Az EU és Algéria közötti kapcsolatok történelmi jelentőségű évfordulóhoz érkeztek, hiszen 2025. szeptember 1-jén húsz éve már, hogy az EU és Algéria közötti társulási megállapodás hatályba lépett.[1] A megállapodást 2002. április 22-én írták alá Valenciában, és az 1976. április 26-án Algírban aláírt, az Európai Gazdasági Közösség és az Algériai Népi Demokratikus Köztársaság közötti együttműködési megállapodás, valamint az Európai Szén- és Acélközösség tagállamai és az Algériai Népi Demokratikus Köztársaság közötti megállapodás helyébe lépett.[2] Jelenleg ez a megállapodás meghatározza az EU és Algéria közötti kapcsolatok keretét valamennyi területen, beleértve a kereskedelmet is. Kölcsönösen liberalizálja az árukereskedelmet, az aszimmetria elemeivel Algéria javára. Célja az volt, hogy 2020 szeptemberéig létrehozzon egy EU-Algéria szabadkereskedelmi térséget, beleértve a vámok teljes leépítését is - ez a cél teljesült, kivéve néhány fennmaradó vámot, amelyeket Algériának még meg kell szüntetnie.[3]
Az Európai Unió prioritásnak tekinti az afrikai fejlődő országok technológiai fejlesztését, eddigi szoros kereskedelmi-segélyezési kapcsolatuk kutatás-fejlesztési együttműködéssel is kiegészült. [4] Az EU támogatja a minőségi oktatáshoz való hozzáférést is Algériában tisztességes és biztonságos körülmények között, elsősorban a lányok számára. A COVID-19 2020-2021-ben az EU közel 1,5 millió eurót különített el a helyi kórházak sürgősségi szolgálatainak megerősítésére, valamint a szaharai táborokban a COVID-19 elleni oltási kampány támogatására.[5]
Az EU algériai nagykövete, Diego Mellado meglátása szerint a kétoldalú kapcsolatok "intenzív és nagyon fontos szakaszba" léptek, amit jól jelez a mediterrán ügyekért felelős uniós főigazgató közelmúltbeli algériai látogatása is. Mellado hangsúlyozta, hogy az EU és Algéria közötti társulási megállapodás hatálybalépésének 20 éves évfordulóját az Unió "alkalomnak tekint a partnerség átgondolására, értékelésére és megerősítésére".[6] A téma aktualitását jelzi továbbá az is, hogy Florian Ermacora, az Európai Bizottság EU-szomszédsági kapcsolatokért felelős osztályának észak-afrikai osztályvezetője által vezetett delegáció 2025. január 27. és 30. között látogatást tett Algériában. A látogatás célja az Európai Unió és Algéria közötti együttműködésről szóló konzultációk lefolytatása volt a 2025-2027 közötti időszakra vonatkozóan.[7]
Az EU és Algéria közötti társulási megállapodás 20 éves évfordulója alkalmából e tanulmány szerzői szeretnék mélyrehatóbban is bemutatni Algéria jelentőségét. Meglátásunk szerint a 21. századi Európában rendkívül fontos az együttműködés az Európai Unió és Afrika között, ezen belül is az EU és Algéria között, ahhoz azonban, hogy megérthessük ezt a kapcsolatrendszert, az együttműködés múltját, jelenét, s ezáltal jövőbeni lehetőségeit, fontosnak tartjuk feltárni Algéria történelmi gyökereit is.
Algéria területe 2 381 741 négyzetkilométer, Afrika és a Közel-Kelet legnagyobb területű országa, amelynek azonban kilenctizede sivatag, míg az északi partvidéke a Mediterráneum része, melyre az évszázadok alatt különböző civilizációk hatottak.
A terület őslakói a berberek, akik magukat amazigennek nevezik, nyelvük Észak-Afrika legrégibb nyelve. A Kr. e. XII. században a partvidéken az idetelepült főníciaiak, akiket a római források punoknak neveznek, sorra hozták létre településeiket Karthágótól Hippo városáig.[8] A punok a Kr. e. VI. századra innen kiindulva megszerezték a Földközi-tenger feletti kereskedelmi hegemóniát, és kiterjedt birodalmat hoztak létre Szicíliától Hispániáig.
A Kr. e. III-II. század háborúinak eredményeként a terület római fennhatóság alá került, egészen a Kr. u. V. századig. A berber őslakók a római uralom utolsó századában többségükben kereszténnyé lettek, azonban nagy tömegeik a donatista és az ariánus tanítást követték.[9] A római uralomnak a vandálok vetettek véget a Kr. u. V. század elején, akik egy évszázadra berendezkedtek a területen; az ariánus vandálok uralma a berberek keresztény világon belüli különállást tovább erősítette. A vandálok uralmát Iustinianus bizánci császár hadvezére, Belisarius törte meg 533-
- 29/30 -
ban, aki kilenc hónapos háborúban legyőzte őket, és a területet ismét a bizánci birodalomhoz csatolta.
A bizánci uralomnak az vetett véget, hogy 640-től arab csapatok törtek be a területre, 674-ben az egykori Africa Provincia területét, majd Numidiát és Mauretania Caesarensist foglalták el. 683-ban azonban a berber törzsek vereséget mértek az arabokra, és - a valószínűleg zsidó vallású - Kahina királynő legyőzte Haszán ibn Numán seregeit.[10] A berberek - különösen a városokban - a IX. századig többségükben megőrizték keresztény identitásukat, és csak a század végére váltak muzulmánokká, de az iszlámnak ekkor is a kisebbségi irányzatait fogadták el, és az arab uralom ellen többször is fellázadtak, aminek ellensúlyozására arab törzseket telepítettek a területre, akiknek belháborúi tönkretették az északi partvidék virágzó öntözéses gazdálkodását, a helyi gazdaságot a kereskedelem és a kalózkodás felé terelve.[11]
Algéria 1555-től az Oszmán Birodalom része lett, majd az 1571-es lepantói csata után a hatalom fokozatosan a janicsárok által választott dej kezébe került. 1711-től már nem fogadták el a szultán által küldött helytartót, Európában ekkor már "Algíri Régensség" elnevezéssel illették az országot, amely belső ügyekben végig autonómiát élvezett.[12] Algírban még a vezető nyugati tengeri hatalmak, Anglia, Hollandia és Franciaország is tartottak fenn konzulátust. A jövedelmező kalózkodás az egész évszázad során virágzott, és a rabszolgakereskedelem is számottevő volt. 1816-ban a brit flotta bombázta a várost, jelentősen meggyengítve a dej hatalmát.[13]
1827-ben Huszein dej egy megbeszélésen legyezőjével meglegyintette az illetlenül viselkedő francia konzult, Devalt; 1830 május 18-án erre hivatkozva 500 hajó indult Toulonból Algéria meghódítására 37 ezer emberrel. A török helyőrség legyőzése és a tengerparti városok elfoglalása nem okozott különösebb gondot; sokkal inkább a belső területek, hiszen az itt élő törzsek 1830 előtt az algíri dej hatalmát sem fogadták el.[14] A felvilágosult muzulmán Abdel Kader szervezte az ellenállást, sikerült is Nyugat-Algéria törzseit összefognia, és egy későbbi modern állam alapjait is leraknia.[15] 1847-ben viszont vereséget szenvedett, és megadta magát a franciáknak, ezzel Algéria meghódítása ugyan lezárult, de az ország pacifikálása még több évtizedig eltartott. Kabiliában 1851 és 1857 között folyt véres háború, az utolsó nagyobb felkelés 1871-ben tört ki Mokráni vezetésével a Constantine környéki hegyekben.[16] Ennek leverésével és a még itt-ott fellángoló törzsi ellenállás elnyomásával az 1880-as évek elejére befejeződött Algéria katonai meghódítása.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
