakulása) a kiegyezéstől az 1949-ben ún. felsőbírósággá torzított ítélőtáblák 1950-ben történt megszüntetéséig.[7] A következő nagyobb tematikus egység a pécsi kir. ítélőtábla épületének történetébe enged igen látványos és az alapítás korszakára figyelemmel magával ragadó, számos részletre minuciózus gonddal odafigyelő betekintést.[8] Ez a hatás talán fokozható lett volna a székhelyül kijelölt épület, az Oertzen-ház (a mai Pécsi Járásbíróság széképülete) rendkívül izgalmas előtörténetének kissé mélyebb bemutatásával,[9] valamint a személynevek korszakban igen változékony írásmódját az elütési lapszusoktól - itt is[10] - tudatosabban elkülönítő utalásokkal.
Tekintettel arra, hogy a kötet önmagát "elnöki arcképcsarnok"-ként definiálja, magától értetődő, hogy a két emberöltőnyi intézménytörténet cezúráit és így a könyv fejezeteit az elnökök - elsőként valószínűleg e recenzió szerzője által felkutatott[11] - személye és vezetői periódusa szabja meg. Dicsérendő, hogy sem a források bősége vagy szűkössége, sem az elnöki periódusok egymáshoz képest olykor aránytalan hossza nem hat ki az egyes fejezetek terjedelmének kiegyensúlyozott voltára. A fejezetek belső tagolása az egész könyvön egyező módon vonul végig, és alkalmas arra, hogy az intézmény
- 124/125 -
történetét harmonikusan és változatosan mutassa be nemcsak a jogász szakközönség, hanem bármely értő és érdeklődő olvasó számára.
Az elnökök személyes életútját, majd szakmai életpályájának alakulását és a helyi társadalmi életbe való beágyazottságát izgalmas módon bemutató részeket minden esetben egy adminisztratív tényezőket ecsetelő alfejezet követi, amely tipikusan a periódus ügyforgalmi statisztikáit és a tanácsok beosztását mutatja be, utóbbit sok esetben nem csupán szövegesen, hanem az eredeti ügyelosztási rendet tartalmazó okirat fotójának közlésével is.
Ezeket a részeket rendre a kir. ítélőtábla előtt folyamatban volt polgári, kereskedelmi és bűnvádi perekből történt válogatás követi, amely az érdekfeszítő tényállások ismertetése mellett röviden kitér a jogi indokolásra és természetesen az ítéleti döntésre is. A kevés magánjogi ügy terén a jogi indokolás körében hasznos lett volna mélyebben ismertetni az érvelés metodikáját, hiszen a kir. ítélőtábla hat évtizede alatt - a kereskedelmi és a büntetőjoggal ellentétben - e jogterület mindvégig kodifikálatlan maradt, így a mai polgári jogásznak kevés fogalma lehet a korabeli magánjogi rendszer működési mechanizmusáról. Kiemelendő ugyanakkor a szerző ügyválogatási módszere tekintetében, hogy itt sem a rendelkezésre álló, ma már magától értetődően szűkös, nehezen kutatható levéltári források szabják meg az ismertetett kazuisztika kereteit, hanem az esetek jelentősége és érdekessége, amelyet meglehetősen észszerű módon a szerző a sajtóérdeklődésre támaszkodva állapít meg: ezzel mind az ügy fontossága és érdekessége, mind annak dokumentáltsága (a korabeli napi sajtó szakszerűen közli az ügyek ténybeli és jogi lényegét) biztosított. S mivel a sajtó érdeklődésének homlokterében - természetes módon - elsősorban a büntetőperek, másodsorban a nagyobb, országos vagy regionális horderejű kereskedelmi jogviták állottak, a tisztán magánjogi viták körében a jogi indokolás kívánatosnak tartott bővebb kifejtése sem tette volna a kazuisztikát bemutató alfejezeteket belsőleg aránytalanná. Itt is ismételni kell, hogy nagyon értékes és az érdeklődésre messzemenően számot tartó az egyes alfejezetek tematikusan rendezett, odaillő képi dokumentáltsága.
Itt is meg kell emlékezni a pécsi kir. ítélőtábla elnökeiről:[12] 1. Blaskovich István (1891-1905); 2. Balog Károly (1905-1914); 3. Arnold Sándor (1914-1918); 4. Félix Antal (1918-1933); 5. Konczvald [Konczwald] Endre (1933-1938); 6. Szabó Lajos (1938-1939); 7. Simon Rudolf (1939-1940); 8. Jaeger [Jäger] Béla (1940-1947); 9. Makó Jenő (1947-1948); 10. Kocsis Mihály (1948-1950). A százhúsz oldalas elnöki arcképcsarnok (39-158. o.) e tíz "lakójának" személyes életútja a hatvan évet felölelő, elnöki periódusukat történelmileg keresztül-kasul szabdaló korszakokkal tagolt időszakban meglepő "társadalmi mobilitást" tükröz, hiszen az eltérő családi és vagyoni háttér önmagában nem látszott különösebben sem akadályozni, sem "galvanizálni" a szakmai előrehaladást.
Az intézménytörténeti elnöki tablót precíz forrásmutató [kép- és forrásjegyzék (159-167. o.), idézetek forrásjegyzéke (168-170. o.)] és bibliográfia (171 sk. o.) követi. A kötet mintegy epilógusként azzal mond köszönetet a pécsi helytörténetírás közismert kútfejének, az elnöki beosztást különben soha el nem ért Arató Jenő egykori kir. táblabírónak, hogy hosszú és fordulatokban gazdag, sok száz oldalas - megjelentetést érdemlő - önéletírásában kiválóan dokumentált[13] életútjának vázlatát közli (173 sk. o.). S valóban: vitéz dr. Arató Jenő (1891-1979), a pécsi kir. ítélőtábla III. sz., kereskedelmi és váltóügyeket tárgyaló fellebbviteli tanácsába 1939-ben kinevezett táblabíró visszaemlékezéseinek lapjain mind a világháborúk, a szerb megszállás, majd a kommunista hatalomátvétel sötét felhői, mind az áldott béke évei igen részletgazdagon elevenednek meg. A pécsi kir. ítélőtábla emléke és az újraalapítás 20. évfordulóját idén ünneplő Pécsi Ítélőtábla előtti tisztelgésként álljanak itt a régi táblabíró "aranyfüstös ecsetvonásai": "[...] igen nagy változást jelent számomra a táblai berendezkedés. [...] széles, világos, levegős folyosók, szépen berendezett szobák [...] s főleg pedig a nagy csend, mely az épületben uralkodik. [...] a mi tanácsunk pénteken és szombaton tárgyal. [...] általában a táblát valami hűvös előkelőség jellemzi [...] látom a megilletődést az elsőbíróságiaknál, ha feljönnek hozzánk, hat rájuk [...] a felsőbíróság presztízse. [...] Különösen elfogódottak az emberek, mikor a táblai elnökhöz készülnek. [...] Az előszobában az elnöki altiszt fogadja s bevezeti őket az elnöki titkár irodájába, aki bejelenti az érkezőket, [...] majd a tükrökkel, képekkel, szobrokkal, nagy pálmákkal díszített, vastag szőnyegekkel borított, finom berendezésű nagy elnöki fogadó termen keresztül bevezeti őket [...] a táblai elnök úri kényelemmel berendezett szobájába. [...] Sokat kell olvasnom, sokat kell tanulnom, hisz amit a tábla mond, az az alsóbíróságok számára, ha nem is kötelező, de mégis irányt mutató, mellette döntéseink sok esetben véglegesek is, tehát nagyon meg kell gondolnom, fontolnom ítéleteimet, de örömmel teszem, egész életemben ezt csináltam, hozzátartozik ez hivatásomhoz."[14] "Az eltávozottak, elköltözöttek helyébe jönnek új emberek, a személyek változhatnak, de maga az intézmény marad mindig ugyanaz: a magyar jogászi hagyományokat hűségesen istápoló, tiszteletre méltó bírói testület, mely híven őrzi az államhatalomtól való függetlenségét, felette áll a politikai küzdelmeknek, s mely tagjaitól a puritán egyszerűséget, feddhetetlen becsületességet parancsolólag követeli meg."[15] ■
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
