Manapság a vállalatok társadalmi felelősségvállalása divatos téma lett. A "corporate social responsibility" (CSR) azonban önmagában vizsgálva aligha adhat kimerítő magyarázatot arra a kérdésre, hogy az üzletemberektől várhatunk-e el, és ha igen, milyen észszerű felelősséget a társadalom felé. És mindennek van-e valamilyen jogi, jogszabályi alapja? Tény, hogy a XXI. századra a vállalatok társadalmi felelősségvállalása egyre szélesebb körű. Mi ennek az oka? A szigorúbb szabályozás? Nemzeti, esetleg nemzetközi szinten? Vagy csak az önkéntességen alapuló társadalmi elvárásoknak való megfelelés hajtja a vállalatokat - akár kisvállalatok, akár határon átnyúló működésű multinacionális vállalkozásokról is legyen szó? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ, és keressük most is. Eddigi kutatásaink alapján pedig egy gondolatébresztő tanulmányt állítottunk össze.
"Milyen felelősséget várhatunk el észszerűen az üzletemberektől a társadalom felé?"[3] teszi fel a kérdést már 1953-ban Bowen az ekkor megjelent, a téma szempontjából mérföldkőnek tekinthető könyvében.[4]
Társadalmi felelősségről akkor beszélünk, ha a társadalomban sajátos helyzetük alapján elkülönült embercsoportok tudatosan felvállalják a döntéseiket és azok következményeit. Ehhez szükséges az, hogy a döntéseiket tudatosan hozzák meg. A társadalmi felelősségvállalás magában foglalja a vállalatok társadalmi felelősségvállalását is, hiszen a vállalatokat is tekinthetjük az emberek egy elkülönült csoportjának.
Jogi szemszögből vizsgálva a vállalat egy olyan gazdálkodó szervezet, mely általában jogi személyiséggel rendelkezik (azaz a jog számára jogalany), s célja az erőforrásai felhasználásával a hasznainak a maximalizálása. A vállalatok a társadalom aktív szereplői, melyek az őket körülvevő jogi, gazdasági, politikai folyamatokba ágyazottan működnek. Ennélfogva természetesen merül fel, hogy döntéseik következményekkel járnak, azaz helytállási kötelezettség terheli őket.
A vállalatoknál köztudomásúan elválik a tulajdonosi és a vezetői érdekkör. Az előbb említett felelősség elsődlegesen a vezetői réteget terheli. Régóta kérdés, hogy a vállalatokban a vezetői réteg felelőssége túlmutat-e a tulajdonosok felé fennálló kötelezettségen, mely kimerül a profitmaximalizálásban,[5] vagy vannak egyéb, társadalmi kötelezettségei is?[6]
Nyilvánvaló manapság, hogy a puszta haszonszerzési célt követő vállalat nemigen tudna fennmaradni a piacon. Napjainkban az etikus magatartás igenis kifizetődő.[7] A válasz tehát egyértelműen az, hogy igen, vannak a vállalatoknak egyéb kötelezettségei is, ami egyúttal a profitmaximálás felé is jó út. Ez nyitja meg a CSR felé az utat.
A CSR (Corporate Social Responsibility) tág értelemben a szervezetek társadalmi felelősségét jelenti, mely nem feltétlenül szűkíthető le a vállalatok társadalmi felelősségére. Amíg a vállalatok alatt ugyanis olyan - általában - jogi személyeket értünk, amelyeknek profitmaximalizálás a célja, úgy a szervezetek fogalmába már az egyéb jogi személyek (pl.: társadalmi szervezetek, egyházak, pártok stb.) is beletartoznak.
Mások ugyanakkor még jobban leszűkítik a CSR alkalmazását: az adományozással, a jótékonykodással azonosítják, amely ugyanakkor álláspontunk szerint szintén nem helytálló. Osztjuk azt a nézetet, miszerint a CSR ezt a kört is magában foglalja, de nem fedi le teljeskörűen.[8] Ugyancsak nem húzható egyenlőségjel a CSR és a filantrópia vagy a közösségi befektetés közé.
A CSR-koncepciók alapja a Carroll-piramis.[9] Ennek értelmében a vállalati társadalmi felelősségnek 4 szintje van: a gazdasági, jogi, etikai és a fenntarthatóságért való felelősség. A gazdasági felelősség az alapszint, ugyancsak hangsúlyos a jogi, mely a jogi normáknak való megfelelést jelenti. Az etikai felelősség szintje az igazságos, helyes viselkedés kötelezettségét írja le, amely már sokkal szubjektívebb elvárás, mint az előzőek. A piramis csúcsán pedig fenntarthatóságért való felelősség foglal helyet.
- 333/334 -
Carroll's pyramid of CSR (In: International Journal of Corporate Social Resposibility, 2016, 1:3.)
Ha a CSR jogi aspektusát vizsgáljuk, azaz a jogi felelősséget, akkor a normáknak megfelelő működést értjük alatta. Pontosabban azt a jogi keretrendszert, amely által határoltan a vállalkozásoknak működniük kell. Ez adott esetben minimumsztenderdeket is jelent, amely tulajdonképpen nem más, mint "kodifikált etikai szabályok" összessége.[10] Ugyanakkor a másik különbség az, hogy amíg a jogi felelősség kötelezettség, melyet a társadalom elvár, addig az etikai felelősség betartását a társadalom nem tudja az állami ezközrendszerrel kikényszeríteni, az társadalmi elvárásnak minősül. A piramis csúcsán elhelyezkedő fenntarthatóságért való felelősség pedig csak "kívánalom" marad.
Látható ugyanakkor az is, hogy a jogi felelősség élesen nem különíthető el az etikai felelősségtől. Pontosabban fogalmazva: a kettő szétválasztása néha nehéz feladat a gyakorló jogászok számára is. A vállalatoknak ugyanis olyan, társadalom által felállított, szabályrendszernek kell megfelelniük, melynek egy része normatív köntösbe van öltöztetve (ez a jogi megfelelés), mások azonban nincsenek (ez az etikai elvárás). Ahogy Carroll is írja "a jog szükséges, de nem elégséges", azaz a társadalom elvárja a vállalkozásoktól, hogy ne csak a normatív szabályokat betartva működjenek, hanem bizonyos nem normatív - azaz etikai - szabályokat is figyelembe vegyenek tevékenységük ellátása, gyakorlása során.
Alapjában véve tehát a társadalom által elvárt magatartásformát kívánja meg az etikai felelősség is, azonban ez annyival szűkebb terület, hogy nincs normatív formába öntve. Azaz egyfelől elvárás, hogy ne csak a jogszabályba foglaltaknak feleljenek meg, hanem a "jog szellemének" (azaz pl. a jogalkotó akaratának) is. Az etikai felelősség másik része a jog kiterjesztő értelmezése: azaz olyan helyzetekben is tisztességesen és objektíven kell eljárniuk, mely helyzetekre nincs jogi szabályozás. Ezeknek az elvárásoknak az a célja, hogy a vállalkozások felelősséggel tartozzanak és reagáljanak a normák, szabványok, értékek, elvek és elvárások teljes körére. E célokat úgy határozzák meg, hogy azok védjék és tiszteletben tartsák a fogyasztók, a munkavállalók, a tulajdonosok és a társadalom egészének jogait egyaránt.
Ennek megfelelően álláspontunk szerint a Carroll-féle piramis etikai és jogi felelőssége között éles határ nincs, amennyiben a jogi felelősséget kiterjesztően, tágan értelmezzük. Mindkettő erős etikai gyökerekkel rendelkezik, a jog alapja egyértelműen etikai, ugyanakkor ténylegesen léteznek olyan területek, amelyeket a jog a nem szabályoz, viszont az etika itt is érvényesül. A CSR területe is ilyennek mondható, hiszen a fogalom nincs egyértelműen normatív köntösbe öltöztetve.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
