Mint a szerző könyve előszavában rögzíti, a bírósági és a bíróságon kívüli iratok kézbesítésének jogi szabályozása komoly változásokon megy át napjainkban, elég csak az elektronikus kézbesítésre, a kézbesítési vélelem megdöntésére vagy a végrehajtók megnövekedett szerepére gondolni. A hivatalos iratok elektronikus kézbesítéséről és az elektronikus tértivevényről szóló 2009. évi LII. törvény teljesen új alapokra helyezi az iratkézbesítés rendszerét, kimozdítja azt a papír alapú iratok hagyományos keretei közül.
A könyv szándéka szerint az elektronikus kézbesítés itthon felmerülő gyakorlati problémái mellett az elektronikus eljárásokat korábban bevezető európai államok megoldásait is ismerteti annak szem előtt tartásával, hogy a bírósági iratok külföldre történő kézbesítése a nemzetközi jogsegély tipikus formája, kardinális szerepet játszik a körvonalazódó Európai Igazságügyi Térségben is. A nemperes eljárások közül a végrehajtói kézbesítés, valamint az európai fizetési meghagyásos eljárás intézménye kerül említésre a monográfiában.
A könyv főfejezetei a következők: elméleti kérdések összehasonlító jogi megközelítésben, a hagyományos kézbesítés aktuális kérdései Magyarországon, elektronikus kézbesítés, határon átnyúló kézbesítés (az Európai Unió tagállamaiban), kézbesítés az európai polgári jog más forrásaiban (Brüsszel-I. rendelet, nem vitatott követelésekről szóló rendelet, európai fizetési meghagyás, kis értékű követelésekről szóló rendelet kézbesítésre vonatkozó rendelkezései).
A kézbesítés biztosítja, hogy a címzett az iratról (annak tartalmáról) tudomást szerezzen. Különösen a per kezdő iratának kézbesítése nem puszta formalitás: a tisztességes eljáráshoz való jog megkívánja, hogy a fél kellő időben tudomást szerezzen minden olyan eljárásról, amely hatással van az érdekeire és lehetőséget kapjon a válaszadásra (kétoldalú meghallgatás elve), védekezése előkészítésére. A magyar jog szerint a perfüggőség a keresetlevél kézbesítésével áll be, tehát a felperesnek elemi érdeke a gyors és hatékony kézbesítés. Másik oldalról cél, hogy az alperes az érvényes kézbesítés alól formális szempontokra hivatkozással ne tudja magát kivonni. Ugyanakkor a hibás kézbesítés orvo-solhatóságát is lehetővé kell tenni. Lényeges szempont az eljárási elvek egymással való egyensúlyba hozása, azaz az alperes védelmét nem lehet annyira kitágítani, hogy az eljárás lefolytathatatlan legyen.
Telitalálatnak érezzük a szerző azon megállapítását, amely szerint a kézbesítés a polgári peres[1] eljárás Achilles-sarka. Első látásra tisztán technikai szabályrendszernek tűnik, de az egész eljárás megfordulhat rajta. Mint Harsági rámutat, emberi jogi követelményekre is tekintettel kell lenni.
A kézbesítés főbb modelljeit - eltérésük okán - érdemesebb kicsit részletesebben ismertetni. Az adott jogrendszernek a polgári perrendtartásról, polgári eljárásjogról vallott nézete determinálja a kézbesítés rendszerét is. Két alapvető megközelítés létezik, az egyik a hivatalbóliság, a másik a fél kezdeményezésén alapuló kézbesítés. A hivatalbóli kézbesítésre példa Ausztria, ahol a kézbesítés szabályait részben a polgári perrendtartás, részben a kézbesítési törvény tartalmazza. 2004-ben következett be az elektronikus kézbesítés teljes integrációja. Németországban 1877-2002-ig a fél kezdeményezésére történő kézbesítés volt a főszabály, és a hivatalbóli kézbesítés kivételes; például az idézés is a felek feladata volt, akik a bírósági végrehajtót bízták meg azzal, hogy az ügyiratot az átvétel igazolása mellett adja át a címzettnek. Hosszú évek alatt ez az elv megfordult, jelenleg a bíróság általi hivatalbóli kézbesítés jellemző, a bíróság irodája felelős a kézbesítésért, az ott működő tisztviselő (Urkundsbeamte) határozza meg a törvényi lehetőségek között és a bírói utasításnak megfelelően a kézbesítés módját: az irat irodán történő kiadása, hivatásánál fogva nagyobb bizalmat élvező személynek átvételi elismervény ellenében való átadása, tértivevényes postai küldemény, igazságügyi alkalmazott (bírósági altiszt) megbízása a kézbesítéssel; kivételesen végrehajtó vagy más hatóság megbízása a kézbesítéssel. A fél kezdeményezésén alapuló kézbesítés esetén közvetlen kommunikáció nincs, a végrehajtót bízza meg a fél, aki a kézbesítést maga viszi végbe vagy a postai utat veszi igénybe. Kivételesen, ügyvédek közti közvetlen kézbesítés is megvalósulhat, ha mindkét felet ügyvéd képviseli; fax vagy email útján történik többnyire és csak akkor szabályos, ha a címzett írásos átvételi elismervényt küld vissza a feladónak. A hivatalbóliság elve érvényesül a szerző által ismertetett további országokban: Lengyelország, Szlovénia, Románia, Bulgária. Utóbbi országnál kiemelhető a felek együttműködési kötelezettségének előírása.
Az angolszász országokra térve, az angol polgári perben hosszú időn keresztül a felek feladatának tekintették a kézbesítést. A High Court-on az eljárás kezdő iratainak kézbesítése a bíróság közreműködése nélkül valósult meg: a felperes személyesen adta át az iratot a címzettjének (társaságok esetében azok irodájában). A személyes kézbesítést az ügyvéd részére történő kézbesítés csak akkor pótolhatta, ha az alperesi ügyvéd az ilyen jellegű okiratok átvételére is felhatalmazást kapott. Az, hogy a bíróságra benyújtott keresetet az alperes valóban megkapja, a felperes felelőssége(!) volt. Ismert volt ugyanakkor a pótlólagos kézbesítés intézménye, amely szerint ha a felperes eskü alatt nyilatkozott, hogy a személyes kézbesítést megkísérelte, sikertelenség esetén kérhette, hogy a kézbesítést a bíróság rendelje el. 1997-ben életbe lépett az ún. Woolf-reform, innentől kezdve a kézbesítést alapvetően a bíróság végzi. Míg a németeknél szigorú hivatalbóliság érvényesül, addig az angoloknál a fél kezdeményezheti, hogy maga kézbesíthessen.
Az USA-ban nincs egységes eljárásjog. A szövetségi jogforrás - Federal Rules of Civil Procedure - mellett az egyes államok saját rendszert gondoznak. Ha a kézbesítést egy másik szövetségi államban kell végbevinni, az csak úgy hatályos, ha nemcsak a fórum államának, hanem a kézbesítés állama előírásainak is megfelel. A szövetségi bíróságok előtti eljárásokban a kereset benyújtását követő százhúsz napon belül kell megtörténnie a kézbesítésnek, hacsak az alperes a felperes megfelelő felhívása alapján - amelyben közli a keresetlevél tartalmát és az eljáró bíróságot - kifejezetten le nem mond a formális kézbesítésről. Ha nem tartják be a kézbesítési határidőt, a bíróság elutasítja a keresetet. Az amerikai eljárásban teljes mértékben a felek uralma érvényesül: a kereset kézbesítését nem a bíróság, hanem a fél maga végzi (végezteti), a sikeres kézbesítés tényét a bíróság felé mindössze be kell jelenteni! Minden 18. életévét betöltött személy kézbesíthet, aki a perben félként nem szerepel. A gyakorlatban erre a feladatra egy önálló hivatás épül, ez a process server, azaz az államilag engedélyezett, keresetek, idézések és egyéb iratok kézbesítésére szakosodott (magán)vállalkozás. A process serverek szorosan együttműködnek az őket megbízó ügyvédi irodákkal és sokszor egyidejűleg magánnyomozóként is tevékenykednek. A fentieken kívüli egyéb iratok kézbesítését a szövetségi bíróságok foganatosítják az ún. US-marshal által. A perfüggőség a keresetlevél bíróságra való benyújtásával kezdődik.
A romanista jogcsaládban közhatalommal felruházott, de a felek megbízásából eljáró személyek kézbesítenek. A francia jogban rendszerint a felek megbízásából kézbesítenek. A belföldi kézbesítés két formája ismeretes, a notification és a signification. Előbbi gyűjtőfogalom, az iratnak a címzett tudomására hozását, utóbbi az irat végrehajtó általi átadását jelenti; e második forma különösen az ítéletek kézbesítésére szolgál, személyes átadást jelent, ezért költségesebb, de biztonságosabb. A törvény a bírósági végrehajtó általi kézbesítésnek (signification) ad elsőbbséget, ez a gyakoribb is. A Code de procédure civile szerint a felperes feladata az alperes idézése. Az idézés a végrehajtó percselekménye, de nem hivatalból történik, hanem a fél kezdeményezésére. A perfüggőség a kézbesítési igazolással ellátott keresetlevélnek a bírósági irodára való benyújtásával és ott a bírósági nyilvántartásba való bejegyzésével áll be.
Az olasz jogból azt a megoldást emelhetjük ki, miszerint a peres eljárás azzal indul, hogy a felperes az alperest a keresetlevél kézbesítésével egy általa meghatározott(!) tárgyalási napra idézi. A keresetet itt sem kell kézbesítése előtt a bíróságra benyújtani; a keresetlevél címzettje nem is a bíróság, hanem az alperes. Érdekes módon a spanyol jog alapkoncepciója lényegesen eltér az olasz és francia rendszertől: itt a bírósági ügykezelő szervezet végzi a kézbesítést. Végül Görögországban vegyes rendszer érvényesül: végrehajtó működik kézbesítési szervként, és a kézbesítés a felek kezdeményezése alapján megy végbe. Kézbesítés itt hivatalból csak a bagatell jogviták eljárásának keretében történik.
A kézbesítés főbb modelljeinek áttekintése után a szerző taglalja a kézbesítési módokat (személyes, elektronikus), a helyettes átvevő részére történő kézbesítés különféle megoldásait, de a kézbesítés helyét és idejét is, mivel e kérdésekre nézve is eltérő megoldások alakultak ki az egyes országokban. A hirdetményi kézbesítést valamennyi fentebb már említett ország jogrendje ismeri - eltérések vannak azonban a tekintetben, hogy hivatalból vagy a fél kérelmére kerül rá sor. Többnyire a bíróságok hirdetőtábláján keresztül történik, de az USA-ban a nagyobb napilapok hasábjain. Érdekes lábjegyzetben a szerző hivatkozik rá, hogy az Al Qaida terrorszervezet ellen a 2001. szeptember terrortámadás miatt indított kártérítési perben hirdetményi kézbesítést alkalmaztak, amelyet afganisztáni és pakisztáni újságokban (Pakisztán részes állama a hágai kézbesítési egyezménynek) közzétéve, valamint televíziós csatornákon (CNN, BBC) sugározva kézbesítettek. Megemlíthető még, hogy a francia jogban amennyiben a címzett lakóhelye, tartózkodási helye vagy munkahelye kutatást követően sem ismert, a bírósági végrehajtó jegyzőkönyvet vesz fel, s ezzel a kézbesítés teljesítettnek tekintendő. Franciaországban, Görögországban, Luxemburgban, Hollandiában, Belgiumban és Olaszországban létezik az ún. remise au parquet intézménye, amely külföldi fél részére történő fiktív belföldi kézbesítést jelent. Módja az irat ügyészségnek való átadása, amely továbbítja azt az igazságügyi minisztériumnak, és ez utóbbi továbbítja diplomáciai úton az iratot külföldre. A lényeg azonban az, hogy az irat az ügyészségnek történő átadásával kézbesítettnek tekintendő, függetlenül attól, hogy egyáltalán tudomást szerzett-e a címzett az iratról, és mikor. Önmagában ez a rendszer igen hátrányos az alperes szempontjából, azonban különösen azzá teszi, hogy az irathoz fordítást nem csatolnak. Mindezek miatt a jogintézmény erősen vitatott, a német jogirodalom - mint a szerző rögzíti - különösen támadja diszkriminatív volta okán.
A fentiek után tér át a szerző a magyar vonatkozások és szabályozások részletes ismertetésére. A hatályos magyar jogban - mint az a Közjegyzők Közlönye átlagos olvasói előtt jól ismert - a hivatalbóli kézbesítés az irányadó. A fél kezdeményezésére történő kézbesítés megvalósulási formája a végrehajtói kézbesítés intézménye[2]. A felek annyiban kapnak szerepet, amennyiben a fél lakcímének bejelentése az ellenérdekű fél kötelezettsége. A kézbesítési módozatok közül jogunk ismeri a postai szolgáltató útján történő kézbesítést, kivételes esetben a bírósági irodán való átvételt, illetve a bíróság által a tárgyaláson megvalósuló kézbesítést. A helyettes átvevő, a kézbesítési megbízott, illetve a kézbesítési vélelem, annak megdöntése, a hirdetményi kézbesítés, továbbá a végrehajtói kézbesítés jogintézményeinek ismertetése során a szerző pusztán a hatályos jogi szabályozás szűkszavú ismertetését adja, nem térve ki és nem adva útmutatást a jogalkalmazásban felmerülő problémás esetekre[3].
Az elektronikus kézbesítésről szóló fejezet elején Harsági röviden kitér az információs technológia polgári eljárásokban történt térnyerésének előzményeire. Az 1999. évi bécsi eljárásjogi konferencia kezdett foglalkozni a kérdéssel először. Az információs technológia használata kezdetben az elektronikus bírósági ügyvitel, adminisztráció területén jelent meg. Számos technikai és infrastrukturális korlát mellett az eljárásjogászok tradicionális szemlélete is hátráltatta az informatika terjedését. Nagy előrelépést jelentett az elektronikus aláírás jogi környezetének megjelenése, ami magával hozta az elektronikus okiratok megjelenését. Az elektronikus adatfeldolgozás további előnyöket hozhat magával: adatbázisok készítése és felhasználása (ítéletek elektronikus adatbázisa, hirdetményi idézések az elektronikus bírósági hirdetőtáblán az interneten[4]), segédprogramok használata (költségek határidők számításához), ún. e-akták kialakítása - mindez átláthatóságot, jobb kezelhetőséget teremt. Bár a könyv kéziratának lezárására 2010. június 30-án került sor, meglepő módon ebben a fejezetben Harsági nem tesz említést az akkor már egy hónapja hatályba lépett és a gyakorlatban működő magyar fizetési meghagyásos eljárásról, amely pedig hazánk szempontjából mérföldkőnek számított, mert nemcsak abban hozott újat, hogy az - addig bírósági hatáskörbe tartozó - eljárást a közjegyzőkhöz telepítette át, de abban is, hogy arra nézve elektronikus ügyintézést vezetett be. Azóta a közjegyzők fizetési meghagyásos e-aktái az ezres számot is meghaladják, s számuk nap mint nap nő. Erről a szerző tudomást sem véve, könyvében azt állítja: "[a]z ún. automatizált eljárások vagy majdnem teljesen automatizált eljárások eddig csak szűk körben és kevés helyen valósultak meg válnak reálissá [sic] a közeljövőben (pl. fizetési meghagyásos eljárás - Németország, sommás eljárás - Finnország)"
Harsági azon megállapításával ugyanakkor egyetértünk, hogy a polgári eljárásjogban (ideértve részünkről a nemperes eljárásokat is, különös tekintettel a szerző által a könyv teljes egészében negligált fizetési meghagyásos eljárásra) az információs technológia sokkal szélesebb körben mutatkozik felhasználhatónak, mint azt akár egy évtizeddel ezelőtt elképzelni tudtuk volna, ezzel párhuzamosan azonban megjelenik az alapelvekkel való kollízió kérdése.[5]
Az elektronikus kommunikáció megvalósulhat elektronikus dokumentumként történő megküldéssel, a bíróságon iratbetekintésre szolgáló terminál rendszerbe állításával, vagy távoli számítógépen való online hozzáféréssel. Ez még a jövő zenéje, de így valóra válhatna a nap 24 órájában az iratbetekintés, nem kellene a bíróság munkarendjéhez igazodni. Az elektronikus kommunikáció a jogi forgalomban biztonságosabb és megbízhatóbb, mint a hagyományos papír alapú, mivel több előfeltételhez kötött (minősített elektronikus aláírás). Az elektronikus posta esetén az elveszés rizikója kisebb, mint a hagyományos posta esetén, ám e-mailek is veszhetnek el olyan technikai hibák miatt (tűzfal, ún. spam-szűrő beállítása, elektronikus postafiók telítettsége), amelyek esetén a feladó a sikertelen kézbesítésről nem kap értesítést. Az e-mailek mellékleteinek megnyitása továbbá veszélyeket is hordozhat magában vírusok formájában. Nehézséget jelent, hogy a bíróság, illetve más hatóságok nyilvánvalóan nem készülhetnek fel arra, hogy minden létező fájlformátumot fogadni tudjanak.
Az információs technológiák igénybevétele hosszútávon mindenképpen megtakarítást jelent a helykihasználás, a papír-, személyi és postai költségek tekintetében is. Az elektronikus eljárásban ugyanakkor a joghoz jutás, valamint az esélyegyenlőség biztosítása kapcsán kulcskérdés, hogy a fél rendelkezik-e a megfelelő technikai eszközökkel, internet-hozzáféréssel. Mivel ez ma még nem általános magánszemélyek esetében, ezért az elektronikus kézbesítés egyelőre csak egy alternatívája lehet a hagyományos kézbesítésnek, és az önkéntességen kell alapulnia. A közigazgatási eljárásban (Ket. 160. §) ez már megvalósult, az ügyfél az eljárás bármely fázisában áttérhet az elektronikus eljárásról a hagyományosra, illetve a hatóság csak azzal az ügyféllel tarthatja elektronikusan a kapcsolatot, aki erre a célra az elektronikus címét megadta. Akik hivatásuknál fogva látják el a fél képviseletét, azoknak kötelezése az elektronikus kézbesítés technikai feltételeinek biztosítására már nem sérti az esélyegyenlőség elvét. Vannak hibrid eljárások, amelyekben a bíróság a felek egyikével a hagyományos úton kénytelen a kapcsolatot tartani, míg a másikkal már elektronikus kommunikációt folytat.
Az egyszerűsített kézbesítési lehetőségek felé vezető úton az első lépést egyes országok a fax útján történő kézbesítés megengedésével tették meg. A 2007. évi eljárásjogi világkonferencián még az volt megállapítható hogy a legtöbb államban a per kezdő irata hagyományos eszközökkel kerül kézbesítésre, papíron. Ausztriában ugyanakkor előbbre tartanak: 1999. óta minden ügyvédnek kötelező az elektronikus kapcsolattartáshoz szükséges technikai berendezéseket beszerezni. A 2004-ben elfogadott kézbesítési törvény szabályozza, hogy az elektronikus kézbesítésnek alapvetően az elektronikus kézbesítési szolgáltató útján kell megvalósulnia. Az irat átvétele az elektronikus kézbesítési szolgáltató szerveréről való letöltésével történik meg, a címzett azonosságának igazolása mellett. Az osztrák elektronikus kézbesítés sajátossága abban áll, hogy a címzettnek nem a dokumentumot küldik meg, hanem csak egy értesítést arról, hogy az irat átvehető. Az értesítést e-mailben, faxon, rövid szöveges üzenetben (sms), telefonon vagy ún. voice-mailben kapja a címzett a kézbesítési szolgáltatótól. A szerző ismerteti a német, a finn, a holland és az USA-beli megoldásokat is az elektronikus jogi kommunikációs rendszer vonatkozásában. Az USA-ban a legfejlettebb az elektronikus iratkezelés, egyes bíróságok az okiratokat teljesen elektronikus formában kezelik, a nem elektronikusan beérkezett dokumentumokat szkennelés útján alakítják elektronikussá. Kiemelhető az az eseti döntés, amelyben - feltételek állítása mellett - engedélyezték az iratkézbesítést az ismert internetes portál, a Facebook segítségével egy mulasztási ítélet tekintetében Ausztráliában. Az engedélyezés az egyik fél jogi képviselőjének indítványára történt. A tényállás szerint a kézbesítés hagyományos módja az adott ügyben semmi módon nem sikerült, a felperes ügyvédjei ezért azt az indítványt tették, hogy az iratot a Facebookon kézbesítsék tekintettel arra, hogy az alperesnek aktív Facebook-profilja van. A bíróság által támasztott feltétel az volt, hogy minden más alternatíva kimerüljön, másrészt bizonyított legyen, hogy az adott profilt az alperes hozta létre és tartja fent. Amint ez a két feltétel teljesült, a felperes számára a Facebookon történő kézbesítés előtt szabaddá vált az út.
Magyarországon a hivatalos iratok elektronikus kézbesítéséről és az elektronikus tértivevényről szóló 2009. évi LII. törvény teremtette meg az elektronikus kézbesítés hátterét az igazságszolgáltatásban. A jogszabály szerint természetes személy felek esetében az elektronikus kommunikáció csak lehetőség. A feladótól és címzettől független szerv, az Állami Elektronikus Kézbesítési Szolgáltató feladata a kézbesítés lebonyolítása. E szerv rendszerének felhasználásával szabályszerűen kézbesített iratokhoz jogszabályban meghatározott joghatások fűződnek. Az elektronikus kézbesítési rendszerbe bekapcsolódni regisztrációval lehet, azt követően a regisztráló hozzájut elektronikus kézbesítési tárhelyéhez. Az Állami Elektronikus Kézbesítési Szolgáltató rendszerén keresztül kézbesített, hatóságtól származó okiratok közokiratnak minősülnek. Az elektronikus tértivevény - mint elektronikus okirat - igazolja a kézbesítés megtörténtét. Ha hivatalos szerv a feladó és természetes személy a címzett, a címzett az iratot az ügyfélkapun belépve veheti át úgy, hogy a hivatalos iratra mutató linkre kattint. Ekkor jön létre az elektronikus tértivevény, ami automatikusan visszakerül a feladóhoz. A címzett tudomására e-mail útján jut a hivatalos irat léte. Ha a hivatalos iratot a címzett öt munkanapon belül nem veszi át a tárhelyen, második értesítést kap az e-mail címére. E tájékoztató üzenetek joghatás kiváltására nem alkalmasak. A törvény ismeri a kézbesítési vélelem és megdöntése fogalmát, szabályozza a természetes személy adott eljárásban elektronikus formanyomtatványon történő iratbenyújtását, valamint a hivatalos szervek egymás közti kézbesítését is.
Mintegy hatvan oldal terjedelemben foglalkozik a könyv az Európai Unión belüli határon átnyúló kézbesítéssel. 1993-ban született döntés arról, hogy kimunkálnak egy eszközt az iratok tagállamok közötti továbbításának fejlesztésére. Először az 1348/2000/ EK rendelet, majd az 1393/2007/EK rendelet született meg, a polgári és kereskedelmi ügyekben a bírósági és bíróságon kívüli iratok kézbesítéséről. Az első kézbesítési egyezmény a szervek együttműködésére koncentrált, a második újítása az egységes formanyomtatványok bevezetése, a fordítás szükségessége és a közvetlen postai kézbesítés. A megreformált kézbesítési rendelet Harsági szerint számos hasznos változtatást tartalmaz, de maradtak nyitott kérdések, és továbbra is hiányzik az egységes európai kézbesítési rendszer. A rendelet elsődlegesen nem magát a kézbesítést szabályozza, hanem az iratok továbbítását; s teret hagy a nemzeti sokféleségnek a nem szabályozott kérdések rendezésére. A magyar bíróságok a korábbiaktól eltérően nem az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium (jelenlegi nevén: Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium) közvetítésével, hanem közvetlenül küldik meg a más EU-tagállamba irányuló kézbesítési kérelmeket a kézbesítés helye szerinti állam illetékes átvevő intézményeinek, illetve fogadják a külföldi bíróságoktól és más hatóságoktól érkező kérelmeket. A rendelet részletes ismertetésétől ehelyütt eltekintünk, az az európai fizetési meghagyásos eljárást kizárólagos hatáskörben intéző közjegyzők számára ismert. A kézikönyv ismertet néhány jogesetet, amely a rendelet értelmezését elősegíti: például a nyelvismeret megítélése természetes személyek és jogi személy címzettek esetében, a fordítás minősége, szükség van-e a kérelem mellékleteinek lefordítására - ezen a ponton gyakorló jogalkalmazók is haszonnal forgathatják e szakkönyvet.
2004-ben született meg a 805/2004/EK rendelet, amelynek szabályozási modelljéből fejlődtek ki a rendeletek második generációjához tartozó európai fizetési meghagyásos eljárásról, valamint az európai bagatell eljárásról szóló rendeletek kézbesítéssel kapcsolatos előírásai. Az európai polgári eljárásjog alapvető jogforrásának számító ún. Brüsszel-I. rendelet[6] a joghatóság és a külföldi határozatok elismerésének és végrehajtásának kérdéskörével foglalkozik, ezért a kézbesítés szabályaira csak közvetett hatással bír. A szerző mégis ismerteti a rendeletet néhány, a bírói gyakorlatban született esetismertetéssel bővítve, mivel a kézbesítés hibájának az adott eljárásban született határozat elismerésére kiható következményei vannak. A 805/2004/EK rendelet taxatíve sorolja fel az elfogadott kézbesítési formákat. Ezek között a jogi fikción alapuló formák (mint pl. a hirdetményi kézbesítés) nem szerepelnek. A rendeletben felsorolt formák vagy teljes bizonyossággal vagy nagyfokú valószínűséggel biztosítják, hogy a kézbesített irat eljusson címzettjéhez. A minimumszabályok teszik lehetővé az alperes (adós) védekezésének előkészítését - ehhez a kellő időt is biztosítani kell. Lehetővé kell tenni továbbá, hogy az adós felülvizsgálat-kezdeményezési joggal bírjon arra az esetre, ha önhibáján kívül nem kapta meg az iratot (kézbesítési vélelem megdöntése). A rendelet megfelelő alkalmazásának még jelenleg is akadályai vannak egyes tagországokban, különösen a kézbesítési módok és az adós kitanítása terén mutatkoznak eltérések, nemzeti szabályozásban nem érvényesülő kiegészítések. Az európai fizetési meghagyásos eljárásról szóló 1896/2006/EK rendelet, valamint a kis értékű követelésekről szóló 861/2007/EK rendelet a kötet végén igen szűkszavúan kap említést, zárszót, összegző gondolatokat pedig a könyv nem tartalmaz.
Összefoglalóan megjegyezhetjük, hogy ez a monográfia azok eligazítására lehet alkalmas, akik jogászi tevékenységük során más területen tevékenykednek, és csak kíváncsiságból lapozzák fel a kötetet. A hatályos szabályozások ismertetésére szorítkozó, azokat "lexikonba" foglaló művel találkozhatunk, amelyből a polgári bíró és közjegyző foglalkozású gyakorló jogalkalmazók mindennapi jogértelmezési feladataikhoz kevés eligazítást nyerhetnek. Talán nem is ez volt a szerző célja. Azt azonban nem hallgathatjuk el, hogy sajnálatos módon - vélhetően a mai kapkodó világnak betudhatóan - lektori tevékenység nyomait nem nagyon lehet felfedezni a köteten, az számos nyelvtani-mondattani fésületlenséget tartalmaz, ami azért is feltűnő, mert amúgy a kötet szakmailag széles körben elismert kiadó gondozásában jelent meg. ■
JEGYZETEK
1 és - hozzátehetjük az fizetési meghagyásos eljárásra gondolva - nemperes
2 Megjegyezzük, csak 2004 óta ismeri a magyar jogrendszer [ld. a végrehajtói kézbesítés részletes eljárási szabályairól szóló 250/2004. (VIII. 27.) Korm. rendelet].
3 Ugyanezt a sajnálatos jellegzetességet már a fizetési meghagyásos eljárásról szóló monográfia kapcsán is megállapíthattuk e rovatban. Ezen a ponton kritikai éllel felmerül bennünk, hogy mi célt szolgálhat a könyv szerzője szándéka szerint a puszta lexikális összefoglaláson túl, ha láthatóan nem tűzi ki maga elé célul a jogkereső közönség eligazítását; vajon miért nem volt meg az ambíció a szerzőben, hogy a gyakorlati problémákra is kitérjen és megpróbáljon eligazítással szolgálni.
4 A magyar jogalkotó is lépést tart az európai - elektronizálódás irányába tartó - folyamatokkal, ennek legutóbbi megnyilvánulása a 2010. december 31. után indult hagyatéki eljárásokban alkalmazandó hagyatéki eljárásról szóló 2010. évi XXXVIII. törvény, amelynek 59. §-a rendelkezik a hagyatéki eljárásokban szükségessé váló hirdetményeknek a Magyar Országos Közjegyzői Kamarához történő elektronikus megküldéséről is, majd azoknak a Kamara honlapján történő elektronikus közzétételéről. Az 59. § (2) és (3) bekezdése szerint: "(2) Az országos kamara a hirdetmények közzétételére az interneten folyamatosan elérhető, nyilvános, díjmentesen megtekinthető elektronikus nyilvántartást működtet. Az országos kamara a hirdetményt az érkezését követő munkanapon köteles a közzététele időpontjának megjelölésével együtt a nyilvántartásban közzétenni. A közzététel 15. napján e tényről az országos kamara a közjegyzőt díjmentesen, elektronikus úton értesíti. (3) A hirdetmény közzétételéhez fűződő jogkövetkezmények az országos kamara nyilvántartásában való közzététel alapján állnak be."
5 Felmerül például kérdésként, hogy az automatikusan, gép által kinyomtatott elektronikus fizetési meghagyás esetén milyen betűméret felel még meg a jogbiztonság követelményének a fizetési meghagyást postai úton kézhez kapó kötelezettek szempontjából. Részünkről nem vagyunk biztosak benne, hogy a jelenlegi betűméret átmenne egy alkotmányossági teszten.
6 A polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló 44/2001/EK rendelet.
Lábjegyzetek:
[1] Dr. Székely Erika, közjegyzőhelyettes
Visszaugrás
