Dr. Grád András: A hazai igazságszolgáltatás felkészülése az európai uniós tagságra - avagy rövidesen kiderül: amit hallunk vészharang-e, vagy csak az utolsó kört jelző csengő - (EJ, 2003/4., 37-42. o.)

Ahogyan mondani szokás, lassan már "a csapból is az EU folyik". Ilyen körülmények között meglehet, hálátlan feladatnak tűnik a felkészülésről, még inkább annak problémáiról szólni, a téma mégis megkerülhetetlen. Aligha igényel különösebb bizonygatást, hogy közelgő csatlakozásunkkal a honi igazságszolgáltatásra komoly, és az érintettekre merőben új feladatok háramlanak majd. Némileg olybá tűnik mégis, mintha a hazai igazságszolgáltatás e téren még mindig Csipkerózsika-álmát aludná. Pedig a Legfelsőbb Bíróság egykori tanácselnöke, jelenlegi elnöke már két évvel ezelőtt leszögezte, hogy "a belépésig hátralévő időben olyan intézkedésekre van szükség, amelyek lehetővé teszik a bírák számára a közösségi joganyag befogadását és megteremtik a színvonalas jogalkalmazás feltételeit", tegyük hozzá, mindjárt azt is kifejtette, hogy mindennek olyan költségvetési vonzatai vannak, "amelyeket a bírói hatalmi ág nem tud előteremteni". (Lomnici Z.: A csatlakozás várható hatásai a magyar bírósági rendszerre, Európai Jog, 2001/1.)

Köztudomású, hogy Magyarország 2004. május 1-jével, tehát nagyjából egy év múlva az Európai Unió teljes jogú tagjává válik ennek összes jogaival és kötelezettségeivel. Miközben a közélet hangos azoktól a polémiáktól, hogy mindez jó lesz-e vagy rossz az országnak, a szakemberek dolga az, hogy mindenféle értékítélettől mentesen felkészüljenek a csatlakozást követően rájuk háruló feladatokra. Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács a PHARE program keretében 1999 óta folyamatosan szervez is a bírák részére olyan szakmai rendezvényeket, ahol uniós előadásokon vehetnek részt. E továbbképzések célja és jószándéka elvitathatatlan, ugyanakkor kénytelenek vagyunk szembe nézni azzal a ténnyel, hogy az uniós jog egy komplett jogrendszer, amely ráadásul több szempontból még bonyolultabb is egy nemzeti jognál. [Már maga az "uniós jog" fogalma sem teljesen tisztázott, elismert szakemberek vitatkoznak évek óta arról, mi is tartozik valójában e körbe. (vö. Vörös I.: Zavaros tűnődés az európai jog tagozódásáról, Jogtudományi Közlöny, 2002/10.)] Ilyen körülmények között e pár napos felkészítések szakmailag kb. azzal az eredménnyel járnak, mintha valaki megpróbálna egy számára korábban teljesen ismeretlen jogot vagy mondjuk egy idegen nyelvet megtanulni. Nyilván sem az OIT, sem a képzők, sem a bírák nem tehetők felelőssé azért, amiért e néhány nap alatt még a legszükségesebb ismereteknek is legfeljebb a morzsái sajátíthatók el. Miként senki, még a legkiválóbb képességű jogász sem tud 1-2 hét alatt megtanulni és használni egy idegen nyelvet, vagy alkalmazni egy jogrendszert, úgy nem várható ez el általánosságban a hazai bírói kartól sem.

A tanfolyamok a bírák számára kötelezőek, az 5 napos általános jellegű képzést jobbik esetben egy 3 napos, immár ügyszakonként specializált tanfolyam követi. A képzés ugyanakkor nagyon változó színvonalú, több szempontból is problematikus. Az előadók zöme külföldi, akik igen kevés ismerettel rendelkeznek arra nézve, milyen szintű tudással rendelkezik a hallgatóságuk. Utóbbiaknak az így nyújtott ismereteket sokszor nincs mihez kötni, azok mintegy "a levegőben lógnak" a számukra, ezáltal kevésbé használhatóak. Az előadások szakmai színvonala is erősen ingadozó, éppúgy előfordulnak kiváló, remekül hasznosítható előadások, mint olyanok, amelyeken a külföldi előadó semmi mást nem tesz, mint hogy szinkrontolmácsolás mellett felolvassa a jogszabályt. (Külön probléma, hogy a tolmácsolás színvonala is erősen ingadozó.) A pályán lévő bírák objektív okokból - kevés kivételtől eltekintve - soha nem tanultak sem az egyetemen, sem azt követően EU jogot. (vö. Dávid Ibolya: Uniós csatlakozás és jogalkotásuk, Magyar jog, 1999/7.) Ebből fakadóan e téren sokszor csak a napi sajtóból megszerezhető alapismeretekre támaszkodhatnak, így a tanfolyamnak is szinte a nulláról kellene indulnia. Az egy hetes képzésnek tipikusan az utolsó napján találkoznak a résztvevők először hazai előadóval, akinek az előadása lehet, hogy hasznosabb lenne a külföldi előadókét megelőzően. Nyílt titok, hogy az EU pénzekből támogatott képzésekre többnyire "kötelező" az EU országokból jövő előadók meghívása, azonban sajnos ettől a képzések hatékonysága nem feltétlenül nő. Egy francia vagy német előadótól eleve kevéssé várható el, hogy képes legyen elmagyarázni, mihez fogjon mondjuk a hazai bíró a Pp. alapján akkor, ha előzetes kérdés elbírálása végett Luxembourgba kellene küldenie egy ügyet. (Néhány tucat nyelveket is jól beszélő, önként jelentkező hazai bíró kapott ugyan magas színvonalú tréneri kiképzést, azonban a többi bírák EU-felkészítésében mostanáig nem jutott nekik komoly szerep.) A résztvevőknek tankönyv ugyan nem áll a rendelkezésükre, írásos anyagokat azonban kapnak, hogy a szóbeli tájékoztatást legalább otthon mintegy kiegészíthessék. A tanfolyamokat ugyanakkor nem követi semmiféle számonkérés, így a helyzet e téren jogászok számára meglehetősen ismerős: köztudott, mennyit ér egy olyan normatív rendelkezés, amelynek eleve nincsen szankciója. (Sajnos maga a szervezés sem mindig tökéletes. Számos bíróval előfordult olyasmi, hogy nem sokkal a 3 napos tanfolyam előtt tudták meg, hogy azon részt kell venniük, majd miután az utolsó pillanatban beállították a tárgyalásaikat, a rendezvény helyszínén közölték velük, hogy tévedés történt, nem szerepelnek a tanfolyam résztvevői listáján. Menjenek haza, talán majd valamikor rájuk is sor kerül, de ez nem biztos.)

Így aztán e "gyorstalpaló" tanfolyamok inkább csak alibinek jók, mintegy kipipálható feladatnak, amit szükség esetén kifelé, pl. az EU vagy a kormányzat felé fel lehet mutatni, hogy lám, mi mindent megtettünk. Ha önáltatás helyett őszinték akarunk lenni magunkhoz, szembe kell néznünk azzal a ténnyel, hogy a gyakorló bíráknak - tisztelet a gyér számú kivételnek - vajmi kevés fogalmuk van róla, mit tehetnek majd, illetve mit kell tenniük, ha egy konkrét ügyben az ügyfél mondjuk azzal fordul hozzájuk a tárgyaláson, hogy kérjenek az Európai Bíróságtól előzetes döntést, vagy más, hasonlóan elemi és mindennapos problémával kerülnek szembe. Az általam megkérdezett - és a fenti tanfolyamot már elvégzett (!) - amúgy jó képességű, lelkiismeretes, gyakorlott bírák közül többen teljesen bizonytalanok voltak abban, hogy kötelesek-e ilyen esetben az ügyet az Európai Bíróság elé utalni, erre az időre fel kell-e függeszteniük az eljárást stb. És akkor még olyan "nüanszokról", mint a hivatalból történő utalás csöppet sem magától értetődő esetkörei, hogy az utalást megakadályozza-e az Európai Bíróság egy korábbi, hasonló ügyben hozott döntése, vagy hogy miként kell egy ügy utalását előkészíteni, illetve a kérdéseket megfogalmazni stb. még nem is beszéltünk. (A fentiek ismeretében némileg meglepőnek tűnik, hogy az OIT jelentésekben az EU-képzés fantasztikus sikertörténetként jelenik meg. Pl.: "A rendezvények komoly sikert arattak. A bírák szerint a képzés tematikája jól volt összeállítva, kiválónak tartották a jogesetek kiválasztását és feldolgozásuk módszerét. (…) Jelentésében az Európai Közigazgatási Intézet a rendezvénysorozatot sikeresnek, az OIT Hivatalának munkáját pedig ,minden elvárást felülmúlónak’ minősítette." vö. Az OIT Hivatala vezetőjének beszámolója, A Bírósági Közlöny melléklete, HVG-ORAC, Bp., 2000., 55. o.). Pedig az Európai Bíróság joggyakorlata kifejezetten szigorodóban van e tekintetben, és míg kezdetben meglehetősen elnézőnek mutatkoztak a tagállami bíróságoktól érkező hiányos tényállású vagy rosszul feltett kérdések kíséretében érkező ügyekkel kapcsolatban, e gyakorlat az utóbbi időben megváltozott. Több előzetes kérdéssel kapcsolatos ügyet is elutasított az Európai Bíróság abból az okból, hogy a nemzeti bíróságok kellő tényállási ismertetés nélkül, rosszul feltett kérdések kíséretében, illetve a szükséges indokolás nélkül küldték azokat meg nekik. (részletesebben lásd Blutman L.: Előzetes döntési eljárás az Európai Bíróságon: a szükségesség feltétele, Jogtudományi Közlöny, 1999/12.) És ezek még csak a viszonylag átlátható és megfelelő módszerekkel könnyen tanítható eljárási kérdések!