Amikor az Európai Bíróság egy tagállamot az EK-Szerződés megsértése miatt elítél, de a tagállam nem teljesíti az ítéletben foglaltakat, az Európai Bíróság, a Bizottság kezdeményezésére egy második ítéletben kényszerítő bírságot szabhat ki a késlekedő tagállammal szemben [EKSz. 228. cikk (2) bekezdés harmadik albekezdés], amelynek összege akár jelentős mértéket is elérhet.
Első ízben szabott ki a Bíróság egy tagállammal szemben kényszerítő bírságot, amikor 2000. július 4-i ítéletében2 Görögországot az első határozat3 további nem teljesítése esetén napi 20 000 euró fizetésére kötelezte. Az eljárás tárgya egy olyan krétai hulladéklerakó telep üzembentartása volt, amelyik nem felelt meg a közösségi jognak. Ezidáig Görögország nem szüntette meg a szerződéssértő állapotot.4 2000 decemberében viszont kiegyenlítette az addig esedékessé vált kényszerítő bírságot. Az ügy kimenetele Görögország további magatartásától függ.
Görögországgal szemben egy másik kényszerítő bírságra vonatkozó eljárás is folyamatban volt, ami a diplomák kölcsönös elismerését érintette. Ezt az eljárást végül meg lehetett szüntetni. Jelenleg egy kényszerítő bírságra vonatkozó eljárás van folyamatban a Bíróság előtt, mégpedig Franciaország ellen az éjszakai munkára vonatkozó tilalom miatt.
Németország ellen a Bizottság 1997-ben három ízben kezdeményezte kényszerítő bírság kiszabását. Németország három környezetvédelmi tárgyú irányelvet nem ültetett kimerítően át, holott az irányelvek átvételére nyitva álló határidő már több mint két évtizede lejárt. Az érintett irányelvek a talajvíz védelméről szóló irányelv (a bírság javasolt összege 264 000 ECU naponta), a felszíni vizek védelméről szóló irányelv (bírság javasolt összege 158 000 ECU naponta), valamint a vadon élő madarak védelméről szóló irányelv (bírság javasolt összege 26 400 ECU naponta). Röviddel azután, hogy a Bizottság benyújtotta kereseti kérelmét, tehát még 1997-ben, Németország teljesítette szerződéses kötelezettségeit, így a Bizottság megszüntette az eljárást. 1999-ben a Bizottság közel 800 000 euró nagyságú kényszerítő bírság kiszabására irányuló eljárás megindítását fontolgatta Németországgal szemben a természetes élőhelyek, valamint a vadon élő állatok és növények védelméről szóló irányelv átültetésének elmulasztása miatt. Ebben az esetben Németország a keresetlevél benyújtása előtt teljesítette kötelezettségét. A Németország elleni eljárásokban az EKSz. 228. cikke (2) bekezdésének szankcionálási lehetősége hatékonynak bizonyult az Európai Bíróság tekintélyének megőrzésére. Időközben a Bizottság számos esetben indított előzetes eljárást a 228. cikk (2) bekezdése értelmében.
Eredetileg nem létezett semmilyen szankcionálási lehetőség olyan tagállammal szemben, amelyik nem tett eleget az Európai Bíróság ítéletének. A Bizottság csupán egy második eljárást indíthatott az EK-Szerződés megsértése okán, ami ismételten egy megállapítási ítélethez vezethetett, amelynek teljesítése a tagállamtól függött. Az EGK első két évtizedében a tagállamok alaposan hajtották végre az ítéleteket, anélkül hogy hosszú hónapok teltek volna el. Még bonyolult esetekben is alig több mint tíz hónap elég volt a tagállamoknak a végrehajtásra. A szakirodalomban is az olvasható, hogy a tagállamok hűsége a Szerződéshez és a bírói döntések tekintélye olyan nagy, hogy "a tagállamok nem mernék az Európai Bíróság ítéletét figyelmen kívül hagyni"5. A fejlődés azonban más tanulsággal szolgált. Az első eset, ahol a Bíróság egy korábbi ítéletének végre nem hajtását egy újabb ítéletében állapította meg, 1972-ben a Bizottság kontra Olaszország, úgynevezett műkincs eset volt6. A nyolcvanas évek közepétől nőni kezdett az ilyen, második ítéletek száma. 1985 és 1996 között 21 ítélet született az EKSz. 228. cikk (1) bekezdése (az EGKSz. korábbi 171. cikke) alapján hozott ítéletek végre nem hajtása miatt. Az Európai Bíróság tekintélye forgott veszélyben. Annak érdekében, hogy a mulasztó tagállamokra erősebb nyomást lehessen gyakorolni, a Maastrichti Szerződéssel bekerült a 171. cikk (2) bekezdése az EK-Szerződésbe, amelyik a kényszerítő bírság, illetve átalányösszeg kiszabásának lehetőségét teremtette meg. Az Amszterdami Szerződés óta a kényszerítő bírság kiszabására irányuló eljárást a 228. cikk (2) bekezdése rendezi, amelyik szó szerint megegyezik a 171. cikk (2) bekezdésével.
A Maastrichti Szerződés 143. cikke által egy, az EKSz. 171. cikke (2) bekezdésével párhuzamos rendelkezés került az EURATOM-Szerződésbe, ugyanakkor a Montánuniós Szerződés e célból nem módosult. A Montánuniós Szerződés egyébként már tartalmazott a 171. cikk (2) bekezdésének hatályba lépése előtt 88. cikkében egy más jellegű vagyoni szankcióra vonatkozó lehetőséget. Ezt az előírást azonban sosem alkalmazták. Az EKSz. 228. cikkének (2) bekezdésében szabályozott szankcionálási eljárás mellett a gazdasági és monetáris unió tárgykörében bevezetésre került a 104. cikk (11) bekezdése szerinti pénzbírság. Az EKSz. 104. cikk (11) bekezdése értelmében a Tanács megfelelő összegű bírságot szabhat ki egy tagállammal szemben, ha az a tagállam nem teljesíti kötelezettségét a túlzott mértékű költségvetési hiány megszüntetésére nézve.
Mielőtt a Bizottság az Európai Bíróság előtt indítványozza kényszerítő bírság vagy általányösszeg kiszabását, le kell folytatnia egy előzetes eljárást, ami lényegében az EKSz. 226. cikkében szabályozott előzetes eljárásnak felel meg. A Bizottságnak lehetőséget kell biztosítania a mulasztó tagállam számára, hogy az megtegye észrevételeit. Ezt követően a Bizottság kiad egy indokolással ellátott véleményt, amelyben megjelöli, hogy a tagállam az Európai Bíróság ítéletének mely pontokban nem tett eleget. A Bizottság csak akkor fordulhat az Európai Bírósághoz, ha a tagállam az általa meghatározott határidőn belül nem tette meg a szükséges intézkedéseket.
Kereseti beadványában a Bizottságnak meg kell jelölnie az adott körülmények alapján általa megfelelőnek tartott szankciót és annak nagyságát. A Bizottság vagy átalányösszeg, vagy kényszerítő bírság fizetését indítványozhatja. Az átalányösszeg egy egyszeri pénzügyi szankció, ami független az ítélet végre nem hajtásának idejétől, míg a kényszerítő bírság folyamatosan fizetendő. A kényszerítő bírság azoknak a napi tételeknek az összegéből áll, amit a tagállamnak kell fizetnie, amennyiben nem hajtja végre az Európai Bíróság ítéletét. Attól a naptól fogva esedékes, amikor a tagállam a Bíróság második ítéletéről tudomást szerez. Megszűnése a szerződésszegés megszüntetésének napjával esik egybe. Akényszerítő bírság kiszámításához a Bizottság két közleményében foglaltakat veszi alapul.7 Első közleményében három alapvető szempontot határozott meg a számításhoz: (1) a mulasztás súlya, (2) időtartama, (3) valamint újabb szerződésszegés megakadályozásához szükséges elrettentő hatás. Második közleményében tovább pontosította a számítási szempontokat, már kifejezetten a kényszerítő bírság napi tétele vonatkozásában. A napi tétel összegét úgy kell kiszámítani, hogy egy 500 euró nagyságú egységes összeget meg kell szorozni egy 1-20 közötti, a mulasztás súlyával arányos szorzóval, egy 1-3 közötti, a mulasztás időtartamával arányos szorzóval, valamint egy elrettentő hatást szolgáló ország-szorzóval. A súlyossági, valamint az időtartamra vonatkozó szorzót valamennyi esetre nézve egyedileg határozzák meg. Az országszorzó a 228. cikk (2) bekezdése alapján folyó eljárásokban ugyanazon érintett ország viszonylatában minden esetben ugyanakkora. A Bizottság az ország-szorzót a tagállamok bruttó hazai termékéből következő fizetőképessége és a Tanácsban képviselt súlyozott szavazati aránya [EKSz. 205. cikk (2) bekezdés] alapján állapítja meg. A Bizottság által kiszámított ország-szorzók 1,0 (Luxemburg) és 26,4 (Németország) között helyezkednek el. A Bizottság számítási módszere alapján a kényszerítő bírság napi összege 500 eurótól (Luxemburg) 791 293 euróig (Németország) terjedhet.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
