"A házassági szerződés, fiam, a legszentebb kötelesség."[1] - így szemlélteti a méltán világhírű realista Honoré de Balzac a házassági vagyonjogi szerződés jelentőségét a francia jogban, melynek fontosságáról, alakiságáról, jogkövetkezményeiről A házassági szerződés[2] című művében értekezik.
Házassági vagyonjogi szerződéssel a felek a békés együttélés céljából rendezhetik az egymás között, valamint a harmadik személyekkel szemben jelenleg fennálló vagy jövőben keletkező vagyonjogi jogviszonyaikat. A házasulók vagy a házastársak által választott házassági vagyonjogi szerződés a házasság kezdetétől szabályozza vagyonjogi viszonyaikat, meghatározza továbbá azokat a szabályokat, melyek közöttük a házasság alatt és - különélés, válás vagy halál esetén - után érvényesülnek.
A szerződés megkötésekor szerződési szabadság érvényesül, hiszen a felek maguk dönthetik el, hogy kötnek-e házassági vagyonjogi szerződést vagy sem, és amennyiben igen, úgy - néhány kógens szabálytól eltekintve - saját maguk határozzák meg annak tartalmát is. E szerződés megalkotását úgy kell elképzelni, mint egy női kosztüm elkészítését, annak megvarrását. A házasulók vagy házastársak családi, gazdasági helyzetét, jelenlegi és jövőbeli igényeit, céljait figyelembe véve, arra "igazítva" kell megalkotni, nem pedig fordítva, vagyis az előre elkészített, kész kosztümöt, azaz szerződést kell a felekre "ráhúzni". Így magyarázta el nekem Jean-Pierre Prohászka villeurbanne-i közjegyző a házassági vagyonjogi szerződés esszenciáját, akinek ezúton is szeretném megköszönni, hogy a külföldi szakmai gyakorlatomat közjegyzői irodájában tölthettem, köszönöm továbbá a Közjegyzők a Közösségért Alapítványnak, hogy mindezt támogatta.
- 59/60 -
Franciaországban 2018. évben mintegy 228.000[3] házasságot kötöttek.[4] Ez naponta hozzávetőlegesen 624, azaz minden másfél percben 1 esküvőt jelent. Minden 10. házasság fennállása alatt sor kerül házassági vagyonjogi szerződés megkötésére, amely naponta körülbelül 62 megállapodás létrejöttét jelenti.
A francia polgári jog szerint a házassági vagyonjogi szerződést a felek a házasság megkötése előtt kötelesek megkötni, a házasság létrejötte után kötött szerződés - amennyiben még nem telt el a házasság megkötésétől számítva két év - semmis. A házassági vagyonjogi szerződés a házasság megkötésének napjától hatályos. Amennyiben a házasság megkötésére nem kerül sor, a házassági vagyonjogi szerződés hatálytalan. Ha a felek nem kötnek házassági vagyonjogi szerződést, akkor a házastársak a törvényes vagyonjogi rendszer alá kerülnek, és e rendszert a házasság megkötésének napjától számított kettő év elteltével módosíthatják.
"Habilis ad nuptias, habilis ad pacta nuptialia." vagyis aki házasságot tud kötni, az házassági vagyonjogi szerződést is. A francia jogi szabályozás szerint a gondnokság alatt álló nagykorú személy gondnoka jelenlétében köthet házasságot és vagyonjogi szerződést is.
Franciaországban kiskorú személyek csak jogszabály által meghatározott esetekben, és mindkét szülő hozzájárulása, valamint a procureur de la République (ügyész) engedélye mellett köthetnek házasságot. Az egyik szülő halála esetén, vagy ha az egyik szülő akaratának kifejezésére képtelen állapotban van, akkor elegendő a másik szülő hozzájárulása. A házasodni kívánó kiskorúak a szülői felügyeletet gyakorló szülő, gyámság alatt álló kiskorúak pedig gyámjuk jelenlétében köthetnek házassági vagyonjogi szerződést. Amennyiben a szülői felügyeletet gyakorló szülő, nagyszülő vagy gyám nincs jelen a szerződés megkötésekor, a szerződés hatálytalan.
A házasuló felek személyesen, vagy - eltérően a magyar jogi szabályozástól - meghatalmazott útján is köthetnek házassági vagyonjogi szerződést. A francia jog szerint házassági vagyonjogi szerződést kizárólag közjegyző készíthet. Az okirat alakiságára a közjegyzői okiratra vonatkozó szabályokat kell alkalmazni. A közjegyző elektronikus közjegyzői okiratot készít, amit az ügyfelek is elektronikusan írnak alá.[5]
A hazai rendelkezésekkel ellentétben a francia közjegyző az ügyfeleit tanácsokkal látja el. A házassági vagyonjogi szerződés aláírását megelőzően a felek és a közjegyző előzetesen átbeszélik a házasulók vagy házastársak jelenlegi és várható vagyonjogi helyzetét, majd a közjegyző - kiemelve azok előnyeit és hátrányait - ismerteti az egyes házassági vagyonjogi rendszereket, végül a felek vagyonjogi helyzetéhez leginkább igazodó rendszert ajánlja a házasulók, módosítás esetén a házastársak részére.
- 60/61 -
A közjegyző a házassági vagyonjogi szerződés létrejöttéről közjegyzői tanúsítványt (certificat) állít ki, amely tartalmazza a felek nevét, lakóhelyét és a szerződés keltét. A közjegyző a tanúsítványt átadja a feleknek, akik e tanúsítványt kötelesek a házasság megkötése előtt az anyakönyvvezetőnek átadni. Franciaországban nincs olyan házassági vagyonjogi szerződéseket nyilvántartó országos rendszer, mint a Magyar Országos Közjegyzői Kamara által működtetett Házassági és Élettársi Vagyonjogi Szerződések Országos Nyilvántartása. Az anyakönyvvezető a házassági anyakönyvre rávezeti a házastársak által választott házassági vagyonjogi rendszert, a közjegyzői okiratot készítő közjegyző nevét és székhelyét, valamint a szerződés keltét. Ha a házasulók e tanúsítványt nem bocsátják az anyakönyvvezető rendelkezésére, akkor az anyakönyvvezető a házassági anyakönyvben a törvényes vagyonjogi rendszert tünteti fel.
Ha a házassági vagyonjogi szerződés sem az alaki, sem az anyagi feltételeknek nem felel meg, a szerződés semmis. Az alaki feltételeknek meg nem felelés abszolút semmisségi ok, az anyagi kellékeket érintő feltételek nem teljesülése relatív semmisségi ok azzal szemben, akinek jogát vagy jogos érdekét a házassági vagyonjogi szerződés érinti.[6] A semmisség teljes és retroaktív, úgy kell tekinteni, mintha a felek nem kötöttek volna házassági vagyonjogi szerződést, így a házastársak a törvényes vagyonjogi rendszer alá tartoznak.
A házassági vagyonjogi szerződés elkészítésének költsége közjegyzői munkadíjból és egyéb költségekből áll (pl.: közzétételi díj). A munkadíj függ a házasulók vagy a házastársak meglévő vagyonának értékétől. Amennyiben ennek a vagyonnak az összege nem haladja meg a 30.800 €-t, akkor - a valamennyi szerződés elkészítésekor esedékes 125 € fix összegen felül - a közjegyzői díj 230,80 €, az ezt meghaladó értékű vagyon esetében pedig egy jogszabály[7] által meghatározott, sávos rendszert alkalmaznak a francia közjegyzők.[8]
| Amennyiben a 30.800 €-t meghaladó vagyon, | úgy a közjegyzői munkadíj az ügyérték: |
| 0 - 6.500 € | 1,315 %-a |
| 6.500 € -17.000 € | 0,542 %-a |
| 17.000 € - 60.000 € | 0,362 %-a |
| 60.000 € felett | 0,271 %-a |
- 61/62 -
A házassági vagyonjogi rendszereket érintő rendelkezések kizárólag a házastársakra vonatkoznak, nem érintik tehát a szerződéses élettársi kapcsolatot (pacte civil de solidarité), valamint a szerződés nélküli élettársi kapcsolatot (concubinage, union libre) létesítő feleket.
A Code Civil (a továbbiakban: CC.) két csoportra osztja a házassági vagyonjogi rendszereket, megkülönböztet egymástól vagyonegyesítő (le régime en communauté) és vagyonelkülönítő rendszert (le régime de séparation de biens). Az előbbi csoportba tartozik a törvényes vagyonjogi rendszer (la communauté légale, másnéven la communauté réduite aux acquêts), melyet a felek - anélkül hogy tudomásuk lenne róla - a házasság megkötésével magukra nézve kötelezőnek ismernek el. A törvényes vagyonjogi rendszer alapján különvagyonba tartoznak a felek által a házasságkötés előtt szerzett vagyontárgyak, míg a házasság fennállása alatt szerezettek közös vagyonnak minősülnek. Ezzel szemben a teljes vagyonegyesítő vagyonjogi rendszer (la communauté universelle) szerint közös vagyon a felek által a házasság megkötése előtt, és a házasság fennállása alatt akár együttesen, akár külön - ide értve az öröklés vagy ajándék jogcímén - szerzett vagyontárgyak, úgyszintén a jelenlegi, illetve jövőbeli tartozások.
A vagyonelkülönítő rendszert a francia jog további két csoportra osztja: a közszerzeményi vagyonjogi rendszerre (la participation aux acquêts) és a teljes vagyonelkülönítő vagyonjogi rendszerre (la séparation de biens). A közszerzeményi rendszer sajátossága, hogy nem tisztán hordozza magában a vagyonelkülönítő rendszer elemeit, hanem megjelennek a vagyonegyesítő rendszerre vonatkozó sajátosságok is. A teljes vagyonelkülönítő vagyonjogi rendszer esetén azonban - ahogy arra az elnevezése is utal - a házastársaknak nincs közös vagyonuk, a felek különvagyonát képezi tehát mindaz az aktív és passzív vagyontárgy, amit a házasság megkötése előtt, vagy a házasság fennállása alatt szereztek.
A római civiljogilag elismert házasságnak két alakzata: a férji hatalommal járó házasság[9] és a férji hatalommal nem járó házasság[10]. Az utóbbi tekinthető a házassági vagyonjogi rendszer csírájának, hiszen e házasságtípusnál - a házastársak közötti egyenjogúság elvéhez közeledve - a feleség már rendelkezhetett saját vagyonnal.[11]
A középkori Franciaország északi tartományaiban - ahol a frank alapú törzsi szokásjog élt tovább - a férj irányítása alatt működő vagyonegyesítő házassági vagyonjogi rendszer érvényesült, míg az állam déli részén, "az írott jog országában" a római jog által elfogadott "sine manu" rendszer helyébe lépő hozományi rendszer (régime dotal) volt
- 62/63 -
jellemző. A hozományi rendszer alapján a feleség hozományáról kizárólag a férj rendelkezett.[12]
Napóleon 1804. március 21. napján vezette be a francia polgári törvénykönyvet, amely a kezdetektől fogva tartalmazott a házassági vagyonjogi rendszerekre vonatkozó előírásokat. A törvény már a XIX. században megkülönböztette a vagyonegyesítő és vagyonelkülönítő rendszert, valamint rendelkezett azon házastársakról is, akik vagyonjogi viszonyaik rendezésére nem kötöttek szerződést, e felek a törvényes rendszer alá tartoztak. Ekkor a törvény még kifejezetten tiltotta a házassági vagyonjogi szerződés módosítását.
A jogalkotó a polgári törvénykönyv házassági szerződésre és vagyonjogi rendszerekre vonatkozó szabályait több alkalommal módosította, melyek célja a társadalmi és gazdasági viszonyok változásaihoz igazodva egyre inkább a házastársak közötti egyenlőség elvének érvényre juttatása volt. 1850-től kezdődően a harmadik személyek jogainak védelme érdekében kötelezővé tették a házassági vagyonjogi rendszer feltüntetését a házassági anyakönyvben. 1886-tól a feleség teljes rendelkezési joggal bírt a különvagyona felett, míg 1907-től önállóan rendelkezhetett a munkával szerzett jövedelmével, amennyiben saját vagyonnal rendelkezett - és ezt igazolta - úgy 1924-től már ő is kezdeményezhette a házasság felbontását. A feleség 1938-at követően önállóan rendelkezhetett a közös vagyonnal, bár annak terhére kötelezettséget nem vállalhatott, 1942 után pedig a férj a házastársa beleegyezés nélkül a közös vagyon körébe tartozó vagyontárgyra harmadik személlyel már nem köthetett ingyenes szerződést. Az 1965. július 13. törvény[13] kifejezetten kimondja, hogy a házastársak a különvagyonuk felett külön-külön gyakorolhatják rendelkezési jogukat, 1970-ben pedig eltörölték a férj, mint "családfő" fogalmát, ezt követően a házastársak együttesen, egyenlő jogokkal irányíthatták a családi életüket, a házastársak egyenlő mértékben gyakorolhatták a szülői felügyeleti jogukat. 1985 után a házastársak egyenlő módon és mértékben kezelhették a közös vagyont. 2006-ban egyszerűsödtek a házassági vagyonjogi rendszer módosítására vonatkozó szabályok, 2013-tól pedig már az azonos neműek is köthettek egymással házasságot.[14] A hatályos szabályozás szerint házasságot és házassági vagyonjogi szerződést 18. életévüket betöltött (kivéve a kiskorúak), különböző és azonos nemű személyek köthetnek.[15]
A házastársak bizonyos kógens szabályokat - így például a közrendbe ütközés tilalma, vagy a házastársak közötti egyenlőség elve - kötelesek betartani, függetlenül attól, hogy a törvényes vagy az általuk választott házassági vagyonjogi rendszert alkalmazzák.
Az "általános szabályozás" (régime primaire) határozza meg azokat a rendelkezéseket, amelyek - függetlenül attól, hogy a felek mely házassági vagyonjogi rendszer választják -
- 63/64 -
mindenkire nézve kötelezők. A francia polgári törvénykönyv kimondja, hogy a házastársak kötelesek a házasságuk alatt felmerülő valamennyi költséghez hozzájárulni. A közös élet alatt felmerülő terhek és költségek közé tartoznak a szokásos mértékű, szükséges kiadások (így az élelmezési, lakhatási, öltözködés és az egészség körében felmerülő kiadások), valamint a szokásos mértéket meghaladó költségek (például a nyaraló fenntartásával felmerülő költségek) is.
A házastársak a háztartási, valamint a gyermekek neveltetésével felmerülő költségeket egyetemlegesen viselik, a hozzájárulás mértékét azonban házassági vagyonjogi megállapodásban szabadon rendezhetik. Ha a házastársak nem rendelkeznek a háztartással kapcsolatban felmerülő költségek viseléséről, akkor vagyoni teljesítőképességüknek megfelelően kötelesek finanszírozni a kiadásokat.
A házastársak azt követően, hogy a háztartási kiadásokhoz és a gyermek neveltetésével járó költségekhez hozzájárultak, az önállóan folytatott szakmai tevékenységükből eredő jövedelemmel és nyereséggel szabadon rendelkezhetnek.[16]
A francia polgári törvénykönyv szűkkörű jogosítványokat biztosít a feleknek a házastársi közös lakás feletti rendelkezési jog gyakorlásához. A házastársi közös lakás az az ingatlan, ahol a házastársak a gyermekükkel együtt élnek, beleértve az ingatlanban található valamennyi ingóságot is.[17]
A házastárs - házastársa hozzájárulása nélkül - nem rendelkezhet a házastársi közös lakást magában foglaló ingatlanról és az ott lévő ingóságokról, az ingatlan feletti rendelkezési jogot a házastársak kizárólag együttesen gyakorolhatják. Semmis az a szerződés, amit a szerződő fél a házastársa hozzájárulása nélkül köt a házastársi közös lakás ingyenes vagy visszterhes átruházására. Közösen döntenek a felek az ingatlan jövőjéről, ha a lakás felett osztatlan közös tulajdonjoguk van, de ha a közös lakás felett csak az egyik házastárs rendelkezik tulajdonjoggal, ez a házastárs ekkor is köteles az ingatlan felett tulajdonjoggal nem rendelkező házastársa hozzájárulását kérni.
A házastárs hozzájárulása nélkül nem megengedett tehát semmilyen, az ingatlant érintő ingyenes vagy visszterhes átruházás, így például az adásvétel, a csere, és az ajándékozás. A házastársi hozzájárulásnak egyértelműnek kell lennie, és tartalmaznia kell a megkötendő szerződés kötelező elemeit. A hozzájárulás előzetesen is megadható, írásba foglalása nem kötelező, de a későbbi, esetleges bizonyítási eljárás megkönnyítése céljából célszerű. A megkötendő szerződés a házastárs hozzájárulásának megadásától kezdve érvényes.
- 64/65 -
A törvényes házassági vagyonjogi rendszer jelenlegi formájában 1966. február 1. óta létezik. A CC. szerint e vagyonjogi rendszerben a házastársak közös vagyonába tartoznak azok a vagyontárgyak, amiket a házastársak - akár együttesen, akár külön - az életközösség fennállása alatt szereztek, így a házastársak jövedelme is. A törvény bármely házastársnak az együttélés alatti szerzése esetére vélelmet állít fel a közös szerzés mellett, így a megszerzett vagyontárgy a törvény erejénél fogva a közös vagyon része lesz. E vélelemnek kettős funkciója van: egyrészről védi a házastársak érdekeit az egymás közti viszonyukban, másrészről a fedezet biztosításával védi a házastársakkal ügyletet kötő harmadik személyek (a hitelezők) érdekeit is.
A házastárs különvagyonához tartoznak a házastársi vagyonközösség előtt szerzett vagyontárgyak, a házastársi vagyonközösség fennállása előtt vagy alatt örökölt vagy részére ajándékozott vagyontárgyak, a személyes használatára szolgáló szokásos mértékű vagyontárgyak, a szellemi tulajdon létrehozóját megillető vagyoni jogok, az életbiztosításból eredő tőke, a különvagyon alá tartozó vagyontárgy tartozékai, a különvagyon értékén szerzett vagyontárgyak és a különvagyon helyébe lépő érték.
A házastárs különvagyonát terheli az a tartozás, ami a házassági életközösség megkezdése előtt keletkezett jogcímen alapul, illetve az életközösség fennállása alatt a hagyatékot, valamint az egyéb, ingyenesen szerzett vagyontárgyat terhelő tartozás. Ha a házastárs nem tudja bizonyítani, hogy a tartozás a másik fél különvagyonába tartozó vagyontárgyat terheli, akkor a házastársak egyetemlegesen felelősek mind a közös, mind a különvagyonba tartozó vagyontárgyakkal.
Az életközösség fennállása alatt az egyik házastárs által kötött szerződésből eredő tartozásokért a szerződést kötő fél különvagyonával felel, a közös vagyonnal pedig akkor, ha a házastársa hozzájárulását adja, hogy a hitelező a követelését a közös vagyonból elégítse ki. A szerződésben félként részt nem vevő házastárs különvagyonával nem felel, kivéve, ha a szerződés a közös gyermek neveltetésére vagy a háztartási kiadásokra vonatkozik. Ha pedig az életközösség fennállása alatt mindkét házastárs félként vesz részt a szerződés megkötésében, akkor mind a különvagyonukkal, mind a közös vagyonnal felelnek az e szerződésből eredő tartozásokért.
A házastársak a közszerzeményi vagyont külön-külön, önállóan kezelhetik. A házastársak - házastársi költségek fedezését követően - szabadon kezelhetik a saját munkájukkal megszerzett jövedelmüket és az abból eredő egyéb nyereséget.
A házastársak közösen döntenek a közös vagyonba tartozó vagyontárgy ingyenes átruházásáról (kivéve a végrendelet útján történő átruházást), közösen kötelesek dönteni továbbá az ingatlan, a goodwill (üzleti érték), a társasági jogok, a hosszabb időtartamú mezőgazdasági vagy kereskedelmi bérleti szerződés vonatkozásában. Ha az egyik házas
- 65/66 -
társ a másik fél nélkül köt a közös vagyon terhére vonatkozó e bekezdésben említett szerződést, a szerződés semmis.
A házastársak a különvagyonba tartozó vagyontárgyakat szabadon birtokolhatják, kezelhetik és rendelkezhetnek róla.[18] Közös vagyonnak minősül a különvagyonhoz tartozó vagyontárgy haszna, amely az életközösség fennállása alatt keletkezik. A közösen lakott ingatlan, valamint a benne található ingóságok feletti rendelkezési jogot a házastársak kizárólag együttesen gyakorolhatják. A francia jog ezzel is kifejezetten védi az életközösség fennállásához szükséges, annak alapjául szolgáló ingatlant, mellyel kapcsolatban a rendelkezési jog gyakorlása mindkét házastársat megilleti, azt - függetlenül attól, hogy az ingatlan melyikőjük tulajdona - közösen gyakorolhatják. Amennyiben pedig a tulajdonjoggal rendelkező házastárs olyan állapotban van, hogy képtelen az akaratának kifejezésére, kinyilvánítására, úgy őt a bíróság a másik házastárs kérelmére induló eljárásban megfoszthatja a rendelkezési jogától, és a bíróság felhatalmazása alapján a tulajdonjoggal nem rendelkező házastárs önállóan rendelkezhet a közösen lakott ingatlanról. E házastárs dönthet az ingatlan jövőjéről akkor is, ha a tulajdonjoggal rendelkező fél a családi érdeket nem tartja szem előtt, vagy olyan magatartást tanúsít, amellyel a családi érdeket veszélyezteti, valamint ha a magatartásával "veszni hagyja" a különvagyonába tartozó ingatlanokat, ingóságokat.
A házassági vagyonközösség megszüntethető bírósági határozattal, illetve megszűnik válással, a házastárs halálával, eltűntté nyilvánításával, és a házassági vagyonjogi rendszer módosításával. A bíróság általi megszüntetés esetén a kérelem benyújtásának napjára visszamenő hatállyal, válás esetén az erről rendelkező bírósági határozat jogerőre emelkedésének napján, a házassági vagyonjogi szerződés módosítása esetén pedig a módosító szerződés keltének napján szűnik meg a vagyonközösség. A házastárs halála, vagy az eltűntnek nyilvánítás esetén az erről rendelkező határozat átiratának anyakönyvbe történő bejegyzése szükséges a vagyonközösség megszűnéséhez. A házassági vagyonközösség megszüntetésekor valamennyi házastárs a különvagyonát és a közös vagyon fele részét szerzi meg.
A teljes vagyonegyesítő rendszer értelmében közös vagyon minden vagyontárgy, amiket a házastársak az életközösség keletkezése előtt és alatt szereztek, akár külön, akár együttesen, bármilyen jogcímen. Ez alól kivételt képeznek a személyes használatára szolgáló vagyontárgyak. Ezenfelül közös minden tartozás, függetlentől attól, hogy mikor és milyen jogcímen keletkezett. A házastársak akár együttesen, akár önállóan, külön-külön, szabadon rendelkezhetnek a közös vagyon körébe tartozó vagyontárgyakról. Ez alól egyetlen kivétel a házastársi közös lakás, melyről a házastársak csak együttesen dönthetnek. A házassági vagyonközösség megszűnésekor - ellenkező kikötés hiányában - a házastársakat a közös vagyon fele része illeti meg.
- 66/67 -
A közszerzeményi vagyonjogi rendszer svéd eredetű[19], amit a francia jogalkotó az 1960-as években[20] iktatott be a francia polgári törvénykönyvbe. Egy 2000-ben készült statisztika szerint a házastársak kb. 80%-a választja a közszerzeményi rendszert.[21] Napjainkban ez az arány már csökkent, köszönhetően olyan családi és vagyoni helyzeteknek, amikor az egyik fél speciális pénzügyi kockázatokkal járó tevékenységet folytat. Ilyenkor célszerű a teljes vagyonelkülönítő rendszert választani.
E vagyonjogi rendszer különlegessége, hogy ötvözi a vagyonegyesítő és a vagyonelkülönítő rendszer elemeit: a házasság fennállása alatt a házastársak vagyoni helyzetére a vagyonelkülönítő rendszer szabályai irányadóak, a felosztáskor pedig a vagyonegyesítő rendszer rendelkezéseit kell alkalmazni.
A vagyonelkülönítő rendszerhez való csoportosítás oka, hogy az életközösség fennállása alatt a házastársak - mint a teljes vagyonelkülönítő rendszer adoptálása esetén - külön-külön, önállóan, szabadon birtokolják és kezelik a különvagyon körébe eső vagyontárgyakat, és azokról önállóan rendelkezhetnek. A házastársak a vállalt kötelezettségekért, és az ebből eredő tartozásokért külön-külön felelnek, ide nem értve természetesen a közös gyermek neveltetésével kapcsolatos költségeket, valamint a háztartási közös lakás fenntartásával járó kiadásokat, hiszen a közös lakás védelme érdekében a házastársak e vagyonjogi rendszer értelmében is csak közösen, a másik fél hozzájárulásával rendelkezhetnek a közös lakásról.
A vagyonegyesítő rendszerre vonatkozó elemek az életközösség megszüntetésekor jelennek meg. A francia jog elkülöníti egymástól a "kezdeti" vagy másnéven "eredeti"[22] és a "végső" vagyon[23] fogalmát. Az előbbi alá tartoznak azok a vagyontárgyak, amelyekkel a házastársak a házasság megkötésének napján rendelkeztek, az életközösség fennállása alatt ajándékozás vagy öröklés útján szereztek, valamint a házasság megkötésének napján fennálló tartozások. A végső vagyonhoz tartoznak az előbbiek, és azon felül mindazok a vagyontárgyak - és azok hasznai -, amiket a felek a házasság fennállása alatt szereztek, valamint azok a tartozások, amelyek az életközösség tartama alatt keletkeztek.
A vagyon felosztáskor főszabályként az egyenlőség elve dominál. A kezdeti és a végső vagyon értékét, a nettó közszerzeményt és a házastársak gazdagodását felbecsülik, majd azt két egyenlő részben - vagy a házassági vagyonjogi szerződésben meghatározott mértékben - osztják meg a felek egymás között. Ezt a módszert az alábbi példával lehet szemléltetni. Tegyük fel, hogy a férj kezdeti vagyona 15.000 €, a végső vagyona pedig 25.000 €,
- 67/68 -
míg a feleség eredeti vagyona 5.000 €, a végső vagyona viszont 10.000 €. A férj gazdagodása tehát a házasság fennállása alatt 10.000 €, a feleségé pedig 5.000 €. Az egyenlő felosztás érvényre juttatása érdekében ezért a férj gazdagodását csökkentjük a feleség gazdagodásának értékével, és az így kapott összeg felével, azaz 2.500 €-val tartozik a férj a feleségnek.[24]
A felosztás főszabály szerint készpénzben történik, azonban ha a házassági vagyonjogi szerződésben eltérően rendelkeztek, illetve ha a készpénzben történő kifizetés súlyos nehézségeket okozna az egyik fél számára, úgy a megosztásra egyéb módon is sor kerülhet.
A teljes vagyonelkülönítő rendszer alkalmazása egyre elterjedtebb Franciaországban. Egy 1992-ben készült statisztika szerint a házastársak csupán 6,1%-a tartozott a teljes vagyonelkülönítő rendszer alá, míg 2010-ben már a francia házastársak 10%-a választotta ezt a rendszert.[25] Leggyakrabban azok a házastársak adoptálják a teljes vagyonelkülönítő rendszert, akik olyan foglalkozást gyakorolnak, mellyel veszélyeztethetik a családi vagyont, mint például a kereskedők vagy az egyéni vállalkozók.
E rendszer értelmében különvagyonnak minősül minden ingatlan és ingó vagyontárgy, amit a házastársak az életközösség keletkezése előtt vagy annak fennállása alatt, bármilyen jogcímen, akár örökléssel vagy ajándékozás útján szereztek. A különvagyonból származó jövedelem, valamint a munkával megszerzett jövedelem is maradéktalanul a házastársak különvagyona. Ha a meghatározott vagyontárgy felett tulajdonjoggal rendelkező házastárs e vagyontárgyat eladja, és az életközösség fennállása alatt a befolyt vételáron egy újabb vagyontárgyat vásárol, úgy ez is a különvagyonát fogja gyarapítani. Amennyiben az egyik házastárs - betegség vagy egyéb okból - akaratának kifejezésére képtelen állapotban van, a bíróság engedélye alapján a másik házastárs önállóan rendelkezhet az akadályozott házastárs vagyonáról. A felek a tartozásaikért is külön-külön felelnek. A közös gyermek taníttatásával járó költségeket, valamint a háztartás fenntartásával járó egyéb költségeket azonban még ebben a rendszerben is egyetemlegesen kötelesek viselni.
E vagyonjogi rendszerben a házastársaknak nincs közös vagyonuk, a különvagyonukat képező vagyontárgyakat pedig szabadon birtokolják, kezelik, arról önállóan rendelkeznek, ide nem értve a házastársi közös lakást és a benne lévő ingóságokat, amikről a házastársak ebben az esetben is közösen, egyetértésben kötelesek rendelkezni.
Mivel ebben a vagyonjogi rendszerben a szó szoros értelmében vett közös vagyonról nem beszélhetünk, így a házasság megszűnésekor a közös vagyon megosztása sem okozhat különösebb fejtörést a feleknek.
- 68/69 -
Az 1965. július 13. törvény beiktatta a házassági vagyonjogi rendszer módosítását a francia polgári törvénykönyvbe. A házastársak a házasság megkötésétől számított két év elteltével megváltoztathatják a házassági vagyonjogi rendszerüket. Módosításra annyiszor kerülhet sor, ahányszor azt a családi érdek megkívánja, a két módosítás között azonban minden esetben el kell telnie két évnek. Ha a felek házassági vagyonjogi szerződés megkötése nélkül kötöttek házasságot, akkor a házasság megkötését követően két év elteltével - a törvényes vagyonjogi rendszert maguk mögött hagyva - egy másik, az aktuális vagyonjogi viszonyaikhoz jobban illeszkedő rendszert választhatnak. Leggyakrabban akkor kerül sor a módosításra, ha a felek nem kötöttek házassági vagyonjogi szerződést, és az egyik házastárs a házasság létrejöttét követően olyan vállalkozásba kezd, amellyel veszélyeztetheti a családi vagyont. A házassági vagyonjogi rendszer módosításra csak a családi érdek szem előtt tartásával kerülhet sor, az nem szolgálhat alapul harmadik személyekkel szemben fennálló jogok kijátszására.
A házassági vagyonjogi rendszert módosító szerződést közjegyzői okiratba kell foglalni, melynek során bármely közjegyző eljárhat, nem feltétel tehát, hogy a házassági vagyonjogi szerződést, illetve annak módosítását ugyanaz a közjegyző szerkessze.
A házassági vagyonjogi szerződés módosításáról a közjegyző postai úton értesíti a házastársak közös gyermekeit, a hitelezőket pedig hirdetmény útján (a házastársak lakóhelye szerinti hivatalos közlönyben történő felhívás közzétételével).[26]A házassági vagyonjogi rendszert módosító szerződésre a nagykorú gyermekek és a hitelezők a tudomásszerzéstől számított három hónapon belül kifogást tehetnek. Ha házastársak közös gyermeke kiskorú, a szerződés érvényességéhez a házastársak állandó lakóhelye szerint illetékes bíróság[27] jóváhagyása is szükséges. Szintén szükséges a bírói jóváhagyás, ha a nagykorú gyermek vagy a hitelező határidőn belül kifogást emel a házassági vagyonjogi rendszer módosítása ellen.
A családjogi bíró a felek megállapodásának felülvizsgálata során különös figyelmet fordít arra, hogy a felek a házassági vagyonjogi szerződés módosításakor figyelembe vették-e a házastársak és a gyermekek érdekét is magában foglaló családi érdeket. Az eljáró bíró emellett meggyőződik arról, hogy a felek megegyezése akaratuknak megfelelő és egyértelmű, a módosítás jóváhagyására csak ezt követően kerülhet sor.
A házassági vagyonjogi szerződés módosítása a felek között az okirat elkészítésétől, amennyiben bírói jóváhagyás szükséges, úgy a bírósági határozat meghozatalának napjától, harmadik személyekkel szemben pedig a fent említett három hónapos határidő leteltét követően hatályos.
- 69/70 -
A tanulmányomban bemutattam[28] a házassági vagyonjogi szerződés kellékeit, valamennyi francia házassági vagyonjogi rendszer előnyeit és hátrányait, annak módosítását, kitérve a francia közjegyző szerepére is.
Az egyes házassági vagyonjogi rendszerek és a házassági vagyonjogi szerződés az elmúlt évszázadokban - a megváltozott társadalmi és gazdasági viszonyoknak is köszönhetően - lényegi átalakuláson, fejlődésen mentek keresztül. Az eltelt idő azonban a legkevésbé sem csökkentette e jogintézmények jelentőségét, Honoré de Balzac 1830-as években megfogalmazott gondolatai tehát a jelen és az eljövendő korban is iránymutatásul szolgálhatnak.
Honoré de Balzac: La Comédie humaine, Éditions Gallimard, 1976.
Patrick Lelong: Votre Notaire mode d'emploi, Famille, logement, épargne, Edition Balland/Jacob-Duvernet, 2000.
Corinne Renault-Brahinsky: L'essentiel du droit des régimes matrimoniaux 7e édition, Gualino, Lextenso éditions, 2013.
106[e] Congrés des Notaires de France, Bordeaux du 30 mai au 2 juin 2010.: Couples, patrimoine les défis de la vie á 2, Crédit Agricole, 2010.
Chambre départemental des notaires du Rhône: Notari'Act 2018., Les conseils du notaire
Laurent Leven : Code Civil, Édition LexisNexis, 2017.
Cour de Cassation, Chambre civile 1, du 4 juillet 1995, 93-15.005
https://www.insee.fr/fr/statistiques/2381498
https://www.alexia.fr/fiche/5968/participation-aux-acquets.htm
http://leparticulier.lefigaro.fr/jcms/p1_1694877/combien-coute-un-contrat-de-mariage
JEGYZETEK
[1] "Le contrat, mon enfant, est le plus saint des devoirs."
[2] Írta Párizsban, 1835. őszén, a mű eredeti címe: Le contrat de mariage.
[3] https://www.insee.fr/fr/statistiques/2381498 (letöltve: 2019. április 5. napján)
[4] Ebből 130.000 házasság válással végződött.
[5] A francia államban az első elektronikus közjegyzői okirat 2008-ban készült el.
[6] Cour de Cassation, Chambre civile 1, du 4 juillet 1995, 93-15.005
[7] Arrêté du 26 février 2016 fixant les tarifs réglementés des notaires
[8] http://leparticulier.lefigaro.fr/jcms/p1_1694877/combien-coute-un-contrat-de-mariage (letöltve: 2019. április 5. napján)
[9] Matrimonium cum manu
[10] Matrimonium sine manu
[11] Corinne Renault-Brahinsky: L'essentiel du droit des régimes matrimoniaux, Paris, 2013., 7e édition, 16. o. [a továbbiakban: Renault-Brahinsky, L'essentiel du droit des régimes matrimoniaux]
[12] Renault-Brahinsky, L'essentiel du droit des régimes matrimoniaux, 16. o.
[13] Loi du 13 juillet 1965
[14] Renault-Brahinsky, L'essentiel du droit des régimes matrimoniaux, 17. o.
[15] Art. 144 du CC.
[16] Art. 223 du CC.
[17] Art. 215 du CC.
[18] Art. 1428. du CC.
[19] Renault-Brahinsky, L'essentiel du droit des régimes matrimoniaux, 107. o.
[20] Loi du 3 juillet 1965
[21] Patrick Lelong: Votre Notaire mode d'emploi, Famille, logement, épargne, Paris, 2000., 68. o.
[22] Patrimoine originaire
[23] Patrimoine final
[24] https://www.alexia.fr/fiche/5968/participation-aux-acquets.htm (letöltve: 2019. április 5. napján)
[25] http://www.lefigaro.fr/actualite-france/2014/01/09/01016-20140109ARTFIG00304-les-couples-semarient-mais-preferent-separer-leurs-biens.php (letöltve: 2019. április 5. napján)
[26] Art. 1397 du CC.
[27] Tribunal de grande instance
[28] A teljesség igénye nélkül.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző közjegyzőjelölt, Kaposvár.
Visszaugrás
