Csupán a legszűkebb szakmai közvélemény előtt ismert, hogy a huszonöt éve elhunyt Bibó István nem csupán a hazai politikai gondolkodás kiemelkedő alakja volt, hanem a széles értelemben vett jogtudomány - jogbölcselet, állambölcselet, nemzetközi jog, közigazgatástan stb. - területén is jelentős munkásságot hagyott hátra.[1] Az életmű e vonatkozásaira egy most megjelent - Bibó 1942 és 1949 közötti egyetemi előadásait tartalmazó - kötet hívja fel a figyelmet, mely előszóból, öt Bibó előadás-szövegből, két kísérő tanulmányból és névmutatóból áll.[2]
- 351/352 -
A szerkesztői előszóban Dénes Iván Zoltán arról ír, hogy a bibói életmű feldolgozását szolgáló kötetek sorában e könyv különlegességét az adja, hogy az eddig kéziratos formában föllelhető egykori egyetemi előadások - melyek egy részét csupán egykori diákjai jegyzeteiből lehetett rekonstruálni - az érdeklődők számára nyomtatásban most először hozzáférhetőek. A Magyar Tudományos Akadémia Kézirattárában, illetve a szegedi Szentpéteri István jogász-szociológus professzor hagyatékában mindeddig féltve őrzött kéziratok és feljegyzések közreadása Balog Iván és Tóth László Dávid áldozatos munkájának köszönhető, akik a sokszor szinte olvashatatlan, gondolatmenetében és stilárisan is egyenetlen szövegeket az olvasó számára érthetővé és követhetővé tették.
Bibó előadásait a kötet kronologikus sorrendben tartalmazza, így először az 1942-ben Kolozsvárott elhangzott - magántanári minőségben tartott - jogfilozófiai előadások megmaradt szövegét olvashatjuk, melyet frissen kinevezett professzorként 1946 őszén Szegeden tartott szociológiai előadásai követnek. Az ekkoriban újjászervezett szegedi jogi kar egykori tanítványa személyében találta meg az Ottlik László[3] váratlan halálával - még Kolozsvárott - megürült politika tanszékre a megfelelő utódot. Ez után olvashatjuk az 1946/47-es tanév folyamán elhangzott politikatudományi előadásai, majd ugyanezen tanévben előadott nemzetközi jogi tematikájú kurzusának szövegét. Érdemes itt megjegyezni, hogy Bibót már joghallgató korában foglalkoztatták nemzetközi jogi kérdések, illetve első nyomtatásban megjelent könyve is e tárgykörbe tartozott.[4] Sőt 1948 őszén fölmerült a neve a budapesti kar nemzetközi jogi tanszék professzori állásának betöltésekor.[5] Végül utolsóként kerül közlésre jó néhány - Szentpéteri István, az egykori szegedi tanítvány hagyatékában föllelt - meglehetősen töredékes jegyzet, melyek Bibó 1947 és 1949 között tartott speciális kollégiumainak az előadásait tartalmazzák. Bibó ekkor már a budapesti Kelet-Európai Tudományos Intézet irányítását látta el, illetve a Társadalom-
- 352/353 -
tudományi Intézet igazgatói posztját töltötte be, ami miatt felmentették Szegeden a főkollégiumok tartása, valamint a vizsgáztatás kötelezettsége alól, mégis fontosnak tartotta, hogy kapcsolata ne szakadjon meg alma materével, így számos ún. kiskollégiumot tartott az érdeklődő hallgatók számára.
Az előadások sorában elsőként olvashatjuk az 1942 tavaszán Kolozsvárott "A XX. század jogbölcselete" címmel meghirdetett kurzus szövegét, mely féléves magántanári előadássorozatából maradt ránk.[6] Sajnos a közölt szövegek csupán töredékei a több mint hat évtizede megtartott stúdiumnak. A hátramaradt jegyzetek az előadás címét csak részben fedik, az eredetileg ígért gondolati ív megtörik, nem folytatódik. A megmaradt kézirat arra enged következtetni, hogy Bibó a szűk két évvel korábban megtartott magántanári próbaelőadásán elmondottakat kívánta ezúttal részletesebben a joghallgatók számára kifejteni. A téma mindkét esetben a századforduló és a XX. század első harmadának jogbölcseleti, vagy egykori mestere, Horváth Barna fogalmát kölcsönözve, jogelméleti gondolkodásának bemutatása.
Bibó kolozsvári előadásainak kezdetén nyilvánvalóvá teszi, hogy nem jogfilozófusoknak, hanem leendő jogászoknak tart foglalkozást. Ezt a célt szolgálják a bevezetőben kifejtett tudományelméleti fejtegetések, melyek többek között a "tudományos gondolat születéséről" szólnak, illetve az elméletek létrejöttének kérdéseivel foglalkoznak. Mindezek után fog hozzá kitűzött célja realizálásához.
A kortárs jogelméleti gondolkodás bemutatása kapcsán, az "új korszak" nyitányaként Rudolf Stammler Wirtschaft und Recht című nagy opuszát
- 353/354 -
említi, mely az újkanti filozófia alapján állva a jogot a Sollen világába helyezve megalapozta - mint utólag tudjuk - a XX. század első felének kontinentális jogi gondolkodását. Bibó itt fontosnak tartotta a stammleri elmélet egyik - nem előzmény nélküli - nóvumaként megemlíteni, hogy a marxi elgondoláshoz képest "kopernikuszi fordulatot" hajtott végre, amikor azt állította és a mellett argumentált, hogy a "gazdaság és jog úgy állnak szemben egymással, mint nyers valóság és a valóságnak formát adó normatív szabályozás, ami a valóságban rendet és értelmet teremt."[7] Bibó e stammleri tézist sem tekinti helytállónak, szerinte a jog és gazdaság viszonyát ez is szimplifikálja, bár nem olyan mértékben mint Marx tette az egyoldalú gazdasági meghatározottság hangsúlyozásával. Mindazonáltal Stammler okfejtésében maradandó elemnek tekinti, hogy rámutatott a jog és gazdaság kölcsönös egymásrahatására.
A kézirat szövegében utalás történik, hogy egy újabb előadás alkalmával a XX. századi jogelmélet újjászületésének közvetlen előzményeinek rekonstruálásával folytatja tovább gondolatmenetét.[8] Ehhez szükségesnek tartja vázlatosan bemutatni az európai társadalom eszmevilágát és a jogi gondolkodás helyzetét a század eleji Angliában, Franciaországban és Németországban, különösen a közjog és magánjog fejlettségére és a jogrendszerekben játszott szerepére tekintettel, s csupán ezt követően tartja lehetségesnek részletezni a "pozitivizmus programját". Az előzmények sorában a Kant, Hegel, Stahl, Trendelenburg nevével fémjelzett észjogi irányzatot említi, mely a jogelmélet teljes hitelvesztését eredményezte. Az észjogi gondolkodással szembeni kritika Bibó szerint nem is a jogelméletben, hanem a tételes jogtudományokban, konkrétan a "magánjog történeti iskolában" (pl. Savigny, Puchta) fogalmazódott meg, mely "mindennemű fogalmi meghatározást és logikai általánosítást kerülni igyekezett",[9] ezzel elsorvasztva a jogfilozófia tudományát. Ebből a zsákutcából a jogelmélet a századforduló előtt indult virágzásnak, melynek mozgatórugója - ahogy Bibó nevezi - a "pozitivizmus programja" volt.
A filozófiai pozitivizmus - érvel Bibó - ekkor már több évtizede az európai filozófia uralkodó csillagzataként volt jelen, mely mindinkább megerősítette azt a vélelmet, hogy "a természetjogi gondolkodás lehanyatlásával nem jár együtt a jogelméletnek, mint tudománynak a lehanyatlása,
- 354/355 -
sőt a jogelmélet éppen az által emelkedhetik igazi tudomány rangjára, ha nem valami örökérvényű, velünk született, vagy az észből levezethető jogrendszert próbál felépíteni, hanem valóságos, a tények világában érvényesülő, egyszóval a pozitív jogról szóló pozitivista mondanivalókat foglalja magában."[10] A századforduló jogi gondolkodása tehát azzal a kihívással nézett szembe, hogy miképp építhető ki pozitív jogelmélet. Bibó szerint ez idő tájt kétféle pozitivista válasz született, mely a "pozitivizmus" szó eltérő értelmezésére vezethető vissza. A jogelméleti pozitivizmus problémafelvetése így kettéágazott, egyrészt a "pozitív jogról szóló elméletre", másrészt a "jogról szóló pozitív elméletre", amit "a jog szociológiájának" is nevez.[11] Ehelyütt visszaköszön a magántanári próbaelőadásban már exponált "logikai" vagy más néven "formális pozitivizmus", valamint a "szociológiai pozitivizmus" megkülönböztetése.[12] Az első értelmezés a jogról szóló olyan elméletként definiálta magát, mely "nem a tudósok agyában született meg, hanem a társadalomban valóban hatályban lévő törvényekből, jogszabályokból, pozitív jogról szól", míg a második olyan tudományos interpretációt takart, mely "nem önkényes állításokból spekulatív úton származtat le tudományos tételeket, hanem a tények tapasztalati vizsgálata és megállapítása alapján állapít meg általános törvényszerűségeket".[13] Bibó mielőtt ígéretéhez híven hozzálátna e két pozitivista értelmezés bemutatásához, joggal állapítja meg, hogy a jog szociológiája sokkal szorosabb kapcsolatban áll a filozófiai pozitivizmussal.
Ezt követően a "pozitív jog elméletének" ismertetésébe fog, melyről azt állítja, hogy mint jogfilozófiai irány a tételes jogtudományoknak az elméleti hátterét adja meg, önmaga pedig a filozófiai pozitivizmus helyett az újkanti filozófia - Hermann Cohen és Paul Natorp fémjelezte - marburgi iskolájára támaszkodott. A filozófiai elméleti alapok három vonását emeli ki: (1) Sein és Sollen közötti éles különbségtétel, (2) helyes módszer alkalmazása ("módszer hozza létre az ismerettárgyat"), illetve (3) "egységre való törekvés", mely alatt a gondolatok egységes szempontok szerinti rendszerezését és értelmezését érti. Ez az a "filozófiai keret", melyre - mint itt először használja a fogalmat - a "normatív pozitivizmus jogelmélete"[14] támaszkodik azzal a céllal, hogy az egyes tételes jogtudományok "általános részében" található közös fogalmakat kutassa, illetve a jog fo-
- 355/356 -
galmát az általánosság szintjén definiálja. Mindezek bemutatására Bibó szerint Hans Kelsen jogelmélete a legalkalmasabb.[15]
Említésre érdemes, hogy a normatív pozitivizmus irányzatának Kelsen melletti legfőbb képviselői közé sorolja Stammlert, Somló Bódogot és némi meglepetésre Moór Gyulát, akiknek a nézetei abban megegyeznek, hogy a jogot normának (szabálynak) tekintik. Csakhogy míg Stammler, Somló és Moór "részletezett" jogfogalmakkal állnak elő, melyeknek fontos jellemzője, hogy a definíció megfeleljen a valóságban látott és tapasztalt jelenségnek, addig Kelsen jog-meghatározása - miszerint "a jog kényszer alkalmazását elrendelő norma" - sokkal egyszerűbb és következetesebb.[16]
Bibó - mint ekkoriban minden magára valamit is adó jogtudós - a kelseni életmű boncolgatásába kezd bele. Konkrétan az első nagy - 1910-ben megjelent - a Hauptprobleme der Staatslehre című alapművét górcső alá véve megállapítja, hogy Kelsen már itt hozzáfogott a jogi normák törvényszerűségeinek kutatásához, valamint terítékre kerültek olyan, a későbbiekben elhíresült megállapításai, mint például "a jog az állam akarata", "a jogi kényszert az állam alkalmazza", "a jogi normák jellegzetes törvényszerűsége a beszámítás" stb.[17]
Az előre eltervezett gondolatmenet itt megtörik, a hátrahagyott, illetve eddig föllelt kézirat itt befejeződik, így nem kerül sor a korábban már beígért szociológiai pozitivizmus bemutatására. Nem tudhatjuk, hogy miként elemezte volna a magántanári próbaelőadásában nevesített egyes irányzatokat, mint például a szabadjogi iskolát, vagy más ide tartozó gondolkodókat. Az utókor azt is fájlalhatja, hogy a kortárs jogelméleti gondolkodás kapcsán egyáltalán nem esik szó a Bibó szerint ekkoriban új fejleménynek tekinthető - habilitációs előadása egyik záró gondolataként említett - természetjogi gondolkodás megújulásáról.[18] Talán majd egyszer az elő-
- 356/357 -
adások ezen oldalai is előkerülnek és lehetővé válik Bibó ezirányú jogbölcseleti nézeteinek rekonstruálása.[19]
Az előadások sorában másodikként olvashatjuk Bibó 1946 őszén a szegedi jogi kar ún. munkástanfolyamán tartott "Bevezetés a jog-, állam- és társadalomtudományokba" - utóbbi kifejezés a szociológia tükörfordítását jelenti - címmel meghirdetett kurzusának anyagát, melyet az előadó saját jegyzeteiben "Szegedi szociológiai előadás"-nak nevez. A kurzus célja minden bizonnyal nem lehetett más, mint a jogi karra bekerült, a társadalomtudományokban kevéssé jártas hallgatók számára szóló propedeutika. A bevezetőben a tudomány mibenlétének meghatározásával és tudományrendszertani fejtegetésekkel találkozunk, majd ezt követően sztenderd társadalomtudományi alapfogalmak és kérdések (pl. egyén és közösség viszonya, öröklés és környezet, társadalmi viselkedés, társadalmi érdek, társadalmi szervezet, harc és béke stb.) részletezésével találkozhatunk. Ezt
- 357/358 -
követi a társadalmi csoportok címszó alatt az egyén-közösség-társadalom viszonyrendszer és kapcsolati háló vizsgálata. Végül a társadalmi szabályok kialakulásával, differenciálódásával és fajtáinak bemutatásával foglalkozik. A legfontosabb társadalmi normák között külön részletezi az "egyszerű parancsot", a "szokásszabályt" - melynek legfejlettebbike a konvenció -, az erkölcsi szabályt és végül magát a jogi szabályt.[20] Ezt követi az igen vázlatos és tömören fogalmazó "Bevezetés a jogtudományba" című rész, melyben néhány általánosság[21] után a jogtudományok (jogágak) felosztását, a jogszabályok értelmezését és magyarázatát, végül az egyes jogászi foglalkozásokat - szerkesztő jogász, ügyvéd, bíró, közigazgató jogász, laikus jogász, jogi tanár - taglalja. Ez utóbbi kísértetiesen hasonlít egykori mestere, Horváth Barna Bevezetés a jogtudományba című könyvében leírtakra.[22] Érdemes e helyütt idézni a "jogi tanárról" írtakat, hiszen benne magát a szerzőt is felismerni vélhetjük: "Az élettel kapcsolatban kell lennie, de ugyanakkor a nagy általánosságokra is ki kell terjedjen a figyelme. Birtokában kell lennie az ösztönösen, mélyen fekvő judíciumnak. Árnyoldala: a szórakozottság és az elvontság."[23] Végül - a jogtudományi bevezetőhöz képest is - igen vázlatos "bevezetést" olvashatunk az államtudományokba, ahol az állam keletkezésétől kezdve, az államformák, kormányzatok, az alkotmány, az államfői hatalom, a törvényhozás, a választás és a bíráskodás címszavak és egy-két mondatos bemutatásuk szerepel.
Az előadások sorában a harmadik és egyben legterjedelmesebb szöveg "Bevezetés a politikatudományba" címet viseli, mely minden bizonnyal egyetemi főkollégiumának anyaga, vagy annak egy része lehetett. Joggal nevezi Balog Iván kísérő tanulmányában Bibó ezen előadásait legnagyobb műveihez mérhető formátumúnak. Elmélettörténeti fejtegetéseiben Platon-
- 358/359 -
tól Leninig igen részletesen mutatja be a politikatudományi gondolkodást, melyet mindvégig áthat a történeti megalapozottságú vizsgálódás és a jogászias szemléletmód. Elemzésének fókuszában itt is a legitimáció problematika tárgyalása áll. Az olvasottak sok szempontból ma is használható szövegek lehetnének az államelméleti (állambölcseleti) gondolkodás történeti részeinek oktatásában. Mint tudjuk Bibó idejében - egészen 1950-ig - a politika című tárgy látta el ezt a funkciót, mígnem megjelent a hazai marxizáló állam- és jogelmélet, mely számára ezek a gondolatok mint veszélyesnek ítélt tanok képviselőikkel együtt feledésre ítéltettek.[24]
Az előadások második felében a "politika mint szisztematikus tudomány" kerül bemutatásra, így részletesen szól a politikatudomány tárgyáról,[25] melynek kapcsán kifejti az európai társadalomfejlődés értelmét, egyben alapját jelentő "szabadságintézmény" lényegét,[26] majd az államelmélet egyes sztenderd kérdéseinek tematikus bemutatása következik. Ennek sorában elemzi többek között az állam feladatkörét (funkciói), az államfejlődés európai történeti típusait, az állam és család, az állam és egyház viszonyát, illetve az állam szerepét a gazdasági viszonyok alakításában. Részletezi továbbá az állam és önkormányzatok kapcsolatát, az állam és hatalom problematikáját, a háború szerepét az államok kialakulásában és fejlődésében, valamint a jog és állam viszonyát, az állam területi felosztását, az államkapcsolatokat, és végül az 1947-es akadémiai
- 359/360 -
székfoglalójából is jól ismert hatalommegosztás doktrínáját,[27] így szól a hagyományos hatalmi ágak mellett a kulturális és gazdasági hatalomról és az európai modern politikai rendszerekre jellemző végrehajtó hatalmi túlsúlyról. Fejtegetései itt is mint másutt interdiszciplináris jellegűek. Mondanivalója kifejtésében egyidejűleg jelen vannak politikatudományi, államelméleti, jogbölcseleti, szociológiai, gazdaságtörténeti, történettudományi fejtegetések, melyek optimálisan egészítik ki egymást, ezzel segítve az olvasó - illetve annak idején a hallgató - tájékozódását.
A kötetben negyedikként olvashatjuk a "Nemzetközi jog" című előadás-szöveget, melyről annak közreadója megállapítja, hogy a kéziratban található utalások valószínűsítik, minden bizonnyal egy tanítványa gépelhette le annak szövegét. Az előadások számos "szokásos" nemzetközi jogi kérdéskört járnak körül. Viszonylag részletesen szól a nemzetközi jog specialitásáról,[28] kialakulásának körülményeiről, sajátosságairól, illetve fejlődéséről az ókortól a második világháborúig. Ezen belül részletesen szól a nemzetközi döntőbíráskodásról, a nemzetközi szerződések újabb formáiról, rövidebben a nemzetközi jog forrásairól az államok fajtáiról, az államkapcsolatokról, az államutódlásról, a vizek jogi helyzetéről, a dunai hajózásról, a tengerekre, levegőre, kisebbségi jogokra, nemzetközi jogi szervezetekre, követküldésre stb. vonatkozó szabályozásról. Utóbbiak meglehetősen vázlatos, némileg csapongó módon kerültek kifejtésre.
Az előadás-szövegek sorában utolsóként olvashatjuk a meglehetősen töredékes Szentpéteri István-féle Bibó kiskollégiumok jegyzeteit, melyek esetében az eredeti gondolatokat egy tehetséges tanítvány interpretálásában ismerhetjük meg. Itt mindenképpen tekintettel kell lennünk arra, hogy a befogadó megismerésének, fogalomképzésének korlátját jelentette akkori tudása és felkészültsége. Mindamellett az utókor számára így is érdekes olvasmányról van szó. Az egyes kollégiumok ("Demokrácia és szocializmus", "Szabadság, képviselet, önkormányzat", "Legitimitás", "A fasizmus társadalmi és politikai háttere", "Közigazgatástan", "Modern államelméletek") témái és az ott tárgyalt főbb gondolatok az ekkoriban Bibót
- 360/361 -
leginkább érdeklő és elemzésre váró kérdések voltak. Így szóba kerül a hatalom eredetének és igazolásának problémája, a szabadság "elemi szerveződési formáinak" kérdése, a fasizmus mint kikerülhetetlen történelmi élmény feldolgozása stb.
A kötet szerkesztője szerint - amivel teljes mértékben azonosulni lehet - Bibó egyetemi előadásai ugyan nem az életmű legkiválóbb darabjai, de mégis igen tanulságos olvasmányok, melyek egy rendkívüli, széles látókörű, interdiszciplináris szemléletű gondolkodó sok esetben igen eredeti értelmezéseit tartalmazza a már említett tárgykörökben. A most kézbe vehető könyv Bibó halálának huszonötödik évfordulójára jelent meg, annak érdekében, hogy az életmű ma is elevenen hasson. A kötet készítői és szerzői céljukat elérve méltó módon emlékeznek meg a XX. század "legnagyobb demokrata politikai gondolkodójáról", s késztetnek bennünket olvasókat is a tiszteletteljes megemlékezésre.■
- 361 -
JEGYZETEK
[1] Bibó István (1911-1979) 1933-ban a jogtudományok summa cum laude doktoraként fejezte be tanulmányait a szegedi Ferenc József Tudományegyetemen. 1935 és 1937 között a szerző előzetes hozzájárulásával lefordította Hans Kelsen Reine Rechtslehre (Tiszta jogtan) című korszakos művét magyarra. 1940-ben Horváth Barna hathatós közreműködésével jogbölcselet tárgykörből habilitált egykori alma matere falai között. 1946-ban a Magyar Tudományos Akadémia "a jogbölcselet terén kifejtett munkásságá"-ra hivatkozva levelező tagjainak sorába választotta. Egy 1974-ben kelt tudományos önéletrajzában elsőként említi meg a jogelméletet - a nemzetközi jog, az államelmélet, a közigazgatástan és a politikai történelem mellett -, mint tudományos vizsgálódási körébe tartozó tudományágat. (Vö. Bibó István 1974 szeptemberében kelt tudományos önéletrajza. In: Huszár Tibor: Bibó István. Beszélgetések, politikai-életrajzi dokumentumok. Kolonel Lap- és Könyvkiadó Kft., Budapest, 1989. 355-356.)
Bibó életét és jogbölcseleti munkásságát bemutató irodalomból lásd: Ruszoly J.: Bibó I. a szegedi karon. Jogtudományi Közlöny, XLVII. évf. (1992) 3-4. sz. 95-111.; Zsidai Á.: Bibó István, a jogfilozófus. Horváth Barna és Bibó István szellemi közössége. In: A hatalom humanizálása (szerk.: Dénes I. Z.). Tanulmány Kiadó, Pécs, 1993. 91-108.; H. Szilágyi I.: Etika, jog, politika. Bibó István (1911-1979). In: Portrévázlatok a magyar jogbölcseleti gondolkodás történetéből. Bíbor Kiadó, Miskolc, 1995. 267-310.; Szabadfalvi J.: Coactus tamen volui! Bibó István jogbölcseleti munkássága. In: Szabadfalvi J.: Jogbölcseleti hagyományok. Multiplex Media-Debrecen University Press, Debrecen, 1999. 167-181.; Bibó István és a szegedi iskola. In: A szabadság kis körei. Tanulmányok Bibó István életművéről (szerk.: Dénes I. Z.). Osiris Kiadó, Budapest, 1999. 125-152.; Kovács G.: Az európai egyensúlytól a kölcsönös szolgáltatások társadalmáig. Bibó István, a politikai gondolkodó. Argumentum Kiadó - Bibó István Szellemi Műhely, Budapest, 2004.
[2] Bibó István egyetemi előadásai 1942-1949. (szerk.: Dénes I. Z., sajtó alá rendezte, a szövegeket gondozta: Balog I. és Tóth L. D.). Kossuth Egyetemi Kiadó, Debrecen, 2004. 292. (Továbbiakban: Előadások... )
[3] Ottlik László életéről és munkásságáról lásd: Szabadfalvi J.: Jogfilozófiai töredékek: Ottlik László normatanának rekonstrukciója. In: Regula Iuris. Szabály és/vagy norma a jogelméletben (szerk.: Szabó M.). Bíbor Kiadó, Miskolc, 2004. (megjelenés alatt).
[4] Bibó I.: A szankció kérdése a nemzetközi jogban. Szeged Városi Nyomda és Könyvkiadó Rt., Szeged, 1934.
[5] Bibó visszaemlékezéséből tudjuk: "Nagy meglepetésemre ezt a Nemzetközi Jogi Tanszéket saját professzorom, Horváth Barna fogadta el, azt hiszem, 48 szeptemberében. Csodálkoztam rajta, tőle lényegesen messzebb állt a nemzetközi jog, mint éntőlem. Akkor értettem meg a dolgot, amikor egy negyedév múlva Horváth Barna disszidált. Nyilván az egész tanszékelfoglalás merőben a disszidálás sima előkészítése érdekében történt." (Huszár T.: Bibó István. Beszélgetések, politikai-életrajzi dokumentumok... 11.)
[6] Bibó jelentősebb jogbölcseleti tárgyú írásai: Kényszer, jog, szabadság. Szegedi Városi Nyomda és Könyvkiadó Rt., Szeged, 1935. VIII + 151. (Acta Litterarum ac Scientiarum Reg. Universitatis Hung. Francisco-Josephinae. Sectio: Juridico-Politica. Tom. VIII.); Le dogme du "bellum justum" et la theorie de l'infaillibilité juridique. Essai critique sur la théorie pure du droit. Revue Internationale de la Theorie du Droit, vol. 10 (1936) no. 1. 14-27. [Magyarul: "A bellum justum" dogmája és a jogi tévedhetetlenség teóriájának kritikai esszéje. (Fordította: Mold A. és Zombor F.) Bibó István Olvasóköri Füzetek. 3. füzet. Bólyai Kollégium, Miskolc, 1993. 23.]; Rechtskraft, rechtliche Unfehlbarkeit, Souveränität. Zeitschrift für öffentliches Recht, Bd. 17 (1937) H. 5. 623-638. [Magyarul: Jogerő, jogi tévedhetetlenség, szuverenitás. (Fordította: Zsidai Á.) In: Megtalálni a szabadság rendjét. Tanulmányok Bibó István életművéről (szerk.: Dénes I. Z.). Új Mandátum Könyvkiadó, Budapest, 2001. 321-334.]; Etika és büntetőjog. Társadalomtudomány, XVIII. évf. (1938) 1-3. sz. 10-27.; A jogelmélet fő kérdései tegnap és ma. (Bibó István magántanári próbaelőadása, 1940. június 13.) MTAK Kézirattár Ms 5116/10. [Sajtó alá rendezte Ruszoly J. egyetemi tanár: Jogtudományi Közlöny, XLVII. évf. (1992) 3-4. sz. 89-95.]; Bibó István hozzászólása Moór Gyula: "Jogfilozófia" c. előadásához. Athenaeum, XXIX. köt. (1943) 2. sz. 167-170.
[7] Előadások... i. m. 19.
[8] Érdemes itt megjegyezni, hogy Bibó az írott szövegben tett utalásai alapján 3-4 előadás írott szövege maradhatott az utókorra. Ezt támasztják alá azok a fordulatok, mint például: "A múlt órán rámutattam..." (Uo. 20.); "A múlt órán már említettem..." (Uo. 27.)
[9] Uo. 24.
[10] Uo. 25.
[11] Uo. 26.
[12] Vö. Bibó I.: A jogelmélet fő kérdései tegnap és ma... 90.
[13] Előadások... i. m. 26.
[14] Uo. 28.
[15] Fontos lett volna a Kelsent bemutató szerkesztői lábjegyzetben (Előadások... i. m. 28.) utalni arra, hogy Kelsen fő művét a Tiszta jogtant mind a mai napig Bibó István fordításában olvashatjuk magyarul. Lásd erről bővebben: Varga Cs.: Bevezetés Hans Kelsen: Tiszta jogtan c. művéhez. ELTE Bibó István Szakkollégium, Budapest, 1988. IX-XVIII., illetve Lengyel A.: Bibó István Kelsen-fordítása. Délmagyarország, 1991. október 26. (DM Magazin 5.) A kiadásra részben anyagi okok, részben érdektelenség miatt csak Bibó István halála után 1988-ban került sor.
[16] Előadások... i. m. 30.
[17] Uo. 30-32.
[18] "Nagyon sokat beszélnek a természetjog renaissance-járól, és kétségtelen hogy a közeljövő jogelméletének egyik fontos feladata lesz annak kikutatása, hogy ennek az újjászületésnek mik a lehetőségei és a problémái... E pillanatban inkább csak az a negatív eredmény áll előttünk, hogy a természetjog a jogrendszer elméletének bizonyos végső kérdéseinél és határpontjainál kikapcsolhatatlanul felmerül..." (Bibó I.: A jogelmélet fő kérdései tegnap és ma... 94.)
[19] Elgondolkodtató itt idézni Bibó kevéssé ismert - kritikai észrevételeket is tartalmazó - értékelését a természetszerűleg leginkább érintett neokantiánus jogfilozófiáról, illetve annak hazai követőiről. E gondolatait Vas Tibor - egykori évfolyamtársa, későbbi kollégája - magántanári habilitációs kérelmének véleményezésekor 1947-ben fogalmazta meg: "A magyar jogelméletben a századforduló óta egészen a legújabb időkig a jogelmélet újkanti, vagyis fogalomelemző ismeretkritikai módszere az uralkodó. Ez tölti ki Somló életművének második felét, mely a ‘Juristische Grundlehre' című nagy művében kapta meg az összefoglalását, ez tölti ki Moór Gyulának úgyszólván egész élete művét és Horváth Barna munkásságának kezdetét, s ha az irányzat nem is, de a problémák felvetésében erősen befolyásolja Horváth Barna későbbi érettebb műveit, jogszociológiáját és jogelméleti vázlatát, valamint Horváth Barna szegedi iskoláját, közöttük e sorok íróját, valamint Szabó Józsefet s magát Vas Tibort is. Az újkanti jogelméleti iskola jelentőségét abban szokták megpillantani, hogy a hitelét vesztett természetjog és a merőben tényleírásra szorítkozó pozitivizmus között újból felfedezte a jogelmélet tudományának lehetőségét egy olyan diszciplína művelésében, mely a tapasztalati joganyag általános jogismereti és formai előfeltevéseivel foglalkozik. Nem lehet elvitatni, hogy az ilyen módon felfogott jogelméleti kutatásnak voltak olyan eredményei, melyek termékenyítőleg hatottak... Mindezek azonban nem változtatnak azon, hogy az egész újkanti iskola végeredményben a jogelmélet számára tévútnak bizonyult s elsősorban azoknak a kezén és azoknak a számára vált valamennyire termékenyítővé, akik túljutottak rajta; gondolok mindenekelőtt Horváth Barna jogszociológiájára." Bibó szerint Horváthnak és iskolájának köszönhetően tört meg a neokantiánizmus egyeduralma, mely "iskola meglehetősen elzárta a magyar jogelmélet fejlődésének és megtermékenyülésének az útját a szociológiai irányban elmélyülő modern francia, angol és amerikai jogelméleti gondolkodástól." [Vö. Dr. Bibó István egyetemi ny. r. tanár véleményes jelentése a Szegedi Tudományegyetem Jog- és Államtudományi Karához magántanári képesítése iránt folyamodó dr. Vas Tibor tudományos munkásságáról. (1947) MTAK Kézirattár Ms 5905/50-51.]
[20] Érdemes itt idézni a némileg kissé pongyolán megfogalmazott "tankönyvízű" bibói szöveget: "A jog szabályai éppen úgy a szokás tagolatlan tömegéből emelkednek ki, mint a többi szabályok, egyaránt kiemelkedhetnek a szokásszabályok tagolatlan tömegéből, a hatalom parancsaiból vagy az erkölcs szabályaiból. A jog szabályainak a tartalma igen gyakran egyezik azzal, amit a szokás az erkölcs és a hatalom parancsa előír. Mégis különbözik a jogszabály ezektől s szervezettségnek, az értelemszerűségnek, a logikai összefüggésnek nagyobb fokával és ennek tulajdonítható, hogy a jogszabályoknak a rendszere mennyiségben, tagoltságban felülmúlja az összes többi szabályokat, és külön társadalmi apparátus és külön tudományág foglalkozik a mibenlétével." (Előadások... i. m. 66.)
[21] Mint például "...a jog egy szükségszerű jó, amelynek a legfőbb kritériumai az alábbiak: moralitással bírjon, minden erkölcsi értékkel bíró ember élvezhesse s az igazság érdekében az állam kényszerrel be is tartathatja." (Uo. 67.)
[22] Vö. Horváth B.: Bevezetés a jogtudományba. Szeged Városi Nyomda és Könyvkiadó Rt., Szeged, 1932. 75-115.
[23] Előadások... i. m. 72.
[24] Vö. Szabadfalvi J.: Viszony az elődökhöz. A marxista jogelmélet reflexiói a két világháború közötti magyar jogbölcseleti gondolkodásról. Publicationes Universitatis Miskolcinensis. Sectio Juridica et Politica. Tom. XXI/1. köt. Miskolc University Press, Miskolc, 2003. 239-263.
[25] "A politikatudomány tárgya az állam, az állam mibenlétének és funkcióinak ismertetése." (Előadások... i. m. 137.)
[26] "Amit Európában emberi és állampolgári szabadságnak és szabadságjognak nevezünk, az nem valami olyan, amit bárhol és bármikor ki lehet hirdetni és hatályba lehet léptetni. Ehhez hozzátartozik a társadalmiasodásnak egy olyan rendszere, amelyen belül az emberek ezeket a jogokat igénylik és ki is tudják harcolni. Hogy ez az emberekben kialakuljon, az nem merőben nevelési kérdés, hanem sok múlik azon, hogy az emberek kisebb egységekben kiépítették és megszokták a személyes biztonság állapotát. Mert a kis egységekben a kölcsönös, szabad, intenzív, együttes ügyintézésben alakul ki az a szellem, amely előbb a kis egységeken belül, majd az után, amikor már ezekhez a kis jogokhoz hozzászokott a társadalom, általános emberi szabadságjoggá lesz. Ez több évszázad munkája. Egy kis egységen belül meglévő biztonságérzet arra indítja az embereket, hogy a társadalmi biztonságot is kiköveteljék. Egy társadalom bátorsága egyenes arányban van azzal, hogy a szabadságért kiálló ember mennyire számíthat a másik emberre. A társadalmi szabadság ott kezdődik, amikor minden embert hasonló emberek tömege vesz körül, amely adandó alkalommal a közös szabadságért kiáll." (Uo. 142.)
[27] Bibó I.: Az államhatalmak elválasztása egykor és most. (Akadémiai székfoglaló 1947. január 13-án) MTAK Kézirattár Ms 10 588 [Nyomtatásban először megjelent: Vigilia, XLV. évf. (1980) 8. sz. 533-546.]
[28] Érdemes itt idézni a jogszabályok keletkezése kapcsán általában a jogról, annak súlyponti jellemzőiről írtakat: "A jog karakterét a kényszer, szabadság és szervezettség adja együtt. Jog alatt nem kell és nem is szabad egy precíz definíciók közé szorított rendszert értenünk, hanem úgy kell tekinteni, mint a szabályok összességét, mely három súlypont körül alakult ki." (Előadások... i. m. 179.) Mindezt Moór Gyula jog-definíciója kapcsán fejti ki.
Lábjegyzetek:
[1] Szabadfalvi József, Egyetemi tanár, Miskolci Egyetem, E-mail: jogszabi@gold.uni-miskolc.hu
Visszaugrás
