Sárközy Tamáshoz közel ötvenéves barátság fűzött. Egyetemista koromban, szakdolgozat írására vállalkozva, Berényi Sándor közigazgatási jogi professzor az ágazati irányítás témakörét javasolta nekem feldolgozásra. Az első témára vonatkozó tanulmány, amit elolvastam, az akkor még ismeretlen Sárközy Tamás ágazatirányításról szóló írása volt az Állam- és Jogtudomány című folyóiratban. Visszavittem professzoromhoz a megadott témát azzal, hogy minden, ami erről kritikusan leírható, azt Sárközy már elvégezte.
Erre megkaptam az első kritikát, hogy Tamás csak gazdasági jogász, nem írhat közigazgatásról, mert nem ért hozzá. Később kiderült, hogy Sárközy majd' mindenhez ért. Ekkoriban még csak távoli szellemi barátságban álltunk, azonban a szövetkezeti joggal való foglalkozásom miatt közelebb kerültem a társasági jogi kérdésekhez, és akkor már Tamás mint a gazdasági jog atyja lett közvetlen mesterem. Tamás bevett a gazdasági kamarákról szóló jogszabálytervezet kidolgozásába mint az érdekképviseleti szervek egyik szakértőjét, és a társasági jogi kodifikációk meginduló sorába szakértői közreműködésem az ő jóvoltából haláláig fennmaradt. Mint deregulációért felelős kormánybiztos, bevont e munkába is. Legutóbbi együttműködésünk, az új Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) társasági jogi fejezetének szövetkezeteket érintő részére terjedt ki.
Évtizedekkel ezelőtt úgy gondoltuk, hogy a társaságok és szövetkezetek helye egy megújított kereskedelmi törvény keretében rendezhető. Később, a társasági és szövetkezeti jogi szabályozás elkülönítése a Ptk.-tól azért vált fontossá, mert a társaságok és a szövetkezetek a gazdasági reformtörekvések középpontjába kerültek, míg a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: 1959-es Ptk.) megmaradt a kis magántulajdonosok viszonyainak szabályozásánál.
A szövetkezetek és a társaságok elkülönült szabályozása hosszú időn át elszakadt az állami vállalatok szabályozásától, mert így nagyobb garancia érvényesült a vállalati önállóság, önszabályozás és önkormányzat megvalósítására. Később, a reformtörekvések megtorpanása miatt, a szövetkezeti jogi szabályozás önállóságának védelme, az állami beavatkozástól való óvakodás játszott szerepet.
A mezőgazdasági szövetkezés és a földkérdés a rendszerváltozás után is a politikai viták kereszttüzében állt. A nagyüzem-kisüzem, a közös és a háztáji gazdaság szembeállítása később is a politikai csatározások központi kérdése lett. A rendszerváltást követően a szövetkezetek felszámolása, megszüntetése, diszkriminatív szabályozása folyamatosan napirenden tartotta az indokolatlan állami beavatkozásokkal szembeni védelmet. Ebben Tamás partnere és segítője volt a szövetkezeti mozgalomnak, a szövetkezetek társasággá alakulásának megkezdése, majd a háztáji gazdaság tapasztalatai alapján a kisvállalkozási formák elterjesztése az állami vállalati dolgozók számára sorra napirendre kerültek.
Ötven éve vagyok a Magyar Jogász Egylet különböző tisztségeiben. Itt volt alkalmam közvetlenül látni Sárközy Tamás képességét az országos testületekben, a jogászok legkülönbözőbb rétegeivel való egyeztetésre, a bírákkal, ügyészekkel, ügyvédekkel, jogtanácsosokkal és tudósokkal való közvetlen szótértését. Az érdekkülönbségek békés kiegyenlítésére törekvő szerepe nélkülözhetetlen volt.
Egyedülálló módon többször is elnökké választották, mert szerették, tisztelték, népszerűsége páratlan volt a jogászok körében. Jobb- és baloldal egyaránt elfogadta, szakértői tanácsot adott a különböző pártállású politikusoknak, állami vezetőknek. A különböző konfliktusok kezelésében, kiegyenlítésében nélkülözhetetlen szerepet játszott.
Hosszú ideig ragaszkodott ahhoz, hogy a jogászegylet ne fogadjon el semmilyen állami támogatást, hogy megőrizze függetlenségét és elfogulatlan szakmai véleményalkotását. Konzervatív liberális, szabadelvű gondolkodása nagyban befolyásolta környezete hozzáállását. Nem volt "csak elméleti" ember, a könyvtárak mellett a sporteseményeket, a jogászrendezvényeket, bálokat és bárokat is szívesen látogatta. Kedvenc időtöltése volt az úszás és a szaunázás, és az e közbeni kötetlen véleménycsere.
Mint városi, urbánus embert, igyekeztem a vidék, a falu és a szövetkezetek gondjaival, problémáival megismertetni, mert azt egyáltalán nem vagy csak kevéssé ismerte.
Itt volt a legtöbb vitánk, amire példa, hogy nem ismerte el a mezőgazdaság és a vidék stratégiai jelentőségét, nem értett egyet az alkotmányban vagy sarkalatos törvényekben való megjelenítésével. Tamás a teljes piaci verseny érvényesítését tartotta helyesnek, és a mezőgazdaság vagy szövetkezetek pozitív diszkriminációját, szociális szerepét nem ismerte el.
Nem látott veszélyt a rendszerváltást követő privatizációban, a mezőgazdasági feldolgozóipar külföldi kézbe kerülésében. Ő is vallotta, hogy a külföldi tőke fokozott térnyerése nem jelent veszélyt a magyar gazdaságra. Amikor az 1980-as években csak pár nap volt hátra, hogy Magyarország államcsődbe kerüljön, az akkori miniszterelnök-helyettessel Amerikába koldulni utazó küldöttség tagjaként szerzett tapasztalatait továbbadva arról győzködött, hogy adósságunk fejében az amerikaiak ellátnak élelmiszerrel, tőkével, és nekünk, magyaroknak vidám barakk helyett a vidám skanzen szerepe jut, ahol a turistákat etetjük, fürdetjük, a golfpályákat és szállodákat üzemeltetjük.
- 61/62 -
Vitáink során arról győzködtem, hogy a mezőgazdasági termelőket úgy, mint nyugaton és a fejlett országokban, a feldolgozórendszer, a kereskedelem, a hitel- és biztosítási rendszer tulajdonosaivá kell tennünk, az osztrák-német Raiffaisen szövetkezeti mozgalom mintájára kell átszervezni. Tamás ezzel szemben azt vallotta, hogy a szovjet uralomtól csak úgy tudjuk megvédeni az országot, ha privatizációval minél több külföldi tulajdonos lesz, mert akkor lesz érdekük a tulajdonukat és az országot megvédeni.
Úgy tekintett rám, mint a beszállító parasztok képviselőjére, aki a termelők tulajdonszerzését tartotta a legfontosabb kérdésnek. Nem értett egyet velem abban sem, hogy a privatizáció során minimum 51%-os részt kell adni a beszállító termelőknek. Szorgalmazta, hogy legyen a részvénytársaság vagy a korlátolt felelősségű társaság, és a társasági és privatizációs törvények megalkotása során a termelők tulajdonszerzését állami beavatkozás segítse.
Így kerülhetett sor arra, hogy a szövetkezetek már a rendszerváltáskor elővásárlási jogot szereztek 50% erejéig az élelmiszeripari vállalatok privatizációja során. Sajnos ezt a szabályt rövid időn belül az élelmiszeripari lobbi visszaszavaztatta a Parlamenttel, ezzel is utat nyitva afelé, hogy az élelmiszeripar-tulajdon többsége külföldiek kezébe kerüljön.
Tamás a rendszerváltozás után is támogatta azon törekvésünket, hogy szabályozásba bekerüljön a termelők tulajdonszerzését garantáló szabály. Sajnos az erre vonatkozó jogszabálytervezetből a közigazgatási egyeztetés során ezt kihagyták. Tamást megismertettem a szövetkezeti érdekképviseletekkel, így lehetősége lett arra, hogy a szövetkezetekkel vidéki előadó körutakon megismerkedjen, saját nézeteit, társasági koncepcióit elfogadtassa. Hozzájárult ahhoz, hogy a szövetkezetek közül - az állami beavatkozástól menekülve - egyre többen alakultak át társasággá. Szakmai vitáink ellenére barátságunk egyre szorosabbá vált, a kölcsönös tisztelet, megbecsülés haláláig tartott.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
