A hazai bíráskodás számos területén találkozhatunk igazságügyi szakértői véleményekkel. Egy közlekedési bűncselekmény esetén szakértő fogja megállapítani, hogy a féknyom stb. ismeretében a balesetnél mekkora volt a terhelt által vezetett jármű sebessége a fékezés megkezdése előtt, egy vagyon elleni bűncselekménynél az árverési leütési árak stb. ismeretében, hogy mekkora az ellopott műtárgy értéke, egy kártérítési perben a gerenda teherbíró képessége alapján, hogy az alperes tervezőként betartotta-e a szakmai előírásokat stb. Az igazságügyi szakértők tehát láthatólag általában objektív módszerekkel, a szubjektív megállapítások elvi lehetőségét is kizáró módon működnek, és az általuk adott szakvélemények a bázisadatok (féknyom hossza, műtárgy leírása, gerenda méretezése stb.) alapján bárki másik szakember által igen könnyen ellenőrizhetők. Ezekben az esetekben elvben sem fordulhat elő, hogy amennyiben a szakértők a szakmai szabályok betartásával végzik munkájukat, eltérő eredményre jussanak ugyanabban az ügyben. Természetesen léteznek olyan szakterületek, amelyek bizonyos teret engednek a szakértő szubjektivitásának a szakvéleményben. Például egy ingatlan értékbecslésénél a szakértő választja ki azokat az ingatlanokat, amelyeket összehasonlító adatokként alapul választ a szakvéleményében, vagy egy orvosi műhiba perben a szakértő dönti el, mit tekint egy orvosi beavatkozás szokványos műtéti kockázatának, azonban ezek a megállapítások bizonyos mértékben mégiscsak objektív módon ellenőrizhetők. Megvizsgálható például, hogy az ingatlanforgalmi szakértő által bázisként választott ingatlanok csakugyan hasonló adottságokkal rendelkeznek-e, mint a perbeli ingatlan (életkor, fekvés, alapterület, komfortfokozat, műszaki felszereltség stb.), az orvosszakértő esetében pedig a szakirodalomtól a statisztikákig számos módon ellenőrizhető a megállapítás helyénvaló vagy helytelen volta.
Sajnálatos módon az igazságügyi pszichológus szakértő szakvéleményében elkerülhetetlenül nagyon tág - bátran megkockáztathatjuk a kijelentést, hogy az összes szakértői vélemény közül a legtágabb - a szubjektivitás tere. Jóllehet a pszichológus szakértő tevékenységét - legalábbis elvben - a rá vonatkozó módszertani útmutató alapján végzi, és az általa választott pszichológiai tesztek kiértékelése elvben más szakértő által ellenőrizhető, azonban az alábbiakban látni fogjuk, hogy ezen kijelentéseket miért előzi meg a sokatmondó "elvben" kitétel. Mindenképpen tudomásul kell vennünk, hogy a vizsgálatot végző szakértő szubjektuma a szakvélemény megállapításait nagyban, ha nem éppen döntően befolyásolja. Mindez azért probléma, mert egy korábbi, ugyancsak több éves kutatásunk[1] vizsgálatai azt igazolták, hogy a gyermekelhelyezési perekben azon bírósági döntések aránya, ahol a bíróság eltért a pszichológus szakértő szakvéleményétől, még a 10%-ot sem érte el, vagyis azokban az ügyekben, amelyekben a bíróság pszichológus szakértőt rendel ki, a szakvélemény megállapításai lényegében eldöntik a pert. Minden jel és személyes tapasztalás egymással egybehangzóan arra utal, hogy a bírák a szakértői véleményeket lényegében a pápai csalhatatlanság mintájára akként tekintik, hogy amennyiben egy általuk kirendelt igazságügyi szakértő a szakvéleményében valamit leír, akkor nem tévedhet. (Joggal tevődik fel a kérdés, hogy ez esetben a más ügyekben ugyanezen szakértők által a fél megbízásából készített magánszakvéleményeket miért söprik ki eleve a felhasznált bizonyítékok köréből, de ennek vizsgálata meghaladná jelen tanulmány kereteit.) Ilyen körülmények között fokozottan indokolt megválaszolni azt a kérdést, mennyire megbízhatóak ezek a szakvélemények, hiszen láthatólag emberek ezreinek sorsát döntik el hosszú időre, vagy éppen örökre. Az alábbiakban az igazságügyi pszichológus szakvéleményeket kifejezetten ebből a szempontból fogjuk vizsgálni. Minthogy éppen most jelentettük ki, a szakvélemények mennyire szubjektív megítélésűek, joggal merülhet fel a kérdés az olvasóban, milyen alapon foglalkozunk mi ezen problémákkal egy tudományos igényű tanulmányban, hiszen akkor nyilván e körben meg a mi szubjektív véleményünk jelenhet meg. Éppen ezért szeretnénk előre bocsátani, hogy jelen írásunk megállapításai több évtizedes szakmai gyakorlatunk során megismert több száz szakvélemény ismeretén és azok felhasználásán alapul. Ezen belül 7 éve kifejezetten gyűjtjük a Magyarország területén készült igazságügyi pszichológus szakértők által készített szakvéleményeket, ezek birtokunkban vannak, megállapításaink tehát objektív módon ellenőrizhetők. Ugyanakkor a személyhez fűződő jogok tiszteletben tartása okán ezen szakvéleményekre csak a bírósági ügyszámok alapján hivatkozunk.
19/20
Magyarországon az működhet igazságügyi pszichológus szakértőként, akit az egykor évtizedeken át Igazságügyi Minisztérium néven működő minisztérium, illetve az utóbbi években folyamatosan változó nevű (2010 óta Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium) jogutód-minisztériumai a kifejezetten ezen célból létrehozott névjegyzékbe felvettek. Már maga a névjegyzékbe történő bekerülés sem garanciája sajnálatos módon annak, hogy szakértő csak valóban kiváló pszichológusból válhasson, de még csak arra sem, hogy az illető a valóságban rendelkezik klinikai szakpszichológusi végzettséggel. Ismerünk olyan - a jelek szerint komoly önbizalommal rendelkező - pszichológus szakértőt Nyugat-Magyarországon, aki munka- és szervezetpszichológiai képzettsége mellett még csak klinikai pszichológusi szakvizsgával sem rendelkezik (forrás: Veszprémi Igazságügyi Szakértői Kamara honlapja, http://www.veiszk.hu/szakertok.php), ennek ellenére évek óta rendszeresen szakért családjogi perekben és gyámhivatali eljárásokban[2]. Ez túl a kérdés morális oldalán azért is probléma, mert a 31/2008. (XII. 31.) IRM rendelet 20. § (1) bek. f)-h) pontjai kifejezetten kimondják, hogy (ha a szakkérdés) "a nevelési hatások, a gyermek direkt befolyásolásának, vagy bántalmazásának, illetve a konfliktusos családi működésnek a szülők vagy gyermek személyiségét érintő következményeinek feltárására, leírására, megállapítására, tipizálására, kategorizálására, értékelésére, illetve kizárására irányul, klinikai és mentálhigiéniai felnőtt- és gyermek szakpszichológiai vizsgálatot kell lefolytatni." Vagyis ezen szakértő láthatólag eleve nem is foglalkozhatna családjogi ügyekkel, ennek ellenére a kevés ottani szakértő között jogszabálysértő módon ő is rendszeresesen végez ilyen tevékenységet. Sajnálatos módon azonban időnként még olyan esetek is előfordulnak, amikor valaki úgy készít pénzért "pszichológus szakértői véleményt", hogy nemhogy klinikusi szakvizsgával, de még csak pszichológus diplomával sem rendelkezik, ami már bűncselekmény (csalás, Btk. 318. §) alapos gyanúját veti fel. Ezek nyilvánvalóan kirívó esetek, az egyik ilyen ügyben például egy pár féléves, azóta már nem ok nélkül meg is szüntetett "gyorstalpaló" képzés keretében sikeresen abszolutóriumot szerzett, azonban nyelvvizsga hiányában diplomához már nem jutott "szakember" magát pszichológusnak kiadva ("engedélyszámként" a Magyar Pszichológiai Társaságnak a Magyar Postával küldemények továbbítására kötött, és levelein feltüntetett szerződésszámát megjelölve!) egy perben az egyik fél kérelmére "pszichológus szakvéleményt" készített, és ami talán még abszurdabb, a bíróság erre is alapozva hozott határozatot az ügyben[3]. Az illetőt a Magyar Pszichológiai Társaság ennek következményeként ki is zárta tagjai sorából, ez azonban a perben a "szakvéleménye" által sújtott másik peres fél helyzetén sajnos utólag már nem változtatott.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
