Halálbüntetés pró és kontra címmel jelent meg Tóth J. Zoltán első könyvének[1] bővített és átdolgozott második kiadása[2]. Tóth J. Zoltán a halálbüntetés témakörének teljes körű feldolgozását tűzte ki célul, második monográfiájában[3] a halálbüntetés jogintézményének egyetemes és magyarországi jogtörténetével ismerteti meg az olvasót. A halálbüntetés pró és kontra című könyv - mint ahogyan a címe is sugallja - hiánypótló munkának tekinthető a magyar jogirodalomban. A nagy népszerűségnek örvendő halálbüntetés témakörében nagyon csekély azon tanulmányoknak és különösen könyveknek a száma, amelyek objektíven ismertetik a halálbüntetés alkalmazása és mellőzése melletti lehetséges érveket, emellett a halálbüntetés elrettentő hatásáról készített empirikus kutatásokat is összehasonlítják a jogintézmény mellett vagy a jogintézmény ellen felhozott argumentumokkal. A könyv két egymástól elkülönülő - álláspontom szerint ugyanakkor mégis egymást kölcsönösen feltételező - részre tagolódik. Az első rész Démokritosztól (i. e. 460-371), a XX. századi Albert Camus (1913-1960) munkásságáig mutatja be a halálbüntetésről kialakult filozófiatörténeti álláspontokat. A második rész a nemzetközi egyezmények vizsgálatát követően, a halálbüntetésről napjainkban folytatott viták tárgyilagos bemutatásával foglalkozik. A szerző már az előszóban leszögezi, hogy a halálbüntetés eltörlésével vagy visszaállításával kapcsolatban nem foglal állást, a döntést az olvasóra bízza. A halálbüntetés elrettentő hatását vizsgáló empirikus felmérések, kísérletek bemutatása véleményem szerint az olvasót arra készteti, hogy a halálbüntetés kérdésében az elsősorban érzelmi hatásokon álló nézetét újragondolva, racionálisabb alapokon nyugvó döntést hozzon meg. Számos esetben megfigyelhető, hogy egy élet elleni, a sértett halálát eredményező bűncselekményről való tudósítás alkalmával a megkérdezettek többsége azonnal a halálbüntetés visszaállítását követeli. A legfőbb büntetési nemmel kapcsolatban bemutatott érvek a lábjegyzetekben részletezett - a közelmúltban külföldön és Magyarországon elkövetett nagyobb nyilvánosságot kapott - bűncselekményekkel, jogesetekkel közelebb kerülnek a téma iránt érdeklődő olvasóhoz. Példaként említhető a Baze-ügy, Magda Marinko, Matula György ügye, a Zsanett- ügy, valamint a "móri mészárlásként" elhíresült bűncselekmény. A lábjegyzetek az egyes büntetési nemekről (például mely országokban jogszerűen alkalmazott büntetési nem a megkövezés, illetve a "villamosszéket" mely amerikai államokban alkalmazzák) igen érdekes információkat tartalmaznak. A munka végén, a Függelékben egy önálló tanulmányként is értékelhető jog-összehasonlítást is áttekinthetünk.
A szerző a világ országait a következő négy halmazba sorolta: 1. Abolicionista országok, a halálbüntetést semmilyen körülmények között sem ismerő országok; 2. a halálbüntetést csak rendkívüli bűntettek esetén alkalmazandó országok; 3. a halálbüntetést a köztörvényes bűncselekményekre is alkalmazó államok; 4, valamint azon államok, ahol a halálbüntetés létező büntetési nem, ugyanakkor tényleges kivégzésre legalább tíz éve nem került sor.
Az első részen belül a halálbüntetésről vallott filozófiatörténeti álláspontokat Tóth J. Zoltán négy fejezetben foglalta össze. Az első fejezet az ókori görög római gondolkodókkal foglalkozik. Az ókori és középkori gondolkodásban a halálbüntetés léte axiómaként jelenik meg, "az újkor közepéig fel sem merült az, hogy a halálbüntetés mint olyan eltöröltessék..."[4] A halálbüntetés megszüntetésének gondolata csak az újkori filozófiai gondolkodásban merül fel. A püthagoreusok azt vallották, hogy minden ember azt kapja vissza, amelyet ő maga elkövetett. A szofisták körében Prótagorásznál (i. e. 490-420) álláspontom szerint a modern büntetőjog-tudomány büntetés céljáról vallott nézetéhez - az ún. relatív büntetési elmélethez[5] - hasonló felfogás jelenik meg: "a büntetés mindig a jövőbe kell, hogy mutasson, sohasem a múltba; így a büntetésre nem azért van szükség, mert bűncselekmény követetett el, hanem azért, hogy az a jövőben ne történhessen meg vagy ne történhessen meg újra"[6]. Platón filozófiájában a büntetőjog megtorló jellege kap erőteljesebb hangot. Platón a javíthatatlan bűnöző társadalomból való eltávolítását a test gyógyításához hasonlította, ha gyógyíthatatlan a test beteg tagja, abban az esetben el kell azt távolítani, nehogy a betegség továbbterjedjen. Az emberölés mellett halálbüntetéssel kell büntetni a három legsúlyosabb bűncselekmény (az állam ellen elkövetett bűncselekmények, a hazaárulás és a templomrablás) tetteseit. A deodand jogintézménye Platónnál is megtalálható. Ha egy állat vagy tárgy oltja ki egy ember életét, azt ugyanolyan eljárásban halálra kell ítélni, mintha természetes személy követte volna el a bűncselekményt. Arisztotelész
- 632/633 -
(i. e. 384-322) szerint a büntetés mértékét az áldozatok és a bűnelkövetők személyi körülményei alapján kell meghatározni. Arisztotelésznél a bíró feladata abban összegezhető, hogy a bűn elkövetőjét megfossza attól az előnytől, amelyhez a bűncselekmény megvalósítása révén hozzájutott. A bírónak a kiigazító igazságosságot kell szem előtt tartania.[7] A javíthatatlan bűnözőket azonban a társadalomból el kell távolítani, az eltávolítás nélkülözhetetlen eszköze pedig a halálbüntetés.
A római filozófiai gondolkodás a polgárok közötti teljes egyenlőségre épült.[8] A halálbüntetésről vallott nézeteket Marcus Tullius Cicero (i. e. 106-43) és Lucius Annaeus Seneca (i. e. 4? - i. sz. 65) munkásságának tükrében ismerhetjük meg. Cicero szerint az erőszakos bűncselekmények az állam ellen irányulnak, a büntetés pedig a közösség védelmét testesíti meg. Seneca az arányosság elvét fogalmazza meg.
Meggyőződése szerint, ha a büntetési célok eléréshez kisebb büntetés is elegendő, akkor nem szabad súlyosabbat alkalmazni). A generális prevenció, valamint az elkövető társadalomból való eltávolítása mellett az elkövető megjavítását is a büntetés céljának tekinti Seneca.
A második fejezet mutatja be a közép- és kora újkori teológiai és államelméleti felfogásokat. Szent Ágostonnál (354-430) jelenik meg az európai filozófiatörténeti fejlődést nagymértékben meghatározó szabad akarat elve. Az ember szabad akarattal rendelkezik, amely a büntetéselmélet kiindulópontját képezi. Szent Ágoston a halálbüntetést az Isten parancsára elkövetett emberölésnek tekinti. A szerző rávilágít arra, hogy Szent Ágoston álláspontja Aquinói Szent Tamás mellett Blaise Pascal (1623-1662) műveiben is továbbél, az állam által elrendelt tartalmilag igazságos kivégzés jogszerű.[9] Aquinói Szent Tamás (1225?-1274) filozófiai rendszerében a bűnösök a bűncselekmény elkövetésével vétkeztek a Mindenható akarata ellen, ezért a bűnösöket halálbüntetéssel kell büntetni. A halálbüntetés ultima ratióként, azaz végső eszközként való bemutatása Rotterdami Erasmusnál (1466-1536) jelenik meg. Erasmusnál Platón felfogása él tovább, amely szerint a halálbüntetés alkalmazása során a betegség továbbterjedését kell megakadályozni. Erasmus álláspontjával szemben Nicoló Machiavelli (1469-1527) az uralkodó hatalmának fenntartása céljából minden büntetést megengedhetőnek tart. Jean Bodin (1530-1596): Az államról című 1576-ban megjelent művében jelenik meg azon követelmény, hogy a jogalkotónak (a szuverén uralkodónak) azonos bűncselekményekre azonos büntetést kell elrendelnie. A büntetés mértéke azonban még nem egyenlő. A bűnelkövetők között a büntetés kiszabásakor származásuk alapján kell különbséget tenni. A szerző önálló címben tárgyalja a reformáció jeles képviselőinek jogfilozófiai munkásságát. Luther Márton (1483-1546) a törvények megsértőjére Isten parancsa alapján megengedi a halálbüntetés kiszabását. Kuriózumként olvashatjuk Luther Márton művében, hogy a boszorkányokkal szemben kínvallatást kell alkalmazni, a kínvallatást követően pedig halálbüntetést kell foganatosítani. Kálvin János (1509-1564) szerint a vezetők hatalmukat Istentől kapták, a társadalom tagjai a vezetőknek kötelesek engedelmeskedni.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
