A szabadságelvonó büntetésnek a társadalmi visszailleszkedés eszközeként meghatározott célja, illetve a börtönök minden tekintetben kényes helyzete fölötti gondolkodás arra a következtetésre juttatta a nemzetközi szervezeteket, hogy úgy tekintsenek e büntetési nemre, mint valóban az "ultima ratio"-ra és kérjék a fogva tartottak rendszeres látogatását végző külső hatósági ellenőrzés felállítását azoktól az országoktól, amelyek ezt még nem vagy nem kellő mértékben biz-tosítják.1 Közismert, hogy Magyarország és sok európai ország ezt megoldotta.
A történelmi gyökerek több európai országban, így például - egy nyugat- és egy közép-európai országot összehasonlítva - szemléletesen is, Franciaországban és Magyarországon a középkorba nyúlnak vissza. A királyi jogügyi igazgatóság a fő- és aligazgató mellett igazgatósági ügyészekből és segédszemélyzetből állt. Fontos feladata volt a nyomozás és a vádképviselet mellett az, hogy felügyelt a foglyokra és ellenőrizte a kincstári követelések szabályszerű behajtását is.2 A felügyelet néhány hagyományos eszközének, így a foglyok időszakonkénti ellenőrzésével, a látogatások vagy a beszélő engedélyezésével már ekkor találkozhatunk. A királyi jogügyi igazgatóság Magyarországon kisebb megszakításokkal majdnem az első ügyészi törvény hatályba lépéséig állt fenn. Az ügyek számának növekedéséből eredő igényre a XVII. század végétől megszerveződött tiszti ügyészi hivatalokra is hárultak ilyen jellegű feladatok, a tiszti ügyészek rendszeresen ellenőrizték a tömlöcöket (ami azonban függő helyzetükből adódóan önmagában nem sok befolyást jelentett sem a fogva tartás embertelen körülményeink megváltoztatására, sem a gyakran évekig elhúzódó büntetőeljárás menetére). "Már az 1871. évi XXXIII. törvénycikk
- amely hazánkban az első egységes ügyészi szervezetet megteremtette - a királyi ügyészség feladatává tette a fogva tartások, a jogerős ítélet foganatosításának ellenőrzését".3 Igaz, az elmúlt egy és negyed század alatt nem volt töretlennek mondható, voltak időszakok
- például az '50-es évek -, amikor háttérbe szorult, azonban az idő bebizonyította ezen ügyészi tevékenység szükségességét. A Magyar Köztársaság alkotmánya a rendszerváltozás óta tartalmazza 51. § (2) bekezdésében, hogy az ügyészség felügyeletet gyakorol a
büntetés-végrehajtás törvényessége felett. Magyarországon az ügyészség "külső hatóság", azaz független a végrehajtó hatalomtól. Az alkotmányba csak a módosításáról szóló 1989. évi XXXI. törvény 31. §-a iktatta be, mégpedig az Alkotmány 51. § (2) bekezdésébe, tehát ez az ügyészi feladat csak a rendszerváltozással került az alkotmányba olyan indokokkal, amelyeket most a nemzetközi szervezetek még számon kérnek egyes nyugat-európai országoktól. A rendszerváltás alkotmányos alapokra helyezése ebben a kérdésben ezáltal jóval megelőzte a korabeli európai államokat is.
Az ENSZ Gazdasági és Szociális Tanácsa Bűnmegelőzési és Ellenőrző Bizottsága 11. ülésszakán Bécsben hozott EAC 57/1990/1. szám alatti határozatának melléklete 11. és 15. pontja szerint is az ügyészeknek aktív szerepet kell játszaniuk a bírósági határozat végrehajtásában, illetve felügyeletében; kellő figyelmet kell fordítaniuk a hatalommal való visszaélésre, az emberi jogok súlyos megsértésére. Akínzó és más kegyetlen, embertelen vagy megalázó büntetések és bánásmód elleni nemzetközi egyezmény betartásán őrködő Kínzás Megelőzi Bizottság (CPT) 1994. évben Magyarországon tett látogatása alapján készített és az Európa Tanács által elfogadás után közzétett jelentésében hangsúlyozta az ügyészség büntetés-végrehajtás törvényessége feletti tevékenységének jelentőségét a jogvédelemben, a fogva tartottakkal való törvényes bánásmód biztosításában; 1999. évben pedig kiemelte ezeken túlmenően a kínzás megelőzésében betöltött fontos szerepét is.
Az Emberi Jogok Európai Bírósága 21.967/1993. számú ügyében az ügyészi törvényességi felügyelet jogorvoslati szerepét tette nyomatékossá.
Az Európai Tanács nemzetközi életben neves szakértői az "Európai Börtönök Törvényességi Felügyeletéről" című tanácskozásán 1996-ban ajánlásként fogalmazták meg a magyar megoldást, jelesül az ügyészség kontrollszerepét a büntetés-végrehajtás vonatkozásában.
Az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának REC (2000) 19. számú ajánlása 4. pontjában az ügyészség feladatai között említi meg, hogy "felügyeli a bírósági határozatok végrehajtását". A 24. pont előírja, hogy védelmezni kell az emberi jogokat, továbbá az ajánlás kommentárja szerint különösen fontos szerepe van a szabadságvesztés büntetéssel kapcsolatban.
"Az ügyészség feladata valamennyi országban sokoldalú. Súlypontja azonban a bűnüldözés és a vádképviselet. Ehhez jön a büntetés-végrehajtás vagy a büntetés-végrehajtás felügyelete."4
Az ügyész rendeli el a büntetőítélet végrehajtását Hollandiában, Norvégiában; az ügyészség büntetésvégrehajtási hatóság Németországban, illetve közreműködik a büntetés-végrehajtás felügyeletében Franciaországban, Hollandiában, Olaszországban stb. Kegyelmi hatóságként működik Németországban, egyes tartományokban pedig részben a kegyelmi döntések előkészítésében működik közre, részben átruházott hatáskörben a kegyelmi döntések meghozatalára jogosult. Franciaországban kifejezetten az ügyészség feladata a jogerős bírói döntés végrehajtása és a kapcsolódó adminisztratív feladatok is. Vezeti a bűnügyi nyilvántartást Franciaországban, Németországban, nálunk viszont ezt is "csak" felügyeli külső hatóságként. Hollandiában kifejezetten az ügyészek kötelezettsége annak ellenőrzése, hogy végrehajtanak-e minden büntetőítéletet és az ezekkel kapcsolatos kényszerintézkedéseket.5
A tudományos kutatások, nemzeti referátumok megerősítették a világon, hogy valamilyen mértékben célszerű bekapcsolni az ügyészséget a büntetés-végrehajtásba vagy annak felügyeletébe.6
Azokban az országokban, amelyekben nincs ez a "külső hatósági ellenőrzés", még a miénknél is nehezebb a fogva tartó intézetek kezelése. Nem véletlen, hogy itt van több olyan hiányosság, még ha az adott ország gazdaságától függően nem is az elhelyezési, anyagi ellátási területeken, hanem inkább a túlzott engedmények, az úgynevezett "lazaság" területén, ami a lázadásokhoz, benti bűncselekmények elkövetéséhez vezet. Kezdenek foglalkozni olyan kérdésekkel, hogy a börtönök átláthatatlanságát, a zsúfoltságot, a börtönmissziós feladatok ellátásának növekvő nehézségeit minden államban meg kellene szüntetni; felmerült ismételten továbbá a "minden önkényre vagy törvényes erőszak alkalmazása közben elkövetett igazságtalanságra utaló gyanú" eloszlatásának szükségessége,7 amely minden erőszakot is alkalmazható hatóságot terhel. Az Európai Unió R (99)-es számú, a börtönzsúfoltságra és börtönkörnyezeti inflálódásra, valamint az emberi jogok tiszteletben tartására vonatkozó határozata is nem véletlenül kelteződött 1998. december 17-én. A megvalósítással kapcsolatos gondolkodás a büntetett személy társadalmi reintegrálódását társadalomból való kivonással célozza úgy, hogy a börtönbeli életet a börtönön kívüli élet feltételeihez, a "börtöntársadalmat" a civil társadalomhoz, a lehetőség határain belül legmesszemenőbben közelíti és azt, amitől a börtön kirekesztő hatását csökkenti.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
