A "Gazdaság és Jog" 2000/12. számában jelent meg Radnay József "A munkavállaló kárfelelősségének egyes kérdései" című, a munkavállalói kárfelelősség problémáinak megoldását új irányban kereső nagyszerű tanulmánya, melyre nem kevésbé kitűnő válasz született Prugberger Tamás tollából "A munkavállalói kártérítési felelősség kérdéséhez" címmel (Gazdaság és Jog 2001/3.). Tekintettel arra, hogy mindkét szerző alaposan és részletesen "körbejárja" e kérdéskört (Radnay elsősorban történeti, míg Prugberger összehasonlító jogi megközelítést alkalmazva) kiindulópontjaikhoz és megállapításaikhoz képest adekvát válaszaik megadása előtt, e cikk tárgyát kizárólag elemzésük és megállapításaik újabb vizsgálati szempontokkal történő gazdagítása képezheti.
1. Miként azt mindkét szerző megállapítja, a munkavállalót terhelő általános kártérítési felelősség a magyar jogban sok szempontból különbözik a polgári jog által szabályozott általános kártérítés intézményétől. Ilyen különbség mindenekelőtt az, hogy míg a polgári jog rendszere exkulpációs alapozottságú, azaz a károkozót vétlensége bizonyításával önmagának kell kimentenie, addig a munkajogban a károsult munkáltató köteles bizonyítani nemcsak a kárhoz vezető magatartás tényét, a kár mértékét, valamint a kettő közötti összefüggést, de a kárt okozó munkavállaló vétkes voltát is.
Ez utóbbi megváltoztatását javasolja Prugberger fent már említett cikkében, amelynek gondolatával részemről teljes mértékben egyetértek. Ami miatt mégis érdemesnek látom e kérdés ismételt felvetését, az azon körülmény, hogy Prugberger egyébként kitűnő tanulmánya elsősorban a nyugat-európai jogrendszerek által alkalmazott megoldáshoz történő "közelítés" jegyében fejtette ki az említettek szükségességét, s elmaradt e módosítás célszerűségének indoklása. Ezt "pótlandó" kívánok itt rámutatni arra, hogy a technikai fejlődés, illetve az ennek nyomán ipari gazdaságból (társadalomból) szolgáltató, majd ezt követően információs gazdasággá (társadalommá) átalakuló gazdaság (társadalom) nézetem szerint mindenképpen igényli a javasolt módosítást. A technikai fejlődés nyomán előtérbe kerülő és felértékelődő önálló munkavégzés esetén ugyanis mind gyakrabban oly mértékű önállóság mellett fejtik ki a munkavállalók tevékenységüket, hogy egy esetleges károkozás esetén munkáltatójuk nemcsak hogy a vétkesség bizonyítására nem képes, de eleve önmaga sem rendelkezik releváns információval a magatartás és az okozott kár közötti tudati kapcsolat mikénti értékelésére nézve. Ilyen - mind gyakoribbá váló - helyzetben viszont, úgy gondolom, túlzott követelmény elvárni a munkáltatóktól a vétkesség bizonyítását. Érdemesnek tűnik rámutatni továbbá arra is, hogy a vétkességbizonyítás eltörlése valójában nem lenne idegen a magyar munkajogtól sem, figyelemmel arra, hogy a megőrzési felelősséggel tartozó munkavállalókat a megőrzésre átadott dologban megrongálódása folytán keletkezett károk tekintetében (az általunk jelzett elvi alapból kiindulva) felelősségük kimentésére kötelezi a magyar jog is.
2. Kevésbé értek viszont egyet Prugbergernek a gondatlan munkavállalói károkozásért viselt felelősség ex lege történő korlátozásának elvetése vonatkozásban kifejtett álláspontjával, s a Radnay által is kifejtett, ennek fenntartását támogató álláspontot osztom. Ennek elsődleges oka az, hogy a jelenleg alkalmazott jogi megoldás véleményem szerint a károkozó magatartás tanúsításától való preventio (profilaxis) erejét nem rontja. Az Mt. által ismert felelősségmaximalizálás, mint jogtechnikai megoldás alkalmazása ugyanis olyan speciális jogi helyzetet teremt, amely alapján a munkavállalók teljes mértékben kötelesek helytállni az általuk gondatlanul okozott károkért, kivéve, ha az egy bizonyos összeghatárt (fél, másfél, illetőleg hat havi átlagkeresetet) meghalad. Egy ilyen, "főszabállyá" a teljes mértékű helytállási kötelezettséget tévő jogi megoldás felelőtlenséget generalizáló tényezővé nem igazán válhat, hiszen ehhez legalábbis az lenne szükséges, hogy a munkavállaló az általa feltételezett kár mértéke szerint differenciálva tanúsítson kellően gondos/nem kellően gondos magatartást. Amennyiben viszont így járna el, úgy a bekövetkező kárt előidéző magatartásához való tudati viszonya is megváltozna, hiszen a bekövetkező kár pontos összegének előre történő felmérése és a rá vonatkozó összeghatárral való összevetése alapján történő "magatartás-differenciálás" sokkal inkább tekinthető teljes felelősséget maga után vonó szándékos (eshetőleges szándékkal megvalósított) károkozásnak, mintsem gondatlannak. A kifejtettek alapján úgy gondolom, hogy e megoldás felelőtlenséget generalizálónak nem feltétlenül tekinthető.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
