Az angol nyelvű fordításában a mai középkorú jogászgeneráció számára talán nosztalgikusan csengő cím (Ten years after) az állami kárfelelősség európai jogi joganyagának fejlődésére is vonatkoztatható. "Ten years of Francovich" címmel 2001. május 14-én és 15-én az Európai Jogi Akadémia (ERA) Trierben tartott konferenciát a közösségi jognak a nemzeti bíróságok előtti kikényszerítéséről. Az egyik előadó, Pekka Aalto előadásának címében kifejezetten a jogtudomány évtizedének nevezte azt az utóbbi tíz évet, amelyben az állami felelősség esetjoga megalapozódott az Európai Bíróság joggyakorlatában.
Folyóiratunk 2001. júliusi számában az Európai Bíróság 1991 és 1996 közötti joggyakorlatának elemzésével a közösségi tagállamok jogharmonizációs kötelezettségszegései miatti kárfelelősségének lehetőségét megnyitó úgynevezett Francovich ítéletnek meglehetősen színes utóéletét vizsgáltam "A post-Francovich jelenség kialakulása" című tanulmányomban1. Jelen írásomban a jelenség legújabb fejleményeit, az Európai Bíróság joggyakorlatának témakörünkbe eső újabb eseteit elemzem: a British Telecommunications, a Hedley Lomas és a Dillenkofer ügyekben hozott ítéletekről lesz szó. Ezeknek az ítéleteknek a legfőbb jelentőségét abban látom, hogy differenciálták a jogharmonizációért való tagállami kárfelelősség előfeltételeit, a felelősség kritériumait. Ezért ez a téma áll mostani vizsgálódásom középpontjában.
Ebben, a témánkkal összefüggő ügyben 1996. március 26-án hozott ítéletet az Európai Bíróság. A British Telecommunications elnevezéssel ismertté vált ezen esetben egy első fokon eljárt angol bíróság, egy Divisional Court kért előzetes határozatot az Európai Bíróságtól. A 90/531/EGK tanácsi irányelv 8/1/ cikkének az értelmezésével kapcsolatban tett fel kérdéseket. Ez az irányelv a víz, energia, közlekedés és telekommunikáció szektorokban működő egységek beszerzési eljárásait szabályozta. A British Telecommunications nevű társaság az Egyesült Királyság kormányával szemben indított perében a "Schedule 2 to the Utilities Supply and Works Contracts Regulations 1992" elnevezésű szabályzat megsemmisítését, valamint a szabályzat alkalmazása következtében általa elszenvedett károk megtérítését követelte. Az Egyesült Királyság ebben a szabályzatban vette át a 90/531/EGK tanácsi irányelvet. A British Telecommunications azt kifogásolta, hogy az Egyesült Királyság önkényesen határozta meg, hogy mely telekommunikációs szolgáltatások legyenek kizárva az irányelv 8/1/ cikkének az alkalmazásából.
A Divisional Court négy kérdést tett fel az Európai Bíróságnak. Közülük az utolsó volt a kárfelelősségi természetű. Ebben vetette fel az angol bíróság azt, hogy terheli-e kárfelelősség a tagállamot, ha tévedett az adott irányelv adott cikkének az átvétele során. Az Európai Bíróság ítéletében megállapította, hogy az Egyesült Királyság a 90/531/EGK tanácsi irányelv implementációja során olyan megoldást választott, amelyre nem volt joga. Jogsértést követett tehát el az Egyesült Királyság, de a felperessel szemben a Bíróság szerint mégsem tartozik kárfelelősséggel. Az Európai Bíróság British Telecommunications ítéletének az a gondolatmenete, hogy ebben az ügyben a tagállamnak a közösségi irányelv helytelen átvételében megnyilvánuló jogsértése más jellegű, mint a Brasserie és Factortame III ügyek tagállami jogsértései. A British Telecommunications ügyben az a mód, ahogy a tagállam megsértette a közösségi jogot, nem volt megfelelően súlyos ("sufficiently serious"). Az Egyesült Királyság nem sértette meg ugyanis nyilvánvalóan és súlyosan a hatásköre gyakorlásának korlátait2. A tagállami jogsértések elbírálásánál a Brasserie és a Factortame III ügyek ítélete szerint is figyelembe kell venni azt, hogy a megsértett jogszabály világos és pontos volt-e.3 Az adott esetben a problematikus közösségi jogszabály, a 90/531/EGK tanácsi irányelv 8/1/ cikke viszont pontatlan szövegezésű. Annak értelmezése során az Egyesült Királyság jóhiszeműen járt el. Erre utal az is, hogy a Bizottság sem kifogásolta az adott irányelv átvételének angol módját, és az Európai Bíróság korábbi esetjoga sem szolgált más értelmezéssel, valamint hogy más tagállamok is osztották az irányelv átvételével kapcsolatos angol álláspontot.4
A Hedley Lomas ügyben5 1993. január 10-én az angol High Court of Justice Queen’s Bench Division utalt előzetes határozati kérdéseket az Európai Bíróság elé az előtte folyamatban lévő per kapcsán.
Az ír Hedley Lomas Ltd. elnevezésű cég azért indított pert az angol állam ellen, mert az Egyesült Királyság Mezőgazdasági Minisztériuma nem adta meg a Hedley Lomas által kért engedélyt élőbirka exportjára, egy meghatározott spanyol vágóhídra. A Minisztérium indokolása szerint ugyanis a spanyol vágóhidak nem feleltek meg a 74/577/ EGK tanácsi irányelv követelményeinek. A hivatkozott irányelv a tagállamok állatvédelemmel kapcsolatos jogi szabályozásainak egyenlőtlenségeit volt hivatott megszüntetni, mivel azok közvetlenül befolyásolták a közös piac működését. A 74/577/ EGK irányelv rendelkezett az állatok leölés előtti elkábításáról a vágóhidakon, és részletesen szabályozta annak módját és eszközeit.
Az Egyesült Királyság Mezőgazdasági Minisztériuma arról értesült, hogy Spanyolország hazai jogába beiktatta ugyan az irányelvben foglaltakat, annak megszegéséhez azonban semmilyen szankciót nem fűzött, így a spanyol vágóhidakon nem tartották be az irányelv rendelkezéseit. Ezért az Egyesült Királyság általános élőállat exporttilalmat vezetett be Spanyolországgal szemben. 1990-ben már a Bizottság is számon kérte Spanyolországon az irányelv végrehajtását. A spanyol hatóságoktól kapott garanciákban bízva azonban a Bizottság 1992-ben eltekintett a "169-es eljárás" megindításától, az Egyesült Királyságot pedig tájékoztatta döntéséről, miszerint az általános élőállat exporttilalom ellentétes az EK Szerződés 29. cikkével, és nem indokolható a 30. cikkével sem6.
Az Egyesült Királyság az exporttilalmat 1993. január 1-jei hatállyal megszüntette, s az angol állam többszöri egyeztetés után olyan kompromisszumot kötött Spanyolországgal, hogy csak az államilag ellenőrzött, az előírásoknak megfelelő vágóhidakra szállítják az exportált angol élőállatokat.
1992. október 7-én kért élő birka exportra engedélyt a Hedley Lomas Ltd. egy meghatározott spanyol vágóhídra. Az engedélyt nem kapta meg, annak ellenére, hogy tudomása szerint az említett spanyol vágóhíd 1986 óta megfelelt az előírásoknak, és az angol hatóságoknak nem volt bizonyítékuk ennek ellenkezőjéről. A Hedley Lomas Ltd. annak eldöntését kérte a High Court of Justice-tól, hogy az export engedély megtagadása ellentétes-e az EK Szerződés 34. cikkével, illetve, hogy mekkora az okozott kár. A brit minisztérium nem tagadta, hogy ezen döntése jelentős exportkorlátozást jelentett, de érvei szerint ezt az intézkedést az EK Szerződés 36. cikke lehetővé tette, és ez összhangban is volt a közösségi joggal7. Mivel az ügy a közösségi jog értelmezését kívánta meg, a High Court of Justice az Európai Bíróságtól kért előzetes határozatot a következő kérdésekben:
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
