A FIGYELŐ 2000. április 27-i száma Jelet hagyni" című cikke a jelzáloghitelezést járja körül. Szemléletére a kritikai megközelítés jellemző. Kizárólag hitelezői oldalról vizsgálja e kérdést, s eközben közelebbről meg nem nevezett banki jogászokra hivatkozik. A Ptk. zálogjogi novelláját illetően azt a furcsa megállapítást teszi, hogy "az ingó jelzálog új, a korábbinál azonban korántsem előnyösebb formát kapott, mivel pedig közokiratba kell foglalni, s közjegyzői nyilvántartásba venni, költségei is magasabbak lettek". Tehát azon a tárgyi tévedésen túl, hogy ingó jelzálog a Ptk. módosítása előtt egyáltalán nem volt jogunkban, az ezzel kapcsolatos jogszabályi rendezésnek a hitelezőket, a gazdasági élet biztonságát védő jellegéről a cikk nem is akar tudomást venni, az egészet csak adminisztrációs teher- és költségnövekedésként értelmezi.
A VILÁGGAZDASÁG mellékletében, a Menedzserkalauzban április 20-án a Közjegyző a piacgazdaságban című cikkben, a korlátozott terjedelem ellenére Bakonyi Elvira minden fontosat elmond a cím alá tartozó kérdésekről.
Több újság is (NÉPSZABADSÁG, HETI VILÁGGAZDASÁG, NÉPSZAVA) számot ad arról, hogy az ún. ügynöktörvény módosítása következtében önkéntes alapon a közjegyzők is kérhetik átvilágításukat.
Már a Közjegyzők Közlönye is foglalkozott a ténytanúsítások kérdésével, többek között annak a megállapításával, hogy a közjegyző e tevékenysége nem döntéshozatal, hanem tanúsítása a jogilag jelentős eseményeknek. Ez a közjegyzői kar számára teljesen egyértelmű, így remélhetőleg újságírói tévedésnek tekinthetjük az ÚJ DUNÁNTÚLI NAPLÓ június 21-i számában azt a szövegezést, hogy a "közjegyző kénytelen megállapítani, hogy ismét meghiúsult a liciteljárás". Vagy éppen a NÉPSZAVA június 15-i számában azt, hogy "három, a közjegyző által érvényesnek minősített ajánlat érkezett".
A MAGYAR HÍRLAP június 3-i számában a Kincstári Vagyoni Igazgatóság főosztályvezetője beszél az állam általi öröklésről. A cikk a hangulatos "Sok limlom marad az államra" címet viseli. Egy tárgyi tévedéssel talán érdemes foglalkozni. Az államot mint örököst képviselő KVI tisztviselője azt állítja, hogy ha a hagyatékátadó végzés után jelentkezik az örökös, akkor csak egyet tehet, bepereli az államot. Elfeledkezik tehát arról, hogy a hagyatéki eljárás megismétlése elnevezésű jogintézmény a hagyatékátadó végzés jogerőre emelkedése után egy évig rendelkezésére áll annak az örökösnek, aki a korábbi hagyatéki eljárásban nem tudott részt venni.
A digitális aláírás kérdése az üzleti élet szereplői mellett joggal érinti közelről a közjegyzőket is. Sokan érezzük, hogy ezen a területen még nagyon sok homályos elem várja, hogy megvilágosodhasson. Természetes tehát, hogy sok újság foglalkozik ezekkel a kérdésekkel. A NÉPSZAVA július 22-i száma Jövőre adóbevallás az interneten" című cikke azonban rövid terjedelme ellenére (vagy tán épp azért?) tartalmaz egy olyan mondatot, ami csak növeli a homályt, mivel keveredik benne az okirat, az aláírás, az ellenjegyzés fogalma. A GAZDASÁGI ÉRTESÍTŐ ugyanakkor rendkívül tömören és pontosan szól ezekről a kérdésekről. Nevezetesen: "A digitális aláírás az elektronikus okirat védelmét szolgáló titkos aláírási kulccsal készített jelsorozat, amely az okirat hitelességét, sértetlenségét és az aláírási kulcs tulajdonosát egy hozzá tartozó időbélyegzővel és hitelesítési tanúsítvánnyal igazolja". A koncepció szerint a tanúsítványok elkészítése és kiadása tartozna közjegyzői hatáskörbe. A PIAC PROFIT szeptemberi száma bőséges terjedelemben foglalkozik az elektronikus aláírásokról és dokumentumokról szóló törvénytervezettel. Kár, hogy Sík Zoltán informatikai kormánybiztos egyébként érdekes magyarázataiból nem igazán derül ki, hogy a közjegyző pontosan mit is fog végezni ezen a területen a törvény hatálybalépése után. Sőt az olvasóban egy kétely is fölmerül, amikor ehhez a részhez ér: "...kellenek bizonyos közjegyzőhöz hasonló hitelesítő központok, amelyek igazolhatják, hogy mi az én digitális aláírásom". Sárközy Tamás professzor is szinte csak súrolja a közjegyzők és az elektronikus irat kapcsolatát.
A jövőbe pillantás után most tegyünk egy kis időutazást a múltba. A ZALAI HÍRLAP április 2-i számában Horváth Zsolt ad szakszerű, de mégis olvasmányos áttekintést a közjegyzőség kezdeteiről Zala megyében. Láthatjuk fakszimilében az első zalaegerszegi közjegyzői okiratot, ami nem más, mint egy lakbér megfizetésére vonatkozó bérbeadói felszólítás jegyzőkönyve. A cikk némi statisztikai kitekintést is tartalmaz, amelyből megtudhatjuk, hogy az örökösödési ügyek száma a két világháború közötti időszakban átlagosan 600-800 között mozgott, míg az okiratkészítési és hitelesítési ügyek száma a legnagyobb ügyforgalmú helyeken sem lépte túl az évi 500-at. A hivatás mai gyakorlóinak is érdemes tisztában lenniük azzal, hogy közjegyzőnek lenni a felelősségteljes feladaton túl rangot is jelentett, aminek nyilván logikus következménye volt az alacsony fluktuáció és az aktív részvétel a közéletben. Az sem lényegtelen, hogy a közjegyzők szinte kivétel nélkül városuk legnagyobb adófizetői közé tartoztak.
Az ún. parlamenti olajbizottság munkájával kapcsolatos bőséges híranyagban gyakran említődik a közjegyző. A bizottság elnöke ugyanis közjegyző jelenlétében adott át egy tíz dossziéból álló iratanyagot a testületnek. Ha csak ennyi lenne a hír, azt - közjegyzői szempontból - teljesen semlegesnek is minősíthetnénk. A MAGYAR NEMZET augusztus 10-i számában azonban arról is szó van, hogy a bizottság elnöke az iratok átadásában bekövetkezett csúszást azzal magyarázta, hogy a nyári szabadságok alatt rendkívül nehéz közjegyzőt találni. A VILÁGGAZDASÁG hasonlóan idézi Pallag László szavait, azzal a kis, de fontosnak tűnő különbséggel, hogy "a nyári szabadságolások miatt nehéz olyan közjegyzőt találni, aki vállalja a munkát". A MAGYAR HÍRLAP ennél is tovább megy, amikor hírt ad arról, hogy "a közjegyzők azért zárkóztak el a feladattól, mert a hitelesítés csak úgy végezhető el, ha összevetik a másolatot az eredeti dokumentumokkal: mindenben megegyeznek-e..." Tehát, ha az embernek módjában áll több újságot is elolvasni, árnyaltabb lesz a kép: a szabadságon levő közjegyzőktől eljuthatunk azokig a közjegyzőkig, akik nem átallják megkívánni az eredeti okirat felmutatását a másolat hitelesítéséhez... ■
Visszaugrás
