A nyelvpolitikát sokan olyan tevékenységnek tekintik, melynek célja a fennálló nyelvi helyzet fenntartása, vagy pedig ellenkezőleg, az átalakítása. Azokban az országokban, ahol a cél a meglévő állapotok konzerválása, sokkal kisebb az igény a nyelvtörvényekre, és gyakori, hogy a nyelvek használata a szokásjog alapján működik, s nincs jogszabályokban kodifikált államnyelv vagy hivatalos nyelv. Ha azonban a fennálló helyzet társadalmi, politikai és/vagy gazdasági célok érdekében történő átrendezése a cél, ez aktivizálja a nyelvpolitikát, és a nyelvhasználat rendjének törvényi szabályozása bevett gyakorlat. Nem véletlen tehát, hogy amikor a nyelvpolitika és a nyelvtörvények célja a nyelvi helyzet átalakítása, az nemritkán konfliktusokat okoz.
Bár Ukrajna többnyelvű állam, az 1991-ben függetlenné váló ország egymást váltó politikai kurzusai a nemzetállami modellt tekintik mintának. Ez a helyzet konfliktusokat eredményez. Tanulmányunkban azokat az ukrán parlament által elfogadott, a nyelvkérdéssel foglalkozó jogalkotási lépéseket mutatjuk be, amelyekkel kapcsolatban alkotmánybírósági határozatok születtek az 1997 és 2019 közötti időszakban. Ezek a jogi dokumentumok az alkotmány, a nyelvtörvények, a filmtörvény és egyes, az oktatással foglalkozó törvények. Nem ritka, hogy a nyelvi kérdésekben a parlament által elfogadott jogszabály ellen parlamenti képviselők egy csoportja beadvánnyal él az Alkotmánybíróság felé. A modern ukrán nemzetállam megteremtésének útján a nyelvhasználat rendjének szabályozásában az Alkotmánybíróságnak jelentős szerepe volt a vizsgált időszakban, hiszen a nyelvhasználat rendjéről szóló jogszabályok értelmezésével nemcsak jogi, hanem politikai iránymutatást is végzett. Az Alkotmánybíróság így a nyelvpolitika aktív alakítójává vált Ukrajnában.
Language policy is seen as an activity aimed at maintaining the current language situation or, conversely, transforming it. In countries where the goal is to preserve existing conditions and language situation, the need for language laws is much lower, and it is common for languages to be used under customary law, and there is no state language or official language codified in legislation. However, if the aim is to reorganize the existing situation for social, political and / or economic purposes, this activates language policy, and it is common practice to regulate the order of language use. It is no coincidence, then, that when language policy and language laws aim to transform the language situation, it is not uncommon to cause conflicts.
Although Ukraine is a multilingual state, the political courses of Ukraine, which became independent in 1991, take the nation-state model as the purpose. This situation results in conflicts. In our study, we present the legislative steps adopted by the Verkhovna Rada of Ukraine (Ukrainian Parliament) on the language issue, on which decisions of the Constitutional Court were made in the period between 1997 and 2019. These legal documents are the constitution, language laws, film law and some laws dealing with education. It is not uncommon for a group of members of parliament to file a petition with the Constitutional Court against legislation passed by parliament in language matters. Through the creation of the modern Ukrainian nation-state, the Constitutional Court played a significant role in regulating the order of language use in the period under review, as it provided not only legal but also political guidance in interpreting legislation on the order of language use. The Constitutional Court has thus become an active shaper of language policy in Ukraine.
Keywords: Ukraine, Verkhovna Rada, Constitutional Court, state language, minority languages
A nyelvhasználat rendjének nincs egységes szabályozása. Nem létezik nemzetközi sztenderd arra vonatkozóan sem, hogy egy adott ország belefoglalja-e a nyelvkérdést az alkotmányába, alkot-e önálló nyelvtörvényt, kodifikál-e egy vagy több hivatalos nyelvet. Sőt az állam nyelvének (nyelveinek) kategorizálására vonatkozó terminológia sem egységes: egyes országok nemzeti nyelvként, mások államnyelvként, megint mások hivatalos nyelvként definiálják az államigazgatás, a közigazgatás és a nyilvános érintkezés nyelvét vagy nyelveit, de vannak olyan államok is, ahol semmiféle utalás nincs az államnyelvre, vagy az ország területén használt nyelvek státusára.[1]
- 85/86 -
A nyelvpolitikát általában olyan tevékenységnek tekintik, melynek célja a fennálló nyelvi helyzet fenntartása, vagy pedig ellenkezőleg, az átalakítása.[2] Azokban az országokban, ahol a cél a meglévő állapotok konzerválása, sokkal kisebb az igény a nyelvtörvényekre, gyakori, hogy a nyelvek használata a szokásjog alapján működik, s nincs jogszabályokban kodifikált államnyelv vagy hivatalos nyelv. Ha azonban a fennálló helyzet társadalmi, politikai és/vagy gazdasági célok érdekében történő átrendezése a cél, ez aktivizálja a nyelvpolitikát, és a nyelvhasználat rendjének törvényi szabályozása bevett gyakorlat. Márpedig "ha egy országnak van explicit nyelvpolitikája, akkor az általában agresszív és korlátozó jellegű".[3]
Ukrajnában a nyelvi kérdés az 1991-es függetlenné válás óta átpolitizált, indulatoktól fűtött és mesterségesen gerjesztett ellentétek forrása.[4] Az ország olyan nyelvi helyzetet örökölt a Szovjetuniótól, ahol az állam lakosságának közel ötödét tették ki az orosz nemzetiségűek. A nagyszámú orosz lakos mellett az orosz nyelv pozícióit erősítették a nyelvileg asszimilálódott, illetve a hétköznapokban az orosz nyelvet használó, magukat nem orosz nemzetiségűnek valló állampolgárok milliói is: az eddigi egyetlen, 2001-es cenzus idején az orosz nemzeti kisebbséghez tartozók aránya 17,3% volt az országban, az orosz anyanyelvűeké viszont 29,6%-ot tett ki. A helyzetet bonyolította, hogy a többmilliós ukrajnai orosz közösség úgy vált hirtelen kisebbséggé, azaz de jure alárendelt státusúvá, hogy korábban a szovjet birodalom nyelvileg és kulturálisan privilegizált csoportjához tartozott. Ám de facto ezeket a kedvező gazdasági, politikai és kulturális pozíciókat az orosz nyelvű elitnek jelentős részben az államváltás után is sikerült átmentenie, s az orosz nyelv a függetlenség után csaknem három évtizeddel is széles körben használatos a társadalmi és közélet legtöbb területén, főként a nagyvárosokban, valamint az ország keleti és déli régióiban. Ez azonban az új államot saját nemzetállamaként elképzelő feltörekvő ukrán elit körében elégedetlenséget váltott ki. Az új ukrán nemzetépítés módjairól folyó diskurzus, illetve a politikai hatalomért folytatott harc az ukrán és az orosz nyelv helyzete körül kibontakozott vitákban öltött testet.[5] Az egyes régiók és a hatalom körüli harcok is összefüggésben vannak a mindenkori nyelvpolitikával.[6]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
