1. Ismeretes, hogy a gazdaság globalizálódása következtében a vállalkozás és a tőkemozgás szabadsága nemcsak az Európai Unió határain belül, hanem azon kívül is korlátlanul érvényesül. Ebben jelentős szerepe van az OECD-nek is, melynek "alapszabálya" kötelezi tagjait, hogy tegyék lehetővé a határokon átnyúló vállalkozás/vállalatirányítási és tőkebeviteli/ pénzintézet alapítási szabadságot. Ugyanakkor a nem OECD tagállamoknak is alulfejlettségük és tőkeszegénységük következtében alapvető érdeke, hogy megnyissák határaikat az olyan tőkebefektetők, vállalat/vállalkozásalapítások számára, amelyek a fejlett ún. "nyugati" államokból érkeznek.
Észak-Amerikában - ideértve az Egyesült Államokat és Kanadát - továbbá az európai gazdasági közösségi, illetve európai uniós tagsággal vagy EFTA-tagsággal rendelkező fejlett nyugat-európai államok a minél kisebb bérkiadások érdekében termelő telepeiket, üzemeiket a gazdaságilag elmaradott távol-keleti országokba, majd pedig a kommunista rendszer összeomlását követően a közép-kelet-európai államokba helyezték át. Általános tendencia az is, hogy ezekben az országokban gyorsan terjedő munkafolyamat automatizálás egyre szélesebb körben váltja ki az emberi munkaerőt. Ennek következtében egész Európa-szerte ugrásszerűen megnőtt a munkanélküliség.[1] Ez a nyugat-európai államok között Németországban a legnagyobb. Ennek oka, hogy a termeléskihelyezésen és az ezzel összefüggő belföldi üzemleállításokon túlmenően még az NDK-nak az NSZK-val 1991-ben történt egyesítése után az állami irányítás alatt állt termelő, szolgáltató és kereskedelmi vállalatok túlnyomó többségét a privatizálás előtt a Treuhandnak reorganizálnia kellett vagy ha ezt nem is tette meg, a privatizációs szerződésben kikötötte ezt azzal, hogy az új tulajdonos végezze el. A reorganizációval szükségszerűen velejárt, hogy a szükségtelen és nem kifizetődő munkaköröket - amelyek tömegével voltak a vállalatoknál - megszüntették. Ez még tovább növelte a termelésnek a fejlődő országokba történő kihelyezésével összefüggő munkanélküliséget a keleti új tartományokban. Ennélfogva míg a nyugati tartományokban átlag a korábbi 4 %-hoz viszonyítva 8 %-ra nőtt a munkanélküliség, a keleti tartományokban 20 % körülivé vált. A szociáldemokrata-zöld orientáltságú Schröder-kormány politikájának egyik fő célja a munkanélküliség jelentős csökkentése lett. Ezt azonban a kormánynak minden igyekezete ellenére sem sikerült elérnie. Sőt az újraválasztást követően a munkanélküliség még emelkedett is, amit a munkaügyi hivatali szervezet az adatok kozmetikázásával igyekezett szépíteni. Hasonlóan a magyar statisztikai kimutatásokhoz, a
- 159/160 -
német munkaügyi hivatalok sem sorolták a munkanélküliekhez azokat, akik már szociális segélyre kerültek, valamint azokat, akik átképzésben vesznek részt.[2]
2. A munkanélküliek létszámának növekedésében az is jelentős mértékben közrejátszott, hogy az állásukat elvesztők túlnyomó többsége nem törekedett arra, hogy újból elhelyezkedjen, mivelhogy a munkanélküli támogatás maximum egy évig fennálló "Arbeitslose Geld"-nek nevezett első szakaszában a munkanélkülivé vált személy a korábbi átlagkeresetének a 80 %-át, míg az ugyancsak maximálisan egy évre szóló "Arbeitslose Hilfe"-nek mondott második szakaszában az átlagkereset 60 %-át kapta meg a munkaügyi hivataltól (Arbeitsamt). Ezt követően, ha az illetőnek ingatlan vagyona van, azt el kell adnia és ha bizonyítja, hogy vagyonnal nem rendelkezik, jogosult akár egy életen keresztül havonta rendszeresen folyósításra kerülő szociális segélyre, aminek folyósítása önkormányzati feladat.[3] Ilyen kedvező körülmények mellett a munkanélkülivé vált személyek tekintélyes hányada nem kívánt újból elhelyezkedni, mivelhogy a munkanélküli pénzből, ha ahhoz még fekete munkát vállalat, sokkal jobban megél, mintha újból elhelyezkedne. Hasonló még a helyzet a munkanélküli segély esetében is. Ha pedig a munkanélkülivé vált kikerülve a munkanélküli támogatás e két köréből szociális segélyre kerül, fekete munkavállalás esetén akkor is hozzájutott korábbi jövedelméhez vagy annak majdnem hasonló mértékéhez. Az új tartományok esetében e helyzetet az is megkönnyítette, hogy a városi lakosság többsége a szocializmusból "örökölt" államiönkormányzati bérlakásokban vagy szövetkezeti lakásokban lakik, mely utóbbiak eladására a szociális segélyre jogosultak nem voltak kötelezve. Itt szükséges még megemlíteni azt is, hogy az állam, illetőleg a munkaügyi hivatalok kiszolgáltatott helyzetben voltak amiatt, hogy az "Arbeitförderungsgesetz" reform előtti szabályai szerint visszautasítás esetén nekik kellett bizonyítaniuk, hogy a munkanélkülinek felkínált állás vagy átképzés a munkanélküli képzettségének, egészségi állapotának, korának és családi vagy más személyi körülményeinek megfelel.
3. Ezek a körülmények vezettek oda, hogy 2002. augusztusában a szövetségi kancellár Gerhard Schröder felállítatta a Volkswagen RT. humánpolitikai elnökének, Peter Hartznak a vezetésével a Munkaerőpiaci Szolgáltatás Modernizálására irányuló Reformbizottságot (Komission für Moderne Dienstleistungen für Arbeitsmarkt).[4] Peter Hartz a tömeges munkanélküliséget társadalmi problémának tartva, a bizottság felszólította az egyes gazdasági ágazatokon belül döntéshozásra illetékeseket, azaz a munkáltatókat, hogy egy társadalmi megállapodás keretében profitjuk egy részével járuljanak hozzá a munkaerőpiac hatékonyabbá történő tételéhez és csökkentsék a munkahely-megszün-tetéseket.[5] A bizottság közgazdászok, humánpolitikusok, munkaadói és munkavállalói (szakszervezeti) képviselők, valamint jogászok bevonásával látott munkához. Az ún. Hartz-bizottságnak (Hartz-Komission) a munka- és a szociális jog reformját jelentő törvényeket 2004. végére kellett elkészíteni azzal, hogy azok 2005. január 1-gyel hatályba léphessenek.[6]
A Hartz-bizottság reformkodifikáció megvalósítását négy lépcsőben tervezte meg. Ennek következtében négy törvény született meg a Munkaerőpiaci szolgáltatások modernizációjáról (Erstes, Zweites /:23.12.2002:/, Drittes /:23.12.2003:/ Viertes /:24.12.2003/ Gesetz für moderne Dienstleistungen am Arbeitsmarkt). A Hartz-I. törvény az "Arbeitsförderungsgesetz" módosításával a munkaerő-közvetítés gyorsítására hozott új szabályokat, továbbá liberalizálta a munkavállaló átengedésére vonatkozó szabályokat és az idősebb munkavállalók érdekében eltörölte a részmunkaidős foglalkoztatás egyes korlátozó előírásait. A Hartz II. tv. újraszabályozta a munkanélküli segély kifizetés átmeneti zárolásának az időtartamát és jogalapját (Sperrzeit). A Hartz-III. törvény a munkaerőpiaci szolgáltatások új, eddig nem alkamazott eljárásait vezette be, aminek keretében átalakították a Szövetségi Munkaügyi Hivatalt (Bundesanstalt für Arbeit), továbbliberalizálódott a munkavállaló-átengedés és a munkavállaló kiküldetés, ezen kívül leszállították az idős munkavállalót védő korhatárt. A Hartz-IV. tv. pedig a szociális segélyt összevonta a munkanélküli segéllyel.[7]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
