Rendkívül nehéz feladatra vállalkozott Polyák Gábor, amikor a most ismertetésre kerülő mű írásához hozzákezdett. Egy bonyolult, szerteágazó jogág rejtelmeibe kívánja beavatni az olvasót, bemutatva annak különböző aspektusait.
Jelen recenziónak nem célja a könyv tartalmának részletes, mélyreható leírása, sokkal inkább az érdekességeinek kiemelése. A könyv három fő fejezetből és az azokhoz kapcsolódó alfejezetekből épül fel.
Az első részben a médiarendszer szereplőivel és a médiapolitikával ismerteti meg a szerző az érdeklődőt. A médiarendszer részletes elemzése során bemutatásra kerülnek a médiapiaci értéklánc szereplői a tartalomszolgáltatóktól kezdve a tartalom-előállítókon vagy a forgalomirányítókon át egészen a fogyasztói eszközöket gyártó vállalatokig.[1] Részletesen foglalkozik a tartalomszolgáltatókkal, mint a tartalomkínálat meghatározó alakítóival, akik lehetnek - többek között - lapkiadók, rádiós és televíziós műsorszolgáltatók, illetve a különböző online tartalmak szolgáltatói, melyek közös ismertetőjegye, hogy tartalomcsomagokat állítanak össze, amelyek a különböző továbbítási megoldásokkal jutnak el a nagyközönséghez.[2]
A tartalom-előállítókkal kapcsolatban kiemelésre kerülnek alkotmányossági szempontból az újságírók és a hírügynökségek. Ez érthető, hiszen ez a két szereplő meghatározó tényezője a hírszolgáltatás sokszínűségének. Polyák felhívja a figyelmet arra, hogy miután az MTI ingyenesen teszi hozzáférhetővé híreit minden tartalomszolgáltató számára, ez a magatartás hozzájárul a tájékoztatás homogenizálódásához.[3]
A hirdetések kapcsán a könyv rávilágít egy érzékeny problémára is, nevezetesen arra, hogy ha "nem kizárólag az egyes médiumok népszerűsége, piaci teljesítménye, célcsoportja alapján határozzák meg az adott kampányban igénybe vett médium körét, akkor a médiapiac egyes szereplőit indokolatlan előnyökhöz juttatják, másokat pedig indokolatlanul hátrányos helyzetbe hoznak."[4] Az olvasó óhatatlanul a magyarországi hirdetési piacon történtekre asszociál ezen megállapítások alapján.[5]
A forgalomirányítók szerepe is átalakult az elmúlt években. A mű rámutat a vertikális integráció[6] veszélyeire, vagyis arra, hogy az érintett vállalkozás a saját tartalmait részesíti előnyben a más szolgáltatókhoz képest.[7] A szerző felhívja a figyelmet a tartalomterjesztők és a tartalomcsomagolók megváltozott szerepére is, valamint szóba kerülnek az over-the-top (OTT) szolgáltatások is.[8]
Ahhoz, hogy megértsük, mi a médiapolitika, ismernünk kell azokat a tényezőket, melyek befolyással vannak a médiarendszerre. Ezek a kommunikációs eszközök, a gazdasági tényezők, a kulturális és társadalmi környezet, valamint az adott politikai rendszer.[9] Ezen tényezők médiapolitikával való kapcsolatainak, viszonyainak ismertetése mentén épülnek fel a könyv további fejezetei. A kimerítő elemzés és érvelés összegzéseként megállapítható, hogy a médiapolitika "azoknak az állami szakpolitikai cselekvéseknek az összessége, amelyek a médiarendszer egészének szerkezetét, a médiarendszer szereplőinek viselkedését, végső soron a médiarendszer teljesítményét alakítják, meghatározott közérdekű feladatok elérése érdekében."[10]
A médiapolitika szereplői között bemutatásra kerülnek azok a "klasszikus" szervek, szervezetek, amik egyből az eszünkbe jutnak. Ilyenek többek között a kormány, a szakminisztériumok, vagy a médiahatóságok, illetve az Európai Unió. A szerző ezeken kívül még számos, a médiapolitikára hatással bíró nemzetközi szervezetet mutat be, mint például az Egyesült Nemzetek Szervezetét, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetet, vagy akár az Internet Corporation for Assigned Names and Numbers-t.[11] Itt foglalkozik a médiarendszer irányításának új formájával, a media governance-szel, valamint azzal, hogy miként is zajlik egy médiapolitikai döntésnek a meghozatala, milyen fázisokból áll. Nem feledkezik meg a médiapolitika céljainak különböző aspektusaiból történő bemutatásáról sem, jelesül arról, hogy a médiapolitikai döntésekben milyen formában jelenik meg a közérdek, mely kijelöli az állami cselekvések kereteit és irányultságát, vagy arról, hogy ezek a célkitűzések milyen hatással vannak a véleménynyilvánítás és a sajtó szabadágára, hiszen minden médiapolitikai célkitűzésnek és intézkedésnek ez a végső mércéje.[12]
A könyv második fejezete a nyilvánosság kérdéskörét járja körül. A szerző olyan kérdésekre keresi a választ, mint a nyilvánosság fogalma, vagy a nyilvánosság és a demokrácia egymáshoz való viszonya. Szóba kerül a média nyilvánossága is, nevezetesen, mint a kereskedelmi média és a digitális média nyilvánossága. A kereskedelmi média kapcsán említésre kerülnek - többek között - azok a már sokat hallott kritikák, mint például a tájékoztatási tevékenység háttérbe szorulása és legfeljebb szórakoztató tartalomként való bemutatása. Ám itt a szerző a nagy átlagtól eltérően bemutatja a kritikákra adható lehetséges válaszokat, ellenérveket is. A tájékoztatási tevékenység háttérbe szorulásával kapcsolatban például megemlíti, hogy "a tömegmédia valójában nem korábban aktív közönséget vont el a közügyektől, hiszen a közügyekkel soha nem a közönség egésze, hanem inkább csak egy kisebb része foglalkozott aktívan."[13] Felhívja emellett a figyelmet arra a tényre is, hogy napjainkban sokkal több információ érhető el és eltérő álláspont ismerhető meg, mint valaha.[14] Ugyan ez az információbőség elmondható a digitális médiára is, azonban több érdekességre is felhívja a figyelmünket a szerző. Bemutat egy 2013-as magyarországi elemzést, melyből kiderül, hogy az interneten megjelent hírek körülbelül a közönség negyedét érik el, és 13% azok aránya, akiknek elsődleges hírforrása az internet. Ugyanezt támasztja alá egy, a BBC által készített felmérés - eszerint a közönség hírfogyasztásra szánt idejének 42%-át a mai napig a televízió adja. Mindezekből levonható az a következtetés, hogy az internet nem alakította át olyan gyökeres mértékben a nyilvánosságot, mint ahogyan azt korábban jósolták. Megfigyelhető továbbá egy új jelenség is, amelyet a keresőszolgáltatók és a forgalomirányí-
- 155/156 -
tók vezettek be, nevezetesen az, hogy testre szabott tartalomkínálattal látják el a fogyasztókat. Teszik ezt különböző algoritmusok segítségével, melyek figyelik keresési előzményeinket és a preferenciáinknak megfelelő tartalmakat helyeznek előtérbe. Mindez tökéletesen igaz az általunk preferált közéleti tartalmakra is.[15] Ebből következik azon megállapítás is, hogy a kibertérben is kevesebbszer találkozunk olyan tartalmakkal, melyek nem egyeznek véleményünkkel, meggyőződésünkkel.
A nyilvánosság és a demokrácia viszonya nem lenne teljes a pluralizmus[16] fogalmának ismertetése nélkül. Ez különösen azért fontos, mert az egyén nem tudna megalapozott döntést hozni közéleti ügyekben, amennyiben véleményét nem sokszínű információk alapján alakítja ki. Itt bemutatásra kerülnek a pluralizmuselméletek különböző fajtái, a nyilvánosság értelmezése az Alkotmánybíróság gyakorlatában, vagy a média alkotmányos szerepe is.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
