A 2000. június 21-én elhunyt H. A. örökhagyónak a felperes a leszármazója, az alperes az 1994. szeptember 16-án kelt öröklési szerződésével nevezett általános örököse.
A felperes keresetében az öröklési szerződés érvénytelenségének megállapítását és az örökhagyó hagyatékára nézve a tulajdonjoga megállapítását kérte. Keresetét arra alapította, hogy az öröklési szerződés színlelt, nem azért jött létre, hogy az alperes az örökhagyót tartásban vagy életjáradékban részesítse, mert az örökhagyó anyagi és egészségi állapota miatt arra nem szorult rá, hanem azt a célt szolgálta, hogy az alperes az örökséget megszerezze, ezért a szerződés a jóerkölcsbe is ütközik.
Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította.
Az ítéleti tényállás szerint az öröklési szerződésben a felek rögzítették azt, hogy az örökhagyó egészsége nyugdíjazása után megromlott. 1994. januárjában agyérgörcs miatt hosszabb kórházi ápolás alatt állt, betegsége miatt önmagát ellátni nem tudja. Ápolásra, szoros gondozásra, ellátásra szorul. A szerződés 2. és 3. pontjában az örökhagyó ingatlanilletőségeit és a halálakor meglévő minden értékét az alperesre hagyja, annak érdekében, hogy őt az örökös haláláig természetben ellátja, betegségében ápolja. A természetbeni ellátáshoz az örökös a mindenkori nyugdíjának 70%-át rendelkezésre bocsátja, ezzel járul hozzá az élelmezéshez és a napi megélhetéshez. Az alperes e kötelezettséget elvállalta azzal, hogy az örökhagyót természetben ellátja, részére a szükséges mértékű ruházati pótlást biztosítja, az ingatlanában keletkezett meghibásodásokat az örökhagyó helyett elvégezteti.
Az örökhagyó részére a helyi önkormányzat 1997. március 3-tól vaksági segélyt állapított meg. A határozat indokolása szerint orvosi igazolás alapján megállapítást nyert, hogy látását tartósan elvesztette, állapota végleges.
Az elsőfokú bíróság a kereset elutasítását azzal indokolta, hogy a Ptk. a végintézkedés szabadságának elve alapján elismeri az örökhagyó azon jogát, hogy halála esetére vagyonáról szabadon rendelkezzen. Önmagában az, hogy az örökhagyó az öröklési szerződés megkötésével a törvényes öröklés érvényesülését kizárta, jogellenesnek nem tekinthető. Megállapította, hogy az alperes 1994-től a szerződésben foglalt kötelezettségét teljesítette, ezért az alperest illetően a színleltség nem volt megállapítható. Utalt rá, hogy az örökhagyó egyoldalú színlelése a szerződés érvényessége szempontjából közömbös, a felperesnek a színlelt szerződés megállapításához mindkét szerződő fél részéről való színleltséget kellett volna bizonyítani.
A szerződés nem vagy nem megfelelő teljesítése nem a szerződés érvénytelenségét eredményezi, hanem a tartási szolgáltatások jogosultja részére a szerződésszegő magatartás miatt annak megszüntetésére vonatkozó igény érvényesítését nyitotta volna meg, ez a jog azonban jogutódját nem illeti. Az, hogy az örökhagyó tartásra anyagilag és fizikailag sem szorult rá, nem a szerződés megkötésével vagy színleltségével kapcsolatos körülmény, hanem a szerződés teljesítésével kapcsolatos tény lehet. Az adott esetben az örökhagyó a teljesítés iránt pert nem indított, ez pedig azt támasztja alá, hogy az öröklési szerződés a valóságos akaratának megfelelően jött létre. Mindezek alapján a kereset azért alaptalan, mert sem a színleltség, sem a szerződés jóerkölcsbe ütköző jellege nem volt megállapítható.
Az ítélet ellen a felperes fellebbezett, elsődlegesen annak megváltoztatását, keresetének való helytadást, másodlagosan az elsőfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezésével új eljárás és új határozat hozatalára utasítást kért. Sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság a kereseti tényállásban foglalt indokait nem vette figyelembe. Kifejtette, hogy az elsőfokú eljárásban kihallgatott tanúk bizonyították, hogy az örökhagyó látásával nem volt probléma, őket az utcán megismerte, velük beszélgetett, ezért az alperes által hivatkozott azon indok, hogy az örökhagyó tartásra azért szorult rá, mert vaksági járadékot kapott, nem megalapozott. Sérelmezte azt is, hogy az elsőfokú bíróság az alperesnek a szerződés teljesítésére vonatkozó és bizonyítékokkal alá nem terjesztett előadását kész tényként kezelte, és azzal a színlelt szerződés megkötésének lehetőségét kizárta. Érvelt azzal is, hogy az elsőfokú bíróság a tényállást nem derítette fel teljes körűen, nem adott neki lehetőséget az örökhagyó fizikai állapotára és anyagi helyzetére vonatkozó bizonyítási indítványa előterjesztésére. Fellebbezésében további bizonyítási indítványt is előterjesztett, az örökhagyó háziorvosának meghallgatására és az orvosi kezelésére vonatkozó iratok beszerzése iránt.
Az alperes fellebbezési ellenkérelme a jogerős ítélet helybenhagyására irányult.
A Legfelsőbb Bíróság az iratok tartalma alapján kiegészítette az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást azzal, hogy az örökhagyó után indult hagyatéki eljárásban a felperes az öröklési szerződést érvényesnek fogadta el és kötelesrész iránti igényt érvényesített, amelyet a szerződéses örökös nem ismert el. A közjegyző a PK 89. sz. állásfoglalásban foglaltakra a felperest kioktatta, majd végzésével az örökhagyó hagyatékát ideiglenes hatállyal az öröklési szerződés alapján az alperes részére adta át és a felperest igénye per útján való érvényesítésére hívta fel, majd a perindítás igazolásának hiányában végzésével megállapította, hogy az ideiglenes hatályú végzés teljes hatályúvá vált.
A kiegészített tényállás alapján a fellebbezéssel kapcsolatban a Legfelsőbb Bíróság a következőkre mutat rá.
A felperesnek a hagyatéki eljárásban tett azon nyilatkozata, hogy az öröklési szerződést érvényesnek ismeri el és csupán kötelesrész iránti igényt kívánt érvényesíteni, a hagyatéki eljárásban tett anyagi jogi nyilatkozatnak minősül, amely a Legfelsőbb Bíróság PK 261. sz. állásfoglalása szerint egyoldalúan nem vonható vissza. A Ptk. 199. § értelmében az egyoldalú nyilatkozatokra - ha a törvény kivételt nem tesz - a szerződésre vonatkozó szabályokat megfelelően alkalmazni kell, tehát létrejöttére a Ptk. 211-215. §-ai, megtámadására a Ptk.-nak a szerződés megtámadására vonatkozó rendelkezései az irányadók. Ezért a jelen per megindítása előtt a felperes részéről a hagyatéki eljárásban tett anyagi jogi nyilatkozatának eredményes megtámadására lett volna szükség, ami a keresetindítás előfeltétele. Erre az adott esetben nem került sor, anyagi jogi nyilatkozata a felperest köti, ezért az öröklési szerződés érvénytelensége iránti keresetének elutasítása ezen eltérő indokból anyagi jogszabályt nem sért.
Ezért a Legfelsőbb Bíróság a felperes keresetét elutasító ítéletét a Pp. 253. § (2) bekezdése alapján a fent kifejtett indokból helybenhagyta (Pf. II. 24. 695/2002. szám).
Az 1981. szeptember 21-én elhunyt néhai T. L. örökhagyó hagyatékát az eljárt közjegyző az alperesnek, az örökhagyó testvérének és az örökhagyó testvére gyermekének: a perben nem álló T. E.-nek adta át 1/2-1/2 arányban.
Az örökösök a hagyatékot képező ingatlanok közös tulajdonát megszüntették és ennek során a II. kerületi 771. sz. tulajdoni lapon 11 329/1. hrsz. alatti ingatlan kizárólagos tulajdonát az alperes szerezte meg, aki az ingatlant 1987. május 25-én kelt adásvételi szerződéssel 650 000 forint vételárért eladta. A vevő tulajdonjogát az ingatlan-nyilvántartásba bejegyezték.
A felperes 1984-ben a vérszerinti apjaként anyakönyvezett S. B. apasága vélelmének megdöntése iránt pert indított, keresetét azonban a bíróság elutasította.
1987-ben a felperes az örökhagyó írásbeli végrendeletére hivatkozva T. L. hagyatékára öröklési igényt érvényesített. Ezirányú keresetét a bíróság ugyancsak elutasította.
A felperes 1995-ben az apaság vélelmének megdöntése iránt újabb pert indított. A bíróság ítéletével megállapította, hogy a felperesnek nem az anyakönyvbe bejegyzett S. B. az apja, majd pedig ítéletével megállapította, hogy a felperesnek az apja T. L. az örökhagyó.
A felperes jelen perbeni keresetében törvényes leszármazói örökösi minőségére alapítottan az alperest az általa eladott ingatlan 650 000 forintos vételára és annak az eladástól számított 20%-os kamata megfizetésére kérte kötelezni.
Az alperes elévülést állítva a kereset elutasítását kérte.
Az elsőfokú bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy 30 napon belül fizessen meg a felperesnek 650 000 forintot, annak 1997. július 16-tól járó 20% kamatát és 40 000 forint perköltséget.
Az ítéleti döntés szerint az apaság megállapítása folytán a felperes mint az örökhagyó egyedüli leszármazója az örökhagyó teljes hagyatékát megörökölte és mint tulajdonos jogosult volt fellépni az alperessel, mint álörökössel szemben. Igénye tulajdoni igénynek minősül, amely nem évül el. Az alperes örökösi minősége az apaságot megállapító ítélettel megdőlt, az átvett örökséget, illetve helyébe lépett értéket, mint jogalap nélküli birtokos, kiadni köteles. A felperes pert megelőző írásbeli felhívásától az alperes késedelme bekövetkezett, ezért ettől kezdődően késedelmi kamatfizetési kötelezettsége is fennáll.
Az elsőfokú bíróság utalt arra is, hogy az alperesnek az elévüléssel kapcsolatos védekezése abban az esetben sem lenne alapos, ha a felperesi igény kötelmi követelésnek minősülne. A Ptk. 326. §-ának (1) és (2) bekezdésére hivatkozva úgy foglalt állást, hogy a felperesi követelés érvényesítésének akadálya az 1997. június 5-én jogerőre emelkedett, az örökhagyó apaságát megállapító ítélettel szűnt meg, a felperes perindítási lehetősége az örökléssel kapcsolatban ekkor nyílt meg. A felperes keresete 1997. december 12-én érkezett a bíróságra, amely az elévülést megszakította és ettől kezdődően az elévülés újból megkezdődött.
Az ítélet ellen, a kereset elutasítása iránt az alperes fellebbezett, másodlagosan pedig 155 145 forint és annak 1987 májusától esedékes kamataira vonatkozó beszámítási kifogást terjesztett elő, amely az örökléssel, az örökhagyó eltemetésével, az ingatlanon végzett tereprendezéssel, a síremlék-javítással és a közös tulajdon megszüntetésével kapcsolatos költségeit foglalta magába. A felperes a másodfokú eljárásban használati díj iránti igényt is érvényesített.
A másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta, az alperes által fizetendő tőke összegét 515 855 forintra, az államnak fizetendő illeték összegét 31 000 forintra, a felperes részére fizetendő perköltség összegét pedig 30 000 forintra leszállította. Kötelezte a felperest, hogy fizessen meg az államnak 8000 forint le nem rótt illetéket, egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. A felperes használati díjra vonatkozó keresetét elutasította, a felperest 17 000 forint le nem rótt fellebbezési illeték megfizetésére kötelezte azzal, hogy az ezt meghaladó illetéket az állam viseli. Kötelezte továbbá az alperest 25 000 forint másodfokú részperköltség megfizetésére is.
A másodfokú bíróság részbizonyítást foganatosított. Az ítéleti tényállást kiegészítette azzal, hogy az alperesnek apasági vélelmet megdöntő és az örökhagyó apaságát megállapító ítéletek vele szembeni hatálytalanságának megállapítására irányuló keresetét a bíróság jogerősen elutasította. Az alperes csatolta az illetékfizetéssel kapcsolatos iratait, a kihallgatott tanúk vallomása alapján pedig megállapítható volt, hogy az alperes a megosztás után tulajdonába került ingatlanon jelentős értéknövelő munkálatokat eszközölt.
A másodfokú bíróság egyetértett az elsőfokú bírósággal abban, hogy a felperesi igény öröklési jogi igénynek minősül, ami nem évül el. Az alperes felelőssége a felvett vételárért és annak kamataiért fennáll. Ítéletében kiemelte, hogy az alperesnek az elbirtoklással kapcsolatos védekezése alaptalan, mert a per nem az ingatlan vevője és a felperes közötti jogviszonnyal kapcsolatos. Az elévüléssel, illetve annak nyugvásával kapcsolatos védekezést pedig a felperes öröklési igénye zárja ki. Rámutatott arra is, hogy az alperesnek a felperes felróható magatartására és a joggal való visszaélésre hivatkozása alaptalan, mert e jogi érvek valóságuk esetén sem döntenék meg azt az tényt, hogy a felperesnek az örökhagyó az apja, és halálával mint törvényes örökös hagyatékát megörökölte. Utalt arra is, hogy az alperesnek a korábbi ítéletek hatálytalanságával kapcsolatos védekezése az általa indított kereset elutasítása folytán okafogyottá vált. Nem tartotta figyelembe vehetőnek a Ptk. 361. § (3) bekezdésében foglaltakat azért, mert a felek jogviszonya öröklési igény alapján volt elbírálható. A Ptk. 339. § (2) bekezdésére hivatkozást pedig azért mellőzte, mert a perben az alperes kártérítési felelőssége fel sem merült. Az alperes beszámítási kifogását érdemben elbírálta és a felperesnek a másodfokú eljárásban felemelt követelésével szemben összesen 144 145 forintot számított be. A használati díj iránti felemelt keresetet pedig meg nem engedett keresetfelemelésnek ítélte.
A jogerős ítélet ellen az alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet az ítéletek hatályon kívül helyezése és a kereset elutasítása iránt.
Álláspontja szerint az eljárt bíróságok helytelen jogi következtetéssel bírálták el a felperesi igényt. Arra hivatkozott, hogy mint álörökös az öröklés tárgyát lenne köteles a felperesnek kiadni abban az esetben, ha az a birtokában van. Az értékesítést követően annak vételárával lenne köteles elszámolni. Bármilyen kötelmi jellegű igény érvényesítése esetén azonban az elévülés szabályait figyelembe kell venni, erre utalt a Ptk.-nak a 115. §-hoz fűzött magyarázata is. Az elévülés szabályainak a jogvita elbírálása során való mellőzése ezért jogszabálysértő.
Kifejtette azon jogi álláspontját is, hogy a felperes eljárása a Ptk. 4. és 5. §-ával ellentétes, mert kihasználva a bíróságok össze nem hangolt nyilvántartását, más bíróság előtt a már jogerősen elbírált ügyben 11 év után újabb keresetet terjesztett elő az apaság vélelmének megdöntése iránt, nyolc évvel azt követően, hogy az ingatlant az alperes értékesítette. Álláspontja szerint a pénzkövetelés határideje az ingatlan eladásának napján kezdődik, a felperes által a törvény ellenére és rosszhiszeműen indított peres eljárásban született ítélet pedig nem tekinthető olyan méltánylandó oknak, ami az elévülés megszakadását eredményezné.
A felülvizsgálati kérelmet a Legfelsőbb Bíróság nem találta megalapozottnak a következő indokok alapján.
A Ptk. 115. §-ának (1) bekezdése értelmében a tulajdonjogi igények nem évülnek el. A felperes a perben öröklési jogi igényt érvényesített. Az öröklési jogi igények körében az elévülés szempontjából különbséget kell tenni tulajdoni és kötelmi jellegű öröklési igények között. Nem évül el az állagöröklésre, a dologi hagyományra irányuló igény, mert azok tulajdoni jellegűek, ezzel szemben öt éves elévülés alá esik a kötelesrész, a kötelmi hagyomány stb., mert ezek kötelmi jellegű alappal rendelkeznek (BH 1967/6/5334., PJD. III. 23. sz. jogeset).
A tulajdoni igény elévülése a dolog megléte alatt kizárt. Az állandó bírói gyakorlat szerint azonban, ha a tulajdoni igény természetben nem elégíthető ki, mert a dolog nincs meg, helyébe kötelmi jellegű igény lép és ez az igény már a rendes elévülés szabályai alá esik (P. törv. IV. 20. 319/1970.). Az adott esetben a tulajdoni igény természetben nem volt kielégíthető, mivel az alperes az ingatlant értékesítette, ezért a felperesnek az ingatlanra vonatkozó dologi igénye kötelmi igénnyé fordult át. Vizsgálandó volt ezért az, hogy az ingatlan elidegenítésétől kezdődően a követelés érvényesítésének indokolatlan késedelme bekövetkezett-e, amely annak a megszűnését eredményezi.
A felperes mindaddig, amíg a családi kapcsolatot igazolni nem tudta, öröklési jogi igényének érvényesítésében akadályozva volt. A Ptk. 326. §-ának (2) bekezdése szerint ha követelést a jogosult menthető okból nem tudja érvényesíteni, az akadály megszűnésétől számított egy éven belül - egy éves vagy ennél rövidebb elévülési idő esetén pedig három hónapon belül - a követelés akkor is érvényesíthető, ha az elévülési idő már eltelt, vagy abból egy évnél, illetőleg három hónapnál kevesebb van hátra. A jogszabály a jogérvényesítés akadályait tételesen nem sorolja fel, csak keretjellegű szabályozást ad arra nézve, hogy az elévülés nyugvását idézi elő minden olyan esemény vagy körülmény, amely miatt a jogosult a követelését menthető okból nem tudja érvényesíteni.
Téves az alperesnek a felülvizsgálati kérelemben kifejtett álláspontja a felperes rosszhiszeműségével kapcsolatban. Az adott esetben ügydöntő jelentősége az örökhagyó apasága megállapításának van, mert az alapozta meg a családjogi és az ezen alapuló öröklési jogi kapcsolatot. Az apaság megállapítása szempontjából pedig a jó- vagy rosszhiszeműségnek nincs jelentősége. A vélelmek egységessége folytán a Csjt. 45. §-ban foglalt jogszabályi rendelkezés alapján a családi jogállás megállapítása mindenkivel szemben hatályos és ezt felülvizsgálati kérelmében az alperes sem vitatta.
A felperes az örökhagyó apaságának megállapításáig a kötelmi követeléssé átalakult öröklési igényét menthető okból nem tudta az alperessel szemben érvényesíteni, a kötelmi követelés elévülése a Ptk. 326. §-ának (2) bekezdése alapján nyugodott, az apaság jogerős megállapításától az igény érvényesítéséig pedig a nyugvás folytán meghosszabbodott elévülési idő nem telt el.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítélet felülvizsgálati kérelemmel támadott rendelkezéseit hatályában fenntartotta (Pfv. II. 20. 097/2002. szám).
A III. r. felperes és az 1992. február 9-én elhunyt férje: K. P. 1991. október 4-én öröklési szerződést kötöttek az I. r. alperessel. A II-III. r. alperesek, akik az I. r. alperes szülei, a szerződésben teljesítési segédként szerepelnek. Az I-II. r. felperesek néhai K. P. törvényes örökösei.
A III. r. felperes és elhunyt férje tulajdonát képezte a b.-i lakásingatlan, amelyre, továbbá minden ingó és ingatlan vagyonuk örököséül nevezettek az I. r. alperest jelölték meg, aki a szerződésben kötelezettséget vállalt arra, hogy az örökhagyókról - amennyiben igénylik - természetben gondoskodik. Élelmezésüket részben vagy egészben biztosítja, elvégzi lakásuk tisztán tartását, betegségükben őket gondozza, ápolja, a kórházban őket rendszeresen látogatja, elvégzi az öröklakás szükséges állagmegóvási munkálatait, szükség szerint a kert művelését, gondozását és viseli a lakás havi törlesztését. A szerződés szerint a lakás fenntartási költségeinek viseléséről az I. r. alperes akkortól köteles gondoskodni, amikor az egyik örökhagyó elhalálozik. A szerződés 3. pontja tartalmazza, hogy az örökhagyók már a szerződés megkötésekor hozzájárultak ahhoz, hogy az örökös az ingatlanon saját költségén garázst építsen.
K. P. haláláig a szerződő felek kapcsolata jó volt, ezt követően a III. r. felperes és az alperesek közötti kapcsolat megromlott. 1994 júliusától a III. r. felperes az alperesek közeledését elutasította, szolgáltatásaikat nem fogadta el, őket a lakásba be sem engedte.
A megismételt eljárásban a felperesek az öröklési szerződés megszüntetése és a törvényes öröklés figyelembevételével az eredeti állapot helyreállítását kérték. Az alperesek a kereset elutasítását, másodlagosan a szerződésnek életjáradéki szerződéssé való átalakítását kérték.
Az elsőfokú bíróság közbenső ítéletében az 1991. október 4-én kötött öröklési szerződést megszüntette.
Az elsőfokú bíróság bizonyítékok mérlegelésével azt látta megállapíthatónak, hogy a III. r. felperes és az alperesek között a kapcsolat a férj halála után oly mértékben megromlott, hogy a szerződésben foglaltak teljesítése a jövőben sem természetben, sem életjáradék formájában nem valósítható meg. 1994 júliusáig az alperesek teljesítettek, ettől kezdve a III. r. felperes az alperesek közeledését elutasította, szolgáltatásaikat nem fogadta el, zárcserét eszközölt és az alpereseket a lakásába sem engedte be. Ezért a Ptk. 658. § (1) bekezdése szerint alkalmazandó Ptk. 589. § (2) bekezdésében foglaltak alapján úgy foglalt állást, hogy a szerződés célja életjáradéki szerződéssé való átalakítással sem valósítható meg, ezért azt megszüntette.
Az ítélet ellen az alperesek fellebbeztek.
A másodfokú bíróság közbenső ítéletével az elsőfokú bíróság közbenső ítéletét helybenhagyta.
A jogerős közbenső ítélet indokolása szerint a III. r. felperes 79 éves, gondozásra és tartásra szorul, amelyet az alperesektől nem kapott meg. A perben az alperesek sem vitatták, hogy 1994 júliusától tartási kötelezettségüknek nem tettek eleget, még a pénzbeli szolgáltatás bírói letétbe helyezése útján sem. Az alperesek szerződésszegő magatartását nem mentesíti az a körülmény, hogy a III. r. felperes tartásáról azóta az I. és II. r. felperesek gondoskodtak. Mivel a felek között több mint hét év óta nincs értékelhető kapcsolat és az alperesek szerződésszegő magatartása következtében ezt ilyen hosszú idő távlatában életjáradék formában sem lehet megvalósítani, ezért a jogalap kérdésében hozott döntést a másodfokú bíróság helybenhagyta, egyben utalt rá, hogy a további eljárás tárgyát képezi a szolgáltatások elszámolása.
A jogerős közbenső ítélet ellen az alperesek terjesztettek elő felülvizsgálati kérelmet annak megváltoztatása az 1991. október 4-én kelt öröklési szerződésnek a III. r. felperes és az alperesek közötti megszüntetése, ezt meghaladóan a felperesek keresetének elutasítása iránt.
Felülvizsgálati kérelmükben azt sérelmezték, hogy az első- és másodfokú közbenső ítéleti rendelkezésből megállapíthatóan az eljárt bíróságok az öröklési szerződést teljes egészében (néhai K. P.-t illetően is) megszüntették, ugyanakkor a másodfokú közbenső ítélet indokolása arra utal, hogy az elsőfokú bíróság a III. r. felperes és az I. r. alperes között létrejött öröklési szerződést szüntette meg. A tényállásból megállapíthatóan az alperesek 1994 júliusig szerződésszerűen teljesítettek, K. P. pedig ezen időpontot megelőzően még 1992. január 4-én elhunyt. A Ptk. 564. § (4) bekezdése szerint a tartási szerződés a jogosult haláláig áll fenn, a jogosult halálával megszűnik. A Ptk. 658. § (1) bekezdése szerint az öröklési szerződésre a tartási és életjáradéki szerződésre vonatkozó rendelkezések alkalmazandók, ezért az öröklési szerződés K. P. vonatkozásában az ő halálával megszűnt. A szerződés közbenső ítélet szerinti megszüntetése ezért anyagi jogszabályt sért. Sérelmezték azt is, hogy az eljárt bíróságok a felpereseknek a szerződés nem teljesítésére alapított kereseti kérelmét nem utasították el.
A felülvizsgálati kérelem a Legfelsőbb Bíróság az alábbiak szerint találta alaposnak.
Nem képezte a felülvizsgálati kérelem tárgyát az öröklési szerződésnek a III. r. felperes és az alperesek közötti megszüntetése. Ezért a jogalap kérdésében hozott ezen ítéleti rendelkezés érdemi vizsgálatát a Legfelsőbb Bíróság mellőzte. Helytálló az alperesek felülvizsgálati kérelemben kifejtett jogi álláspontja abban, hogy a Ptk. 658. § (1) bekezdése az öröklési szerződés megszüntetésére azokat a rendelkezéseket kell alkalmazni, melyek a tartási (életjáradéki) szerződésre vonatkoznak. A Ptk. 564. § (4) bekezdése szerint a tartási szerződés a jogosult haláláig áll fenn, halálával megszűnik, ezért néhai K. P. vonatkozásában a tartási szerződés megszüntetésének a jogalapja nem áll fenn.
A Legfelsőbb Bíróság ezért a jogalap kérdésében hozott jogerős közbenső ítéletet azzal a pontosítással tartotta fenn hatályában, hogy a bíróság az öröklési szerződést a III. r. felperes és az alperesek egymás közti viszonyában szüntette meg.
Mivel az eljárt bíróságok csak a fenti jogalap kérdésében döntöttek, ennek során az I., II. r. felpereseknek a szerződés nemteljesítésére alapított, a szerződés megszüntetése iránti keresete tárgyában határozatot nem hoztak, a felülvizsgálati kérelemnek az erre vonatkozó része érdemi vizsgálatát a Legfelsőbb Bíróság mellőzte (Pfv. II. 20. 929/2002. szám). ■
Visszaugrás
