1. Lehet-e részvénynek és részvénytársaságnak hívni a részvényt és a részvénytársaságot - nem túl merész nevén nevezni?
Ez a ma már (bár akkor is) abszurd kérdésfeltevés 1988 áprilisából való.
Az abszurditás háttere az 1980-as évek eleji jogszabályok némelyikének ál-elnevezése (gmk.) és elterjedésük, működésük az idő tájt viharos sikere.
Ezen az abszurditáson szerencsére hamar túl lehetett lépni.
De akármennyire is abszurd ma már ennek a kérdésnek a felvetése, akkoriban nem lehetett automatikusan negligálni. Bár pozitív példának (vagyis annak demonstrálása, hogy a dolgokat a nevükön lehet nevezni) ott volt a kötvény szabályozása 1982-ből, de akkoriban eresztett gyökeret és nőtt viharos gyorsasággal a gmk.-k és vgmk.-k tömege.
A személyegyesítő "kis" társaságok, a közkereseti és a betéti társaság jellemzőivel megáldott, de más elnevezést nyerő gazdasági munkaközösségek és vállalati felelősségvállalással működő gazdasági munkaközösségek kirobbanása és néhány év leforgása alatt több ezerre dagadása a Gt. írását megelőzően mindenképpen az egyik legjelentősebb tényező volt. A Gt. írása során is felvetődött ezen vállalkozási formák kezelése. Vita után jutottunk arra a megoldási javaslatra, ami szerint a klasszikus társasági formák szabályozása mellett (közkereseti és betéti társaság) átmeneti jelleggel hatályban marad a gmk., vgmk. szabályozása is - meghatározott idő alatti kötelező társasági formaváltás (vagyis közkereseti vagy betéti társasággá alakulás) előírásával.
Még szerencse, hogy a kft.-nek nem volt ilyen ál-előélete és elnevezése.
A részvénytársaság és a részvény elnevezések ugyan 1988 kora tavaszán egy pillanatra meginogni látszottak - de ez az avítt, politikai indíttatású megingás ahogy jött, egy pillanat alatt, úgy el is tűnt a színről. Maradtak tehát a klasszikus elnevezések, kategóriák, amelyeknél a vita a törvényírás elején arról szólt, hogy a nálunk klasszikusan német kategóriákkal vagy angol-amerikai kategóriákkal dolgozzunk-e. Ez alapvetően a részvények osztályozására vonatkozó kategória rendszer használatát jelentette. A vita is inkább a részvénytársaság elméleti szerkezetére vonatkozott, amin hamar túlléptünk, mivel a gazdasági törvénykezésünk szabályozási és nyelvi hagyományai egyértelműen a német típusú irányba mutattak.
A Gt. első éveinek a részvénytársaságra vonatkozó egyik nagyon fontos tapasztalata lett ugyanakkor, hogy a társasági szerkezet mégsem követte lényeges pontokon a német típusú szabályozást: az igazgatóság és felügyelőbizottság hatalmi viszonyának szabályozása nálunk másként alakult.
A privatizáció során német befektetők esetén azonnal kiderült, hogy nem kell a két ország részvénytársasági szabályozásának hasonlóságával érvelnünk a német kollégák felé, mert amikor az igazgatósági és felügyelőbizottsági tagok neve előkerült, egyértelmű volt, hogy a német szabályozás alapján ők a fontos döntéshozókat a felügyelőbizottságban képzelik el. Akkor aztán lehetett magyarázni: a döntéshozó centrum a részvénytársaságban nem a felügyelőbizottság, hanem az igazgatóság. Ugyanakkor az amerikai befektetők sem értették a társasági szerkezetet: ha nincs döntéshozás a felügyelőbizottságban, akkor miért szükséges ez a testület?
A fogalmi zavart a későbbi Gt.-módosítások csökkentik: az eredeti szerkezet meghagyása mellett bevezetésre került az ügydöntő felügyelőbizottság is.
Hol kell kodifikálni a részvényt: vagyis az értékpapírjog kodifikációs alapjainak problémái - mindenki tartott attól, hogy fogalmi meghatározást kreáljon a semmire.
A kodifikáció határai először: a megbízás a társasági jog újjáélesztésére szólt.
Bár már az alap törvényszöveg írása közben is sok vita volt arról, hogy helyezzük el, milyen terjedelemben kezeljük a társasági jogon belül a részvénytársaságot, különösen az értékpapírjogi szabályokat, a részvény fogalmának meghatározása végül is technikai jellegűvé vált ("a részvény a tagsági jogok megtestesítője") és a fogalom meghatározásnál nem léptük túl a társasági jog határait - olyannyira nem, hogy a részvényfajták meghatározása is csak az egymástól való elkülönítés leírását szolgálta, nem egy értékpapírjogi (vagy ha úgy tetszik: szűkebben vett részvényjogi) megközelítést.
Akkoriban ezt az álláspontot az is alátámasztotta, hogy erős és központosított devizagazdálkodásban éltünk, ami a külkereskedelem mozgatója és - bár technikai értelemben, de - gyakorlatilag fogalom meghatározója is volt (lásd az akkoriban is már többször módosított deviza-"kódex" szabályait).
A kodifikáció határai másodszor: piacgazdaság híján még az elméleti vita is levegőben lógott arról, hogy kell-e értékpapírjogi kodifikáció a Gt. mellett.
És ha igen, annak hol legyen a helye: Ptk.-ban? Egy (1988-ban) nem létező tőzsde működéséhez kapcsolódó szabályokban? Egyedi jogszabályban a (nem létező) piaci ügyletektől függetlenül?
Akkori álláspontunk végül is azt jelentette, hogy a Gt. kodifikáció során eltekintünk minden, a társasági jogon túlterjeszkedő, abból kitekintő jogi megoldás keresésétől, fogalmi meghatározástól - így az értékpapírjog alapjainak lerakásától is a Gt.-ben. Csak azt a feltétlenül szükséges értékpapírjogi szabályanyagot tartalmazta a törvény, ami elengedhetetlen volt a társaság működtetéséhez.
A Gt. írásakor még fel sem merült, hogy egy ún. "fogalmi törzsanyag" a Ptk. része legyen. Más - akkor hatályos - joganyag alkalmatlan volt arra, hogy az értékpapírjog alapjait befogadja. A kötvény szabályozására akkor (és még sokáig) hatályos törvényerejű rendelet csak és kizárólag - szinte alapelvi szinten - a kötvénykibocsátás alap lépéseit fogalmazta meg.
A nem létező piacgazdaság nem létező szervezeteinek még a kereteit sem álmodták meg akkor a jogalkotók - tehát az értékpapírjogot sem lehetett egy álomvilágban a felhők közé helyezni.
Ma is úgy vélem, akkor ez volt a helyes út - azzal együtt, hogy az értékpapírjogi kodifikáció története a rendszerváltást követően szakmailag máig katasztrofális.
A Gt.-ben maradó részvény fogalmát mennyiben szabályozzuk? - fogalmi kérdések, részvénytípus és részvényfajták.
A fogalmi kérdések körébe tartozott a részvény jogi tartalmában mást és mást jelentő, időben és a kapcsolódó jogok vonatkozásában is eltérő három forma meghatározása és egymástól való elhatárolása. Ezek: a részvényutalvány, az ideiglenes részvény és a részvény.
Sok vita után az értékpapír tulajdonjogának megszerzési fázisai jelentették a csoportosítás alapját - kissé profánul szólva a jelzés, hogy értékpapírom lesz/lehet a jövőben (részvényutalvány) a köztes állapot, a résztulajdon kifejezése (ideiglenes részvény) és a teljes körű tulajdonjog papírosítása (részvény).
A fogalmi kérdések körét ezen felül csak egy-két szűk körű szakmai vitában érintettük: felmerült a váltószabályokhoz való hasonlítás is, de nagyon hamar lekerült a napirendünkről, ami nem is volt akkor csoda, hiszen egy feszített tempójú nagy munka közben senki sem vállalhatta annak felelősségét, hogy a magyar kodifikáció történetében akkor már 113 évet megélt Kt. fogalmi alapjait a - még ha erős hanyatlást mutató, de mégis csak - tervgazdaság viszonyai között próbálja átértékelni. Továbbá, valószínű, hogy ezen máig hiányzó elméleti - fogalmi megalapozás nem is hiányzik egy pragmatikus társasági törvényből.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
