A Kompetenz-Kompetenz elv a választottbíráskodás egyik sarokköve, melynek megfelelő működése alapvető feltétele ezen alternatív vitarendezési mód sikerességének. Magyarországon az UNCITRAL Modelltörvény átültetése óta a Kompetenz-Kompetenz elv fokozatos eróziója figyelhető meg, aminek a következménye az össztársadalmi szinten finanszírozott jogbizonytalanság, a folyamat végső költségviselője pedig maga a választottbíráskodás, mivel a bizonytalan vitarendezési módoktól a gazdasági szereplők általában elfordulhatnak. Azonosítani célszerű tehát azokat a pontokat, ahol változtatni kellene a jelenlegi joggyakorlaton annak érdekében, hogy a választottbíráskodás hazánkban valóban reális alternatívája lehessen a polgári pernek.
Ha bárkit megkérdeznénk arról, hogy jogpolitikai szempontból helyes-e jogviták nem érdemi kérdésével kapcsolatban jogbizonytalan helyzeteket hosszú ideig fenntartani, nagy valószínűséggel nemleges választ kapnánk. Ha azt is megkérdeznénk, hogy helyes-e a jogbizonytalan helyzet fenntartására nagyobb mennyiségű emberi és anyagi erőforrást áldozni - és tenni ezt részben azok számlájára, akik a jogvitában nem érdekeltek -, az újabb nemleges válasz még inkább vélelmezhető. Bármilyen magától értetődőnek tűnnek a fenti kérdésre adott válaszok, a választottbírósági hatásköri viták kapcsán az utóbbi évtized hazai joggyakorlata úgy tűnik, nem feltétlenül jut ugyanilyen következtetésekre. Ennek alapvető oka az, hogy UNCITRAL Modelltörvény[1] (a továbbiakban: Modelltörvény) 1994. évi átültetése óta hazánkban a Kompetenz-Kompetenz[2] elv folyamatos eróziója figyelhető meg. Holott a Kompetenz-Kompetenz a modern választottbíráskodás egyik sarokköve, mely ennek az alternatív vitarendezési módnak a hatékonyságát hivatott biztosítani, szoros összefüggésben a választottbírósági megállapodásnak az azt tartalmazó szerződéstől való elválaszthatóságát hirdető "separability" elvvel. A Kompetenz-Kompetenz alapján egyrészről a választottbírók jogosultak arra, hogy ne csak a felek érdemi jogvitájában, hanem a saját hatáskörük kapcsán felmerülő vitában is maguk döntsenek (Kompetenz-Kompetenz pozitív oldala), másrészről az állami bíróságoknak főszabályként tartózkodniuk kell attól, hogy olyan ügyben eljárjanak, melyet a felek választottbírói útra utaltak (Kompetenz-Kompetenz negatív oldala).
A fentiek hiányában a választottbíráskodás egyik fő célja és ígérete, a hatékonyság szenved csorbát, hiszen egy leleményes alperes a választottbíróság hatáskörének megkérdőjelezésével egyből, még a jogvita érdemi kérdéseinek vizsgálata előtt az állami bíróság elé terelhetné a hatásköri vitát, hátráltatva a jogvita érdemi eldöntését. A Kompetenz-Kompetenz elv alapján erre azonban nincs módja, mivel a választottbírók hatásköri kifogás esetén is jogosultak folytatni az eljárást, sőt abban ítéletet is hozhatnak. Ugyanakkor a modern választottbírósági jogokban a Kompetenz-Kompetenz elv nem abszolút, mivel a választottbírósági hatáskör fennállása kérdésében az "utolsó szót" rendszerint az állami bíróság mondja ki, akár a választottbírósági eljárás megindítása előtt, illetve azalatt, akár a választottbírósági ítélet elleni érvénytelenítési perben, vagy a választottbírósági ítélet végrehajtására irányuló eljárásban. Így a választottbíráskodás hatékony működését a Kompetenz-Kompetenz pozitív és negatív oldala közötti egyensúly garantálja.
- 198/199 -
A fentiekből láthatóan a választottbírósági hatásköri vita[3] az eljárás különböző szakaszaiban különböző fórumok előtt merülhet fel, ugyanakkor a felek szempontjából - és ahogy látni fogjuk, végső soron össztársadalmi szempontból - egyáltalán nem közömbös, hogy mely időpontban dől el véglegesen. Amikor egy nagy terjedelmű bizonyítással járó választottbírósági eljárásban meghozott ítéletet követően az állami bíróság egy érvénytelenítési perben állapítja meg, hogy a választottbíróságnak eleve nem is volt hatásköre érdemi döntést hozni a jogvitában, akkor a hosszú ideig tartó jogbizonytalanság mellett nem nehéz elképzelni, hogy a mindez mennyi felesleges idővel és költséggel járt a felek számára. Ugyanakkor az a megoldás sem problémamentes, amennyiben a választottbírósági hatásköri vita kapcsán a választottbírókat megelőzően dönthetnek az állami bíróságok. Amennyiben az egyik fél a választottbírósági szerződést vitatva egy párhuzamos pert indít az állami bíróság előtt, az azzal jár, hogy a választottbírósági hatásköri vita egyszerre két bírói fórum előtt folyik, és óhatatlan felmerül a kérdés, nem luxus-e egyidejűleg anyagi és emberi erőforrást allokálni egy olyan problémára, melyet már egy másik fórum egyébként is vizsgál. A fentiek alapján felmerül a kérdés, hogyan lehet elérni azt, hogy a választottbírósági hatásköri vitában minél hamarabb, minél kevesebb társadalmi és magánerőforrás felhasználásával szülessen döntés, elkerülve azt, hogy csak a két párhuzamos vitarendezési eljárás teljes körű lefolytatását követően kapunk választ a "ki dönt, hogy ki dönt" kérdésére. Az, hogy a fenti kérdésekre egy jogrendszer milyen választ ad, nagyban attól függ, hogy tételes joga és bíróságai milyen erős vagy gyenge hatást tulajdonítanak a Kompetenz-Kompetenz elv pozitív és negatív oldalának, és az elv két oldala között milyen az egyensúly:
1. Így a Kompetenz-Kompetenz pozitív oldala kapcsán alapvető kérdésként merül fel, hogy milyen súlya van egy pozitív választottbírósági hatásköri döntésnek. Egy ilyen döntés elleni jogorvoslat elmulasztásának van-e ún. prekluzív hatása, így kizárja-e, hogy a döntést későbbi vitatni lehessen? (A Kompetenz-Kompetenz pozitív oldal erőssége.)
2. A Kompetenz-Kompetenz negatív oldala kapcsán alapvető kérdés, hogy dönthet-e az állami bíróság a választottbírósági hatásköri vitáról a választottbíróságot megelőzően, és ilyen esetben sommás, prima facie jellegű, avagy teljes körű, de novo vizsgálat lefolytatására kerül sor. (A Kompetenz-Kompetenz negatív oldal erőssége.)
3. Végül kérdés, hogy a gyakorlatban mennyire biztosított a Kompetenz-Kompetenz elv két oldalának egyensúlya. Ezen belül a joggyakorlat ténylegesen alkalmazza-e azokat a szabályokat, melyek biztosítják, hogy minél korábban, a lehető legkevesebb idő- és költségráfordítással dőljön el a választottbírósági hatásköri vita? (Választottbírósági hatásköri vita korai, végleges eldöntése.)
Jelen dolgozat célja, hogy bemutassa, a fenti kérdésekre milyen válaszokat adnak egyrészt a nemzetközi jogforrások, illetve néhány a szerző által önkényesen kiválasztott jelentős választottbíráskodási kultúrával rendelkező ország. Másrészt a dolgozat elemzi, hogy a jelenlegi hazai jogrendszer és joggyakorlat által a fenti kérdésekre adott válaszok milyen következményekkel járnak a választottbíráskodás szempontjából. A tanulmány egyúttal azonosítja azokat a pontokat, ahol a jelenlegi megközelítésen változtatni kellene annak érdekében, hogy Kompetenz-Kompetenz elv megfelelően érvényesüljön, biztosítva a jogbiztonságot, az erőforrások hatékony felhasználását és végső soron a választottbíráskodás mint alternatív vitarendezési mód népszerűségét.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
