Hatalmas kihívást jelent a cseh polgári eljárásjog fejlődésének legutóbbi 22 évét leírni és értékelni, tekintettel arra, hogy a cseh polgári eljárásjogi törvénykönyvhöz[2] 1989 óta éppen 100 novella elfogadására került sor, illetve az Alkotmánybíróság összesen hat alkalommal helyezte hatályon kívül a törvény egyes rendelkezéseit, vagy teljes részeit. Ebből következően jelen írásban inkább azon változtatásokra helyezem a hangsúlyt, amelyek a cseh polgári eljárásjog azon alapértékeire és felépítésére voltak hatással, amelyek már 1963-ban lefektetésre kerültek.
Mielőtt rátérnék a konkrét reformokra, nézzük meg pár mondat erejéig a cseh polgári eljárásjog gyökereit. A cseh polgári eljárásjog tudomány, amely a XIX. század végén született, hosszú éveken át erősen kötődött a német, és főként az osztrák jogtudományhoz, és joggyakorlathoz. A Klein-féle polgári eljárásjogi törvény, illetve a nemzetközi tudományos tapasztalatcserék nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a cseh, illetve később a csehszlovák jogászok eredményesen részt tudtak venni a közép-európai polgári eljárásjogi vitákban. Ezen a helyen kell mindenképpen megemlítenünk a cseh eljárásjog tudomány alapítójának, prof. dr. Emil Ottnak a nevét, akinek tankönyve, a Szociális jog[3] Ausztriában is éveken keresztül a nemperes eljárásokról szóló ismeretek alapját képezte. A cseh eljárásjog-tudomány jelentősége néhány osztrák eljárásjogász művében is visszatükröződött úgy, mint Pollak tankönyvében 1932-ből[4], amelynek alcíme a következőképpen hangzott: "Tekintettel a Cseh Köztársaság eljárásjogi novelláira". A két világháború között a prágai német egyetem jogi karán dolgozó eljárásjogászok - úgy, mint az anyagi jogi jogerő követője prof. dr. Robert Neuner[5] - is gondoskodtak arról, hogy a cseh eljárásjog az akkor európai eljárásjog-tudomány fejlődéséhez hozzájárulhasson.
Ezzel szemben a cseh, illetve csehszlovák eljárásjog-tudomány 1989-es helyzete az elmondottakhoz képest egy ezzel teljesen ellentétes képet mutatott. A sikeres osztrák eljárásjogi törvénykönyv az 1950-es évek végén a cseh területeken hatályon kívül helyezésre került, és a helyét az 1963-ban szocialista mintára megalkotott és elfogadott törvénykönyv vette át, amelyben a 375 paragrafusban nem csupán a peres eljárások szabályai, hanem a nemperes eljárásra, valamint a végrehajtási eljárásra vonatkozó szabályok is megtalálhatóak voltak. Ez az ún. egységesített polgári eljárásjog azon elvet követte, miszerint valamennyi eljárásfajtát ugyanazon alapelvek vezérlik, amelyek közül a legnagyobb jelentősége az anyagi igazságnak van. Az eljárásjog-tudományra vonatkozó tapasztalatcserék is alapvetően a szovjet blokk országaival történtek, így sokkal erősebb volt a kapcsolat a magyarokkal vagy a lengyelekkel.
Ezen körülmények a cseh jogirodalom minőségében is visszatükröződtek. Szinte semmiféle rálátással nem rendelkeztek nyugat-európai jogfejlődésre[6]. A jogösszehasonlító tanulmányok elsősorban a nemzeti, már hatályon kívül helyezett törvénykönyvekre fokuszáltak[7], aminek következtében a rendszerváltás idején Csehszlovákiában nem létezett egy öntudatos és széles látókörű polgári eljárásjogi irányzat[8]. Ezen hiányosságtól szenvedett a jogalkotás is, amely nem tudott erős tudományos alapokra támaszkodni. Éppen ezért nem meglepő, hogy a rendszerváltást követően a reformtörekvések inkább óvatosak és bizonytalanok voltak (és maradtak is máig).
A rendszerváltás éveiben erős jogpolitikai vitákat váltott ki, hogy a jogrendszer reformja milyen mélységű legyen. Ez a vita végül a szocialista jogrendszerrel való folytonosság fenntartása javára dőlt el. A folytonosság fenntartása melletti érvek alapja az volt, hogy az 1948-ban hatályos jogszabályokhoz való visszatérés már nem felelne meg a kor társadalmi berendezkedésének. Mindezek alapján az a döntés született, hogy a fennálló szocialista jogrendet kell az új politikai és társadalmi viszonyokhoz igazítani.
Az 1963-ból származó, hatályos szocialista eljárásrendbe az első jelentős beavatkozást az 1991. évi 519. törvény vitte végbe, amely 1992. január 1-jén lépett hatályba. Az ún. demokratizáló Novellának elsősorban az volt a célja, hogy kiterjessze a rendes bíróságokhoz vezető utat, illetve, hogy a demokráciával leginkább ellentétes elemektől megszabadítsa a polgári eljárásjogot.
Ami a bírói út igénybevételének kiterjesztését illeti, a probléma gyökere ott volt, hogy Csehszlovákiában 1991-ig a gazdasági ügyek rendezésére a rendes bíróságok nem rendelkeztek hatáskörrel[9], azok eldöntésére az ún. gazdasági döntőbíróságok voltak hivatottak. Az egyértelmű volt, hogy ezek a szervek nem tudtak maradéktalanul megfelelni a "törvényen nyugvó független és pártatlan bíróság" követelményének (Európai Emberi Jogi Charta 6. cikk). Így kérdésként merült fel, hogy önálló kereskedelmi bíróságok felállítására kerüljön-e sor, vagy pedig speciális tanácsok kerüljenek kialakításra a rendes bíróságok keretében, a döntés az utóbbira esett. Ugyanezen a modell alkalmazására esett a választás a közigazgatási ügyek tekintetében is, amelyek az 1992-es évet megelőzően szintén kívül estek a rendes bíróságok hatáskörén.
Átalakításra kerültek továbbá a hatásköri szabályok,
- 53/54 -
a Novella kiküszöbölte azt a leegyszerűsítő szocialista szabályt, miszerint első fokon minden ügyben a kerületi bíróság rendelkezett eljárási jogosultsággal. 1992 óta Csehországban ismét a klasszikus szabály lépett érvénybe, vagyis egyes ügyekben első fokon a kerületi bíróságnak, más ügyekben a körzeti bíróságnak volt hatásköre[10]. Ezzel függ össze azon új szabályozás is, miszerint az első fokú határozatok elleni fellebbezés a körzeti bíróságok helyett az újonnan megalakított felső bíróságok hatáskörébe került. A jogorvoslathoz való jog is jelentős átalakításon ment keresztül. Bár továbbra is az első fokú határozatok elleni egyetlen rendes jogorvoslat a fellebbezés maradt, az ún. törvénysértés miatti panaszok esetében bevezetésre került a felülvizsgálat, mint rendkívüli jogorvoslat[11]. Itt szükséges arra utalni, hogy a "felülvizsgálat" megnevezés nem foglalja magában a teljes revízió lehetőségét. Az 1992-ben újonnan bevezetett rendkívüli jogorvoslat a felső bíróságok, illetve a Legfelsőbb Bíróság által kerültek elbírálásra, a kasszációs rendszer szabályainak megfelelően.
Ebből következik, hogy 1992 óta Csehországban a rendes bíráskodás bár 4 szintű, de csupán 2 fokon működik (kerületi-járási, felsőbíróságok, Legfelsőbb Bíróság). A nem demokratikus szabályok leépítésekor a figyelem középpontjába a magánjogi jogviszonyok állami ellenőrzésének háttérbe szorítása került. Így az eljárások nagy részében megszűnt a kötelező ügyészi részvétel, illetve az eljárás megindítását nem feltételezte a "társadalmi érdekhez"[12] való kötöttség (pl. keresetváltoztatás, visszavonás [Cseh Pp. 95-95. §]). Ezzel függ össze, hogy kereskedelmi ügyekben lehetőség nyílt a helyi bíróság illetékességének kikötésére (Cseh Pp. 89/A. §).
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
