Már az első társasági törvény megalkotása óta állandó jelleggel visszatérő kérdése a korlátolt felelősségű társaság jogi szabályozásának a társaságból való tagkilépés megengedése, vagy elvetése. A témában kibontakozó viták e lap hasábjain jelenleg is olvashatóak. (Hanák András: Puccs a Német-római Birodalom békés rendje ellen. Gazdaság és Jog, 2007/12. 3. old.)
A tagnak a társaságtól való megválása elviekben több módon is történhet:
a) kétoldalú megállapodással, a szerződési szabadság alapján, a tagnak a társaságba bevitt vagyonhányadának az elidegenítésével.
b) egyoldalú döntés alapján, amikor is a társaság van abban a jogi pozícióban, hogy döntsön a tagnak a társaságból történő eltávolításáról. Ilyen egyoldalú döntés a tagkizárás, és az üzletrész bevonás. A tagnak a társaságtól való megválását ezekben az esetekben a társaság kezdeményezi, a törvény, illetve a társasági szerződés alapján. Logikusan továbbgondolva ezt a gondolatmenetet a tag és társaság kettősségben elvileg nyugodtan juthatunk arra a gondolatra, hogy indokolt lehetne megengedni azt is, hogy a társaságtól való megválás kezdeményezése és végrehajtása tagi oldalról is biztosított legyen.
Azt gondolom azonban, hogy társaságtól való megválás (üzletrész átruházás, bevonás és bizonyos értelemben a tagkizárás) intézményeit nem lehet egymástól elszakítva vizsgálni, bármilyen javaslat önmagában az e körhöz tartozó többi jogintézményre gyakorolt hatásának vizsgálata nélkül nem, vagy csak igen nehezen értelmezhető. Az alábbiakban egy-egy példával talán sikerül rávilágítani arra, hogy egy-egy jogintézmény "elasztikusabb alkalmazása" képes igazodást biztosítani a gazdasági kényszerekhez.
Mindenekelőtt célszerű szemügyre venni azokat a gazdasági szempontokat, amelyek közel húsz év óta ébren tartják e kérdést.
A egyes szerzők a kft.-ből való kilépés intézményének meghonosítását azért szorgalmazzák, mert ezzel megoldhatónak vélik a kisebbségi tagok védelmét a szavazattöbbséggel rendelkező taggal (tagokkal) szemben. (Hanák András: A társasági jog anatómiája. Gazdaság és Jog, 2004/11. 23-24. old.) A többségi tagok visszaélésszerű magatartása valóban gyakori jelenség, amelynek klasszikus előfordulását Metzinger Péter elemzi a nyereségkiosztás vonatkozásában, de a szavazati joggal való többségi visszaélés más döntésekben is előfordulhat. (Metzinger Péter: A joggal való visszaélés a társasági jogban. PhD tanulmányok 3. Bp., PTE ÁJK, 2005. 215. old.) A tag kilépési lehetőségét a szerzők a tagok egymás közötti konfliktusából eredő viszonyokban tekintik tehát hatékony védelmi eszköznek.
A kft.-tól való szabályozott tagi megválás igénye azonban nem kizárólag tagi belső konfliktusok esetén merül fel, hanem annak következtében is, hogy az egyes tagoknak a társaságban betöltött szerepe és érdekeltsége jelentős eltéréseket mutathat. A korlátolt felelősségű társaság jogi lényege a klasszikus felfogásban jogalanyiságában jelenik meg, ez a társaság külső szemléletében a tagoktól való elkülönülésben jelentkezik, a kft. jogalanyisága kifelé azt a látszatot kelti, hogy a társaság, a kft. mint egész homogén jelenség. Ez a homogenitás azonban inkább kivétel, mint általános jelenség. A kft. jogalanyiság mögött a tagok érdekeltsége meglehetősen differenciált. A társaságon belül szükségképpen van belső dinamizmus is. A kft. "örök", a kft. tagjai azonban nem feltétlenül azok. A kft. működtetésében egyébként általában megférnek és megfelelő szerződéses szabályozással megférhetnek az eltérő érdekeltségek, de a társasági szerződésnek kezelni kell a potenciális érdekkonfliktusokat, a jogi eszközöknek pedig rendelkezésre kell állni ebben az érdekegység megteremtésében. A kft. jogalanyiságának változatlansága mellett a tagsági kör változása tipikus, bár még elég rövid a társasági törvény húsz éves múltja ahhoz, hogy átütő statisztikával lehessen ezt alátámasztani, ebben a húsz éves távlatban csak azt lehet vizsgálni, hogy a cégmódosítások között milyen súllyal szerepelnek a tagjegyzékben bekövetkezett változások regisztrálása. A társaságban egyes tagok részvétele azonban lehet tervezetten időleges. Ha a kft. tagját nem kizárólag tagnak, hanem egyben befektetőnek is tekintjük, mindjárt szembeötlő különbségekre figyelhetünk fel. Lehetséges olyan befektetői attitűd, amelyet tőkepiaci analógiával "pénzügyi befektetőnek" nevezhetünk, aki elsősorban profitot vár, és általában rövid-, vagy középtávú az érdekeltsége. Ezzel szemben lehetséges olyan befektetői magatartás, amely hosszú távú érdekeltség alapján áll, a tevékenységfejlesztés, piacszerzés, piaci pozíció megerősítésében érdekelt, és nem feltétlenül a befektetés rövidtávon való megtérülése az alapvető szempontja. Az esetek jelentős esetében ezek az eltérő szempontok nem egymással ellentétesek, hanem ki is egészítik, sőt erősítik is egymást. Ezeket az eltérő szempontokat a jogi szabályozásnak nem akadályozni, hanem támogatni kellene.
Több külföldi jog azonban, amelyek a kft. személyes jellegét erősebben jeleníti meg, ezzel együtt a társaságban a szerződéses elemet tekinti dominánsnak, megengedi a tagoknak a társaságból való egyéni kilépést, jóllehet általában szabályozott keretek között. Eltekintve most attól, hogy az uniós kft. rendelet-tervezet is ezt az utat járja, a viszonylag igen fiatal orosz kft. törvény is ezt a megoldást alkalmazza. (NO. 14-FZ 0 February 8. 1998. Article 26.) E törvény szerint a kft. tagja a társaságból bármikor a társaság, vagy tagjainak jóváhagyása nélkül kiléphet. A kilépő taggal a társaság "aktuális értéken" köteles elszámolni, és a tagra eső vagyont akár pénzzel, akár a társaság eszközével kifizetni. Ezzel a megoldással szemben ellenvetés is megfogalmazódott az irodalomban, mondván, hogy a kilépés ellehetetlenítheti a társaság működését. (Biczi: Korlátolt felelősségű társaságok Oroszországban. Cég és Jog, 2001/4. 11-15. old.) Ez kétségtelen fennállhat, mint erre a hasonló szabályt adó magyar közkereseti és betéti társaságok esetében lehet példát találni.
A kft.-ből való kilépés, azaz a kft. társasági szerződésének felmondási lehetősége korábban is megjelent a jogirodalomban, igaz csak a kis létszámú, két-három tagot számláló társaságok esetében. (Sárközy Tamás: Társasági jogunk a privatizáció és a szövetkezetek átalakulása tükrében. Gazdaság és Jog, 1994/12. 5. old.) Ennek megengedésére azonban egyetlen törvényben sem került sor. A kft.-ből való "kilépés", azaz a társasági szerződésnek a tag által történő felmondását az irodalomban abból a kiindulásból vitatták, hogy a felmondhatatlanság a "korlátolt felelősség ára". (Komáromi Gábor: A korlátolt felelősségű társaságokra és a zártkörűen működő részvénytársaságokra vonatkozó szabályozás összevetése de lege ferenda. Gazdaság és Jog, 2003/12. 10-13. old.) Magam inkább a társaság és ezen keresztül a többségi tagok védelmét látom a felmondhatatlanság kimondásában. Betéti és közkereseti társaság esetében valóban igaz az, ha a tag él a felmondási jogával, vele el kell számolni, de e társaságot terhelő tartozásokért a korlátlan és egyetemleges felelősség a hitelezők irányában öt évig továbbra is fennáll. Kft. esetében azonban más lenne a helyzet. Tételezzük fel, hogy a tag felmondja a kft.-beli tagságát, a felmondásnak szükségképpen tőkeleszállítással kell járnia. A kft. szabályok szerint azonban a tőkeleszállítás szabályai alapján gondoskodnak a hitelezővédelemről. Valamennyi kft. törvényünkben a hitelezők biztosítékot kérhetnek a le nem járt követelésük erejéig, a cégbíróság pedig a cégeljárásban őrködik a hitelezői érdekvédelem felett. A törvény továbbá nem is engedi a törzstőkének a tőkeminimum alá történő leszállítását, bár ez a hatályos tőkeminimum mértékének leszállítása okán nem igazán kemény korlát. A nem gazdasági szükségszerűségből, hanem egyéni elhatározásból történő tőkeleszállítás azonban valóban jelentős gazdasági hátrányokkal járhat, pl. gazdasági tevékenység beszűkülésével, piacvesztéssel stb., amelynek hátrányait a társaság (a társaság, illetve a társaságban maradó többi tulajdonos), sőt a társasági munkavállalók és a társasággal piaci kapcsolatra lépő más pici szereplők is megsínylenének. Ezért a kft.-ből való - a bt.-hez és kkt.-hoz hasonló - szabad kilépés megengedése feltehetően nagyobb és összetettebb károkat okozna, ahhoz az előnyhöz képest, mint amivel a kft. tag "döntési szabadsága" erősítésével járna. Hanák és Metzinger a kisebbség védelem, illetve a többségi tulajdonos visszaélés felvázolásával azonban valós problémákat feszegetnek. Meg kell tehát vizsgálni, hogy a többségi visszaéléssel szemben a kisebbségnek valóban a felmondási, kilépési jog megadása az egyetlen jogi megoldás. Azt gondolom nem. Abból kiindulva, hogy a korlátolt felelősségű társaság sem mondhat fel a tagjának, hanem bírósági kontroll mellett kezdeményezheti a tagkizárást azzal a taggal szemben akinek a magatartása a társasági (és ezzel a többségi tagok) céljainak elérését nagymértékben veszélyezteti. Fogadjuk el azt a megközelítést, hogy a tagkizárás intézménye a társaság és a többségi tagok védekezése a kisebbségi tagok társaságellenes magatartásával szemben. Ezt a megközelítést alátámasztja a tagkizárás kezdeményezésére megállapított 3/4-es többséget követő döntési szabálya. Ennek ellentéteként, a tagkizárás analógiájára szabályozni lehetne a kisebbségi védekezést is a többségi túlhatalommal szemben, mint ahogy tette ezt az 1930. évi V. tc. elfeledett 83. §-a, amely szó szerint a következőt rendelte: "A törzstőke legalább egytized részét képviselő tagok keresettel kérhetik a társaság feloszlatását, ha a társaság céljainak elérése lehetetlenné válik vagy ha a társaság viszonyaiban rejlő más fontos ok van a feloszlatásra." Más szóval e szabály közvetlen perlési lehetőséget, és jogcímet teremtett a kisebbség számára akkor, ha a többségi túlhatalom visszaélt a joggyakorlással. A bírósági eljárás kontrollja egyben biztosítékot is adott arra nézve, hogy a kisebbség se élhessen vissza a törvényben biztosított keresetindítási jogával, nem utolsó sorban pedig lehetőséget teremtett a szerződő felek számára, hogy a "célok lehetetlenülését" konkrét szerződéses tényállásokkal meghatározzák. Ehhez a megoldási modellhez való visszatérés álláspontom szerint egyben biztosítaná a kisebbségvédelmet, és erősítené a szerződési szabadságot is. A társasági törvény húsz éve után mára már megszűntek azok az indokok, amelyek 1988-ban kiejtették a kft. szabályozásból ezt a törvényhelyet. Akkor a nyilvánvaló, és helyes jogalkotói cél az volt, hogy a korlátolt felelősségű társaságokat bevezessék a piacra, ezért nem azoknak a szabályoknak a korszerűsítése volt indokolt, amely a társaságot megszüntetheti. Mára azonban az a helyzet, hogy a kisebbségben maradt tagok "védtelenek" a többséggel szemben, legfeljebb a Ptk.-n alapuló joggal való visszaélés intézményének alkalmazása jelenthet menedéket. Ez a megoldás azonban nem szerencsés annál is inkább, mert a joggal való visszaélés speciális generál klauzula és nem az a funkciója, hogy tipizálható tényállásokra alkalmazzák a bíróságok. Nem szerencsés e Ptk 5. § alkalmazásához folyamodni azért sem, mert a tipizálható társasági jogi problémákra a társasági jognak kell választ adni, nem pedig a polgári jognak. A társasági kisebbség védelmét a kisebbségi jogok újragondolásával kibővítésével lehetne megoldani. Azt gondolom, hogy ez adekvát megoldását jelentené a valós problémáknak, egyben elősegítené a szerződéses szabadság kibővítését is. Az is lehetővé válna, hogy ha a bíróság megállapítja a kisebbségi jog sérelmét, a többség elháríthatja a társaság feloszlatást az üzletrész forgalmi értéken történő megváltásával.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
