Elnök Úr! Hölgyeim és Uraim!
1) A Jogi Kar oktatóinak képviseletében és a magam nevében kegyeletteljes hálával és mély tisztelettel hajtok fejet Lajos Iván, az országot és a magyar népet féltően szerető hazafi, a tényeket és a valós összefüggéseket tántoríthatatlan eltökéltséggel, határtalan szorgalommal feltáró tudományos kutató, valamint az igazság megvallásáért kegyetlen megtorlásokat elszenvedett, mártír jogász előtt.
2) Lajos Iván 1925-től 1930-ig volt a m. kir. Pécsi Erzsébet Tudományegyetem Jog- és Államtudományi Karának hallgatója. Kivételes tehetségére, egyenes jellemére, igényességére és önálló állásfoglalásaira professzorai korán felfigyeltek. Különösen meghitt, mentori-tanítványi viszony alakult ki a Kar egyik legtekintélyesebb tanára, Molnár Kálmán közjogász professzor és közte. Mindez azokkal a közös vonásokkal és párhuzamokkal magyarázható, amelyek a két személy egyéniségében, munkájában és sorsának alakulásában érvényesültek. Molnár Kálmán akadémikus professzort egyetemünk egyik korábbi történetírója, dr. vitéz Szabó Pál 1940-ben megjelent, rendkívül alapos és terjedelmes művében az akkor széles körben vallott értékelésnek megfelelően "a bátor kiállás és a katonás fegyelmezettség, az elvhűség emberének, a tárgyilagos igazság feltétlen hívének minősítette, aki a hallgatók körében tekintélynek és még ellenfelei előtt is tiszteletnek örvendett". E megállapítások megalapozottságát számos ismert ténykedése és megnyilvánulása bizonyítja. Elég, ha a numerus claususról, a tanszabadságról és a jogegyenlőségről, valamint a jogi oktatás reformjáról írt cikkeire, különösen pedig az egyetemen előfordult fasiszta jellegű atrocitások elítélését tartalmazó, kinyomtatott és 1937. március 7-én kiosztott "Nyílt válasz"-ára hivatkozunk. Egyetemünk múzeumában bekeretezett nagyításban olvasható nyilatkozatában a zsidó hallgatótársaikat súlyosan bántalmazó hallgatók hozzá intézett kérdéseire reflektálva Molnár Kálmán többek között határozottan kijelentette: "Én az igazságtalanul megtámadottakkal érzek együtt... Én azzal becsülöm meg a magyar ifjúságot, hogy kertelés nélkül megfelelek a feltett kérdésekre. Magukról megfeledkezett ifjak kihágásait sohasem helyeseltem, és soha nem fogom helyeselni, minden durvaságot lelkemből megvetek és elutasítok. Az egyetemi ifjúság semmiféle jogtalan cselekedetét védeni nem fogom, és a bűnösöknek bűntársává - sem sunyi biztató mosollyal, sem "bölcs" hallgatással - lealacsonyodni nem fogok".
Ő alapozta meg és a két világháború között, negyed századon keresztül fáradhatatlan tudományos, közéleti és oktatómunkássággal szolgálta azt az irányzatot, amelyet legitimista, jogfolytonossági koncepciónak nevezünk. Molnár Kálmán a jogfolytonosságról szóló nézeteit először "A jogfolytonosság követelményei és a kibontakozás útja" c., 1920-ban Egerben megjelent tanulmányában fejtette ki. Első ízben itt rögzített megállapítása szerint "a jogfolytonosság azt jelenti, hogy a jogszabályok alkotása, változtatása vagy eltörlése csupán az Alkotmány értelmében arra hivatott intézmények által eszközölhető". Majd ebből kiindulva megállapította, hogy a magyar Alkotmány addig "jogszerűen meg nem változtatott alaptételei szerint a magyar állam szuverén szerve a koronás királyból, a főrendi házból és a képviselőházból álló, a Szent Korona egész testét reprezentáló törvényhozás". E koncepció alapján Molnár Kálmán nem fogadta el legitimnek az 1920-ban kibocsátott választójogi rendelet alapján megválasztott nemzetgyűlést, a kormányzói tisztséget és azt vallotta, hogy ezeknek a provizórikus intézményeknek nem lehet más szerepük, minthogy gondoskodjanak az említett ősi alkotmányos intézmények visszaállításáról. Csak ezek határozhatják meg Magyarország jövendő alkotmányos berendezkedésének keretét és összetevőit.
Molnár professzort következetesen vallott jogfolytonossági koncepciója, náciellenes, humanista beállítottsága miatt hazánk német megszállása után, 1944 áprilisában Nagykanizsára internálták. Nem csodálható, hogy 1944 decemberében Pécsett az Ideiglenes Nemzetgyűlés képviselőjévé választották. Molnár Kálmán vállalta a megbízatást és részt vett Debrecenben az Ideiglenes Nemzetgyűlés történelmi jelentőségű döntéseinek meghozatalában. Az 1946-tól meghívásra a budapesti Jogi Karon oktató Molnár Kálmánt 1948-ban kényszernyugdíjazták, 1949-ben megfosztották akadémiai tagságától, amelyet az MTA 1989-ben állított vissza.
3) Minderre röviden azért tértem ki, mert Lajos Iván sem fogadta el a kormányzói tisztség közjogi megalapozottságát, meggyőződéses legitimista volt és joghallgatóként több dolgozatot írt a magyar király hatásköréről, majd monográfiának is beillő disszertációjában az utolsó magyar király, IV. Károly közjogi helyzetét és uralkodói sorsának alakulását dolgozta fel. Lajos Iván legitimizmusának markáns megnyilvánulása volt az a nem titkolt lelkiismereti gyötrelem, amely "Sub auspiciis gubernatoris", vagyis kormányzógyűrűs kitüntetéses doktorrá avatásához kapcsolódott. Amint ezt az ismert történésztől, dr. Rajczy Péter tanár úrtól, a hiteles kortárs-tanútól is megtudhattuk,
- 149/150 -
a Kar akkori vezetői és mások nem csekély erőfeszítéssel érhették csak el, hogy Lajos Iván a kormányzógyűrűt látványosan nem utasította vissza.
4) Rövid megemlékezésemben szeretnék utalni még a következő feltételezett összefüggésre. Molnár Kálmán nagyszámú közéleti tisztségei körében 1937-től igazgató elnöke volt a Pécsi Egyetemi Könyvkiadó és Nyomda Rt.-nek. Molnár professzor és Lajos Iván jeliemi rokonsága, egybeeső szellemi, tudományos irányultsága, egymás iránti tisztelete és intenzív munkakapcsolata alapján megítélésem szerint feltételezhető, hogy Molnár Kálmán igazgató elnöknek is szerepe volt abban, hogy a Szürke könyv a kézirat lezárása és nyomdába adása után rendkívül rövid idő alatt elkészült és 1939 júliusában megjelent.
5) Hölgyeim és Uraim! Lajos Iván az ország sorsáért viselt felelős aggodalmáért, a nemzetet fenyegető veszély elhárítása érdekében kifejtett elméleti erőfeszítéséért és következtetéseinek rendíthetetlen képviseletéért elszenvedett megbélyegzések, zaklatások és kegyetlen megtorlások ellenére követte a szókratészi választást, inkább vállalta a mártíromságot, de meggyőződését nem adta fel. Olyan állampolgári, szakmai, tudósi erényt követett, amelyet méltán minősíthetünk étosznak, amely Nála a kutatómunka, az állásfoglalás, a tevékeny hazafiság mélységesen elkötelezett, önzetlen gyakorlásában és a kényszerű legsúlyosabb áldozat hősies elviselésében nyilvánult meg.
6) Munkahelyem képviseletében elismerést és köszönetet fejezek ki az MTA Pécsi Területi Bizottságának és mindazoknak, akik Lajos Iván példás életművének felidézését előmozdították és ércnél maradandóbb érdemeit az őt megörökítő szobor felállításával is kifejezni óhajtották. E rendezvény és szoborállítás számunkra, a Jogi Kar jelenlegi és későbbi oktatói és hallgatói számára is figyelmeztető példa arra, hogy nemzetünk halhatatlan nagyjai közé emelkedett egykori hallgatójának, volt jogász kollegánknak emlékét és példáját az eddigieknél sokkal körültekintőbben ápoljuk.
Köszönöm figyelmüket! ■
Lábjegyzetek:
[1] A szerző professor emeritus, ny. alkotmánybíró.
Visszaugrás
