A kötet szerzője, Bogár Zsuzsa tanácsadó szakpszichológus, pár- és családterapeuta. Saját terápiái során szerzett tapasztalatai vezették oda, hogy a témában könyvet írjon, s elmondhatjuk, hogy szívügye a válófélben lévő párok segítése a válási folyamat során. Jelen művében igyekszik megértetni azokat az eseményeket, melyek a váláshoz vezethetnek, és támpontot adni a válási krízisben állók számára magához a válás folyamatához.
A pszichológia területéhez tartozó könyvek sok esetben nehezen, lassan olvasható és feldolgozható művek, Bogár Zsuzsa kötete azonban olvasmányos, könnyen értelmezhető és a szakmán kívül álló érdeklődők számára is hasznos információkat hordoz. A mű áttekinthetően tagolt: a bevezetést követően kilenc nagy fejezetet találunk: a szerző elsőként a váláshoz vezető utat ecseteli, majd a válás folyamatát, annak feldolgozását és hatásait elemzi, továbbá praxisában előforduló eseteket is említ. Az alábbiakban a szerző által használt fő fejezetcímek alapulvételével ismertetem a művet.
A szerző a kötet elején rávilágít arra, hogy a házasság nem egyik napról a másikra ér véget, a döntés nem hirtelen felindulásból történik. Amikor valamely fél kimondja, hogy válni szeretne, ezt a kijelentést már akár több év, de feltehetően hosszú hónapok tépelődése előzte meg.
Bogár Zsuzsa szerint ahhoz, hogy egy házasság jól működjön, négy fő pilléren, stabilan kell állnia a kapcsolatnak. Ezek a következők: 1. A kommunikáció: nem azt jelenti, hogy egyik fél beszél egy másik személyhez, amit az illető hall, sokkal inkább azt, hogy az a másik fél érti és figyel a vele megosztott gondolatokra, befogadja azokat, tehát értőn kommunikálnak a felek egymással. 2. Társ-ság, avagy a kapcsolat mint biztonságos háló: ez a szerző szerint kapcsolódik a kommunikációhoz. A kapcsolatokban elengedhetetlen, hogy tudja a másik fél, hogy biztonsággal kimondhat bármit és kérdezhet is bármit a társától, nem kell félnie, tartania attól, a másik mit szól az ő gondolataihoz, miként reagál arra. Ha valakinek nincs lehetősége nyitottan kommunikálni a partnerével, sokszor magában tartja a gondolatait, ezáltal feszültség keletkezik benne, aminek eredményeként folyamatosan - akár évekig is - rágódhat egy-egy témán anélkül, hogy megosztaná azt társával. 3. Egy csapatban játszunk: minden kapcsolatban fontos, hogy érezhessük azt, hogy ami az egyik embert érinti, a társat is érinti. A szerző szerint lényeges, hogy minden kapcsolatban jelen legyen a "mi" érzés, a "mi" igényeit tekintsük elsődlegesnek, figyeljünk a másikra, s ő szintén figyeljen ránk annak érdekében, hogy mindkettőnk teljes és élhető közös világa teremtődjön meg. 4. Egymás ismerése és elismerése: nem az a fontos, kinek van igaza, sokkal inkább az, hogy a felek mindegyike el tudja fogadni a másik álláspontját, vagy azt, hogy a másik fél másként látja az adott eseményt.
A szerző hivatkozik a Thomas és Kilmann által megalkotott modellre,[1] amely a temperamentumokat osztályozza konfliktusmegoldási helyzetekben. A modell az alábbi megoldási módokat különbözteti meg: 1. Versengés: csak a saját érdekek számítanak, a konfliktus eredménye, a győztes-vesztes helyzet; 2. Alkalmazkodás: a saját igényt háttérbe szorítva a másik fél akarata érvényesül; 3. Elkerülés: mindkét fél kihátrál a konfliktusból és úgy tekintenek a problémára, mintha az nem létezne; 4. Kompromisszumkeresés: mindenki enged ugyanannyit az álláspontjából, azonban úgy tekintenek a megoldásra, hogy az egyiküknek sem kedvező; 5. Együttműködés: kompromisszum helyett olyan megoldás születik, ami egy új változata a helyzetnek és mindkét fél számára kielégítő. Az utolsóként említett konfliktuskezelési mód ugyan sok energiát és időt vesz igénybe, azonban a legkedvezőbb eredményt hozhatja egy vitás helyzetben. A szerző kiválóan megfogalmazza: "nem az az erős, aki lenyomja a másikat és a saját igazát érvényesíti és elfogadtatja a másikkal, hanem az, aki belátja, hogy az elfogadás és a másik megértése sokkal előbbre visz, mint a harc."[2]
Bogár Zsuzsa úgy véli, hogy a közös gyermek megszületését követően egyre kevesebbet kommunikálnak a felek, s ha nem stabil pilléreken nyugszik a párkapcsolat, akkor a beszélgetések eltűnésével elvész az intimitás, az egymás iránti tisztelet, odafigyelés is. A legtöbb kapcso-
- 50/51 -
lat a gyermek első iskolaévét követően romlik meg véglegesen, az esetek túlnyomó többségében pedig észrevehető, hogy feltűnik egy harmadik fél a kapcsolat válságának időszakában. A hűtlenség egy tünet és a válásnak nem a szerető az oka, csupán egy katalizátor kerül a kapcsolatba. A "szerető akkor jelenik meg, amikor a pár két tagja érzelmi értelemben már rég elvált egymástól".[3] A bizalom csorbul és nyilván az érintettektől függ az, hogy képesek-e változtatni, képesek-e a bizalmat újraépíteni és a jövőben együtt folytatni az utat.
Válás során, illetve krízisben lévő párok esetén a válás legnagyobb akadálya a gyermek, ugyanis a szülők úgy gondolják, hogy a gyermek a válás folyamatában sérül, tönkremegy. Fontos leszögezni, hogy a gyermek nem magától az elválástól, a válás tényétől sérül, sokkal inkább attól, ahogyan a két fél a válás folyamatán végigmegy. A szerző rávilágít arra, milyen nagy a jelentősége annak, hogy mennyire lesz csatatér a felek élete a válás során, találnak-e békét, tudnak-e kommunikálni, mik a törekvéseik a jövőre nézve. A szerző tapasztalata is ez: egyre több szülő igyekszik akként válni, hogy mind a házastársa, mind saját maga szülői szerepben maradjon.
A szerző szerint nem csupán a gyermek helyzete okozhat félelmet egyik vagy másik félben, hanem a "mit szólnak majd mások?"[4] kérdése is. Mások mindig csak a felszínt látják, a család számukra olyan, mint egy fényképfelvétel, nem látják a mélyben rejlő dinamikákat, mintázatokat, amelyek eljuttatták a válófélben lévőket ahhoz, hogy a jövőben külön folytassák az életüket. A szerző a válási élethelyzetet egy útelágazáshoz hasonlítja. A döntés előtt állóknak azt kell elképzelniük, hogy egy erdőben, útelágazáshoz érkeztek, ahol nem könnyű a döntés, melyik úton folytassák tovább életüket. A döntés meghozatalához elengedhetetlen egy jövőkép, "hisz a félelmekkel úgy tudunk szembenézni és úgy tudjuk megszelídíteni őket, ha számításba vesszük milyen stratégiáink, megoldási lehetőségeink lesznek egy-egy olyan helyzetben, aminek a bekövetkeztétől még rettegünk".[5]
Sok esetben a házastársak azért döntenek úgy, hogy mégsem válnak el, mert azt gondolják, hogy ezáltal a gyermeknek a fennálló helyzetben sokkal jobb lesz. A szerző ennek a döntésnek a csapdáit is részletezi, különösen a parentifikáció jelenségét, aminek során a gyermek számára a szülő olyan feladatokat, funkciókat jelöl ki, amelyekkel az nem boldogul, például az egyik szülő beavatja a gyermeket a megromlott házasélet részleteibe vagy a vitákba.
A válási krízishelyzet sok változást hoz az ember életében. Nagyon fontos lenne, hogy a válásra ne kudarcként tekintsenek az emberek, hanem mint egy döntésre, ami segít kilépni egy rossz párkapcsolatból, segít energiához hozzájutni, ami korábban a rossz párkapcsolat konzerválására irányult. A szerző hivatkozik arra a régi bírói gyakorlatra is, amelynek során feltárták, ki a vétkes abban, hogy válásra került sor, ami a döntésben is jelentős szerepet játszott. Egy párkapcsolat megromlása azonban az esetek nagy részében nem egy emberen múlik. "Egy kapcsolatot mindig két ember alakít, folyamatos a körforgás, az egyik reagál a másikra, majd a másik az egyikre és a kör nehezen megszakítható."[6]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
