Amit, évek óta, néhány tudós "vészharang-kongatása" - a Kasszandra-sorsot is vállalva - a világ figyelmeztetésére szánt, mára valóság lett: a XXI. század fogyasztói társadalma drámai gyorsasággal összeomlik, és karnyújtásnyi közelünkbe hozza az emberi civilizáció végpusztulását. Ez a tudomány által hitelesen bizonyított, nem cáfolható alaptény. Ennek - vissza nem fordítható - következményei mit sem függnek attól, hogy a neoliberális világuralmi rend - a hatalom természeténél fogva és a világgazdasági rendszer tehetetlenségi nyomatéka alapján, az intézményesülés erejére támaszkodva - egyrészt, ezt (a média monopóliumával) még jól leplezi a tömegek előtt. Másrészt - hatalmának átmentése végett - rendszerkorrekciókat, alkalmazkodási mintákat, "reformokat" ígér, még a megsemmisülés árnyékában is a "fenntartható fejlődéshez". Ami az utóbbi célképzetet illeti, nem kíván bizonyítást, hogy véges bolygónkon a végtelen gazdasági növekedés tőkediktátuma (ami közgazdasági abszurditás) már évtizedek óta a "fenntartható profit" igényére torzult. Ugyanakkor - történelmi távon - ez is kérészéletű: a pénzügyi világválság, a neoliberális társadalom- és gazdaságirányítás globális csődje a fenntarthatóságot itt is felszámolja. A rendszerkiigazítás hamis ígéretei, pedig, legfeljebb, a gondolkodásról leszoktatott embert téveszthetik meg. A tévhitekkel szemben ui. már A. Einstein hangsúlyozta: ha egy rendszer működésképtelen lesz, annak létét a rendszeren belüli elemek többé nem támaszthatják fel, hanem a korábbi funkciók helyreállításához külső tényezők kellenek. A társadalmi-gazdasági rendszer összeomlása esetén ehhez paradigmaváltásra, új értékrendre van szükség.
A lényegről két sommás megállapítás. Hetesi Zsolt írja: "Az erőltetett gazdasági növekedés biztosan a végpusztulásba juttatja a bolygót, akár azzal, hogy megkétszerezi az üvegházgázokat a légkörben és ezzel az élővilág összeomlik, akár (de inkább ezzel együtt) úgy, hogy feléli az összes elérhető olcsó ősmaradványi erőforrást, és az olcsó erőforrásokra épült társadalom összeomlik." James Lovelock - korunk egyik legnagyobb hatású és tekintélyű klímatudósa - szerint "…a fenntartható fejlődésre irányuló próbálkozások nem jelentenek többet annál, mint hogy megpróbáljuk elodázni a már amúgy is biztosan bekövetkező katasztrófát… Fenntartható fejlődés helyett inkább fenntartható visszavonulásról kellene beszélnünk. Ez azt jelentené, hogy elgondolkodjunk arról: hol fogunk lakni és honnan szerezzük be az élelmiszert, ezen kívül terveket készítünk arról, hogy miként kezeljük majd a déli területekről Európába vándorló több millió embert."
A globális korszakváltás maga is összetett, bonyolult rendszer, amely koránt sem azonos az éghajlatváltozással, az ökológiai, környezeti, gazdasági, erkölcsi stb. válsággal. Megértéséhez két alaptény tartozik: egyrészt vissza nem fordítható, másrészt már nem hagy elég időt a következményeivel szembeni hatékony védekezésre. Lovelock szerint "...nincs már olyan megoldás, amely valóban segíthetne…Már minden korlátunkat túlhaladtuk. Biológiai szempontból minden fajra az összeomlás vár, amelyikkel ez megtörténik." Lovelock írja: "Azonnali cselekvésre van szükség, hiszen rengeteg teendőnk van. Két választásunk maradt: vagy visszatérünk egy primitívebb életformához, mint a vadászó - gyűjtögető életmód, vagy visszavonulunk egy kifinomult, magas technológiai fejlettséggel jellemezhető civilizáció keretei közé." A cselekvés kényszerét tekintve, Hetesi hasonlóan fogalmaz: "Ha nem teszünk semmit, hazánk, a nyugati világ részeként, 2015-ig bezárólag belesodródik a polgárosult világ végét jelentő energiaforrás válságba, amely porba dönti a tudományos és ipari vívmányok mellett a ma megszokott egész életünket."
Az időtényezőnél egyértelmű: minden eddigi modellszámítás alábecsülte a vissza nem fordítható változások sebességét és alaptalanul tág időhatárt jelzett az emberi beavatkozás esélyeire. (A kényszerű kijózanodást tekintve jellemző, hogy már az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testülete - az IPPC - is legfeljebb 10 évre teszi a nemzetközi összefogáson alapuló beavatkozások lehetőségét.)
Az egyetemes korszakváltás nem tévesztendő össze a kapitalizmus ciklikus válságaival, amelyek felszámolása történetileg - bár világháborúk pusztításai árán - a túlélő társadalom fennmaradásához viszonylagos egyensúlyt teremthetett. Itt minőségi eltérésről van szó: nem csak a társadalmi berendezkedés megsemmisülése fenyeget, hanem az, hogy - akár 40-50 éven belül - a Föld az élőlények számára "élhetetlen, lakhatatlan" égitestté válhat. Lovelock "végítélet - forgatókönyve" szerint 2100-re a Föld népessége a mai 6,6 milliárdról 500 millióra fog csökkenni, a túlélők zöme, pedig, az északi szélességi körök környékén, Kanadában, Izlandon, Skandináviában és az Északi sarkkör területein települ majd le.
A klímakutató ún. Gaia-elmélete mintegy kopernikuszi fordulatot hozott a tudományban. E szerint bolygónk egésze egy "szuper organizmusként" viselkedik, vagyis, bizonyos szempontból, maga is élő szervezet, amely önszabályozó képességgel rendelkezik. A rendkívül összetett, pozitív és negatív visszacsatolások által vezérelt rendszere - amely a Föld éghajlatát egyensúlyban tartja - idővel magától is képes visszaállítani a megbomlott egyensúlyt, ez azonban több millió évbe is telhet. Lovelock szerint "a klímaváltozást akár úgy is tekinthetjük, mint a rendszer arra irányuló válaszreakcióját, hogy eltöröljön minket a Föld színéről, de legalábbis visszaszorítsa az emberi népesség jelenlegi méretét."
Mivel a korszakváltás kérdésköre itt még vázlatosan sem érinthető, abból a túlélés egyik elemi feltételét, a földügyet emelem ki. Csak egy adat: ha az üvegházgázok - főleg a CO2 - kibocsátása drasztikusan nem csökken (a szakemberek többsége szerint legalább 80 százalékkal), úgy 2050-ig az átlaghőmérséklet 2-5 °C fokkal nőhet. Tudni kell, hogy 2 °C fok földi hőmérséklet-növekedés már az élőfajok 1/3-át pusztítja el, ami viszont, az emberi létet is megpecsételi. Ez abból következik, hogy az ember - mint "csúcsragadozó" - a tápláléklánc végén van. Ugyanakkor, az emberiség túléléséhez, az ökoszisztémán belül 23 nagyrendszer működése kell, amelyek közül 15 már jelentősen sérült, a többségük visszavonhatatlanul.
Világszerte a mezőgazdaság és az élelmiszertermelés drámai visszaesésével kell számolni. A vízhiány, a kiterjedt aszályok, a földek sivataggá válása miatt a világ gabonatartaléka - az 1986. évi 100 napot alapul véve - már 2004-2007 közt az egynegyedére csökkent. (A termésátlagok további műtrágyázással sem növelhetők.) 2015-ig - az olaj és más ősmaradványi erőforrások kiapadása miatt és a szélsőséges időjárás hatására - a "zöld forradalmak" utáni mezőgazdaság teljesítményének vége lesz: ősmaradványi erőforrások nélkül nem lehet műtrágyát és vegyszereket előállítani, a gépesítés elesik, így a termésátlagok 1/3-1/5 arányra zuhannak.
Az erőforrás- és energiaválságból való kitöréshez nem ad valós esélyt a megújuló és a zöld energiák hasznosíthatósága sem: ezek, legfeljebb, a növekvő energiaigény 1-2%-át fedezhetik, ami elenyésző. (A Föld népessége ui. naponta negyedmillióval nő. Bármely zöld erőforrást a negyvenszeresére kellene növelni ahhoz, hogy lépést tartsunk az ősmaradványi energiák - a szén, a kőolaj és a földgáz - fogyásával. 2015 végéig napi 400 MW új energiát kellene a rendszerbe bevonni az összeomlás elkerüléséhez. Összehasonlításként: a paksi erőmű egy blokkja 440 MW villamos teljesítményű.) Az atomenergia sem valódi megoldás, mert az alapját adó urán is véges. A fúziós erőmű megalkotásának első példánya, pedig, 2040 előtt nem várható, ami már késő a túléléshez.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
