A felelősség - általánosságban - valamely követendő magatartás, jogi norma megszegéséért, vagy annak mellőzéséért való helytállási kötelezettség. A felelősség, mint jogi norma célja hármas, így: a védelmi funkció, azaz a közösség érdekeinek szem előtt tartása; a megelőző funkció, azaz az egyénnek a jogsértő magatartástól való távol tartása és a jogkövető magatartás biztosítása; a reparációs funkció, azaz a normaszegéssel okozott hátrányokért való helytállás kényszere.
A felelősség nem képzelhető el kötelességszegés nélkül.[1] Alapvetően két nagy felelősségi rendszert különböztetünk meg: Az objektív felelősségi rendszer nem vizsgálja a normaszegő motivációját. Az eredményre, a kialakult joghátrányra fókuszál, illetve annak helyreállítását helyezi előtérbe. A szubjektív felelősségi rendszer ezzel szemben az egyén felelősségére koncentrál, a helytelen magatartás kiváltásának egyénben rejlő okait vizsgálja.
A római jog felelősségi rendszerében a bűncselekmény és a kártérítés a delictumból fakadt. A római jogban kétféle deliktum volt, a közdeliktum (delicta publica) és a magándeliktum (delicta privata). A közdeliktum testi büntetéssel, halálbüntetéssel járt az egyénre nézve, a vele járó vagyoni büntetés az államot illette. A magándeliktum esetén a sértett indított keresetet, a pénzbüntetés is őt illette. A deliktumok fejlődése a római jogban szakaszokra bontható:
a) A magánbosszú időszakában jogsértőnek el kellett viselnie a sértett fél bosszúját.
b) A kártérítés korszaka. Az állam meghatározta azokat a feltételeket, amelyek esetén a sértett személy bosszúja jogos volt, a sértett vagyoni kártérítés fejében lemondott a magánbosszúról.
c) A vegyes korszakban az állam konkrét büntetéseket írt elő, amelyeket a jogsértő a sértett számára fizetett, melyet követően már nem volt helye bosszúnak. E rendszer vegyítette a kártérítés és a bírság elemeit.
d) A deliktuális kötelmek ezen fejlődési szakaszában néhány magándeliktum közdeliktummá vált, melyeket az állam a sértett kívánságától függetlenül üldözött és büntetett[2].
A jogellenesség a római jogban csak meghatározott deliktumok esetén volt megállapítható. A tiltott cselekmények meghatározott kategóriáját deklarálta a jog, a magánjogi követelés csak akkor volt érvényesíthető, ha azok közül valamelyik tényállás megvalósult. A XIX. század végén egyre inkább uralkodóvá vált az a felfogás, hogy a magánjogi szempontból figyelembe vehető tiltott cselekmények nem képeznek zárt rendszert. Szladits Károly szerint jogellenes az, amely általában jogvédte érdek ellen irányul, vagy amely a jó erkölcsbe ütköző módon károsítja a sértettet[3]. A következő fejlődési fokon a vétkes megkárosítás ténye már önmagában megvalósította a cselekmény jogellenességét, és nem kellett mellette vizsgálni erkölcsi vagy jogi norma megszegését. A tilos cselekmény már önmagában megtérítési kötelezettséget eredményezett. A Code Civil 1382. cikke szerint: "Minden emberi cselekmény, mely egy másik személynek kárt okoz, kötelezi azt, akinek a hibájából a kár származik, annak megtérítésére."
"A jogi felelősségnek rétegzett értelme van. Legáltalánosabb, leginkább elvont és legkevesebb tulajdonsággal való leírását a jogelmélet állapítja meg. Ennél sokkal részletesebb ismérveit - az egyes jogterületekre vagy jogágakra jellemző jellegzetességeit - szakjogtudományok tárják fel"[4]. A jogfelelősség elméleti magyarázata akkor megfelelő, ha az kellőképpen általános és egyúttal a jogterület valamennyi részletére is helytálló, helyes megállapítás. Nem tekinthető egységes felelősség elméletnek az, amely csak bizonyos részletekre igaz[5]. Lábady Tamás szerint "a magánjog irodalma megkülönbözteti a magánjogi kötelezettséget a felelősségtől. Míg a kötelezettség általánosságban azt a magatartást jelenti, amelyet a Servusnak a vele szemben álló Dominus alanyi joga alapján ki kell fejtenie, addig a felelősség nem más, mint helytállás valamely kötelezettségért, illetőleg a kötelezettség."[6]
- 29/30 -
A magántulajdon kialakulásával egyidejűleg megjelent az igény annak védelmére is. I.e. 2250-ből ismerjük az első írásos feljegyzéseket a biztosítás kezdetleges formájáról. Így a karavánbiztosítás keretében a kereskedők egyeztek meg egymással abban, hogy karavánjuk kifosztása esetén a károkat közösen viselik[7], illetve a másik kezdetleges biztosítási forma a rabszolgák szökéséből eredő veszteségek, károk esetére a rabszolgatartók egymás közötti megegyezése a károk megosztására[8]. Mindkét esetben a veszélyközösség tagjai közös pénzügyi alapot hoztak létre, amelyből - szükség esetén - a károkat fedezni tudták.
Az ókori Római birodalomban két formában jelent meg a biztosítás. Egyrészt a felszabadított rabszolgák temetkezési pénztártakat alapítottak, melynek keretében a tagok hozzájárulásokat teljesítettek, s a halál bekövetkezése esetén hozzátartozóik segély formájában részesülhettek a befizetett alapból. A másik formát a kereskedelem fejlődése teremtette meg, melynek során a hosszú távra szállított termékekre a kereskedők kölcsönt vettek fel, melynek kamata lényegesen meghaladta a piaci kamatokat. Ezt a kölcsönt nem kellett vissza fizetni, ha az áru az út során megsemmisült, míg ha célt ért, s a szállító eszköz épségben visszatért kiindulási helyszínére, a kölcsönt és kamatát vissza kellett fizetni.[9]
A biztosításnak alapvetően tehát két formája működött a kezdeti időkben. Az egyik az un. felosztó-kirovó rendszer, amely arra az esetre, ha a közösség tagját veszteség érte, az egy tagra eső kárt felosztotta a közösség tagjai között. A másik a kaláka, melynek keretében az ókorban gyakori tűzvészek károsultjait segítették, hogy elveszett ingatlanuk helyébe közösen új épületet emelhessenek.
A céhes ipar fejlődésének hatására Németországban, Dániában és Angliában a megalakult gildék keretében nyújtottak segítséget a tagok egymásnak áruik megsemmisülése, esetleges elveszése esetére. Ezek keretében szervezték meg továbbá a tűzkárok enyhítésének kereteit is. A szakmai alapon szerveződött közösségek anyagi lehetőségei azonban rövid időn belül szűkössé váltak, így rövidesen annak igénye is felmerült, hogy az egymástól elszigetelt közösségek egyesítsék erejüket.
Genovában 1347-ben jegyezték fel az első, kezdetleges biztosítási kötvényt, amelyet a piaci alapon működtetett biztosítási vállalkozások állítottak ki, a kereskedelemből eredő kockázatok mérséklésére, biztosítására.
Ebben az időszakban jelent meg a nápolyi orvos, Lorenzo Tonti által szervezett, biztosítással kiegészített államkölcsön. A tontinák életjáradék típusú kötvények voltak Itáliában és Franciaországban, melynek keretében az állam/városok kötvényt bocsátottak ki, melyek igénylőinek életjáradékot fizettek. Aki a jegyzést követően hamarabb távozott az élők közül, kevesebb, míg az átlagnál szebb kort megélők magasabb szolgáltatást vehettek igénybe. Az állam/város fizetési kötelezettsége kimerült akkor, amikor a lejegyzett összeg elfogyott[10].
A XVII-XVIII. századra, a statisztika és a matematika fejlődésének hatására létrejöttek az első biztosító társaságok, amelyek már nem csak az árut, hanem a fuvarozó eszközt, így elsősorban a hajótestet is biztosították. 1688-ban Nagy-Britanniában alakult meg a Lloyd's Biztosító Társaság, majd 1720-ban ugyan itt jöttek létre a kereskedelmi alapon működő más biztosító társaságok is.
A szigetországban a XVIII. századtól kezdtek működni az életbiztosításokat kínáló társaságok.
A modern technikai fejlődések hatására a XIX. században jelentek meg a felelősség -, baleset biztosítások, megalakultak a viszont biztosítók, majd a XX. századtól váltak általánossá a több kockázatú biztosító társaságok.
A felelősségbiztosítás a biztosított által a mások vagyonában okozott károkra nyújt fedezetet, a kártérítési kötelezettség alól mentesíti a károkozót a szerződésben meghatározott esetekben. A szakmai felelősségbiztosítás a felelősségbiztosítások speciális típusa - sokan az általános felelősségbiztosítások egyik fajtájának tekintik, mások a felelősségbiztosítások egyéb csoportjába sorolják.[11]
Az általános felelősségbiztosítás esetén a biztosító átvállalja a biztosítottat a szerződésben meghatározott minőségében terhelő azon kártérítési kötelezettségeket, melyekért a magyar jog szerint a biztosított köteles helytállni.[12] A biztosító kockázatviselése kiterjed a személyi sérüléssel járó károk, a szerződésen kívül okozott dologi károk és az ezekre visszavezethető egyéb vagyoni károk miatt támasztott követelésekre.
A szakmai felelősségbiztosítás olyan felelősségbiztosítási szerződés, amely alapján a biztosító
- 30/31 -
azokat a károkat téríti meg, amelyek a szerződésben nevesített szakma vagy hivatás (pl. orvos, gyógyszerész, könyvvizsgáló, bróker, közjegyző) folytatóját terhelik olyan károkozás kapcsán, ahol a felelősségük megállapítható.[13]
A különbség az általános felelősségbiztosítások és a szakmai felelősségbiztosítás között alapvetően az, hogy az előbbi azokra a harmadik félnek okozott károkra nyújt fedezetet, melyek nem a konkrét szolgáltatás nyújtásához szorosan kapcsolódóan merülnek fel, míg utóbbi kifejezetten a szakmai szolgáltatás nyújtásával a szolgáltatás igénybevevőjének okozott kárt fedezi.
"A szakmai felelősségbiztosításhoz nagyon hasonló biztosítási termék a szolgáltatási felelősségbiztosítás, azonban azt is az különbözteti meg a szakmai felelősségbiztosítástól, hogy a szolgáltatási felelősségbiztosítás csak a tevékenység végzése során okozott egyéb károkra és nem a szolgáltatáshoz közvetlenül kapcsolódó károkra vonatkozik. Előfordul, hogy a biztosított részéről felmerül az igény a szolgáltatáshoz közvetlenül kapcsolódó károk fedezésére is. Ekkor a szolgáltatási felelősségbiztosítási szerződés kiegészítésében a tevékenység tárgyára is kiterjesztik a biztosítást, így azonban ez már valójában szakmai felelősségbiztosítássá válik".[14]
A felelősségbiztosításokkal foglalkozó elméleti és az empirikus közgazdasági szakirodalom nagy része a biztosítás kapcsán felmerülő morális kockázattal (moral hazard) foglalkozik. A felelősségbiztosítás ugyanis elvileg növelheti a biztosított ösztönzőit a gondatlan cselekvésekkel kapcsolatban (ex ante moral hazard). A morális kockázat azonban egyrészt különböző szerződéses elemekkel (pl. önrész) csökkenthető, másrészt mértéke nem olyan nagy, hogy meghaladná a biztosításból származó pozitív hatásokat. Az irodalom döntő része arra a következtetésre jut, hogy a felelősségbiztosításnak összességében jólétnövelő hatása van.[15]
A közgazdasági elmélet szerint a szakmai felelősségbiztosításnak is, mint minden más biztosításnak az alapját az ügyfelek kockázatkerülő magatartása jelenti. Amennyiben a jövőbeli kár várható mértéke megegyezik a biztosítási díj összegével, egy kockázatkerülő ügyfél és egy kockázat semleges biztosító közt racionális a biztosítási szerződés létrejötte.
Az intézményi közgazdaságtan szerint a kockázatkerülő attitűd nem magyarázza jól minden esetben a biztosítások létét, ami miatt szükséges a magyarázó tényezők körének kiegészítése.[16] Az intézményi közgazdaságtan a tranzakciós költségek létében, illetve a biztosító információs előnyében látja azokat a legfontosabb tényezőket, amelyek magyarázzák a gazdaságban előforduló jelenségeket, melyek a hagyományos (alapvetően csak a kockázatkerülő attitűdre építő) elmélettel nehezen érthetőek: például, hogy a kockázat semleges nagyvállalatok is kötnek biztosításokat, illetve gyakran előfordul a "túlbiztosítás" is. A biztosító azonban egyrészt információs előnnyel rendelkezik a potenciális károk bekövetkezési valószínűségének meghatározását illetően, másrészt alacsonyabb költséggel képes elvégezni a kárrendezést, mint az ügyfél.
A szakmai felelősségbiztosítás, illetve a biztosító bevonása nemcsak a kárrendezés során csökkenti a tranzakciós költségeket a biztosított számára, de csökkenti a biztosított és annak üzleti partnerei közti tranzakciós költségeket is. Szakmai felelősségbiztosítás hiányában ugyanis a megrendelő csak bonyolult szerződéses konstrukció, illetve különböző garanciák előírásával érheti el azt, hogy a megbízott által elkövetett szakmai hibák által okozott károk megtérítése garantált legyen.
A biztosítások iránti kereslet közgazdasági magyarázótényezőjét a kockázatkerülő attitűd mellett tehát az ügyfél korlátozott racionalitása (a kár bekövetkezési valószínűségével kapcsolatos információhiány), illetve a biztosítók által a biztosítási eseményekkel (kárrendezéssel) kapcsolatban nyújtott szolgáltatásainak értékelése jelenti. A kínálat jellemzőit különösen, a díjakat pedig alapvetően a biztosítók információi (pl. a kárstatisztikák), illetve a biztosítással kapcsolatos tranzakciók költségei határozzák meg.
A szakmai felelősségbiztosítás specialitásai:
A múltbeli károkra vonatkozó információk felhasználhatósága a károk jövőbeli bekövetkezési valószínűségének meghatározására vonatkozóan a szakmai felelősségbiztosítás esetében jóval korlátozottabb lehet, mint más biztosítási ágazatoknál. A biztosítás szempontjából ugyanis csak az a kár számít, amit a biztosítottnak a bíróság döntése, vagy peren kívül megegyezés alapján meg kell térítenie. Ez azonban idővel akár meglehetősen gyorsan is változhat a bírósági gyakorlat megváltozásának függvényében. De igen gyorsan reagálhat a károsultak magatartása is a kárigények bejelentésével kapcsolatban.
- 31/32 -
Gazdasági válság esetén pl. a károsult vállalatok, fogyasztók sokkal kevésbé elnézőek az őket ért károkkal kapcsolatban, mint a gazdasági fellendülés idején. A brit befektetési tanácsadói szakmai felelősségbiztosítási piac elemzése pl. arra következtetésre jutott, hogy a fő problémát a piacon az jelenti, hogy gazdasági visszaesés idején a bejelentett kárigények olyan mértéket öltenek, ami a szakmai felelősségbiztosítási piac összeomlásához vezethet.[17]
A kár nagysága nem mindig objektív és egyértelműen meghatározható. Ez különösen az egészségügyi felelősségbiztosítások esetében jelentkezik, ahol az emberi élet elvesztéséhez, vagy a maradandó fogyatékossághoz vezető szakmai hibák utáni kártérítés megítélése a bírósági gyakorlat és precedensek függvényében jelentősen változhat.
A kár nem független a biztosítottól. A felelősségbiztosítás éppen a biztosított által okozott károkra vonatkozik. Ez a jellemző fontos különbséget jelent a többi biztosítási ágazathoz képest. Ebből következik, hogy a biztosítónak jóval körültekintőbben kell eljárnia a biztosítás megkötése során, ami magába foglalhatja a biztosítottak egyedi elbírálását egyedi kárstatisztikájuk alapján, illetve olyan ösztönzők alkalmazását (önrész, díjvisszatérítés), ami a károk elkerülésére ösztönzi a biztosítottat, azaz kezeli az erkölcsi kockázat (moral hazard) problémáját. Ilyen ösztönzők hiányában a felelősségbiztosítás társadalmilag nem megfelelő eredményre vezet, hiszen megnöveli a gondatlan szakmai magatartás és az ennek következtében jelentkező károk nagyságát. Az ösztönzők kidolgozása és alkalmazása jelentős többletköltséget okoz a biztosítóknál.
A kárrendezés elhúzódása és magas költségei. A felelősségi károk esetében a károkozás, a kár megjelenése és a kártérítés megítélése időben elválhat egymástól, az egész folyamat jelentősen elhúzódhat. A kárbejelentés és a bírósági ítélet vagy a peren kívüli megegyezés között akár évek telhetnek el. Bizonyos esetekben - pl. mérnöki, közjegyzői, vagy orvosi tevékenység esetén - a károkozás és a kár jelentkezésének az időpontja jelentősen különbözhet. Mindez ahhoz vezet, hogy a szakmai felelősségbiztosítások esetében jelentősen magasabb a függőkárok nagysága, ami más biztosítási ágazatokhoz képest nagyobb tartalékképzést igényel a biztosító részéről. A károkozás körülményeinek a tisztázása, a felelősség megállapítása nemcsak időigényes, de jelentős költségeket is okoz a biztosító számára, ami jóval magasabb lehet, mint más biztosítási ágazatok esetében. Összességében tehát a kárrendezéshez és a nagyobb tartalékképzéshez kötődő költségek (lekötött tőke költsége) jelentősen magasabbak a szakmai felelősségbiztosítás esetében.
A viszontbiztosítás nagy szerepe. Részben a veszélyközösségek kis mérete, részben a károk bekövetkezéséhez, illetve a kár nagyságához kapcsolódó nagy bizonytalanság miatt a szakmai felelősségbiztosítások esetén nélkülözhetetlen a kockázat porlasztása, viszontbiztosítások megkötése révén.[18]
Magyarországon az egyes szakmák felelősségbiztosítási piacai rendkívül koncentráltak, amelynek okai.
a) A kereslet alacsony szintje. Számos szakma esetében a piac olyan kisméretű, hogy nem éri meg rá energiát fordítani. A közgazdasági irodalomban elméletileg és empirikusan is alátámasztott tény, hogy minél kisebb a kereslet, azaz a piac mérete, annál nagyobb az esélye a kevésszereplős, koncentrált piac kialakulásának. [19]
b) Kisméretű veszélyközösség. A kereslet alacsony szintje a biztosítási piacokon egy másik szempontból is korlátozhatja a belépést. Egy szakmához kapcsolódó egyébként sem túl nagy veszélyközösség sok biztosító közti megoszlása esetén az egyes biztosítókra már olyan kicsi veszélyközösség jutna, ami ellehetetleníti a biztosíthatóságot.
c) Aszimmetrikus információ. Részpiacon már jelenlévő biztosító jelentős információs előnynyel rendelkezik az új belépővel szemben, ami különösen a kárstatisztikák, illetve pl. a kárrendezés költségeivel kapcsolatban jelenthet lényeges előnyt. A tevékenység ezért az új belépő számára jóval kockázatosabb, ami miatt árai magasabbak lennének. Az új belépő ajánlata így nem lesz versenyképes.
d) A kereslet aggregálása. Számos esetben a szakma keresletének egészét, vagy jelentős részét a kamarák, szakmai szövetségek aggregálják (a szövetség maga köt csoportos biztosítást a tagjaira, esetleg saját biztosítót, vagy/és saját alkuszcéget működtet). Az ilyen esetekben, még akkor is, ha bizonyos időnként történik biztosítóváltás, a piacról egy adott pillanatban alkotott kép szükségszerűen nagyon erős koncentráltságot mutat.
e) Alacsony váltási hajlandóság a biztosítottak részéről. A szakmai felelősségbiztosítások esetében is felmerülnek olyan általános váltási
- 32/33 -
költségek (switching cost), amelyek minden szolgáltató váltást jellemeznek: pl. új, kedvezőbb ajánlat keresésének, a szerződés megszüntetésének, új szerződés megkötésének költségei. Ezeket más szolgáltatásokkal összehasonlítva nem nevezhetjük különösen magasnak, a szakmai felelősségbiztosításoknál azonban jelen van egy olyan elem, amely bizonyos esetekben igen erős ellenösztönzőt jelent a váltással szemben. A magyar szakmai felelősségbiztosítási gyakorlat jellemzően ún. claims made alapú, azaz a biztosító csak a biztosítási időszak (a kötvény érvényessége) alatt okozott és bejelentett károk fedezetét vállalja. Biztosítóváltás esetén ezért előfordulhat, hogy a biztosított fedezet nélkül marad, amennyiben egy az előző biztosítás érvényességi időszakában keletkezett kár később, a biztosítóváltást követően derül csak ki, mivel ezt sem a régi, sem az új biztosító nem vállalja. Van lehetőség a múltban elkövetett szakmai hibákra vonatkozó kiegészítő fedezet, illetve olyan utófedezet megkötésére is, amely a biztosítás megszűnése után is fedezetet nyújt a később kiderülő károkra, ezek azonban nyilván akár jelentős többletköltséggel is járhatnak. Azoknak a szakmáknak az esetében tehát, ahol a kár jelentkezése és a károkozás időpontja jelentősen elválhat egymástól, a biztosítóváltás különösen költséges, a váltási hajlandóság pedig nagyon alacsony lehet.
Az egyes szakmai felelősségbiztosítási területeken tapasztalható erős koncentráció oka elméletileg lehet a piaci szereplők koordinációjának az eredménye, azaz a piac felosztása.[20]
Ilyenkor vizsgálni kell a hallgatólagos koordinációnak azokat az előfeltételeit, amelyeket a közgazdasági szakirodalom és a versenyszabályozási gyakorlat nélkülözhetetlennek tekint.[21] Az európai elsőfokú bíróságnak az Airtours[22] ügyben hozott döntésében szereplő feltételek tekinthetők a hallgatólagos koordináció megvalósíthatósága szükséges előfeltételeinek. Ezek a következők:
1) a szereplők képesek legyenek a koordinációra;
2) a szereplők képesek legyenek ellenőrizni, hogy minden résztvevő követi a koordinatív viselkedés szabályait;
3) végrehajtható legyen valamilyen büntetési, elrettentési mechanizmus, aminek hatására a résztvevők nem térnek el egyoldalúan a koordinált viselkedéstől;
4) ne legyen olyan külső szereplő (maverick), amelynek érdekében áll, és amely képes is destabilizálni a koordinációt.
Az Airtours kritériumok megvalósulása csak bizonyos strukturális jellemzőkkel rendelkező piacokon reális.
Tekintettel arra, hogy a koordinatív magatartás megvalósíthatóságához az összes Airtours kritériumnak egyszerre kell fennállnia, a fenti jellemzők arra utalnak, hogy a szakmai felelősségbiztosítási piac strukturális jellemzői nem teszik lehetővé az összehangolt piaci magatartás fenntartható megvalósítását.
Az új Ptk. szakít a kontraktuális és deliktuális kárfelelősség régi Ptk.-ban érvényesülő egységes rendszerével, és a nemzetközi kereskedelmi jogban (lásd: Bécsi Vételi Egyezmény) kialakult és bevált elveknek megfelelően két fontos területen (a kimentés, valamint a megtérítendő kár mértékénél) elválasztja egymástól a kárfelelősség e két fő alakzatát. Ezáltal a szerződésszegéssel okozott károkért való felelősség önálló kártérítési alakzatként nyer szabályozást.
"Az új kontraktuális kárfelelősségi rendszer két sarokköve: a) a kártérítési felelősség jogalapját illetően: a vétkességtől független (objektív), de nem kimenthetetlen helytállás, b) a kártérítés mértékét illetően: az előre kalkulálható mértékű kockázatra korlátozott felelősség a következménykárok és az elmaradt vagyoni előnyök tekintetében".[23]
A kártérítési felelősség jogalapja tekintetében: a szigorúbb, objektív alapú kimentés elvi indoka az, hogy egy szerződéses, vagyis önként vállalt kötelezettség megszegése esetén a szerződésszegő fél nem mentheti ki magát azzal, hogy úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben elvárható. A károsult szerződő fél reparációhoz fűződő érdeke azt kívánja, hogy a szerződésszegés kárkövetkezményének a kockázatát a szerződésszegő fél viselje, és az ne a vétlen károsult terhén maradjon. A szerződésszegésért való kártérítési felelősség célja ugyanis nem valamely egyéni hiba szankcionálása, hanem elsősorban kockázatelosztás, kockázattelepítés.
A törvény kimentési klauzulája három együttes feltétel meglétét kívánja meg, amelyeket a szerződésszegő félnek kell bizonyítania.
- 33/34 -
- A kár bekövetkezte a szerződésszegő fél "ellenőrzési körén kívüli";
- "a szerződéskötés időpontjában előre nem látható";
- elkerülése, vagy a kárkövetkezmény elhárítása a szerződésszegéskor sem volt elvárható.
A kártérítés mértéke tekintetében a megtérítendő károknál a törvény különböztet a szolgáltatás tárgyában bekövetkezett kár (ún. "tapadó kár"), amelynél továbbra is a teljes kártérítés elve érvényesül, és a jogosult vagyonában keletkezett egyéb károk (ún. "következmény károk" és elmaradt vagyoni előny) között (előreláthatósági klauzula). Az előreláthatóság a kár bekövetkezésének a lehetőségére és annak mértékére vonatkozik (és nem a szerződésszegésre vezető körülményre, mint a kimentés körében).[24]
A közhatalom gyakorlásával okozott károkért való felelősséget a Ptk.[25] LXXI. fejezetében találjuk. A 6:548. § tárgyalja a felelősség kérdését a közigazgatási jogkörben okozott károkért. E szerint a közigazgatási jogkörben okozott kárért a felelősséget akkor lehet megállapítani, ha a kárt közhatalom gyakorlásával vagy annak elmulasztásával okozták, és a kár rendes jogorvoslattal, továbbá a közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata iránti eljárásban nem volt elhárítható. A közigazgatási jogkörben okozott kárért a közhatalmat gyakorló jogi személy tartozik felelősséggel.
A 6:549. § (2) bekezdése szerint a közjegyzői jogkörben okozott kárért való felelősségre a közigazgatási jogkörben okozott kárért való felelősség szabályait kell megfelelően alkalmazni. A kártérítési keresetnek előfeltétele a rendes jogorvoslat kimerítése.
A közjegyző által hivatali tevékenysége keretei között okozott károk megtérítésének fedezésére a közjegyző köteles legalább ötvenmillió forint értékű[26], a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) által megkötött felelősségbiztosítást kötni, és fenntartani azt közjegyzői működésének időtartama alatt. A MOKK által kötött csoportos felelősségbiztosítási szerződésben az AIG Biztosító vállal felelősséget a felmerülő károkért. A közjegyző e mellett kiegészítő biztosítást köthet piaci alapon, az általa megválasztott bármely szakmai felelősségbiztosítást kínáló, Magyarországon bejegyzett biztosítótársasággal.
Az a közjegyző, aki ellen keresetet nyújtanak be bármely bíróságon, köteles ennek tényét - a MOKK Jogi Iroda mellett - a Polip Insurance Biztosítási Alkusz Kft. biztosításközvetítőnek bejelenteni. Ez alapján a biztosító társaság kárfedezeti alapot képez az esetlegesen jogerősen megítélt kártérítés fedezésére. A meginduló perekben történő jogi képviselet ellátására a MOKK által kötött megbízási szerződésnek megfelelően a közjegyzőt ügyvédi iroda segíti. A kártérítési eljárásban a biztosító társaság külön jogi képviseletről gondoskodik.
A közjegyzői tevékenységből adódóan a kárfelelősség kérdése egyedi, más felelősségi formával össze nem hasonlítható. A felelősségbiztosításnak és így a biztosító helytállási kötelezettségének ki kell terjednie a biztosított teljes életpályájára, de azon túl is, a már nyugdíjba vonult közjegyző korábbi tevékenységére (gondoljunk csak egy esetlegesen hibás végrendeletnek a következményeire, ha a végrendelkező 40 év múlva bekövetkező halála kapcsán lefolytatott hagyatéki eljárásban derül fény a formai, vagy tartalmi hiányosságra).
Jól megfigyelhető, az utóbbi 4-5 évben egyre bővülő tendencia a "bepróbálkozás", amikor mondva csinált, vagy megalapozatlan pert indítanak a közjegyző ellen abban bízva, hogy a közjegyzői felelősségbiztosítás terhére esetleg valamilyen kifizetés eszközölhető a felperes, s így annak jogi képviselője részére. ■
JEGYZETEK
[1] Petrik Ferenc, Kártérítési jog, HVG ORAC Lap és Könyvkiadó Kft., Budapest 2002. 13. o.
[2] Fézer Tamás, A polgári jogi felelősség természete, In: Fézer Tamás (szerk.) A kártérítési jog magyarázata, Complex Kiadó Jogi és Üzleti Tartalomszolgáltató Kft., Budapest 2010. 21. o.
[3] Szladits Károly, A magyar magánjog vázlata, 1. kötet, Grill Károly Könyvkiadóvállalata, Budapest 1933. 85-86. o.
[4] Sólyom László, A polgári jogi felelősség hanyatlása, Akadémiai kiadó, Budapest 1977. 8. o.
[5] Szalma József, Szerződésen kívüli (deliktuális) felelősség az európai és a magyar magánjogban, ELTE ÁJK-Bíbor Kiadó, Budapest-Miskolc 2008. 13. o.
[6] Lábady Tamás, A magyar magánjog (polgári jog) általános része, 2. kiad., Dialóg Campus Kiadó, Budapest-Pécs 1988. 21. o.
[7] www.biztositaskotelezo.hu; Letöltve: 2015. október 18.
[8] Uo.
[9] Uo.
[10] Szekeres István, Biztosítási ismeretek, Jegyzet, Szent István Egyetem, Gazdasági Kar, Békéscsaba 2010. 3. o.
[11] Nochta Tibor, A magánjogi felelősség útjai a társasági jogban, Dialóg Campus Kiadó, Budapest-Pécs 2005. 46. o.
[12] Nagy Éva, Kölcsönből fogyasztói hitel, ELTE ÁJK, Budapest 2006. 38. o.
[13] Szalma, i.m. 36. o.
- 34/35 -
[14] Nagy Péter - Micski Judit, A szakmai felelősségbiztosítások piacának sajátosságai Magyarországon, Infrapont kiadó, Budapest 2012. 9. o.
[15] Nagy - Micski, i.m. 18. o.
[16] Huzdik Katalin - Béres Dániel-Németh Erzsébet, Pénzügyi kultúra versus kockázatvállalás empirikus vizsgálata a felsőoktatásban tanulóknál, Pénzügyi Szemle 2014. 4. sz. 476488. o.
[17] www.fsa.gov.uk; Letöltve: 2015. szeptember 14.
[18] Nagy - Micski, i.m. 21. o.
[19] Bresnahan, Timothy F. and Reiss, Peter C., "Entry and Competition in Concentrated Markets," Journal of Political Economy, 99, 1991, 977-1009. o.
[20] Nagy - Micski, i.m. 24. o.
[21] Gergely Csorba - Aliz McLean, "Analysing coordinated horizontal effects". Competition Mirror 7:(1), 2011, 4-13. o.
[22] Európai Bíróság T-342/99 sz. határozata (Airtours-ügy)
[23] Wellmann György, Modern vagy konzervatív-e az új Ptk. Kötelmi Könyve, Budapest 2014. 17. o.
[24] Wellmann, i.m. 18. o.
[25] A polgári törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény
[26] A közjegyzőkről szóló 1991. évi XLI. törvény 10. § (2) bek.
Visszaugrás
