A magyar Alkotmánybíróság működésének kezdete óta jelentős szerepet kapott az alapvető jogok rendszerében a gondolat, lelkiismereti - és vallásszabadság, valamint az állam és az egyház elválasztásának problematikája.[1] A testület a 32/2003. (VI. 4.) AB határozatban[2] a korábbi gyakorlatához képest új és jelentős megállapításokat tett az állami és az egyházi jogalkotás és az egyházi és állami normák kikényszeríthetőségének kapcsolódási pontjai vonatkozásában.
Az Alkotmánybíróság e döntése rendelkező részében megállapította, hogy "az Alkotmány 57. § (1) bekezdése és 60. § (3) bekezdése alapján a lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról szóló 1990. évi IV. törvény 15. § (1) és (2) bekezdésének alkalmazása során alkotmányos követelmény, hogy egyház és vele jogviszonyban álló személyek közötti, állami jogszabályokon alapuló jogviszonyokból eredő jogvitákat az állami bíróságok érdemben elbírálják". A testület e követelmény meghatározásával egyidejűleg elutasította, illetőleg visszautasította a lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról szóló 1990. évi IV. törvény (továbbiakban Ltv.) 15. § (1), illetve (2) bekezdése alkotmányellenességének megállapítását és azok megsemmisítését. Ennek oka, hogy a 15. § (1) bekezdés alkotmányszöveget ismétel meg ("A Magyar Köztársaságban az egyház az államtól elválasztva működik. [Alkotmány 60. § (3) bek.]"),[3] míg a (2) bekezdés éppen az Alkotmány által megfogalmazott elvárás megvalósítását, nevezetesen az állam és az egyház elválasztását célozza. Eszerint ugyanis "az egyház belső törvényeinek, szabályainak érvényre juttatására állami kényszer nem alkalmazható". Az Alkotmánybíróság ezzel kapcsolatban megállapította, hogy a támadott rendelkezés, miszerint az egyház belső törvényeinek, szabályainak érvényre juttatására állami kényszer nem alkalmazható, az Alkotmány 60. § (3) bekezdésének "logikus folyománya. Az állam és egyház elválasztásának elvéből következik ugyanis az, hogy az állam egyik egyházzal sem kapcsolódhat össze intézményesen, s ezért egyetlen egyház belső szabályainak érvényre juttatására sem lehet állami kényszert igénybe venni. Az Alkotmánynak az 57., illetve 70/K. §-ai is csak az Alkotmányból és az állami jogszabályokból eredő jogok és kötelességek bíróság előtt való érvényesítését teszik lehetővé. Ezek az alkotmányos rendelkezések nem vonatkoznak, és az Alkotmány 60. § (3) bekezdése értelmében nem is vonatkozhatnak az egyházi normák állami bíróságok előtt történő érvényesítésének garantálására".[4] Emiatt az egyházi normák állami érvényesítésének kizárása nem sérti az Alkotmány idézett rendelkezéseit, sőt azokkal a lehető legnagyobb összhangban áll.
- 239/240 -
1. Az indítványozó a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény melléklete szerint felsőoktatási intézményként nevesített, nem állami egyetem oktatójaként tevékenykedett. Az oktató az adott Egyház püspöke által tett, a nyugdíjaztatására irányuló ajánlatot elfogadta, majd maga ellen fegyelmi eljárás lefolytatását kérte, s egyben a nyugdíjaztatásával kapcsolatos jognyilatkozatát is megtámadta. Az adott egyház Zsinati Bíróságának elnöksége az indítványozót írásbeli megintésben részesítette, s megállapította, hogy az eljárás során nem merült fel olyan bizonyíték, amely a saját - nyugdíjaztatására vonatkozó - jognyilatkozata visszavonásának vagy megtámadásának alapjául szolgálhatna, s egyben nem találta megalapozottnak az indítványozó jövedelemveszteségével kapcsolatos kárigényét sem. E határozat ellen az indítványozó részéről benyújtott panaszt az Egyház Zsinatának elnöksége - az írásbeli megintésre vonatkozó kitétel kivételével - elutasította.
Az indítványozó ezt követően az állami igazságszolgáltatás igénybe vételével kívánta érvényesíteni igényét. Az első fokon eljáró helyi bíróság a felperes indítványozó keresetét arra hivatkozva utasította el, hogy keresetében a felperes követelése jogalapjaként az egyházi "jogszabályokat" jelölt meg, az Alkotmány és a hatályos jogszabályok szerint viszont ezek érvényre juttatására állami kényszer nem alkalmazható. A bíróság álláspontja szerint, mivel az Ltv. 16. § (2) bekezdése alapján az egyházi jogi személy törvénysértése esetén az ügyész pert indít az egyházi jogi személy ellen, az egyház károkozása esetén a per megindítására a felperesnek jogosultsága nincs. Erre hivatkozással a bíróság a kereseti kérelmet elutasította. A másodfokú - megyei - bíróság az ítélet hatályon kívül helyezésével egyidejűleg a pert megszüntette és a keresetlevelet áttenni rendelte a Zsinati Bírósághoz, arra hivatkozással, hogy az egyház belső normáit figyelembe véve, a felperes igénye a Zsinati Bíróság hatáskörébe tartozik. Itt már érzékelhető, hogy állami bíróság egyházi jogi normákat értelmezett és ezek alapján döntött el állami jogszabályokkal is kapcsolatban álló jogvitát.
Az áttétel alapján eljáró Zsinati Bíróság megállapította hatáskörének hiányát és a keresetlevelet áttette a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező Debreceni Munkaügyi Bírósághoz. Indokolása szerint ugyanis az alkalmazandó egyházi norma nem eljárásjogi, hanem anyagi jogi rendelkezés, amely nem jelent mást, mint azt, hogy bármilyen bíróság jár is el az egyház alkalmazásában álló, lelkészi képesítésű személy szolgálati viszonyát érintő ügyében, az alkalmazandó anyagi "jogszabályok" az egyház belső szabályai. Az Egyházi Bíróság szerint tehát akár az egyház bírósága, akár állami bíróság rendelkezik is eljárási jogosultsággal, az Egyház belső jogszabályait alkalmaznia kell. A Zsinati Bíróság ezzel együtt kizárta az eljárásra vonatkozó hatáskörét - a döntés megfogalmazásában még "joghatósága" sem volt eljárni[5] -, azonban kimondta, hogy az Alkotmány 57. § (1) bekezdése[6] által biztosított alkotmányos alapjog természetszerűen megillet minden magyar állampolgárt, így a református egyház lelkészi képesítésű tagjait is. Eszerint tehát a felperes az egyházzal, mint "munkáltatóval szembeni, munkaviszonyból származó jogvitájában nem zárható el a világi bírósághoz fordulás jogától". Az ügyben végül eljáró Legfelsőbb Bíróság indokolása szerint "az állam és egyház elválasztásának elve alapján a törvényes hatáskörében eljáró egyházi szerv határozatait, azok helyessége vagy jogszerűsége szempontjából a bíróság nem vizsgálhatja felül, s nem dönthet az ilyen határozat jogellenes voltára alapított kárigény tárgyában sem.
2. Az egyházi alkotmány 9. § (1) bekezdése értelmében az egyház alkalmazásában lévő lelkészi képesítésű és jellegű személyek (egyházi személyek) szolgálati viszonya és felelőssége tekintetében az egyházi törvények szerint kell eljárni;[7] a (4) bekezdés alapján pedig az egyház által alkalmazottainak okozott kárért való felelősségről a mindenkor hatályos állami jogszabályok rendelkezéseit kell - megfelelően - alkalmazni.
Az ismételten eljáró munkaügyi bíróság a pert arra hivatkozva szüntette meg, hogy az elbírálandó jogvita tárgyában az egyházi törvények szerint kell eljárni, és az állam és az egyház elválasztásának alkotmányi előírása miatt a törvényes hatáskörében eljáró egyházi szervek határozatait a bíróság nem bírálhatja felül és nem dönthet az ilyen határozatok jogellenes voltára alapított kárigény tárgyában sem.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
