A tanácskozás résztvevői megvitatták Dr. Zámbó Tamásnak a Győri Ítélőtábla Kollégiumvezetőjének, Dr. Kemenes Istvánnak, a Szegedi Ítélőtábla kollégiumvezetőjének valamint Dr. Juhász Lászlónak, a Pécsi Ítélőtábla kollégiumvezetőjének vitaanyagait.
Egyetértés alakult ki abban, hogy a fedezetelvonó szerződés megkötésekor még nem kell az igény állapotában lennie annak a követelésnek, amelynek a kielégítési alapját a szerződés elvonja, de a Ptk. 203. §-ára alapított kereset megindításakor már igen. Elhangzott az is, hogy a Ptk. 203. §-ára alapított kereset a fedezetelvonó szerződés alapján jogot szerzővel szemben marasztalási kereset, amelyben a kielégítés tűrésére kötelezi a bíróság; a marasztaló rendelkezésben pontosan meg kell jelölni azt a követelést, amelynek kielégítését tűrni köteles. Vita alakult ki a tekintetben, hogy a másik féllel szemben szükséges-e marasztalási keresetet előterjeszteni a követelés teljesítése iránt; a többségi álláspont szerint erre nincs szükség, de a felperes nincs elzárva ettől a lehetőségtől. Arra sincs szükség, hogy a jogosult egy előzményi perben a főadóssal szemben marasztalási keresetet terjesszen elő; a Ptk. 203. §-a alapján megindított perben ugyanis meg lehet állapítani a főadóssal szembeni igény fennálltát. Vita alakult ki atekintetben is, hogy milyen jellegű követelést lehet a Ptk. 203. §-a szerint érvényesíteni. A kisebbségi álláspont szerint bármely igényt, így dolog kiadása vagy tulajdonjog bejegyzése iránti igényt is, míg a többségi álláspont szerint kizárólag pénzkövetelés iránti igényt, hiszen a jogosult a fedezetelvonó szerződés alapján szerzőtől nem a szerződésben kikötött szolgáltatásra, hanem csak annak fedezetére tarthat igényt.
A fedezetelvonás fogalma kapcsán élénk vita bontakozott ki abban a kérdésben, hogy egy visszterhes, nem feltűnően értékaránytalan szerződés teljesítése is megvalósíthatja-e a fedezetelvonást, ha az így szerzett ellenszolgáltatást a főadós nem az adott tartozás kiegyenlítésére fordítja. Az egyik álláspont szerint - ha a törvény a hitelezők között nem állít fel kielégítési sorrendet, mint például a felszámolási eljárásban - akkor az adós szabadon dönti el, hogy hitelezői közül kinek, illetve milyen sorrendben teljesít, ezért ez fedezetelvonásnak nem minősíthető. A másik álláspont szerint ez a magatartás megvalósíthatja a fedezetelvonást, hiszen ellenkező értelmezés mellett a rosszhiszemű szerző fél és a főadós - egy másik hitelezővel összefogva - kijátszhatják a jogosultat. Abban ugyanakkor egyetértés mutatkozott, hogy a fedezetelvonó szerződések láncolatot is alkothatnak, és a jogkövetkezmények - ha a Ptk. 203. §-ában meghatározott feltételek a láncolatot alkotó többi szerződés tekintetében is fennállnak - nem csupán a főadóssal közvetlenül szerződő fél viszonylatában, hanem minden későbbi származékos jogszerzővel szemben is érvényesíthetők. Volt olyan álláspont is, hogy ha a fedezetelvonó szerződésre alapítottan szerző fél az általa elvont fedezettől rosszhiszeműen esik el, a kártérítés általános szabályai szerint a fedezet erejéig teljes vagyonával felel, ha vele szemben az igényérvényesítésnek a Ptk. 203. §-ában meghatározott feltételei fennálltak.
A tanácskozás résztvevői megvitatták a fedezetelvonó szerződés és a színlelt szerződés viszonyát is. Az egyik álláspont szerint, ha a fél fedezetelvonásra hivatkozik, a szerződés színleltségből adódó semmisségét nem lehet sem hivatalból, sem a fél kérelmére vizsgálni, mert a különös jogszabály alkalmazhatósága kizárja az általános szabály alkalmazhatóságát. A másik álláspont szerint - a 2/2010. PK. véleménnyel összhangban - az érvénytelenség vizsgálata megelőzi a fedezetlevonó jelleg vizsgálatát, és a semmisséget akkor is meg kell állapítani, ha arra a fél esetleg nem is hivatkozik. A harmadik álláspont szerint a fedezetelvonó jelleg mellett is van ugyan lehetőség arra, hogy a szerződésben nem részes, harmadik személy a szerződés színleltségből adódó semmisségére hivatkozzék, azonban ha a fedezetelvonás megállapítható, nem fűződik jogi érdeke az érvénytelenség megállapításához, ezért az érvénytelenség megállapítása iránti keresetét a perbeli legitimáció hiányában el kell utasítani. Ennek kapcsán elhangzott, hogy a felek sok esetben csak a perfeljegyzés érdekében hivatkoznak az érvénytelenségi jogcímre a fedezetelvonás eseteiben is. Ezen igény tekintetében megoldást jelenthetne a biztosítási intézkedés elrendelésére alapot adó esetkör kiterjesztése.
Vita alakult ki atekintetben, hogy a Ptk. 203. §-ára alapított igényérvényesítésre miként hat ki a felszámolás, illetve a Cstv. 40. §-ára alapított per megindítása. Az egyik álláspont szerint a felszámolási eljárás megindításának csak annyiban van jelentősége, hogy ha a hitelező nem jelenti be követelését a felszámolási eljárásban az erre nyitvaálló jogvesztő határidőn belül, akkor igénye elenyészik, ezért a Ptk. 203. §-ára alapított igénye is alapját veszti. Ez azt is jelenti, hogy nemcsak a korábban megindított, a Ptk. 203. §-ára alapított pert - a Cstv. 38. §-ának (2) bekezdése szerint - kell folytatni, hanem újabb pert is lehet indítani, hiszen a Cstv. 38. §-ának (3) bekezdése csak a felszámolási vagyon terhére nem enged igényérvényesítést a felszámolási eljáráson kívül, az elvont fedezet azonban már kikerült a felszámolási vagyonból, ezért annak vonatkozásában a korlátozás nem érvényesül. Elhangzott az is, hogy ha a Cstv. 40. §-ára alapított pert megindítják, akkor ez a fedezetelvonás szempontjából előkérdésnek minősül, és a Ptk. 203. §-ára alapított pert fel kell függeszteni, hiszen ha a Cstv. 40. §-ára alapított per eredményre vezet, a vitatott vagyontárgy visszakerül a felszámolási vagyonba. A másik álláspont szerint a felszámolási eljárás elrendelését követően csak a Cstv. 40. §-a alapján lehet a szerződés fedezetelvonó jellegét megállapítani, és az abból adódó jogkövetkezményeket alkalmazni. Ellenkező esetben a külön pert megindító hitelező a felszámolási eljárásba bejelentkezett hitelezők elől el tudná vonni a fedezetet, mert követelését a kielégítési sorrend figyelembevétele nélkül, akár teljes egészében is kielégíthetné. Ennek kapcsán többen felhívták a figyelmet arra, hogy a Ptk. 203. §-a alapján megindított perben az adós is perben áll, ezért az adós képviselőjeként eljáró felszámolónak az előző értelmezés esetén is mindig lehetősége van a Cstv. 40. §-a szerinti per megindításával az eljárás folytatását megakasztani, és a fedezetet a felszámolási vagyonba visszajuttatni.
A tanácskozás résztvevői megvitatták Dr. Balogh Zoltánnak, a Bács-Kiskun Megyei Bíróság kollégiumvezetőjének vitaanyagát. A tanácskozás résztvevői az alábbi megállapításokkal értettek egyet.
1. A kisértékű követelés közvetlenül bíróság előtti érvényesíthetősége
A Pp. 24. és 25. §-a szerint számított, kizárólag pénz fizetésére irányuló, nem munkaviszonyból eredő, 1 millió Ft-ot meg nem haladó lejárt követelés fizetési meghagyásos eljárás lefolytatása nélkül közvetlenül keresetlevéllel a bíróság előtt érvényesíthető, ha a felperes a keresetlevélhez csatolt okiratokkal valószínűsíti, hogy az alperesnek nincs ismert belföldi idézési címe (székhelye, lakóhelye, vagy tartózkodási helye). A bíróság előtt történő igényérvényesítésnek további feltétele, hogy az alperesnek címzett fizetési felszólítást tartalmazó küldemény visszaérkezése, valamint a tudakozó általi közlés időpontja és a keresetlevél benyújtása között csak ésszerű idő teljen el. Amennyiben a felperes a keresetlevélhez az alperes ismert belföldi idézési címének hiányát valószínűsítő okiratokat nem csatolja, a bíróság rövid határidő tűzése mellett hiánypótlásra hívja fel a keresetlevél Pp. 130. § (1) bekezdésének c.) pontja szerinti okból való elutasítására, mint jogkövetkezményre való figyelmeztetéssel. A Cégnyilvántartásból megismerhető adatok kapcsán hiánypótlás elrendelésének nincs helye.
2. A kisértékű perek szabályainak alkalmazására irányuló tájékoztatás formája, tartalma, határideje, az általános tájékoztatási kötelezettség teljesítése
Kisértékű perekben, ha a felek a 103/b. mintán kaptak idézést, további tájékoztatási kötelezettség a bíróságot nem terheli arra vonatkozóan, hogy a kisértékű perek szabályai szerint jár el.
A Pp. 387. § (4) bekezdése alapján az elsőfokú eljárásban a tárgyalás berekesztéséig a felek közös kérelemmel bármikor kérhetik a per általános szabályok szerinti elbírálását. Erről főszabályként a bíróságnak nincs külön tájékoztatási kötelezettsége, amennyiben azonban az ügy körülményei ezt indokolttá teszik, a bíróság e jogi lehetőségről a feleket tájékoztathatja.
Az általános szabályokra történő áttérést a bíróságnak pervezető végzéssel kell megállapítania, és az áttérés tényét célszerű feltüntetni az iratborítón, vagy a felterjesztőlap megjegyzés rovatában.
Az Fmh. tv. és a Pp. hatályos szabályozása alapján a kötelezett (alperes) nem hívható fel hiánypótlás keretében arra, hogy részletesen indokolja az ellentmondását. Ebből következően az indokolás hiánya miatt jogkövetkezmény nem alkalmazható. Ez azonban nem zárja ki a Pp. 124. §. (3) és 126. § (4) bekezdése szerinti eljárási cselekmények foganatosítását.
A kisértékű perekben is érvényesülnie kell a Pp. 3. § (3) bekezdésében, 7. § (1) és (2) bekezdésében, 141. § (2) és (6) bekezdésében, illetve a Pp. 163-164. §-ában foglalt tájékoztatási kötelezettségnek, amelynek a kisértékű perek speciális eljárási szabályaival összhangban kell eleget tenni, a Legfelsőbb Bíróság 1/2009. (VI. 24.) PK véleményének az eljárás sajátosságaihoz igazodó, megfelelő alkalmazásával. Irányadó tehát ezen eljárásokra nézve is, hogy a tájékoztatásnak a kereseti kérelemben és az ellenkérelemben közölt tények figyelembevételével, az anyagi jogi szabályok szerint releváns tényekre kell vonatkoznia, és a tájékoztatásnak megfelelően konkrétnak, az adott tényálláshoz igazodóan egyediesítettnek kell lennie. A tájékoztatást a fél részére olyan időpontban kell megadni, amikor a bizonyítandó tények köre már megállapítható, és ezáltal egyértelműen meghatározható a bizonyítási kötelezettség tartalma, terjedelme is.
Az első tárgyalásra szóló kitűző végzésben, vagy ahhoz kapcsolódóan külön iratban nyújtott - a Pp. 3. § (3) bekezdésén, illetve 141. § (2) és (6) bekezdésén alapuló - tájékoztatás az alperes érdemi ellenkérelme (a védekezése alapjául szolgáló tények, azok bizonyítékai) hiányában még nem teljes körű ahhoz hogy, az esetleges jogkövetkezmények megalapozottan levonhatók legyenek, ezért a tájékoztatásnak az első tárgyaláson kell megtörténnie.
Nem sérti a Pp. 390. § (2) bekezdésének rendelkezését, ha a Pp. Ötödik része speciális rendelkezéseinek és az 1/2009. (VI. 24.) PK véleménynek megfelelő tájékoztatásra tekintettel előterjesztett, a jóhiszemű és célszerű pervitel szempontjából indokolt bizonyítási indítványok alapján szükséges a kisértékű perben a folytatólagos tárgyalás elhalasztása. A folytatólagos tárgyalás Pp. 391. §-ban írt határidőn túli kitűzése indokairól a bíróságnak formálisan nem kell tájékoztatást adnia a felek részére.
3. Kezdőirat, aktanyomat megküldése
Akár az aktanyomat, akár a jogosult (felperes) beadványa érkezik előbb a bíróságra, azt kezdőiratként peres számra kell iktatni és az utóbb érkező iratot kell utóiratként kezelni. Az aktanyomat megküldésére akkor kerülhet sor, ha a közjegyzőhöz a jogosultnak kiadott értesítés átvételét igazoló tértivevény visszaérkezik, és az aktanyomat teljes körű.
4. Az aktanyomat tartalma, példányszáma, kézbesítése
A közjegyzői fizetési meghagyásos eljárást követően a bírósághoz megküldött aktanyomat tartalmazza a közjegyzői eljárás teljes iratanyagát, beleértve a kézbesítésre vonatkozó dokumentumokat is. Amennyiben a megküldött aktanyomat mégsem teljes körű, a bíróság megkeresi az eljárt közjegyzőt a hiányzó iratok megküldése végett.
A közjegyzőnek az aktanyomatot egy példányban kell megküldenie a bíróság részére, függetlenül attól, hogy papír alapon, vagy elektronikusan kerül az megküldésre.
A bíróság a Pp. 319. § (1) bekezdésének 2. mondata szerinti eljárásakor értelemszerűen az aktanyomat azon iratait küldi meg az idézéssel együtt a felek részére, amelyeket a megelőző eljárásban, vagy a peres eljárásban még nem kaptak meg.
5. Kitűzés kérdésköre, a Pp. 318. § (1) alkalmazása
A Pp. 319. § (1) és a 388. § (2) bekezdésében írt határidők a jogosulti (felperesi) előkészítő irat és az aktanyomat hiánytalan beérkezésétől számítandók.
A pert meg kell szüntetni, amennyiben a felperes a közjegyzői felhívás ellenére illetéket nem rótt le. Ha nem megfelelő összegben rótta le a felperes az illetéket, hiánypótlásra kell felhívni, függetlenül attól, hogy jogi képviselővel jár-e el, vagy anélkül.
A pert meg kell szüntetni abban az esetben is, ha a felperes a közjegyző felhívására benyújtott iratában tényelőadást egyáltalán nem tesz, bizonyítékot, bizonyítási indítványt nem terjeszt elő.
Nincs helye hiánypótlásnak vagy a per megszüntetésének, ha a felperes (akár személyesen, akár jogi képviselővel eljárva) az iratában tényállítást ugyan előterjeszt, de a bíróság megítélése szerint nem megfelelő körben vagy terjedelemben, mivel a Pp. 121. §-a szerinti keresetlevél előterjesztése nem követelhető meg, és általános szabályokat sem lehet felállítani arra nézve, hogy a tényelőadásnak mennyire kell részletesnek lennie.
6. Költségkedvezmény
A közjegyzői eljárásban a személyes költségfeljegyzési jogon kívül egyéb kedvezmény nem érvényesíthető. Ha a közjegyző a jogosultnak személyes költségfeljegyzési jogot engedélyez, e kedvezmény az Fmh. tv. 48. § (2) bekezdése szerint a közjegyzői díj előlegezése, a közjegyző határozata ellen benyújtott fellebbezés illetékének, illetve ellentmondás benyújtását követően a perré alakult eljárás illetékének viselése alól mentesíti a felet. A 24/2010. (V. 7.) IRM rendelet 10. § (1) bekezdése szerint a jogosult a végrehajtási díj előlegezése alól is mentes.
A közjegyzői eljárási díjat a feleknek kell viselniük. A közjegyzői eljárási díj az eljárási költség részét képezi. Ellentmondás esetén a pervesztes felet kötelezi a bíróság a közjegyzői eljárási díj megfizetésére is.
A 24/2010. (V. 7.) IRM rendelet 1. §-a értelmében a fizetési meghagyásos eljárás során érvényesülő személyes költségfeljegyzési jog engedélyezésének feltételeire, engedélyezésére, megvonására, valamint a költségek előlegezésére, illetve az előlegezett, nem előlegezett költségek megfizetésére és behajtására a 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet (Kmr.) szabályai az irányadók. Polgári perben a bíróságot a Pp. 7. § (2) bekezdése alapján változatlanul terheli tájékoztatási kötelezettség az igénybe vehető költségkedvezményekről és a pártfogó ügyvéd igénybevételének feltételeiről.
7. A megjelenési, nyilatkozattételi kötelezettség elmulasztásával összefüggő kérdések
A megjelenési, nyilatkozattételi kötelezettség nem önmagában, önállóan a Pp. Ötödik része speciális rendelkezéseinek rendszerében, hanem a Pp. általános rendelkezései és különös rendelkezései összekapcsolt, komplex rendszerében értelmezendő, ezért nem elegendő csupán a megjelenési (nyilatkozattételi) kötelezettség elmulasztását értékelni a jogkövetkezmény alkalmazása szempontjából. Ha a tájékoztatási kötelezettség teljesítése indokolttá teszi, a tárgyalás elhalasztása szükséges lehet e pertípus esetében is.
8. Részjogerő megállapításával, annak elmaradásával kapcsolatos kérdések
A bíróság az aktanyomat megküldését követően megvizsgálja, hogy az ellentmondást határidőben terjesztették-e elő, az a jogosulttól származik-e, és az valóban ellentmondásnak tekinthető-e.
Ha a bíróság azt állapítja meg, hogy az ellentmondás elkésett, nem az arra jogosulttól származik, vagy az nem hat ki valamennyi kötelezettre, akkor a pert a Pp. 157. § a) pontja alapján a szükséges körben megszünteti és megállapítja, hogy a fizetési meghagyás részben - a meghatározott kötelezetteket illetően - vagy teljes egészében jogerőre emelkedett.
A jogerős végzést a bíróság megküldi a fizetési meghagyást kibocsátó közjegyző részére és felhívja a közjegyzőt, hogy a meghagyást a szükséges jogerősítő záradékkal lássa el az Fmh. tv. 36. § (2) bekezdése szerint.
A tanácskozás résztvevői megvitatták Dr. Wellmann Györgynek, a Legfelsőbb Bíróság kollégiumvezetőjének vitaanyagát.
A tanácskozás résztvevői egyetértettek a vitaanyag alábbi összegző megállapításaival:
1. A jogegység biztosítása nem a Legfelsőbb Bíróság kizárólagos feladata, hanem az egy olyan komplex, piramisszerűen felépülő rendszer keretében történik, amelynek csúcsán ugyan a jogegység biztosításáért országos szinten felelős Legfelsőbb Bíróság áll, de amelyben - illetékességi területükön - az ítélőtábláknak és a megyei bíróságoknak is meg van a maguk feladata és felelőssége. A jogegység biztosításának ezt a modelljét kellene rögzíteni a Bsz.-ben.
2. A jogegység biztosítása nem azonosítható a jogegységi eljárással, ily módon az ítélőtábláknak és a megyei bíróságoknak kollégiumi véleménynyilvánításaik révén önálló szerepük van a jogegység - illetékességi területükön való - biztosításában. Ezt az önálló szerepet a Bsz. szövegében is kifejezésre kell juttatni, azzal azonban, hogy az ítélőtáblák és megyei bíróságok kollégiumainak a véleményei nem állhatnak ellentétben a Legfelsőbb Bíróság jogegységi határozataival, kollégiumi véleményeivel, valamint az elvi határozatként közzétett határozatokban foglaltakkal.
3. A jogegység biztosításának általános (elvi), az egyedi jogalkalmazástól elváló eszközeit: a jogegységi határozatot és a kollégiumi véleményt továbbra is meg kell tartani.
4. A jogegységi határozat kötelező jellegét meg kell szüntetni.
5. A kollégiumi vélemény súlyát, szerepét növelni kell, mert ez a legszélesebb körű szakmai testület által alkotott iránymutatás. Elnevezését kollégiumi "állásfoglalás"-ra kellene visszaváltoztatni. Kollégiumi vélemény csak a kollégiumi tagok kétharmados szótöbbségével legyen hozható.
6. Az ítélőtábla kollégiuma kétharmados szótöbbséggel indítványozhassa, hogy a Legfelsőbb Bíróság tűzze napirendre korábbi jogegységi határozatának, kollégiumi véleményének, vagy az elvi irányítás korábbi eszközeinek a felülvizsgálatát. Ugyanígy a megyei bíróság kollégiuma is indítványozhassa kétharmados szótöbbséggel, hogy az ítélőtábla tűzze napirendre kollégiumi véleményének felülvizsgálatát.
7. A jogegységi eszköztár harmadik elemeként az elvi határozatok jogintézménye is fenntartandó, azzal azonban, hogy elvi határozatként nem csak a Legfelsőbb Bíróság határozatai, hanem az ítélőtáblák (kivételesen a megyei bíróságok) másodfokú határozatai is kiválaszthatóak legyenek az "elvi határozatokat kiválasztó tanácsok" által.
8. a) A Legfelsőbb Bíróság ítélkező tanácsának csak akkor kelljen jogegységi eljárás lefolytatását indítványoznia, ha a Legfelsőbb Bíróság elvi határozatától kíván jogkérdésben eltérni.
b) A jogegységi eljárás indítványozására a Bsz.-ben a Legfelsőbb Bíróság elnökhelyettesét, kollégiumvezető-helyettesét, valamint az ítélőtáblák kollégiumvezetőit is fel kell jogosítani.
c) A Polgári Kollégium ügykörébe tartozó ügyekben nincs szükség három különböző szakágú jogegységi tanács működtetésére, ezért a Bsz.-ből az erre való utalás maradjon el.
d) A jogegységi tanács összeállításának a rendjét a Bsz.-ben kellene átlátható módon szabályozni.
e) A Be. 441. § (3) és (4) bekezdés szerinti összeférhetetlenségi szabályok kimondása a Bsz.-ben is szükséges lenne.
f) A Bsz.-ben a jogegységi eljárás lefolytatásának eljárási szabályai több tekintetben bővítésre illetve módosításra szorulnak (p1.: az indítvány módosításának, visszavonásának, a határozathozatal rendjének szabályozása; az indítványozók részvétele a jogegységi eljárásban stb.). Ezt követően kerülhet majd sor az ügyviteli részletszabályok korrekciójára.
g) A Bsz.-ben szabályozni kellene a jogegységi tanács által hozható nem érdemi határozatokat, valamint - a Be. 443. § (2) és (4) bekezdései alapulvételével - a jogegységi határozat tartalmát.
h) Szabályozni kellene a Bsz.-ben, hogy maga a kollégium hozza meg a jogegységi határozatot akkor, ha korábban meghozott jogegységi határozat felülvizsgálata, vagy az elvi irányítás valamely korábbi eszközének a felülvizsgálata szükséges.
1. A tanácskozás résztvevői megvitatták Sztrungáné Dr. Tóth Tündének, a Békés Megyei Bíróság kollégium-vezetőjének a szakértői díjak megállapításának gyakorlati problémái, különös tekintettel a költségátalány mértéke tárgyában készített vitaanyagát.
A vitában az a többségi álláspont alakult ki, hogy a 3/1986. (II. 21.) IM rendelet 10. §-ának (1) bekezdésében meghatározottnál nagyobb mértékű költségátalányt a szakértő nem számíthat fel. Ennek indokaként elhangzott, hogy ha a 2005. XLVII. törvény 17. § (3) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a szakértő a díját maga állapítja meg, és a 3/1986. (II. 21.) IM rendelet 1. §-ának (1) bekezdése szerint a szakértő díja munkadíjból és költségtérítésből áll, de a költségtérítés összegét - főszabályként, tekintettel az adózási szabályokra - tételesen igazolni kell. A 3/1986. (II. 21.) IM rendelet 10. §-ának (1) bekezdése lehetőséget ad a tételes elszámolás nélkül költség-igény érvényesítésére, de csak az abban meghatározott körben. A szakértő tehát csak a 3/1986. (II. 21.) IM rendelet 1. §-ának (5) bekezdése értelmében, a 3/1986. (II. 21.) IM rendelet 10. §-ának (1) bekezdésében meghatározott korlátok között igényelhet költségátalányt.
2. A tanácskozás résztvevői megvitatták Dr. Dzsula Mariannak, a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság kollégium-vezetőjének a közjegyzői okiratok végrehajtási záradékkal való ellátásával összefüggő jogalkalmazási kérdések tárgyában készített vitaanyagát.
A résztvevők egyhangú álláspontja szerint, ha egyszerre több, egyetemleges adóstárs ellen kérik a közjegyzői okirat végrehajtási záradékkal való ellátását, a közjegyzőt az ügyérték után csak egyszer illeti meg a közjegyzői díj.
3. A tanácskozás résztvevői megvitatták Dr. Balogh Zoltánnak, a Bács-Kiskun Megyei Bíróság kollégium-vezetőjének a jogtanácsosi névjegyzék aktualizálásának törvényes akadályai, a bejegyzés (módosítás, törlés) eljárási problémái tárgyában készített vitaanyagát.
A résztvevők egyetértettek abban, hogy a jogtanácsosok nyilvántartására vonatkozó 1983. évi joganyag elavult, a megváltozott adatok törlésére vonatkozó eljárás a gyakorlatban nem működik, ezért e tárgyban indokolt, hogy a Legfelsőbb Bíróság hívja fel a jogalkotó figyelmét a vonatkozó jogszabályok korszerűsítésének a szükségességére.
4. A tanácskozás résztvevői megvitatták Dr. Csiki Péternek, a Debreceni Ítélőtábla kollégiumvezetőjének "A jelzálogjog terjedelme a jelzálog tárgyának változása esetén" című vitaanyagát.
A résztvevők többségi álláspontja szerint a telekalakítás lefolytatása - akár szerződésen, akár bírósági vagy más hatósági határozaton alapul - nem képzelhető el anélkül, hogy abban a jelzálogjog jogosultja ne venne részt, és a jelzálogjog sorsát ne rendeznék. Az Inytv. kizárja, hogy a jelzálogjog egy tulajdoni hányad egy részén álljon fenn, ezért ha a telekalakítás folytán olyan új telek jön létre, amely 1/1 arányban a jelzálog-kötelezett tulajdonában áll, és a jelzálogjogot erre terhelik, akkor a jelzálogjog az egész ingatlant fogja terhelni, függetlenül attól, hogy e tulajdoni hányad értéke esetleg meghaladja a korábban terhelt tulajdoni hányad értékét. ■
Lábjegyzetek:
[1] Dr. Wellmann György kollégiumvezető, Dr. Török Judit kollégiumvezető-helyettes
Visszaugrás
