A tanulmányban a rokontartás körén belül a kiskorú gyermek tartása intézményének fejlődését mutatom be 1953-tól napjainkig, a gyermektartásdíj megállapításának elemeire koncentrálva, így a rászorultság, a jogosult személye, a kötelezetti kör, a tartás időtartama, módja és mértéke szempontrendszer szerint.
Ezeken a kereteken belül jogtörténeti összehasonlító módszerrel azt vizsgálom, hogy a házasságról, a családról és a gyámságról szóló 1952. évi IV. törvény (Csjt.) és a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) Családjogi Könyve (CSJK) között a gyermektartásdíj vonatkozásában kontinuitást vagy újítást tapasztalhatunk.
A dolgozat novuma, hogy a kutatás során a korabeli szakirodalom, jogszabályi rendelkezések és kommentárok mellett a joggyakorlatot is ismertetem, egyrészt a Legfelsőbb Bíróság döntéseit, másrészt a Magyar Nemzeti Levéltár Zala Megyei Levéltárának polgári peres iratanyagán belül a Zalaegerszegi Járásbíróság (később Városi Bíróság) ügyeit. A levéltárban a Csjt. hatálybalépését követően 1953-ban, valamint az 1956-ban indult ügyeket vizsgáltam[1], majd az 1974. évi Csjt. Novella (Csjtn. I. ) hatálybalépése utáni időszakban 1974. május 14. és december 31. napjai között, valamint a Csjt. 1986. évi Novellája (Csjtn. II.) hatálybalépése utáni, az 1987. évben indult ügyeket.
Az 1953. január 1. napján hatályba lépett Csjt.[2] volt az első olyan tételes jogi jogszabály, amely átfogó jelleggel szabályozta a magyar családjogot, és ezen belül a rokontartás intézményét is. A rokontartásra - és így a kiskorú gyermek tartására - vonatkozóan a Csjt. előtt főleg szokásjogi szabályok vonatkoztak, valamint törvények és rendeletek néhány szakasza; emellett a házasságon kívül született gyermekek jogállását rendező törvény, amely átfogóan tartalmazott jogi normákat a házasságon kívül született gyermekekkel kapcsolatos családjogi kérdésekkel kapcsolatban. Minden kiskorúra, általánosan irányadó jogi rendelkezések a gyermektartásdíj tekintetében azonban alig voltak, így a szabályozás kikristályosítása a bírói joggyakorlatra hárult.
Az 1949. évi XX. törvény, a Magyar Népköztársaság Alkormánya fektette le a magyar családjog szocialista
- 25/26 -
alapelveit,[3] így többek között a férfiak és nők egyenjogúságát, a házasság és a család intézményének, valamint az ifjúság érdekeinek védelmét, amely elvek tükröződnek a családjogi törvény céljaiban[4], így a gyermektartásdíj szabályozásában is.
A Csjt. VII. Fejezete rendelkezett "A rokonok eltartása" cím alatt a kiskorú gyermek tartásáról, emellett a Csjt. hatálybalépése és végrehajtása, valamint a személyi jog egyes kérdéseinek szabályozása tárgyában hozott 1952. évi 23. törvényerejű rendelet (Csjté.) az apaság megállapítása nélküli tartási kötelezettségről. Tekintettel arra, hogy a Csjt. szerinti szabályozás rokonságot feltételez a tartásra kötelezett és a gyermek között, ezért azokban az esetekben, ahol a Csjt. szerinti apaság[5] - mint rokoni kapcsolat - nem megállapítható, a nemi érintkezés alapján jött létre a tartási kötelem.
A Csjt. alapján a gyermekek közül az jogosult tartásra, aki magát eltartani nem tudja és akinek nincs tartásra szorítható házastársa, valamint a munkaképes leszármazó is, ha erre szükséges tanulmányai folytatása érdekében rászorul.[6] A családjogi tartási kötelem feltétele tehát a tartásra jogosult rászorultsága, amely általában egyet jelentett a munkaképtelenséggel, azonban emellett további feltételként jelentkezett az is, hogy ne legyen saját vagyona[7]. A vagyon tekintetében meg kell különböztetnünk a vagyon állagát, valamint a vagyona jövedelmét és külön kell választanunk a kiskorú gyermek munkájából származó jövedelmét.
A munkával szerzett jövedelem nem a szülők vagyonkezelése, hanem a gyermek szabad rendelkezése körébe tartozott,[8] amelyből, ha a szülői háztartásban élt, köteles volt megfelelő mértékben hozzájárulni a háztartás költségeihez, így ez a jövedelem adott esetben a szülők tartási kötelezettségét csökkenthette[9]. Ebben esetben is rászorulhatott a gyermek a tartásra, azonban a jövedelmet tartásdíj mértékének meghatározásánál kellett figyelembe venni. A Legfelsőbb Bíróság 20856/1957. számú polgári törvényességi határozatában rámutatott arra, hogy a 14. életévét betöltött gyermek, ha a családi földön mint családtag dolgozik és ezzel a szülők megtakarítanak egy munkaerőt, tehát ha a gyermek pénzben is kifejezhető, jelentősebb gazdasági tevékenységet végez a szülő javára, és az ellátást így ezen munkája után kapja, a tartásra szoruló gyermek tartási részét ez nem csökkentheti.[10]
A korabeli polgári jogi szabályok és a munkatörvénykönyv rendelkezései szerint a 14 éven aluliak nem voltak munkára kötelezhetők,[11] ez azonban nem zárta ki azt, hogy vagyonuk legyen. A gyermek vagyonának tiszta jövedelmét (amely a vagyontárgy kezelése, tatarozása, szükséges beruházások stb. után fennmaradt) a szülők mint vagyonkezelők kötelesek voltak a gyermek szükségleteire fordítani[12] és igénybe vehették a tartásra anélkül is, hogy a saját szükséges tartásuk veszélye fennállna. Ez a jövedelem szintén a gyermek szükségleteinek összegét csökkentette.[13]
- 26/27 -
A gyermek vagyonának állagát pedig a gyámhatóság engedélyével, részletekben akkor vehették igénybe, ha a saját tartásuk veszélyeztetése nélkül nem voltak képesek a tartást szolgáltatni.[14]
A munkaképes gyermektől elvárható volt, hogy dolgozzon, akkor is, ha a képzettsége körébe tartozó munkakörben nem tudott elhelyezkedni, de az eset összes körülményeinek mérlegelése alapján megállapítható volt a tartásra jogosultsága.[15] A Legfelsőbb Bíróság 795/45. számú kollégiumi állásfoglalása iránymutatást adott, miszerint ezeket az ügyeket egyedi esetben annak a figyelembevételével kell meghatározni, hogy a középiskolának (ipartanuló-iskolának) az elvégzése társadalmi érdek. A tényállást így a gyermek érdeklődése, hajlamai, tehetsége, várható iskolai előmenetele és fejlődése érdekében a gyermekkel foglalkozó pedagógusok, a helyi tanács végrehajtó bizottsága szakigazgatási szerve és a gyermek meghallgatásának figyelembevételével és miden egyéb bizonyítéknak a mérlegelésével kell megállapítani. A gyermek előmenetele körében külön kell értékelni azt, hogy a gyermek milyen iskolába jár. Mivel a szakmunkás képesítés megszerzése társadalmi érdek, ezért az iparitanuló iskola elvégzése akkor is indokolt, hogyha a gyermek rossz tanuló. Amennyiben középiskolába jár - mivel az magasabb képesítést ad - ezért a gyermek csak akkor tarthat igényt tartásra, ha képességei vagy szorgalma miatt alkalmas a középiskola végzésére. Amennyiben azonban a gyermek az átlagosnál rosszabb tanuló, az nem elég a továbbtanulás indokolatlanságának megállapítására, de ha megbukik és osztályt kell ismételnie, akkor általánosan nem várható el a szülőtől, hogy a gyermek továbbtanulása érdekében áldozatot hozzon. Azonban mindig az eset összes körülményét együttesen kellett megvizsgálni, mivel lehet olyan következtetést levonni, hogy a gyermek a későbbiekben rendesen fog tanulni, mert elképzelhető, hogy a gyermek tanulmányait a lelki válság rontotta le, amit akár a tartásra kötelezett szülő magatartása is kiválthatott.[16]
A gyermek továbbtanulása esetén nem volt kötelezhető munkavégzésre akkor sem, ha az iskola nem töltötte ki a teljes napját, mivel a házi feladatok elvégzése és a gyakorlás kitöltötték a gyermek szabadnak látszó idejét. A továbbtanulásra való érdemesség mellett felmerült az a kérdés is, hogy ezen esetekben a gyermeknek a szülővel szembeni magatartása teheti-e a gyermeket érdemtelenné. Ebben a körben az volt az elfogadott álláspont, hogy a kiskorú gyermek tekintetében nem beszélhetünk érdemtelenségről, mivel a továbbtanulás indokoltsága nem a gyermek és a szülő kapcsolatában jelentkezik, hanem a gyermek és a társadalom között. Tehát az, hogy nem indokolt a tanulás olyan szempontból lényeges, hogy a tanulmányi lehetőségeket ki nem használó gyermek ne vegye el a tanulás lehetőségét olyan gyermektől, aki erre méltó. A nagykorú továbbtanuló gyermek esetében azonban a kommentár szerint megállapítható lenne az érdemtelenség,[17] azonban a Csjt. erre törvényi jogalapot nem biztosított.
- 27/28 -
A gyermektartási igény jogosultja lehetett a gyermek; illetőleg az a személy, aki a gyermeket ténylegesen tartja. Ezen anyagi jogi jogosultság nem azonos az eljárásjogi perindítási jogosultsággal, amely szélesebb jogkör, megillette az ügyészt[18], a gyámhatóságot, az anyakönyvvezetőt, valamint az anya-és csecsemővédelmi szerveket.[19]
A Csjt. 61. §-ból[20] levezethetően a gyermektartásdíjra jogosultság sorrendjében az első a gyermek volt, megelőzve a házastársat, a felmenő és a távolabbi rokonokat, valamint a vérszerinti gyermek a mostohagyermeket.[21] Az örökbefogadott gyermek és a vérszerinti gyermek egy sorban voltak jogosultak a tartásra.[22]
Aki a gyermeket jogellenesen (pl. erőszakkal) vette magához, főszabályként nem lehetett jogosult gyermektartásdíj iránti igény érvényesítésére és nem mentesült a tartásdíjfizetési kötelezettsége alól a Legfelsőbb Bíróság 795/43. sz. kollégiumi állásfoglalása alapján, azonban a B.H. 4/1961. szerint előfordulhattak olyan szükségszerű esetek, amikor a gyermek önkényes magához vétele a gyermek nyilvánvaló érdekében történt, ekkor a tartásdíjfizetésre kötelezett szülő a természetben nyújtott tartásra tekintettel, az összes körülmények figyelembevételével kivételesen mentesíthető volt a tartásdíjfizetési kötelezettség alól.[23]
Ha a gyermeket harmadik személynél helyezték el, akár bírói döntéssel, akár a szülők egyező akaratából, akkor elsősorban ezen harmadik személy volt jogosult a tartási követelés érvényesítésére.[24]
Az állami gondozásba vett gyermek tartásáról az 51/1954. (VIII. 6.) MT rendelet alapján az állami gondozás költségei fejében a gyermek tartására kötelezhető személy térítést (gondozási díjat) volt köteles fizetni. Míg a gyermektartásdíj megállapítása a bíróságok hatáskörébe került, a gondozási díj megállapítása a gyámhatóság hatáskörébe tartozott[25], amely a 7/1953. (II. 8.) MT rendelet által előírt 20%-os mértékben állapította meg a gyermektartásdíjat, valamint alkalmazandók voltak a Csjt. rokontartásra vonatkozó szabályai is. Ebben az esetben a tartásra kötelezett szülőtől a másik szülő nem követelhette a tartást, a gyámhatóság pedig mindkét szülőt kötelezhette a tartás, illetőleg gondozási díj fizetésére, tekintettel arra, hogy az állami szerv gondoskodott a gyermek minden szükségletéről, így az élelemről, ruházkodásról, taníttatásról is. Amennyiben a kötelezett keresetének igénybevehető 50%-a nem volt elegendő a gyermek gondozási díjának fedezésére, a bíróság állapította meg a tartásdíj mértékét és lehetőség volt a gyermek vagyonát és annak jövedelmét is igénybe venni a gondozási díj fedezésére oly módon, ahogy azt a rászorultság körében bemutattam.
Ha az apaság megállapítására nem került sor, gondozási díj fizetésére csak akkor lehetett kötelezni, ha a tartást közokiratban vállalta vagy a bíróság jogerősen megállapította a kötelezettségét. Ennek hiányában pert kellett indítani a tartásdíjfizetés megállapítására,
- 28/29 -
a mértékének meghatározása azonban a gyámhatóság hatáskörébe tartozott.[26]
A kiskorút, házastárs hiányában, a legközelebbi felmenőinek kellett eltartani, így a kötelezetti rangsorban az első helyen egy sorban a szülei álltak.[27] Ez a szabályozás a korábbi bírói gyakorlatot vette alapul, amely a Legfelsőbb Bíróság Elvi Tanácsának 918/1951. számú határozatában kristályosodott ki.[28]
Ha azonban a gyermektartás az egyik szülő szükséges tartását veszélyeztetné, akkor a tartás a másik szülőre hárult, aki a szükséges tartása rovása nélkül köteles tartani a gyermeket. Ha mindkét szülőnek a saját tartása veszélyben volna, abban az esetben - ahogy a rászorultsággal kapcsolatban kifejtettem - a gyermek vagyonát kellett felhasználni tartására. Ha pedig a gyermek vagyontalan volt, akkor a rangsorban ezután a nagyszülők következtek, majd a testvér.[29] Adott esetben ők tartáskiegészítést is szolgáltathattak a jogosultnak.[30]
A Legfelsőbb Bíróság VI. számú polgári elvi döntésének 3. pontja átvette a korábbi bírói gyakorlatot[31] és a házasságon kívül született gyermek jogállásáról szóló 1946. évi XXIX. törvény 35. §-ban foglalt elvet, amely szerint a gyermektartásért egyetemlegesen felel a tartásra kötelezett szülője, ha az egészben vagy túlnyomó részben a szülei gazdaságában (vagy más kereső foglalkozásában) dolgozik és ezért megfelelő díjazásban nem részesül. Újításként szerepelt az elvi döntésben, hogy hasonló helyzetben ugyanilyen kötelezettség terhelte a tartásra kötelezett egyéb rokonát, házastársát vagy a rokonsága körén kívül álló, vele egyéb közelebbi kapcsolatban levő más személyt (pl. házasságon kívüli élettársát) is.[32] A Legfelsőbb Bíróság indokolásában kifejtette, hogy a Csjté. nem tartalmaz e körben rendelkezést, ezért a polgári jog általános szabályait kell alkalmazni, így a jogalap nélküli gazdagodás és a fedezet elvonására vonatkozó rendelkezéseket, ami alapján a szülők vagy az elvi döntésben említett más személyek egyetemlegesen felelnek a tartásért. Azonban ez kötelezettség csak az elvégzett munka ellenértékének erejéig állt fenn, de ez általában nem volt kevesebb, mint a tartási kötelezettség.[33] A Legfelsőbb Bíróság a polgári elvi döntések és PK vélemények revíziója során 1969-ben hatályon kívül helyezte ezt a pontot, tekintettel arra, hogy a gazdasági és társadalmi viszonyokban beállott változások folytán meghaladottá váltak és azzal az eltéréssel kell alkalmazni ezt az elvet, hogy amennyiben a tartásra kötelezett más gazdaságában vagy kereső foglalkozásában dolgozik, sortartó kezesként felel a tartásért.[34]
A Csjt. a rokonok eltartásáról rendelkezik, azonban a Csjté. szabályozta a tartási kötelezettséget az apaság megállapítása nélkül, amely nem keletkeztetett rokonságot a gyermek és kötelezett között, így a gyermektartásdíjfizetés alapja a gyermek anyja és a kötelezett közötti nemi érintkezés volt. A szabályozás célja egyrészt az volt, hogy az egyszerűbb bizonyítási eljárás miatt általában gyorsabban lehessen
- 29/30 -
megállapítani a tartást, illetve, hogy a gyermek egyik legfontosabb és legalapvetőbb érdeke, a tartásra jogosultság biztosítva legyen.[35]
Az örökbefogadott gyermek esetén 1960. május 1. előtti és utáni időszakot külön kell tárgyalni a Csjt. módosítására tekintettel[36] a tartási kötelezettség körében, ugyanis a módosítás alapján az örökbefogadás kihatott az örökbefogadott leszármazóira, egyébként nem hatott ki sem az örökbefogadó, sem az örökbefogadott rokonaira. Ezek alapján mindkét szabályozás szerint, az örökbefogadott gyermek az örökbefogadó gyermekével egy sorban jogosult tartásra, tehát elsősorban az örökbefogadó szülő köteles a gyermek tartására, azonban a rangsorban 1960. május 1. előtt az örökbefogadó rokonai következtek és utána, ultima ratioként az örökbefogadott gyermek vérszerinti szülői. 1960. május 1. után azonban az örökbefogadó szülő után a vérszerinti szülők, tehát az örökbefogadó rokonai kiestek a rangsorból.[37]
A mostohagyermek esetén a házastárs köteles háztartásában eltartani a vele együtt élő házastársának olyan, tartásra szoruló kiskorú gyermekét, aki az ő beleegyezésével került a közös háztartásba. A tartási kötelezettség mindkét házastársat egy sorban terhelte.[38] A beleegyezés nem volt alakisághoz kötve, szóban vagy ráutaló magatartással is hozzájárulhatott a mostohaszülő, ha a gyermek ott élt a háztartásban.[39] A Legfelsőbb Bíróság VI. számú polgári elvi döntésének 2. pontja szerint a mostohaszülőnek ebben az esetben kötelezettsége is a házastársával együtt a gyermek eltartása - erre utal az a fordulat, hogy mindkét házastársat egy sorban terheli - és ez a másik vérszerinti szülőt a tartási kötelezettsége alól nem mentesíti.[40]
Annak a kérdésköre, hogy meddig áll fenn a mostohaszülő tartási kötelezettsége, a konkrét szabályozás hiányában eltért a jogértelmezés. Az egyik álláspont szerint, ha a mostohaszülő az oka a házassági életközösség megszakadásának, akkor fennmarad a tartási kötelezettsége, tehát önkényesen, jogos indok nélkül nem szakíthatja meg a háztartásban való tartást, amíg fennáll a házasság, addig köteles a tartásra.[41] A másik értelmezés szerint, amit végül a bírói gyakorlat is követett, amennyiben az életközösség - bármilyen okból megszűnik - úgy a mostohaszülő tartási kötelezettsége is megszűnik.[42]
A gyermektartásdíjra való rászorultság kérdését bővebben külön alfejezetben tárgyaltam, azonban ez szorosan összefügg a kötelezettség időtartamával, ugyanis addig jogosult a gyermek a tartásra, amíg arra rászorul. A Csjt. nem határoz meg tehát konkrét életkort, a bírói gyakorlat azonban általában a gyermeket 16 éves koráig tekintette tartásra jogosultnak, továbbtanulás esetén tovább is rászorulhatott a gyermek.
A Zalaegerszegi Királyi Járásbíróság általam megvizsgált ügyeiben 1930 és 1953 között az ítélet rendelkező részében a gyermek 16 éves koráig állapították meg a gyermektartásdíj fizetési kötelezettséget.[43] A Legfelsőbb Bíróság gyakorlata a Csjt. hatálybalé-
- 30/31 -
pése után azonban a gyermektartásdíj határozatlan időre való megállapítását kívánta meg, különösen a társadalmi változásokra tekintettel, mivel egyre kevesebb volt az a gyermek, aki 16 éves kora után ne tanult volna tovább,[44] illetve ebben az esetben, ha a gyermek továbbra is rászorul, akkor újabb pert kellene indítania.[45]
A gyermektartásdíj visszamenőleges érvényesítése a kereset beadásától számított hat hónapnál régebbi időre csak abban az esetben volt lehetséges, ha a jogosultat a követelés érvényesítésében mulasztás nem terhelte,[46] például a kötelezett házassági ígérete vagy az apasági per elhúzódása, nem tekinthető mulasztásnak.[47]
Ha a szülők külön élnek, akkor az a szülő, akinél a gyermeket elhelyezték, természetben járul hozzá a tartáshoz, vagyis a gyermeket gondozza, élelmezését személyesen biztosítja, ruházza, a ruháját karbantartja, betegsége esetén ápolja, valamint neveli.
A tartás anyagi terheinek megosztásánál a méltányosság elve alapján és a Csjt. 63. § (3) bekezdése szerint figyelembe kellett venni ennek a munkának a terhét, időveszteségnek az értékét és eszerint kellett megállapítani a tartás mértékét. [48] A másik szülő pedig havonta előre, pénzben, határozott összegben szolgáltatta a gyermektartást.[49]
Annak a kötelezettnek javára, aki a jogosultat személyesen gondozza, az ezzel járó munkát és egyéb terhet a tartási kötelezettség megállapításánál figyelembe kell venni.[50] A Csjt. hatálybalépése előtt a bírói gyakorlat a tartás mértékének az illő tartást tekintette, amely a kötelezett vagyoni és kereseti viszonyaihoz és a jogosult társadalmi állásához igazodott. A Csjt. ezt félretette[51] és akként rendelkezett, hogy a kötelezett a tartás teljesítéseképpen köteles anyagi viszonyaihoz képest a jogosultat mindazzal ellátni, ami annak a megélhetéséhez szükséges. Ez a gyermek nevelése és a szükséges taníttatása költségének viselésére is kiterjedt.[52]
Nem volt köteles mást eltartani, aki ezáltal saját szükséges tartását veszélyeztetné, a szülő azonban a saját szükséges tartásának rovására is köteles megosztani kiskorú gyermekével azt, ami közös eltartásukra rendelkezésükre áll; ez a szabály nem irányadó, ha a gyermek tartása a vagyonának állagából kitelik, vagy a gyermeknek tartásra szorítható más egyenesági rokona van. Ha az, aki a tartásra egyébként köteles volna, ez alól az mentesül, az ő reá eső tartás kötelezettsége a vele egy sorban álló többi, ilyenek hiányában pedig a sorban utána következő kötelezettekre hárul.[53]
A fenti általános elveken felül konkrétabb iránymutatást a Csjt. nem tartalmaz, hanem a 7/1953. (II.8.) MT sz. rendeletben foglaltakat kellett alkalmazni 1953. február 8. és 1974. június 30. között, vagyis a Csjtn. I. hatálybalépéséig.[54] A rendelet meghozatala és az abban megállapított százalékos érték meghatározása azért volt szükséges, mert a bírói gyakorlat azelőtt igen
- 31/32 -
alacsony összegben állapította meg a gyermektartásdíjat.[55]
A miniszertanácsi rendelet szerint a gyermektartás összegét megegyezés hiányában a bíróság az apa, illetőleg a tartásra kötelezett más személy kereseti (jövedelmi, vagyoni) viszonya alapján állapította meg, legalább olyan összegben, amely eléri a kötelezett átlagos keresetének (jövedelmének) 20%-át. Ha a gyermektartásra kötelezett legalább két más gyermek tartásáról is gondoskodni köteles és ezeknek megfelelő eltartását a fentieknek megfelelő tartásdíj megállapítása veszélyeztetné, a tartást ennél alacsonyabb mértékben is meg lehetett határozni. A kötelezettel szemben érvényesíthető összes tartási igények a keresetének (jövedelmének) 50%-át nem haladhatták meg.
A gyermektartásdíj mértékének legalább 20%-ban való megállapítása és a Csjt. szerinti elv, miszerint mindannak a fedezését biztosító tartás, ami a gyermek megélhetéséhez szükséges, valamint a nevelésének és taníttatásának költségei nem egységes bírói gyakorlatot[56] és szakmai vitát generáltak[57], azoknak esetenkénti összeegyeztethetetlensége miatt.
A Legfelsőbb Bíróság VI. számú polgári elvi döntése adott iránymutatást a helyes jogértelmezésre és az alkalmazandó gyakorlatra akként, hogy a rendeletben megállapított százalékok nem tekinthetők legalacsonyabb és legmagasabb mértéknek, amelyektől ne lehetne eltérni. A rendelet rendelkezéseit a Csjt. 67. §-nak figyelembevételével kell alkalmazni, tehát ha a rendeletben meghatározott tartásdíj mértéke veszélyeztetné a tartásra kötelezett szülő szükséges tartását, akkor a bíróság kisebb összegű gyermektartásdíjat is megállapíthat, feltéve, hogy a másik szülő kereseti viszonyai és egyéb körülményei szembeszökően, minden kétséget kizáró módon megállapíthatóan olyanok, hogy ezek mellett saját szükséges tartásának számottevő sérelme nélkül tud olyan pótlást nyújtani, amellyel a gyermek megfelelő ellátása teljesen biztosítva van. Másrészt kimondta, hogy több gyermek tartásánál, amennyiben a gyermekek nem egy helyen vannak elhelyezve, a tartásdíjat úgy kell megállapítani, hogy egyik gyermek se kerüljön a másiknál feltűnően kedvezőbb vagy kedvezőtlenebb helyzetbe és ezeket az elveket alkalmazni kellett az apaság megállapítása nélküli tartásra kötelezés esetén is.
A törvényhez fűzött magyarázat alapján és a Csjt. 75. § (1) bekezdéséből is, amely a szülők kötelezettségeit rögzíti, levonható az a következtetés, hogy a gyermek tartására kötelezettnek mindent el kell követnie annak érdekében, hogy a munkaereje teljes latba vetésével biztosítsa a szükséges fedezetet.[58]
A Legfelsőbb Bíróság 862. számú kollégiumi állásfoglalása 1964-ben továbbá azt is kimondta, hogy a gyermek szükségleteinek kielégítéséből kiindulva megengedhetőnek tartja, hogy a szokásost kirívóan meghaladó magas keresetű kötelezettel szemben el lehessen térni a minisztertanácsi rendeletben meghatározott általános mértéktől.[59]
A korabeli bírói gyakorlat szerint a gyermektartásdíj mértékét határozott összegben kellett megállapítani.[60] Bár a százalékos megállapításnak előnye lenne, hogy csökkenthetné a felemelés
- 32/33 -
és leszállítás iránti perek számát, azonban a gyakorlati előnyök és hátrányok, valamint a gyermekek érdeke a határozott összeg megállapítását indokolták. Az átlagos kereset kiszámításánál a különféle jogcímeken rendszeresen kapott kereseti összegeket kellett alapul venni bíróságnak, a változó összegű teljesítménybéreknél az előző hat havi adatot.[61] Amennyiben azonban a kötelezett keresete pl. a téli időszakra tekintettel változhat, akkor szükséges, hogy a bíróság ennél hosszabb idő, akár egy év alapulvételével határozza meg a kötelezett jövedelmét. A bíróságnak a pénzfizetésre köteles fél kereseti és jövedelmi viszonyait hivatalból kellett tisztáznia a B.H.22795/1959. határozatra és az 1952. évi Pp. 3. §-ra is figyelemmel.[62]
A családi pótlék összege a bírói gyakorlat alapján a tartáson felül járt.[63] Ezen összeg folyósításával az állam járult hozzá a gyermek szükségleteinek kielégítéséhez.[64] Éppen ezért ennek az összegét nem a keresethez kell hozzászámítani, hanem a tartásdíjat csökkentő összegként kellett figyelembe venni.[65]
A Csjt. 69. §-a lehetőséget adott a tartás mértékének megváltoztatására, amennyiben a közös egyetértéssel vagy bírói ítélettel megállapított rokoni tartás megállapításának alapjául szolgáló körülményekben lényeges változás állt, illetve a felemelést lehetett kérni akkor is, ha a tartást közös egyetértéssel már eredetileg is számbavehetően kisebb összegben állapították meg, mint amennyi a törvény szerint járna.
A lényeges körülményeket mindig az egyedi esetben kellett vizsgálni, azonban ezek körébe tartoztak azok a személyi körülmények, amelyek anyagi kihatásban is jelentkeztek, így a jövedelem növekedése vagy csökkenése, a gyermek száma, életkora. A gyermektartásdíj leszállítása iránti perekben azonban körültekintően vizsgálni kellett azt, hogy amennyiben kevésbé jövedelmező munkahelye lett a kötelezettnek, akkor annak indoka a tartási igény elvonása volt-e. A Legfelsőbb Bíróság a 22755/1958. számú polgári törvényességi határozatában rámutatott arra, hogy amennyiben kellő komoly indok nélkül hagyja ott a kötelezett a munkahelyét, akkor az összefüggésbe hozható a vele szemben megállapított tartásdíj fizetése alóli szabadulás akarásával.[66]
A módosításra abban az esetben is sor kerülhet - amelyet a Legfelsőbb Bíróság VI. számú polgári elvi döntése is kimondott - ha lényeges változás nem történt ugyan, de a 7/1953. számú minisztertanácsi rendeletben meghatározott legalább 20%-os mértéknél kevesebb lett megállapítva, ezt azonban külön kellett kérnie a tartás érvényesítésére jogosultnak a bíróságtól.[67]
A Zalaegerszegi Járásbíróságon 1953. és 1956. évben indult peres eljárásokban[68] általában felperes a gyermek édesanyja volt vagy perbeli cselekvőképtelensége esetén a törvényes képviselője, illetve sok esetben a gyámhatóság által kirendelt ügyvéd mint ügygondok, aki a gyermek képviseletében indította a pert.
- 33/34 -
A bíróság határozott összegben állapította meg a gyermektartásdíjat, szinte minden esetben az ítéletben határozott időre, a gyermek 16. éves koráig, amely eltért a Legfelsőbb Bíróság tendenciájától. A legtöbb per a gyermektartásdíj megállapítására vagy megváltoztatására irányult, sok esetben az apaság megállapítása iránti keresetekkel összekapcsolva.
Csiki Ottó a Jogtudományi Közlöny hasábjain 1966. májusában úgy ítélte meg, hogy a családjogi tartás szabályozása, figyelemmel a Legfelesőbb Bíróság gyakorlatára is, megfelel a társadalmi igényeknek, azonban az életviszonyok további differenciálódásával előreláthatóan fel fog merülni az új törvényi szabályozás szükségessége.[69] Weiss Emília 1971-ben akként foglalt állást, hogy az alapvető, elvi kérdésekben nem szorul módosításra a törvény, azonban indokolt néhány esetben a szabályok finomítása, a jogértelmezési problémákat adó ellentmondások fel-oldása.[70]
1974. július 1-jén lépett hatályba az 1974. évi Csjt. Novella és a gyermektartásdíjról szóló 12/1974. (V. 14.) számú MT rendelet, amelyek részben megváltoztatták a szabályokat. A Legfelsőbb Bíróság több vonatkozásban is gyakorlatilag előkészítette módosítás munkálatait, mivel a kötelező irányelveiben, elvi döntéseiben és kollégiumi állásfoglalásaiban értelmezte a szűkszavú törvényt, és a jogalkotó ezeket a kidolgozott elveket beépítette a módosításba.[71] Ebben a fejezetben kizárólag a módosításokra fogok kitérni.
Az 1974. évi Novella nagykorú gyermek esetében is bevezette az érdemtelenséget[72], a kiskorú gyermek esetében nem.[73]
Az örökbefogadott gyermek tartására vonatkozó bekezdés kikerült a rokontartás szabályai közül, azonban ugyanúgy megmaradt az a norma, hogy az örökbefogadott gyermek a mind az örökbefogadóval, mind annak rokonaival szemben az örökbefogadó gyermekének jogállásába lép[74], így az örökbefogadott gyermek tartására is ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint a vérszerinti gyermekre. A változás abban figyelhető meg, hogy az örökbefogadott vérszerinti szülői ezután nem voltak kötelesek a gyermek tartására, megszűnt a tartási kötelezettségük.
Az egy sorban kötelezettek között változásként jelent meg, hogy a tartás mértéke ezentúl nem egyenlő arányban, hanem a kereseti, jövedelmi, vagyoni viszonyaik és teherbíró képességük arányában oszlott meg, azonban megmaradt az az elv, hogy e körben a természetben nyújtott tartást éppúgy el kell számolni, mint a pénzbelit.[75]
A jogosultság sorrendjében a rokon, valamint a mostohagyermek és a mostohaszülő rangsora felcserélődött, így, ha valaki több jogosult eltartására volt köteles és mindegyiket nem volt képes eltartani, akkor a mostohagyermek és a mostohaszülő megelőzte a rokont mint
- 34/35 -
eltartásra jogosultat.[76] A vérszerinti gyermek és a mostohagyermek továbbra is egy sorban maradtak.[77]
A gyermektartásdíj mértékének meghatározásánál kiegészült a Csjt. azzal, hogy a tartási kötelezettség kiterjedt a gondozás költségeire, illetőleg az azzal kapcsolatos szolgáltatásokra is.[78]
A gyermektartásdíj mértéke körében felmerült vitás kérdéseket a 12/1974. (V. 14.) számú minisztertanácsi rendelet szabályozta, így a kötelezett keresetéből a gyermektartás megállapítása alapjául szolgáló jövedelmet, valamint az általános mértéket.
A bíróság a tartásra köteles személy jövedelme és vagyoni viszonyai alapján állapította meg tartás mértékét. A jövedelembe a munkabért és minden egyéb bérjellegű juttatást, rendszeres jövedelmet hozzá kellett számítani.
Az általános mérték körében a korábbi 7/1953 (II.8.) számú MT rendeletben foglaltakat kiegészítette az időközben kialakult bírósági gyakorlattal a jogalkotó és így rendeleti szintre került, hogy a tartásdíjat általában úgy kell megállapítani, hogy az gyermekenként elérje a kötelezett átlagos munkabérének és az őt megillető juttatásoknak a 20%-át. A kötelezettel szemben érvényesíthető összes tartási igény a munkabér és juttatások 50%-át nem haladhatta meg. Az összes körülmény mérlegelése alapján a gyermek szükségleteinek figyelembevételével a bíróság a 20%-tól eltérhetett, figyelembe véve a gyermeket gondozó másik szülő anyagi körülményeit is. Alacsonyabb összeg megállapítására különösen akkor kerülhet sor, ha a tartásdíj 20%-ban meghatározott mértéke meghaladná a gyermek szükségleteit, vagy a tartásra kötelezett szülő saját szükséges tartását veszélyeztetné.
Fenntartotta a jogalkotó azt a szabályt is, hogy két vagy több gyermek tartásánál, különösen, ha nem egy helyen vannak elhelyezve, a tartásdíjat úgy kell megállapítani, hogy egyik gyermek se kerüljön a másiknál kedvezőtlenebb helyzetbe.[79] Ebben a körben tehát változásról annyiban beszélhetünk, hogy a jogalkalmazás során kialakult elvek rendeleti szinten nyertek szabályozást, érdemi módosítás csak a Csjt. hatálybalépése időpontjához képest figyelhető meg.
Lehetőséget biztosított a rendelet továbbá arra, hogy a bíróság százalékos mértékben határozza meg a gyermektartásdíjat, ami újításként értékelhető, és ebben az esetben a megállapított százalékhoz, illetőleg a munkabérhez és az egyéb juttatásokhoz viszonyítva forintban meg kellett jelölni a tartásdíj alapösszegét is; de fennmaradt annak a lehetősége, indokolt esetben, hogy a bíróság a tartásdíjat kizárólag határozott összegben, vagy határozott összegben és bizonyos juttatások százalékában is állapítsa meg.[80]
Szintén a korábbi bírói gyakorlatnak a rendeleti szintre való emelése mutatkozik meg abban a szabályban, hogy a bíróság a tartásra kötelezett személlyel szemben akkor is szabhattak ki a gyermektartásdíjat, ha a jogosult az ő háztartásában él ugyan, de tartásáról nem gondoskodik;[81] valamint, hogy a
- 35/36 -
bíróság a gyermektartásdíjat általában határozatlan időre állapítja meg.[82]
A bizonyítási eljárást megkönnyítendő bevezetésre került, hogy a munkáltató a jogosultat kérelmére tájékoztatja a kötelezett munkabérének, valamint minden olyan juttatásának az összegéről, amelynek alapján a tartásdíjat ki kell számítani, illetőleg a bíróság a jogosult kérelmére, és szükség esetében hivatalból is ellenőrzi, hogy a munkáltató a tartásdíj kiszámításával, levonásával és kifizetésével kapcsolatos kötelezettségeinek eleget tesz-e és indokolt esetben megteszi a szükséges intézkedéseket a munkáltató, illetőleg az intézkedésre jogosult dolgozó felelősségének megállapítására.[83] A munkáltató készfizető kezesként felelt a tartásért, illetve, ha emelkedett a kötelezett munkabére, akkor ennek megfelelően kellett kiszámítania a tartást és azt automatikusan emelni, azonban, amennyiben csökkent a munkabér, akkor az alapösszegnél alacsonyabb mértékű tartást csak bírósági határozat alapján lehetett folyósítani.[84]
Az egyik legfontosabb újítás, amely ugyan szorosan nem a megállapításhoz, hanem inkább a végrehajtáshoz tartozik, azonban az intézmény fejlődése szempontjából indokolt kitérni rá, az a tartásdíj állam általi előlegezése. Amennyiben a bíróság a tartásdíjat jogerősen megállapította, az átmenetileg végrehajthatatlan és a gyermeket természetben ellátó személy egymagában a megfelelő tartás biztosítására nem képes,[85] a bíróság kérelemre, soron kívül, nemperes eljárásban döntött a kérdésről. Ennek összege az alapösszeg volt, amelytől annyiban térhetett el, amennyiben a gyermek tartása a gondozó szülő útján biztosítható. A kötelezett az erre vonatkozó külön jogszabályok szerint késedelmi kamatával köteles az államnak ezt megtéríteni.[86] A gyermektartásdíj állam általi ideiglenes folyósítását a bíróságok gazdasági hivatala eszközölte.[87] Ezzel a rendelkezéssel a Csjt. módosítását megelőző társadalmi vita résztvevői messzemenően egyetértettek.[88]
A Zalaegerszegi Járásbíróság 1974. évi peres iratai közül[89] legtöbb esetben csak az eljárást befejező határozat maradt fenn. A megvizsgált perek egy része a házasság felbontására irányult, amelynek ítéletében csak annyi szerepelt a gyermektartásdíj vonatkozásában, hogy a felek egyezséget kötöttek a kérdésben. Számos per a gyermektartásdíj felemelésére irányult vagy a megszüntetésre, amelyet a bíróság pár soros indokolással látott el.
A felemelés iránti perek indokolása általában arra irányult, hogy a kötelezett jövedelme megváltozott, ezért a bíróság a jövedelme 20%-nak megfelelő összegben állapította meg a kötelezettséget és rendelkezett a legalacsonyabb összegről. A megszüntetésre pedig általában azért került sor, mert a gyermek munkaviszonyt létesített.
- 36/37 -
Általánosságban a szocialista állami gondoskodás elvének hatására az állam kiegészítő jelleggel hozzájárult a kisgyermekek ellátásához olyan támogatásokkal, mint például a családi pótlék, térítési díj ellenében bölcsődei és óvodai ellátásra volt lehetőség, az általános és középiskolai oktatás és egészségügyi alapellátás pedig ingyenes volt.[90] A társadalmi-gazdasági viszonyok változásai általában, és ezek körében a családi élet, a családi viszonyok változásai felgyorsultak, amelyek indokolttá tették az újraszabályozást.[91]
A családjogi törvény második nagy módosítása, az 1986. évi Csjt. Novellával 1987. július 1. napján lépett hatályba, amelynek egyik legfontosabb céljai között szerepelt a gyermekek fokozottabb védelme.[92]
A legfontosabb újítás, hogy a Csjtn. II. külön nevesítette a gyermekek tartását és a korábban minisztertanácsi rendeletben és annak a végrehajtási rendeletében[93] foglalt szabályokat törvényi szintre emelte.
Megszüntetésre került az apaság megállapítása nélkül tartásra kötelezés intézménye, mivel nem tartotta indokoltnak a jogalkotó, hogy ezen elavult rendelkezéssel elkülönüljön egymástól az apaság és a tartás kötelezettsége.[94]
A szülő a saját szükséges tartásának rovására tartást szolgáltatni akkor nem volt köteles, ha a gyermek tartása vagyonának jövedelméből kitelik, vagy a gyermeknek tartásra kötelezhető más egyenesági rokona van.[95]
A Csjtn. II. rögzítette, hogy a gyermeket gondozó szülő a tartást természetben, a különélő szülő elsősorban pénzben szolgáltatja, tehát nem választása szerint.[96]
A gyermektartásdíj megállapítása során elsődlegesen a szülők megegyezése az irányadó, ennek hiányában döntött a bíróság[97], vagyis a jogalkotó előtérbe helyezte a szülők döntését.
A gyermektartásdíj mértéke megállapításánál a jogalkotó elvetette a minimum 20%-os értéket, helyette gyermekenként általában a kötelezett átlagos jövedelmének 15-25%-ában kellett meghatározni, figyelemmel a gyermek tényleges szükségleteire, mindkét szülő jövedelmi és vagyoni viszonyaira, a szülők háztartásában eltartott más - saját, illetőleg mostoha - gyermekekre és a gyermek saját jövedelmére is.[98]
A bíróságnak be kellett szereznie mindkét tartásra kötelezett szülő jövedelmi és vagyoni viszonyaira vonatkozó adatokat. A tartás alapjául a kötelezett főállásban elért munkabére és juttatása szolgált, de ha ez az összeg nem fedezte a gyermek tartását, akkor a más rendszeres jövedelmet is alapul kellett venni, rendszerint a keresetlevél benyújtását megelőző egy évi juttatások mértéke szerint.[99]
A gyermek tényleges szükségleteiből kellett kiindulnia a bíróságnak, és mérlegelni a többi tartásra szoruló személyt, valamint a gyermek vagyonának jövedelmét és a 15. életévét betöltött gyermek keresetét, amely csökkentette a rászorultságát, és ezáltal kellett meg-
- 37/38 -
határoznia, hogy a törvényben megjelölt skálán belül milyen összeget ítél meg.[100]
A tartásdíj formáinál törvényi szintre emelkedett a korábbi rendeleti szabályozás, és megmaradt a differenciáltság, így a százalékos arányban, a határozott összegben vagy a határozott összegben és bizonyos jövedelmek százalékában történő megállapítás. A tartásdíj százalékos megjelölése esetében az alapösszegről is rendelkezni kellet.[101]
Az Zalaegerszegi Városi Bíróságon az 1987. évi perek vizsgálata körében[102] megállapítottam, hogy a gyermektartásdíjjal kapcsolatos perek több, mint a fele házassági bontóper volt és a legtöbb kereset a gyermektartásdíj megváltoztatására irányult. Összességében elmondható, hogy a felek nagyrészt egyezséget kötöttek a gyermektartásdíj tekintetében a bontóperekben, illetve a gyermektartásdíj felemelése és a leszállítása körében is, kevesebb esetben került sor ítélethozatalra ebben a körben, tehát érvényesült az a szabály, hogy a szülők megegyezését helyezte előtérbe a bíróság.
A gyermektartásdíj mértékének megállapításánál a felek a legtöbb esetben a kötelezett jövedelmének 20%-ban való marasztalásban egyeztek meg, azonban néhány esetben meghatározott összegű gyermektartásban is.
A 20%-os mértéktől való eltérést azokban a perekben tapasztaltam, ahol több gyermek volt a jogosult, két gyermek esetén általában 16-18% között állapították meg a tartás mértékét.
A fennmaradt iratok közül a keresetlevelek, a tárgyalási jegyzőkönyvek és a felek egy éves jövedelmét havi bontásban részletező munkáltatói igazolások voltak fellelhetők, mivel kötelesek voltak a bíróságok feltárni a felek jövedelmi viszonyait.
A gyermektartásdíjfizetési kötelezettségek megállapítása határozatlan időre történt.
A 2013. évi Ptk. hatálybalépésével a családjogi rendelkezések visszakerültek a polgári törvénykönyvbe, ahogy az a XX. század eleji polgári törvénykönyvek javaslataiban szerepelt.
Rokontartásra a CSJK szerint is az jogosult, aki magát önhibáján kívül nem képes eltartani,[103] tehát aki arra rászorul, újítás azonban, hogy a rászorultság vélelmének létrehozásával a kiskorú, azaz a 18. - középiskolai tanulmányok folytatása esetén 20. - életévét be nem töltött gyermek esetében[104] nem kell vizsgálnia a bíróságnak, hogy meddig kell számára tartást szolgáltatni, mi az az életkor, amikor a gyermek munkaképes, valamint, hogy érdemes-e arra, hogy tanulmányokat folytasson. Ez azonban egy megdönthető vélelem, mivel kivételes esetben a kiskorú va-
- 38/39 -
gyonából, jövedelméből képes lehet magáról gondoskodni.[105]
A tartásra való jogosultság negatív feltétele, hogy a jogosult ne legyen érdemtelen a tartásra. A kiskorú gyermek esetében nem beszélhetünk érdemtelenségről, annak megítélése azonban, hogy a 18-20 év közötti, középiskolai tanulmányokat folytató gyermek lehet-e érdemtelen, nincs egységes álláspont.[106]
A kiskorú gyermekek egy sorban jogosultak gyermektartásdíjra,[107] függetlenül attól, hogy házasságból vagy azon kívüli kapcsolatból születtek, örökbe fogadták őket vagy éppen mostoha gyermekek. A mostohaszülő a nevelt gyermeket azonban csak abban az esetben köteles tartani, hogyha a hozzájárult, hogy a gyermek a háztartásukban éljen.[108]
Az Alaptörvény, a Ptk. és a Csvt. szerint is a kiskorú gyermek tartására elsősorban a szülők együttesen kötelesek. A sorban követik őket a felmenő rokonok, majd a testvérek bizonyos megszorításokkal.[109]
A gyermektartásdíj fizetésének időtartama tekintetében a korábbi bírósági gyakorlat került beemelésre, és az általános szabályok szerint a bíróság a tartásdíjat határozatlan időre állapítja meg, a kötelezettséget kérelemre megszünteti.[110]
A szülők a gyermekeik tartására a saját szükségleteik korlátozásával is kötelesek,[111] kivéve, ha a gyermek jövedelemmel vagy vagyonnal rendelkezik, ami által biztosítható a tartása vagy pedig más tartásra vagy kiegészítő tartásra kötelezhető rokona van.[112] Az ideális esetben a szülők együttesen gondoskodnak a közös gyermekükről a saját háztartásukban, természetben. Amennyiben különváltan élnek, akkor elsősorban megegyezhetnek a gyermektartásdíjról, ennek hiányában a bíróság dönt a kérdésben.[113]
A gyermekkel együtt élő szülő természetben, a különélő szülő pedig pénzben, gyermektartásdíjjal járul hozzá a gyermek felnevelésének költségeihez.
A fentebb említettek szerint tehát a szülők megegyezhetnek a gyermektartásdíj összegéről. Akár egy összegben vagy valamely vagyontárgy juttatásával is kiválthatja a kötelezett a gyermektartásdíjat, ekkor azonban kell határozni, hogy mely időszakra számolják el a kifizetett összeget. Ehelyett természetesen havi juttatás mértékében is megállapodhatnak a szülők. Az egyezséget a bíróságnak vagy a gyámhatóságnak jóvá kell hagynia ahhoz, hogy érvényes legyen.[114] Ha a szülők nem tudnak megegyezni, a bíróság állapítja meg a gyermektartartásdíjat.[115] A tartással kapcsolatos per során legfeljebb a kereset beadása előtti hat hónapra visszamenőleg lehet igényelni a gyermektartásdíjat, ha a jogosult alapos okkal késlekedett a követelés érvényesítésével, mivel alimentációs jellegű
- 39/40 -
szolgáltatásról van szó, a jogosult életszükségleteinek biztosítását célozza, és nem irányulhat a tartozások felhalmozására, a kötelezett ellehetetlenítésére.[116] A három évnél régebbi követelést azonban már nem lehet bírósági úton érvényesíteni, amely elévülési jelleget mutat.[117]
A gyermektartásíj mértékét meghatározó tényezők öt csoportba sorolhatók: a gyermek indokolt szükségletei, a szülők jövedelmi és vagyoni viszonyai, a szülőket terhelő más tartási kötelezettségek, a gyermek jövedelme és a gyermeknek és a rá tekintettel nyújtott állami juttatások.[118]
A gyermek indokolt szükségletei közé tartozik a gyermek megélhetéséhez, egészségügyi ellátáshoz, neveléséhez és taníttatásához szükséges rendszeres kiadások, amelyek általános kiadásnak minősülnek, az összegük azonban természetesen esetenként eltérhet. A gyermekkel együtt élő szülőnek kell fedeznie a lakhatás, étkeztetés, ruháztatás, egészségügyi és utazási költségeket, a különélő szülőnek pedig pénzben kell hozzájárulnia ezekhez a kiadásokhoz. Ezeknek a fedezése nem jelenthet szűkös tartást, vagyis nem korlátozódhat az alapszükségletek szintjére, de ezen felül, a kulturális és a sportfoglalkozások, valamint a különórák luxuskiadásoknak minősülhetnek, amelyekre csak akkor terjedhet ki a tartás, hogyha a kötelezett azokat önként vállalja.[119] Önkéntes vállalás hiányában a teljesítőképességgel rendelkező szülő sem köteles az átlagot meghaladó igények biztosítására. A gyermektartásdíj fizetésre kötelezett szülő teljesítőképessége esetén a gyermektartásdíj korlátját az indokolt szükséglete jelenti.[120]
A kötelezett teljesítőképességének vizsgálata kiterjed a jövedelmi és vagyoni viszonyokon belül a tényleges vagyoni körülményeinek feltárására, így ezen kívül a lakás- és életkörülményeire, az életmódjára, valamint arra is, hogy más személyek tartására köteles-e. A tartásdíj fizetésre a kötelezettnek a bevallott, illetve kimutatható jövedelme mellett a valós jövedelmi, vagyoni helyzetét és életkörülményeit is vizsgálja a bíróság.[121] Az átlagos jövedelem megállapításánál rendszerint a kötelezettnek a kereset megindítását megelőző egy évi összes jövedelmére figyelemmel kell lenni.[122]
A kiskorú gyermek vagyona keletkezhet munkavégzésből vagy vagyona hasznosításából. A gyermek vagyonának jövedelmét a szülők kötelesek a tartására fordítani, a vagyonának állagát szükség esetén igénybevehetik, ha pedig a gyermek dolgozik, akkor az szülő, akinek a háztartásában él a kiskorú, igényelheti, hogy a gyermek járuljon hozzá a háztartás költségeihez.[123]
A társadalombiztosítási ellátások nem minősülnek jövedelemnek, azok szintén a szülő teherviselésének mértékét csökkentik. A családi adókedvezmény és a családi pótlék csökkenti a gyermekek indokolt szükségleteit, amit a szülőknek kell viselni, ezt a teherviselés meghatározásakor kell figyelembe vennie a bíróságnak.[124]
A bíróság a gyermektartásdíjat határozott összegben állapítja meg, nem százalékos arányban. A kötelezett jövedelmének meghatározott százalékában megállapított tartásdíj intézményének
- 40/41 -
"maradványa", hogy az összeget általában a kötelezett havi jövedelmének 15-25% között állapítja meg a bíróság.[125] A törvény lehetőséget ad arra is, hogy a bíróság ítéletében úgy rendelkezzen, hogy a tartásdíj évente, a következő év január 1. napjától a Központi Statisztikai Hivatal által közzétett éves fogyasztói árindex növekedésének mértékével - külön intézkedés nélkül - módosuljon.[126] Ennek indoka a pertakarékosság, tehát csökkenthetőek vele a gyermektartásdíj felemelése iránti perek.
A Csjt. - annak módosításaira is tekintettel - és a CSJK szabályozása között kontinuitást tapasztalhatunk, ami elsősorban a gyermektartásdíj megállapításának elvei tekintetében szembetűnő. A részletszabályokban azonban, különösen a rászorultság kérdésének, a szülők jövedelmi viszonyainak és a gyermek szükségleteinek a körében, a társadalmi-gazdasági változásokra tekintettel jelentős módosulás történt.
A kontinuitás oka abban keresendő, hogy a gyermektartásdíj szabályozását a bírói gyakorlat alakította ki. Egészen a Csjt. hatálybalépéséig főleg szokásjogi normák szabályozták az intézményt, azonban a közigazgatástól függetlenedett, szervezett rendszerű bíróságoknak a közel százéves gyakorlatuk alatt döntenie kellett az egyedi ügyekben a gyermektartás kérdésében. Mivel a törvényi rendelkezések szűkszavúak voltak, valamint a Ptk. tervezetei is, a jogintézmény tartalommal való megtöltése és a részletszabályok kialakítása a jogalkalmazó bírókra hárult.
Mivel a Csjt. is viszonylag tömören és keretjelleggel szabályozta a rokontartást - a gyermekek tartásáról külön nem is rendelkezve - szintén a bíróságok feladata volt a joghézagok kitöltése, majd a Legfelsőbb Bíróság iránymutatása kívánta biztosítani az országszerte egységes gyakorlatot.
A Csjt. novelláiba nagyon helyesen bekerült a korábbi időszak alatt kialakított felsőbírósági gyakorlat, amely azt eredményezte, hogy olyan jogszabály jött létre, amelyet ténylegesen a problémákkal első kézből szembesülő, az egyedi ügyekben gondos mérlegeléssel kidolgozott ítéleteket hozó bírók megoldásait tartalmazták, megfeleltek annak, hogy az adott társadalmi-gazdasági viszonyok között időtállóan szabályozzák az intézményrendszert.
Ennek hatására a jogintézmény kikristályosodott és a CSJK megalkotásánál az alapvető elvek nem változtak, azonban a korábbi hiányokat, így a kiskorúak rászorultságának vélelmét, törvényi szinten kiegészítették, valamint a gazdasági változások folytán meghaladott szabályokat, így a százalékos megállapítást mellőzték. ■
JEGYZETEK
[1] Mivel 1953. évből kevés irat maradt fenn, az 1954-1955. között indult iratok nem voltak fellelhetők, ezért az 1956-ban indult ügyeket tekintettem át.
[2] Csjté. 1. §
[3] Pap Tibor: Az új családjogi törvény politikai jelentősége kormányunk programjának szemszögéből nézve. Jogtudományi Közlöny 1953. 10-11. sz. 466-474.
[4] Csjt. 1. §
[5] Csjt. 35. §, 37-39. §§
[6] Csjt. 60. § (1)-(2)
[7] Dr. Csiki Ottó - dr. Simor Antal: A családjogi tartási kötelezettség, gyermekelhelyezés. Közigazgatási és Jogi Könyvkiadó, Budapest 1962. 15.
- 41/42 -
[8] Csjt. 79. § (1)
[9] Csjt. 84. § (1)
[10] Csiki-Simor: i.m. 15-16.
[11] Csiki-Simor: i.m. 16.
[12] Csjt. 82. § (1)
[13] Csiki-Simor: i.m. 17., Csjt. 82. § (2)
[14] Csiki-Simor: i.m. 16.
[15] Csiki-Simor: i.m. 18.
[16] Csiki-Simor: i.m. 18-19.
[17] Csiki-Simor: i.m. 23.
[18] Csiki-Simor: i.m. 37.
[19] 1952. évi III. törvény a polgári perrendtartásról 2. § (2)
[20] 1953.01.01. - 1974.VI.30.
[21] Csiki-Simor: i.m. 26.
[22] Csiki-Simor: i.m. 30-31.
[23] Csiki-Simor: i.m. 38.
[24] Csiki-Simor: i.m. 41.
[25] Takács József: A gyámhatóságok egyes hatásköri és eljárási kérdései. Jogtudományi Közlöny 1955. 5. sz. 258.
[26] Csiki-Simor: i.m. 44-46.
[27] Csiki-Simor: i.m. 26.
[28] Habermann Gusztáv: A gyermekek és anyák fokozottabb bírói jogvédelme. Jogtudományi Közlöny 1953. 10-11. sz. 483.
[29] Csiki-Simor: i.m. 27-28.
[30] Bacsó Jenő - Rády Géza - Szigligeti Viktor: A családjogi törvény. Közigazgatási és Jogi Könyvkiadó, Budapest 1955. 254.
[31] MNL ZML VII. 10. c. 1930-1952.
[32] Bacsó-Rády-Szigligeti: i.m. 254-255.
[33] Csiki-Simor: i.m. 43-44.
[34] Weiss Emília: A családjogi tartási kötelezettség problémái - de lege ferenda. Jogtudományi Közlöny 1970. 6. sz. 298-299.
[35] Csiki-Simor: i.m. 52-53.
[37] Csiki-Simor: i.m. 28-31.
[38] Csjt. 62. § (1)
[39] Csiki-Simor: i.m. 31.
[40] Bacsó-Rády-Szigligeti: i.m. 242.
[41] Dér Pál: A mostohagyermek családi jogállásának és tartási igényének a kérdése. Jogtudományi Közlöny 1954. 7-8. sz. 293-299.
[42] Csiki-Simor: i.m. 34-35.
[43] MNL ZML VII.10.c. 1930-1953.
[44] Csiki-Simor: i.m. 24-25.
[45] Szigligeti Viktor-Bacsó Jenő (szerk.): A családjogi törvény magyarázata. Közigazgatási és Jogi Könyvkiadó, Budapest 1971. 760.
[46] Csjt. 68. §
[47] Csiki-Simor: i.m. 123-125.
[48] Habermann: i.m. 487.
[49] Bacsó-Rády-Szigligeti: i.m. 252.
[50] Csjt. 63. § (2)
[51] 1952. évi IV. törvény indokolása
[52] Csjt. 65. §
[53] Csjt. 67. §
[54] 12/1974. (V. 14.) MT rendelet 9. §
[55] Csiki-Simor: i.m. 79.
[56] Habermann: i.m. 482.
[57] Szelényi Dezső: A gyermektartásdíj kérdéséhez. Jogtudományi Közlöny 1954. 1-2. sz. 61.; Molnár János: Észrevételek "A gyermekek és anyák fokozottabb bírói jogvédelme" című cikkhez. Jogtudományi Közlöny 1954. 3. sz. 114-116.; Böszörményi-Nagy Emil: A családjogi törvény bírói gyakorlatának néhány kérdése. Jogtudományi Közlöny 1954. 7-8. sz. 290-293.
[58] Bacsó-Rády-Szigligeti: i.m. 247-248.
[59] Csiki Ottó: A családjogi tartás néhány problémája. Jogtudományi Közlöny 1966. 5. sz. 246.
[60] B.H. 1958/9.
[61] Bacsó-Rády-Szigligeti: i.m. 248-251.
[62] Csiki-Simor: i.m. 88-90.
[63] Bacsó-Rády-Szigligeti: i.m. 250.
[64] Csiki-Simor: i.m. 119.
[65] Habermann: i.m. 487.
[66] Csiki-Simor: i.m. 131-133.
[67] Bacsó-Rády-Szigligeti: i.m. 262-263.
[68] MNL ZML XXV.13.
[69] Csiki: i.m. 250.
[70] Weiss Emília: i.m. 292.
[71] Pap Tibor: A magyar családi jog fejlődése, különös tekintettel a családjogi törvény 1974. évi módosítására. Jogtudományi Közlöny 1975. 3-4. sz. 173-174.
[72] Csjt. 60. § (3)
[73] 1974. évi I. törvény indokolása a törvényjavaslathoz
[74] Csjt. 51. § (1)
[75] Csjt. 63. §
[76] Csjt. 64. § (1)
[77] 7/1974. (VI. 27.) IM rendelet 32. §
[78] Csjt. 65. § (2)
[79] 12/1974. (V. 14.) MT rendelet 1. §
[80] 12/1974. (V. 14.) MT rendelet 2. § (2)
[81] 12/1974. (V. 14.) MT rendelet 2. § (3)
[82] 12/1974. (V. 14.) MT rendelet 3. § (1)
[83] 12/1974. (V. 14.) MT rendelet 6. §
[84] Pap Tibor: A családjogi törvény, a népesedéspolitika, valamint a családvédelem időszerű kérdései. Jogtudományi Közlöny 1974. 8. sz. 417.
- 42/43 -
[85] Csiky Ottó: A rokontartás néhány problémája a családjogi törvény módosítása után. Jogtudományi Közlöny 1985. 8. sz. 456.
[86] 12/1974. (V. 14.) MT rendelet 7. § - 8. §
[87] Pap Tibor: A magyar családi jog fejlődése, különös tekintettel a családjogi törvény 1974. évi módosítására. Jogtudományi Közlöny 1975. 3-4. sz. 178.
[88] Bacsó Jenő: A családjogi törvény módosításának vitája. Jogtudományi Közlöny 1974. 3. sz. 69-75.
[89] MNL ZML XXV.13.
[90] Petrik Ferenc (szerk.): A Családjogi törvény magyarázata. Közigazgatási és Jogi Könyvkiadó, Budapest 1988. 116.
[91] Weiss Emília: A Családjogi Törvény tervezett módosításaihoz. Jogtudományi Közlöny 1986. 3. sz. 115.
[92] 1986. évi IV. törvény indokolása
[93] 8/1974. (VI. 27.) IM rendelet
[94] Petrik: i.m. 119.
[95] Csjt. 69/A. § (1)
[96] Csjt. 69/A. § (2)
[97] Csjt. 69/B. §
[98] Csjt. 69/C. § (1)
[99] Petrik: i.m. 182.
[100] Petrik: i.m. 186-187.
[101] Csjt. 69/C. § (3)-(4)
[102] MNL ZML XXV.13.
[103] Ptk. 4:194. § (1)
[104] Ptk. 4:214. §
[105] Herger Csabáné-Katonáné Pehr Erika: Magyar Családjog. Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Pécs 2021. 249.
[106] Kőrös András (szerk.): Polgári Jog - Családjog - A Ptk. magyarázata III/IV. HVG-ORAC, Budapest 2021. 430.
[107] Ptk. 4:202. §
[108] Ptk. 4:198. §
[109] Ptk. 4:196. §
[110] Ptk. 4:209. §
[111] Ptk. 4:215. §
[112] Ptk. 4:215. §
[113] Ptk. 4:217. §-4:218. §
[114] Ptk. 4:217. §
[115] 2016. évi CXXX. törvény 20. § (3)
[116] Kőrös: i.m. 415.
[117] Ptk. 4:208. §
[118] Ptk. 4:218. § (2)
[119] Összefoglaló vélemény a rokontartás szabályaival kapcsolatos ítélkezési gyakorlatról. Kúria Joggyakorlat-elemző Csoport 2017.El.II.JGY.P.1. Budapest, 2018. március
[120] BH2019. 112.
[121] Kúria Pfv.20.485/2018.
[122] Ptk. 4:218. § (4)
[123] Herger-Katonáné Pehr: i.m. 204.
[124] Kúria Pfv.20.497/2018.
[125] Ptk. 4:218. § (4)
[126] Ptk. 4:207. §
Lábjegyzetek:
[1] A szerző doktorandusz, PTE ÁJK Jogtörténeti Tanszék.
Visszaugrás
