https://doi.org/10.59851/psz.9.2.7
Edvi Illés Károly életművével a magyar büntető jogtudomány kimagasló alakjává vált. Önálló művei, korszakos munkái, tanulmányai büntetőjogi tárgyakban születtek, és talán kevésbé ismert, hogy alkotmányjogi, parlamenti jogi tárgykörökben is jelentek meg dolgozatai. 1903-ban az akadémiai székfoglaló értekezésének tárgyául a parlamenti szólásszabadságot választotta. A büntető anyagi joggal és a büntető eljárásjoggal is szoros kapcsolatban álló mentelmi jogon túl tanulmányaiban főleg választójogi kérdéseket vizsgált.
Edvi Illés Károly 1842. június 26-án született a Somogy vármegyei Szilben, ahol az evangélikus lelkészcsaládból származó édesapja gazdatiszt volt. Aszódon járt gimnáziumba, majd az ötödik osztálytól kezdve a soproni evangélikus líceumban tanult és ugyanitt tette le az érettségit. 1860-ban a Bécsi Egyetem jogi karára iratkozott be, majd a következő évtől jogi tanulmányait a Pesti Tudományegyetemen végezte 1864-ig. 1864-től 1867-ig jogtanító volt Szirákon Degenfeld-Schonburg Lajos és József grófok mellett. 1867-ben a Pesti Tudományegyetem doktorrá avatta, majd ugyanebben az évben a Pesti Királyi Táblán az ügyvédi szakvizsgát is letette.
Ezt követően 1867 és 1871 között Pest-Pilis-Solt vármegye alügyésze volt Pesten. Tiszti ügyészként az 1869 őszétől a Szegedre kihelyezett Pesti Törvényszéken, majd az azt felváltó Aradi Törvényszéken képviselte a vádat kora legveszélyesebb köztörvényes bűnügyeiben. 1872 és 1883 között már királyi ügyészként dolgozott Szegeden, Aradon, Budapesten és Pécsett. Ügyészként, a vád képviseletében részt vett gróf Ráday Gedeon királyi biztos mellett a betyárvilág, az alföldi rablóbandák felszámolásában. Ráday Edvi Illést erre a feladatra lényeglátó, higgadt, alapos munkája, kisugárzó egyénisége miatt választotta. A büntetőperek csúcsa 1872-ben a Rózsa Sándor és társai elleni per volt, ahol ügyészként négy ügyvéddel állt szemben.
- 119/120 -
1873 után az ügyészi feladatok ellátása mellett büntetőjogi tudását a jogi irodalomban, szakkönyvek írásában és a törvényhozásban is kamatoztatta. 1875-76-ban részt vett a büntető törvénykönyv, azaz a Csemegi-kódex[2] javaslatának előkészítő munkálataiban.
1877-ben jelentek meg annak a szembetegségnek az első jelei, melyet minden orvosi erőfeszítés és beavatkozás ellenére sem sikerült meggyógyítani, és amelynek következtében fokozatosan elvesztette szeme világát. Emiatt 1883-ban az ügyészi pályáról kénytelen volt nyugállományba vonulni. A "mérhetetlen csapások azonban megacélozták erejét" és ő emberfeletti energiával fogott hozzá az új munkához: ügyvédi gyakorlatba kezdett és folytatta jogi írói tevékenységét. 1882-től Pécsett, 1885-től Aradon, 1888-tól Budapesten tartott fenn ügyvédi irodát. Ügyvédként lelkiismeretesen foglalkozott a legkisebb bűnüggyel is. Az ügyek alapos ismerete, a meggyőző érvelés, a választékosan előadott védőbeszéd jellemezték tevékenységét.
Ekkor bontakoztatta ki emlékező és elemző tehetségét, melynek eredményeként a magyar jogtudomány jeles alakjai közé emelkedett. Ettől kezdve írta azokat a meghatározó jogi műveket, amelyek a magyar büntetőjogászok mesterévé tették. Edvi Illés Károly a segítői által felolvasott jogszabályokat, jogeseteket, és szakirodalmi munkákat megjegyezve elemezte, majd gondolatait tollba mondva fejtette ki eszméit. Első segítője a neves büntető jogtudós, Angyal Pál (1873-1949) édesapja[3] volt, aki kortársa, ügyésztársa és a legszorosabb értelemben vett munkatársa is volt Edvi Illés Károlynak. "[...] Illés Károly már elvesztette szeme világát s - jól emlékszem - Olshausen nagy munkáját[4] boldogult Apám olvasta fel neki; heteken, hónapokon keresztül tárgyalták meg az egyes tételeket, s kegyelettel őrzöm a nagy Kommentár első kiadásának különösen első kötetét, melynek dedikációjából kitünőleg is megállapítható, hogy legalább is az anyag kézreadása körül nem csekély szerepe volt édes Apámnak, ki e kötet korrektúráját ellátta."[5]
Úttörő jelentőségű, a jogtudományt és a jogalkalmazást meghatározó munkájává a kommentátori tevékenysége vált. A magyar büntető törvénykönyvnek korának leghivatottabb és legkiválóbb kommentátora volt, már vakon, fejből diktálva fejezte be a több kiadást is megélt A bűntettekről, vétségekről és kihágásokról szóló magyar büntetőtörvénykönyvek magyarázata című többkötetes művet, melynek első kiadása 1882 és 1889 között jelent meg. A büntető törvénykönyvhöz írt korszakos munkájának elismeréseként az Akadémia 1895. május 10-én levelező tagjává választotta.
Edvi Illés Károly részt vett a bűnvádi perrendtartás kódexének előkészítő munkálataiban, majd megírta a korszak két kiemelkedő büntetőjogásza, Balogh
- 120/121 -
Jenő és Vargha Ferenc társaként a büntető perjog háromkötetes nagy kommentárját A bűnvádi perrendtartás magyarázata címmel. A mű először 1897-1900-ban, majd átdolgozva 1909-1910-ben jelent meg.
Gyomai Zsigmond közreműködésével 1904-ben sajtó alá rendezte Csemegi Károly műveit,[6] aki mellett a büntető törvénykönyv előkészítése, létrehozása idején maga is tevékenykedett.
Szaktudása és kitűnő stilizáló munkája miatt közel húsz éven át folyamatosan részt vett a jogalkotásban, a kodifikációs munkákban. Közreműködött büntetőjogi tárgyú jogszabályok tervezetének, javaslatainak véleményezésében. 1913 és 1915 között Bernolák Nándorral, Finkey Ferenccel és Angyal Pállal együtt kidolgozták a megalkotandó új büntető törvénykönyv tervezetét.
Pályája kezdetétől folytatott tudományos tevékenységet, így 1867-től több évtizeden át jelentek meg - főként a büntetőjog körébe vágó - dolgozatai, melyek száma a 200 címet is meghaladja. Tanulmányai többek között a Magyar Igazságügyben, a Magyar Jogászegylet Évkönyvében, a Büntető Jog Tárában, a Jogtudományi Közlönyben, A Jogban, a Jogi Szemlében és az Ügyvédek Lapjában láttak napvilágot. 1902-től haláláig főszerkesztője volt a haladó szellemiségű Jogállam című folyóiratnak, melyben számos tanulmánya is megjelent.
Szócikkeivel közreműködött a korszak nagylexikonjainak, így a Pallas, a Révai, valamint a Magyar jogi lexikon létrehozásában.
Büntetőjogi szakirodalmi munkásságával párhuzamosan aktív publicisztikai tevékenységet fejtett ki, rendszeres munkatársa volt kora több napi- és hetilapjának. Így többek között állandó vezércikkírója volt a Budapesti Hírlapnak, ahol 1889 és 1916 között több mint 300 írása jelent meg büntetőjogi és közjogi témákban, melyekben a legbonyolultabb jogi kérdéseket is világos, mindenki számára érthető módon fejtette ki.
1919. április 6-án hunyt el Budapesten. A Tanácsköztársaság idején csak csendes temetése lehetett, méltatások a diktatúra bukása után jelenhettek meg róla. A jogi szaksajtó hallgatásra volt kényszerítve, a Magyar Jogászegylet működését felfüggesztették, a napilapok pedig csak alig pár soros közleményben emlékeztek meg a halálesetről, és leginkább csak arra szorítkoztak, hogy az elhunytat a "kapitalista rend kodifikátorának" nevezték.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
