A tanulmány a korai, azaz a XIII. és XIV. századi rendi gyűlések legfontosabb jellemzőit mutatja be. Ennek során meghatározza azok fogalmát, majd foglalkozik a középkori parlamentek kialakulásának egyes feltételeivel, valamint azzal a kérdéssel, hogy miért csak Európában alakultak ki a késő középkorban képviseleti típusú intézmények. Ezt követően sorra veszi azokat az okokat, amelyek a különböző országokban a rendi gyűlések létrehozásához vezettek. A szerző megvizsgálja a korszak képviseletre vonatkozó fő elveit, a korai rendi gyűlések legfontosabb funkcióit, illetve jogköreit, és bemutatja a korabeli társadalmak rendi tagozódásának főbb modelljeit, legalábbis annyiban, amennyiben azok meghatározták egy-egy ország parlamentjének szerkezetét. Ennek során külön kitér Otto Hintze német jogtörténész klasszikusnak számító magyarázatára, amely a történeti hagyományokhoz kötötte a korai rendi gyűlések belső tagozódását, sőt az érintett országok későbbi politikai fejlődését is. Végül a korai parlamentek működésének néhány általános vonását mutatja be.
A parlamentek, vagyis az országos ügyekkel foglalkozó, legalább részben képviseleti jellegű intézmények - különböző formában - hét-nyolc évszázada részei az európai történelemnek, s mára minden modern államban a hatalomgyakorlás, illetve az államszervezet nélkülözhetetlen, vagy legalábbis annak látszó szerveivé váltak.
Manapság semmilyen gondot nem okoz a parlament (kongresszus, törvényhozás) azonosítása. Mindenki bizonyosan ugyanazokra a szervekre gondol még azokban az országokban is - vagyis a szövetségi szerkezetű államokban -, ahol nem csupán egyetlen, országos képviseleti intézmény, hanem - a tagállami törvényhozásokkal együtt - több parlament működik. Ez azonban nem mindig volt így. A XII. és XIII. században, amikorra általában a korai rendi gyűlések kialakulását teszik, számos tanácskozó és döntéshozó testület, szerv működött. A parlamen-
- 5/6 -
ti típusú intézmények kiválasztása nem csak azért nehéz, mert a mai értelemben vett "állam" fogalma még ismeretlen volt, hanem e testületek változékonysága, működésük rendszertelensége, szervezetük szabályozatlansága, végül a források hiánya vagy töredékessége miatt is.
Ebben a tanulmányban korai parlamenteknek a rendi alapon szervezett, rendszeresen összehívott, tanácskozó és döntéshozó jogkörű, képviseleti típusú, országos ügyekkel foglalkozó szerveket nevezem. A rendi szerveződés alatt a közrendűek (megyei köznemesség, városi polgárság, avagy harmadik rend) részvételi jogát is értem, míg a rendszeres összehívás követelménye a gyűlés intézményesülését, de nem feltétlenül a szabályos időközönkénti tanácskozást jelenti. Ez a definíció ugyan kétségtelenül kizár a középkori parlamentek közül számos ilyen névvel illetett általános (országos jellegű) gyűlést, ám ezt azért nem tartom problémának, mert a középkori parlamentek kialakulása olyan összetett folyamat volt, amely nem volt mindig egyenes irányú; így tehát az említett meghatározás alapján beszélhetünk "teljes" vagy "kifejlett", illetőleg "nem teljes" vagy "nem kifejlett" rendi gyűlésekről, amelynek alapján talán még a fejlődés folyamata is jobban nyomon követhető. Épp a korai képviseleti gyűlések fejlődésének történetisége miatt számomra kevéssé lényeges kérdés az "első", illetve "legelső" parlament(ek) azonosítása.
A rendi gyűlések a XII. század végétől kezdtek kialakulni, de megjelenésük és elterjedésük leginkább a XIII. és a XIV. századra tehető, jóllehet néhány országban a teljes, kifejlett gyűlés, vagyis amikor mindegyik rend saját jogú képviseletet nyert a parlamentben, a XV., sőt a XVI. századra is átnyúlhatott. A rendi országgyűlés különböző elnevezésekkel Európa minden királyságában,[2] sőt több összetett monarchiában, számos provinciában és társult államban is létrejött.
A rendi gyűlés szokásos elnevezése "udvar" (Cortes vagy Corts) az Ibériai-félsziget monarchiáiban, azaz Aragóniában, Katalóniában, Kasztília-Leónban, Valenciában és Portugáliában, "parlament" Angliában, Írországban és Skóciában (Parliament), továbbá Szicíliában, Nápolyban és néhány más itáliai fejedelemségben (Parlamento), "általános rendi gyűlés" Franciaországban (États généraux) és a németalföldi Egyesült Provinciákban (Staten-Generaal), "birodalmi", illetve "tartományi" gyűlés a Német-Római Birodalomban (Reichstag) és
- 6/7 -
tartományaiban (Landtag), Dániában, Norvégiában (Rigsdag) és Svédországban (Riksdag), "gyűlés" Csehországban (Sněm) és Lengyelországban (Sejm), "Országgyűlés" Magyarországon és a szláv országokban (Sabor, Zemski Sobor). Közép-és Észak-Európában gyakran használták továbbá a diéta elnevezést is. A kisebb tartományokban egyéb elnevezéseket is használtak (például Congregazioni generali, azaz általános gyűlés a Szavojai-ház uralma alá tartozó területeken).
Tulajdonképpen a városállamokon, illetve a függő státusú területeken kívül mindenhol működtek rendi gyűlések. Néhány olyan korábbi városállamban, amely később ugyan hercegséggé alakult, ám amelyben nem fejlődött ki a rendi szerveződés, mint például Veronában és Milánóban, nem alakult külön rendi gyűlés. Ezzel szemben néhány országban vagy tartományban, mint például Szicíliában vagy Flandriában, ahol nagyon erős volt a közösségi szellem, még más államok fennhatósága alatt is lényeges szerepet játszott nemcsak az idegen hatalom ellensúlyozásában, hanem a területi integritás megőrzésében is.
A parlamenti típusú képviseleti intézmények a középkori európai történelem termékei.[3] A feudális és rendi társadalomhoz kötődtek, annak fejlődése során alakultak ki olyan formában, amely más nagy kultúrkörökben ismeretlen volt. Jóllehet Ázsiában vagy az iszlám világban is sok tekintetben hasonló feltételek voltak, mint a XIII-XIV. századi Európában (mint például nagy birodalmak, nagybirtokos osztály, egységes nyelvet beszélő elit), mégsem alakultak ki sehol másutt képviseleti intézmények, sőt a keresztény világ peremvidékén létező olyan birodalmakban sem, mint Bizánc vagy Oroszország. Az, hogy a képviseleti intézmények eredetét a középkori keresztény Európában kell keresni, alighanem több tényező együttes hatásának köszönhető. A feudális társadalom, a rendiség kialakulása, a katolikus egyház szerepe és felépítése, valamint a római jogi és a kánonjogi tradíciók egyaránt hozzájárultak a középkori parlamentek kialakulásához és fennmaradásához, sőt elterjedéséhez.
A feudális kötöttségek szerepe abban állt, hogy minden hűbéres katonai és pénzügyi kötelezettséggel tartozott a főhűbéresének. A király e kötelmek teljesítését rendszerint a rendi gyűlések közvetítésével kérhette, s viszont, a királyi vazallusok is ezen keresztül érvényesíthették, illetve védhették saját kiváltságaikat. A fejlett rendi gyűléseken már nemcsak a király saját vazallusai vettek részt, vagyis akik hűbérbirtokaikat az uralkodótól nyerték, hanem a hűbéri láncolat alacsonyabb szintjein lévők is.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
