"Szimpátiasztrájk", "sztrájkbizottság", "még elégséges szolgáltatás" - mind olyan kifejezések, melyek észrevétlenül szivárogtak át a jogi terminológiából a mindennapi szókincsbe, kis túlzással akár azt is mondhatnánk, nem múlik el nap sztrájkkal kapcsolatos hírek nélkül. Ugyanakkor a statisztikákból jól látható, hogy a média által nyújtott kép nem felel meg a valóságnak. A magyar sztrájkhajlandóság európai összehasonlításban inkább átlagos, mintsem kiemelkedő - 1000 alkalmazásban állóra évente mindössze 40 kiesett munkanap jut[1] -, bár az utóbbi években valóban tapasztalható mérsékelt emelkedés, korántsem beszélhetünk robbanásszerű növekedésről.[2] A nagy közérdeklődés hátterében az áll, hogy a sztrájkok jelentős része olyan ágazatra terjed ki (mint például közlekedés, egészségügy), ahol a munkabeszüntetés nemcsak a munkáltatót, hanem a polgárokat is érzékenyen érinti.
A jogtudomány által kimunkált definíció szerint a sztrájk meghatározott célú kollektív munkabeszüntetés;[3] "a munkavállalók többségének tervszerű és közösen végrehajtott ideiglenes munkabeszüntetése a munkajogviszony előzetes felmondása nélkül".[4] Hazánkban a sztrájkhoz való jog az Alkotmány alapvető jogokról és kötelességekről szóló XII. fejezetében kerül szabályozásra; amely szerint nem korlátlanul, hanem az azt szabályozó törvények keretei között gyakorolható [Alkotmány 70/C. § (2) bek.]. Az 1989. évi VII. törvény (a továbbiakban Sztv.) rövidsége (mindössze hét szakasz) azonban számtalan kérdést hagy megválaszolatlanul, s ezzel a bíróságokra hárítja a keretjellegű szabályok tartalommal való megtöltését.[5] Az alábbiakban a Legfelsőbb Bíróság jelentősebb határozatai kerülnek elemzésre, olyan problematikus területeket érintve mint békekötelem, szolidaritási sztrájk, előzetes egyeztetés, bérfizetés, vagy a még elégséges szolgáltatás.
A békekötelem, vagyis a sztrájk, illetőleg más kollektív akciók tilalma (teljeskörűen vagy csupán a kollektív szerződésben foglaltak ellen) a kollektív szerződés hatálya alatt az európai uniós tagállamok szinte mindegyikében jelen van.[6] Éppúgy találkozhatunk vele a rendezett munkaügyi kapcsolatok mintaállamaként aposztrofált Luxemburgban mint a sztrájkjairól elhíresült Itáliában, s ugyancsak nagy hagyományai vannak a magyar illetve a német munkajogban.[7] A békekötelem mögött az a gondolat húzódik meg, hogy a kollektív szerződés alanyainak kötelességük mindent megtenni a béke fenntartása érdekében, vagyis tartózkodniuk kell az olyan cselekményektől, amelyek meggátolhatnák megállapodásuk sikeres működését. Az ún. teljes - vagyis mindennemű munkaharcot kizáró - békekötelem elenyésző, a tagállamok többsége csupán a kollektív szerződésben foglaltak ellen történő sztrájkot zárja ki, vagyis a kollektív szerződés megváltoztatására mindaddig, amíg az hatályban van, csak békés eszközöket (például tárgyalás, közvetítés, döntőbíráskodás) lehet alkalmazni.
Bár a békekötelem terjedelme tagállamonként különböző lehet, egy vonásuk azonos: a felek maguk állapodnak meg, a békekötelem törvényi szintű szabályozása mára szinte teljesen eltűnt.[8] Magyarország kivételnek számít, hiszen változatlanul törvény, nem pedig kollektív szerződés mondja ki, hogy "jogellenes a sztrájk ... a kollektív szerződésben rögzített megállapodás megváltoztatása érdekében a kollektív szerződés hatályának ideje alatt" [Sztv. 3. § (1) bek. d) pont]. Az Alkotmánybíróság 1061/B/1990. határozatában kifejtette, hogy a jogalkotó a felek kollektív szerződéses viszonyok stabilitásához, kiszámíthatóságához fűződő érdekét védi, amikor "a hatályban lévő kollektív szerződésben rögzített megállapodások megváltoztatásához nem engedi igénybe venni a sztrájk eszközét, a feleket az egyébként rendelkezésükre álló jogi eszközök alkalmazására szorítja". Ezt az álláspontot erősíti a bírói gyakorlat is, amikor kimondja, "jogellenes a sztrájk a kollektív szerződésben foglalt megállapodás megváltoztatása érdekében a kollektív szerződés hatályának ideje alatt. amennyiben a kollektív szerződés még hatályban van, nincs jelentősége, hogy az a kollektív szerződéses megállapodás hatályát követő időre szóló, a kérelmezettek szempontjából kedvező megállapodás megkötését célozta, a sztrájk jogellenes lesz" [EBH 2000.259.]. A bíróság ugyanakkor jogszerűnek ítélte meg a sztrájkot abban az esetben, amikor a kollektív szerződést még nem módosították a bérfejlesztéseknek megfelelően [BH 1989.458.].
A magyar rendszer fent tárgyalt vonását már többször kifogásolta a Szociális Jogok Európai Bizottsága, rámutatva, hogy az nem felel meg az Európai Szociális Chartának.[9] Úgy tűnik a törvényhozó a béke fenntartását és a meglévő kollektív szerződések
- 47/48 -
védelmét tartotta prioritásnak. Ahogy Sólyom László az Alkotmánybíróság fent említett határozata kapcsán kifejtette: "a sztrájkjog korlátozását a kollektív szerződés stabilitásához fűződő érdek tette alkotmányossá."[10] Ugyanakkor felmerül a kérdés, vajon egy ilyen általános törvényi korlátozás nem ellentétes-e a sztrájk lényegével.[11] A törvény generális tiltása nem csupán a sztrájkhoz való jog tradícióit és fejlődését hagyja figyelmen kívül, de a sztrájk és a kollektív szerződések speciális kapcsolatát is.[12] A Nemzetközi Munkaügyi szervezet (a továbbiakban: ILO) Egyesülési Szabadság Bizottsága a szakszervezetek hatékony működésének zálogául nemcsak a sztrájkhoz való jog érvényesülését hangsúlyozza, hanem a kollektív alku jelentőségét is.[13]
A BH 1993.585-ben tárgyalt esetben az okozott problémát, hogy a sztrájk alatt a kollektív szerződés hatálya megszűnt ugyan, azonban a tágabb hatályú ágazati kollektív szerződés változatlanul hatályban volt. Kérdésként felmerült, vajon ez utóbbi magasabb szintű jogforrás blokkolhatja-e a munkavállalók sztrájkhoz való jogát. Az eset kapcsán a bíróság kifejtette, hogy az "egy munkáltató, egy kollektív szerződés" elve nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy adott munkáltatóra egy időben több kollektív szerződés hatálya is kiterjedjen. Az Mt. speciális jogforrási hierarchiájának megfelelően ebben az esetben a szűkebb hatályú (az adott munkáltatóra érvényes) kollektív szerződés a tágabb (ágazati, alágazati) hatályúhoz képest csak annyiban térhet el, amennyiben az a munkavállalóra nézve kedvezőbb. Az pedig, hogy az ágazati kollektív szerződés változatlanul hatályban maradt, nem befolyásolta azt a tényt, hogy a helyi kollektív szerződés hatályát vesztette.
A sztrájkot előzetes egyeztetésnek kell megelőznie. A törvény által előírt hétnapos lehűlési - lehiggadási idő, "cool off period" arra szolgál, hogy a felek ne első felindulásból lépjenek, hanem először kíséreljék meg a konfliktus békés feloldását. Az egyeztetésre vonatkozó szabályok betartása a jogszerű sztrájk elengedhetetlen feltétele, azok megszegése a sztrájkot automatikusan jogszerűtlenné teszi. Kérdéses, milyen a sztrájk megítélése akkor, ha az egyeztetés érdekében a munkavállalói oldal mindent megtesz, az mégis meghiúsul. A BH 1993.585-ben tárgyalt esetben ez történt, a szakszervezet tárgyalásokat kezdeményezett, a munkáltató azonban elzárkózott az egyeztetés elől. Tette mindezt annak ellenére, hogy egy korábbi megállapodásban kifejezetten rögzítették, "a vállalat mint munkáltató és a szakszervezetek a vállalati kollektív szerződés megkötése érdekében a tárgyalást mielőbb megkezdik, és azt lefolytatják". A szakszervezet értesítette a vállalat megbízott igazgatóját, hogy a kollektív szerződés tárgyalásának "megszakadása" folytán előállott helyzet miatt a szakszervezet hét napon belül lefolytatandó egyeztető eljárást kezdeményez, annak eredménytelensége esetén sztrájkot kezd. A Legfelsőbb Bíróság kifejtette, hogy a Sztv. 2. §-a (1) bekezdésének b) pontja értelmében sztrájk akkor nem kezdeményezhető, ha az egyeztető eljárás a sztrájkot kezdeményezőnek felróható ok miatt nem jött létre. A jogszabály tehát nem a kollektív szerződés érvényes létrejöttét felróhatóan meghiúsító fél számára tiltja meg a sztrájk kezdeményezését, hanem annak, akinek az egyeztető eljárás elmaradása felróható.
Az EBH 2001.575-ben tárgyalt esetben a sztrájkot megelőző egyeztető eljárás részben sikeres volt, a felek azonban változatlan nem voltak képesek megállapodást kötni a szakszervezeti tagdíj levonásáról. Az eset két kérdést vet fel. A bíróságnak egyrészt azt kellett eldöntenie, hogy lehet-e sztrájkot szervezni szakszervezeti tagdíj levonása érdekében. Másrészt afelől kellett határozni, hogy a tagdíjjal kapcsolatos követelés miatt a sztrájk jogellenessé válik-e annak következtében, hogy a többi kérdésben a felek között az előzetes egyeztetés során egyetértés alakul ki. A tagdíjlevonás visszautasításáról a Legfelsőbb Bíróság kifejtette, a munkáltatót bíróság nem kötelezhette, hogy vállalja a tagdíj levonását, így a sztrájk nem olyan egyedi munkáltatói intézkedés megváltoztatását célozta, amelynek eldöntése bírósági hatáskörbe tartozik - vagyis a munkavállalók jogszerűen szüntették be a munkát. A második kérdés vonatkozásában rámutatott, hogy a sztrájk ideje alatti egyeztetés során a felek a megegyezés érdekében az álláspontjukat változtathatják, lemondhatnak követelésükről, vagy akár újat is támaszthatnak. Ez utóbbi esetben nem lesz jogellenes a sztrájk csak azért, mert az adott kérdésben a sztrájkot megelőzően egyeztetés nem volt.
A sztrájkjogot az Sztv. szerint lehet gyakorolni, a rendelkezéseit nem lehet kiterjesztően alkalmazni, ezért az egyeztetés ideje alatt legfeljebb egy alkalommal tartható sztrájk, függetlenül az egyeztetésben résztvevő szakszervezetek számától [EBH 2000.259]. Az Sztv. 2. §-ának (3) bekezdése szerint az egyeztetés ideje alatt általában tilos a sztrájk, de egy alkalommal két órát meg nem haladó tartamban megengedett. A kivételes rendelkezés kiterjesztően nem értelmezhető, így az egyeztetésben részt vevő felek számától függetlenül csak egy esetben és legfeljebb két óra
- 48/49 -
hosszat lehet figyelmeztető sztrájkot tartani. Ez nem jelenti a szakszervezeteket általában megillető sztrájkjog korlátozását, mert az egyeztetés idejére más szabályok vonatkoznak.
A sztrájk speciális kategóriája az úgynevezett szolidaritási, vagy szimpátia sztrájk. Ilyenkor ún. másodlagos akcióról beszélhetünk, a fő vagy elsődleges sztrájkhoz a sztrájkkal konkrétan nem érintett, de azzal szolidaritást vállaló szakszervezet(ek) csatlakoznak. Más szavakkal, a munkabeszüntetés járulékos jellegű, nem közvetlen a saját munkáltatóra kíván nyomást gyakorolni, hanem egy másik sztrájk célja érdekében szünteti be a munkát.[14] Magyarországon 1989 óta 226 sztrájkból hét volt szolidaritási akció.[15] Maga a jelenség tehát nem számottevő, azonban mégiscsak érdemes vele foglalkoznunk, hiszen olyan munkáltatót is hátrányosan érint, aki maga nem tehet a konfliktus kialakulásáról, sőt, az esetek nagy többségében a megegyezésre sincs ráhatása. A szolidaritási sztrájk sajátos voltát maga a törvény is felismeri, amikor kimondja, hogy szolidaritási sztrájk esetén nem kell előzetes egyeztetést tartani. Az előzetes egyeztetés elmaradását az indokolja, hogy a felek nem vagy csak közvetve tudnak hatni az elsődleges sztrájkkal érintett munkáltató döntésére, így gyakorlatilag nincs miről tárgyalniuk.[16]
Az EBH 2005.1253 által tárgyalt esetben a szakszervezet országos sztrájkbizottsága által meghirdetett sztrájkhoz csatlakoztak az egészségügyi ágazatban dolgozók. A munkáltatóval sztrájkbizottság útján közölték, hogy a sztrájkban előreláthatólag kik vesznek részt, illetve, hogy a betegellátás zavartalansága miatt sürgősségi osztályon a szokásos ellátást, másutt pedig az ügyeleti szintű ellátást biztosítják a sztrájk ideje alatt. Előzetes egyeztetésre nem került sor. A munkaügyi bíróságnak elsősorban azt kellett eldöntenie, hogy adott esetben szolidaritási sztrájkról van-e szó, vagy rész-sztrájkról, más szavakkal, mások vagy saját gazdasági és szociális érdekeik biztosítására kezdtek sztrájkba az egészségügyi dolgozók. A fellebbviteli bíróság által helybenhagyott ítélet szerint más érdekét szolgáló szolidaritási sztrájkról volt szó, és ennél az egyeztetés elmaradása jogszerű. Az eset mégis tanulságos a szolidaritási sztrájk meghatározása szempontjából. "Szolidaritási sztrájk alatt általában nem a saját célt, hanem elsődlegesen idegen célt szolgáló munkaharcot értik (szolidaritási vagy szimpátiasztrájk). Ezért mellőzhető az egyeztető eljárás: a vitatott cél nem saját cél, hanem idegen cél, arról a felek érdemben nem tárgyalhatnak; ennek felel meg a törvény indokolása is, amely szerint 'mivel az ilyen típusú sztrájk olyan munkáltatónál is kárt okozhat, akinek a sztrájkkövetelés orvoslására nincs lehetősége, indokolt különleges garancia a sztrájk jogszerűségét illetően'".
A sztrájk ideje alatt a munkajogviszony mindkét alanyának fő kötelezettsége szünetel, így a munkavállaló munkavégzési és a munkáltató bérfizetési kötelezettsége. Az, hogy a sztrájkolók elesnek a fizetésüktől, bizonyos értelemben a sztrájknak is keretet szab. Felmerül azonban a kérdés, hogyan alakulnak azok a juttatások, amelyeket a munkáltató nem a munkavégzésre tekintettel fizet ki. A BH 2002.159-ben azt kellett megítélnie a bíróságnak, vajon a sztrájkban részt vevő szakszervezeti tisztségviselőnek jár-e a sztrájk miatt kiesett munkaidejére díjazás. Az állomásfőnökség alkalmazásában álló szakszervezeti tisztségviselő munkaidő-kedvezményét a munkáltató pénzben váltotta meg. Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint ez az összeg őt azért illette meg, mert a munkarend szerinti munkavégzési kötelezettség alól a kedvezmény teljes tartamára mentesült, függetlenül attól, hogy az alatt az idő alatt volt-e sztrájk. A megyei bíróság ezzel ellentétes álláspontra helyezkedett, mondván, a sztrájk esetén a szakszervezeti tisztségviselő nem kerülhet kedvezőbb helyzetbe, mint a munkakörének ellátása esetén, vagyis a sztrájk ideje alatt díjazás nem jár. A Legfelsőbb Bíróság kifejtette, hogy a szakszervezeti tisztségviselő munkaidő-kedvezményének indoka az, hogy ha a tisztsége folytán nem munkát, hanem szakszervezeti tevékenységet lát el, ugyanúgy részesüljön díjazásban, mintha munkát végezne. Ha azonban a tisztségviselő sztrájkban vesz részt, díjazás nem illeti meg, mivel szakszervezeti választott tisztségviselői tevékenység hiányában sem járna neki díjazás. A döntés nem volt előzmények nélkül való, a Legfelsőbb Bíróság jogegységi tanácsának 2/1999. MJE. számú határozata szerint a sztrájkban részt vevő szakszervezeti tisztségviselőnek sem jár a sztrájk miatt kiesett munkaidejére díjazás.
Ugyancsak problémát jelent a sztrájk miatt kieső munkaidő megítélése. A Sztv. 6. §-ának (1) bekezdése szerint a sztrájk kezdeményezése, illetve a jogszerű sztrájkban való részvétel nem minősül a munkaviszonyból eredő kötelezettség megsértésének, ezért a dolgozóval szemben hátrányos intézkedés nem tehető, de a (3) bekezdés szerint a sztrájk miatt kiesett
- 49/50 -
munkaidőre - eltérő megállapodás hiányában - a dolgozót díjazás és a munkavégzés alapján járó egyéb juttatás nem illeti meg. A sztrájkban töltött idő az Mt. 107. §- alapján igazolt, nem fizetett távollétnek minősül. A BH 2002.112-ben tárgyalt esetben a Legfelsőbb Bíróság kifejtette, hogy a sztrájkban való részvétel miatt kiesett munkaidőt munkaidőkeret alkalmazása esetén a munkaidő számítása szempontjából figyelembe kell venni. Rámutatott arra is, hogy ellenkező álláspont oda vezetne, hogy a munkáltató - az engedélyétől függő mentesítést kivéve - valamennyi, az Mt. 107. §-ában meghatározott okból kiesett időnek (pl. rendes szabadság) rendes munkaidőben való ledolgozására utasítást adhatna, s ez ellentétes lenne a munkavégzés alóli mentesítés céljával. Képzeljük magunkat munkáltatói pozícióba. Amennyiben a sztrájkoló távolléte igazoltnak minősül és azt be kellene számítani a munkaidő keretbe, az ellátatlanul maradt munkát sok esetben csak a munkaidőkereten felül lehet elvégezni, s annak megfelelően is díjazandóak. Vagyis a munkáltató nem csak a sztrájk miatt szenved sérelmet, hanem a túlóra díjazása is rá hárul, vagyis a munkavállalók még inkább nyomást tudnak rá gyakorolni, e döntésével tehát a Legfelsőbb Bíróság gyakorlatilag megerősítette a sztrájkhoz való jogot.
Kevés probléma áll a sztrájkjog vonatkozásában annyira a figyelem középpontjában, mint a még elégséges szolgáltatás. A Sztv. 4. § (2) alapján "annál a munkáltatónál, amely a lakosságot alapvetően érintő tevékenységet végez - így különösen a közforgalmú tömegközlekedés és a távközlés terén, továbbá az áram, a víz, a gáz és egyéb energia szolgáltatását ellátó szerveknél -, csak úgy gyakorolható a sztrájk, hogy az a még elégséges szolgáltatás teljesítését ne gátolja. Ennek mértéke és feltételei a sztrájkot megelőző egyeztetés tárgyát képezik." A közszolgáltatások elemi és tömeges szükségleteket elégítenek ki, amelyek kimaradása jelentős hátránnyal jár, ezért a közszolgáltatást ellátó szerv kötelezettsége az, hogy a szolgáltatását igénybe vevőket megfelelő, de legalább elégséges módon ellátása. A törvény tehát (nem taxatíven) kijelöli azokat a társadalmi közszükségletet ellátó munkáltatókat, melyeknél a szolgáltatás minimális illetve még elégséges szintjét sztrájk esetén is kötelező biztosítani. A magyar szabályozás megfelel a nemzetközi gyakorlatnak. Az ILO Egyesülési Szabadság Bizottsága több állásfoglalásában is megfogalmazta, a sztrájkjog korlátozása jogszerű azon gazdasági kulcságazatokban, ahol egy általános és (esetlegesen elhúzódó) sztrájk jelentősen elnehezítené a lakosság szükségleteinek, érdekeinek biztosítását illetve a lakosságot alapvetően érintő szolgáltatások terén.[17]
Ki azonban az alanya a fenti kötelezettségnek? A Sztv. szövegezéséből "csak úgy gyakorolható", illetve a "teljesítését ne gátolja" az következik, hogy a még elégséges szolgáltatás teljesítése mindkét oldalt, vagyis a munkavállalókat, a sztrájkot szervező szakszervezetet és a munkáltatót egyaránt kötelezi. A sztrájk alatt csupán a főkötelezettségek (munkavégzés és bérfizetés) szünetelnek, az együttműködés mellékkötelezettsége nem,[18] s természetszerűen a rendeltetésszerű joggyakorlás általános kötelezettsége sem tehető félre. Másként szólva: a még elégséges szolgáltatás biztosításának jogszabályon vagy szerződésen alapuló kötelezettsége alól nem mentesít a sztrájk, kivéve természetesen azt az esetet, amelyben a sztrájk gyakorlása ezt kizárja. Az elégséges szolgáltatás nyújtásának kötelezettsége a feleket akkor is terheli, ha annak mértékéről nem sikerült előzetesen megállapodni.[19] Itt fontos kiemelni, hogy a még elégséges szolgáltatás teljesítését mindig a konkrét eset körülményei figyelembevételével kell vizsgálni, hiszen mindenkor érvényes zsinórmértéket a jogalkotó nem jelölt ki (s kétséges, hogy egyáltalán lehetséges-e egy ilyen, példának okáért százalékban kifejezett mérték meghatározása).
A sztrájktörvény eredeti tervezete szerint a még elégséges szolgáltatás teljesítésének elmulasztása jogellenessé tette volna a sztrájkot, e verziót azonban elvetette a jogalkotó, mivel az mind a Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmányával,[20] mind a Szociális Charta esetjogával ellentétes lett volna.[21] A gyakorlat szerint "a sztrájk jogszerűségét, illetve jogellenességét kizárólag az 1989. évi VII. tv. 3. §-a alapján kell elbírálni. Önmagában az, hogy a lakosságot alapvetően érintő tevékenységet végző munkáltatónál gátolja a még elégséges szolgáltatás teljesítését, nem szolgálhat alapul a sztrájk jogellenességének megállapításához" [BH 1991.255.]. Ezt szintén megerősítette az EBH 2008.1814, kimondva: "kollektív szerződés a sztrájktörvénnyel ellentétesen nem írhatja elő, hogy sztrájk jogszerűen csak a még elégséges szolgáltatás mértékében való megállapodás esetén tartható." Ugyanakkor a gyakorlatot tekintve még elégséges szolgáltatásban való megállapodásra ösztönözhet az a körülmény, hogy a megállapodni nem akaró sztrájkolók előbb-utóbb támogatottságukat teszik kockára, s a közvélemény ellenszenve kihat tárgyalási esélyeikre is.[22]
A még elégséges szolgáltatás meghatározására példaként hozható fel az a városi tömegközlekedésben szervezett sztrájk, ahol a szakszervezet üzemkezdettől, hajnali négy órától délután egyig teljes leállást helyezett kilátásba. A munkáltató érvei szerint egy ilyen nagymértékű - kilencórás - leállás
- 50/51 -
jogellenes, hiszen nemcsak a lakosság egészségét, testi épségét veszélyezteti, hanem - mivel az addig tömegközlekedést használók autóba kényszerülnek - a környezetet is. A bíróság kifejtette, hogy tömegközlekedés leállása veszélyezteti ugyan az életet, egészséget és a környezetet, azonban ez a veszélyeztetés csak közvetett, illetve előzetes tájékoztatással nagymértékben csökkenthető. A még elégséges szolgáltatásra vonatkozóan elvi éllel fogalmazta meg a bíróság, hogy teljes üzemidő alatt biztosítani kell a szolgáltatás igénybevételét azok számára, akiknek erre feltétlenül szükségük van (pl. munkahelyre igyekvő orvosok, halaszthatatlan gyógykezelésre szorulók). Nem fogadható el az, hogy az üzemidő 40%-ában járatok egyáltalán ne induljanak. Ugyanakkor a sztrájkot nem nyilvánította jogellenesnek [24. Mpk.50.052/2005/5.]. A bíróság az országos vasúti társaságnál folytatott 9 órás sztrájk kapcsán ugyanakkor elvi éllel jegyezte meg, hogy az ún. "nulla szolgáltatás" nem merítheti ki az elégséges szolgáltatás fogalmát [20.Mpk.50.428/1999/6].
Bizonyos ágazatokban a kollektív szerződés határozza meg sztrájk esetére a még elégséges szolgáltatás tartalmát. A sütőipari szakágazati kollektív szerződésben meghatározott még elégséges szolgáltatás felsorolása jól illusztrálja, hogy vannak olyan területek, melyek szolgáltatásainak igénybevevőit sztrájk esetén is megfelelően el kell látni. Kötelező minimális szolgáltatásnak minősül a kórházak, egészségügyi intézmények, gyermekintézmények, idősek otthona, állami közbeszerzésű intézmények sütőipari termékkel való ellátása.[23] A távirati iroda kollektív szerződése szervezeti egységenként egyénileg rögzíti mi az, amit ilyen esetben is minimálisan biztosítani kell. A konkrétan meghatározott még elégséges szolgáltatásra példaként hozható fel a földhivatalok dolgozóinak munkabeszüntetése. A minimum szolgáltatás feltételeit a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium és a Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezete megállapodásban rendezte. Eszerint az érintett hivatalok négy munkanappal előre tájékoztatót függesztenek ki az irodában, a sztrájk idején a dolgozók munkahelyükön tartózkodnak, munkát nem végeznek, ügyfelet nem fogadnak, csak a napi posta érkeztetését, a beadványok átvételét, iktatását, széljegyzését biztosítják. Berke Gyula és Kiss György "A sztrájkjog szabályozásának lehetőségei a közszolgáltatások területén" című tanulmánya a felek megállapodási hajlandóságának serkentése mellett a törvényi szabályozás reformálását, pontosabb anyagi - eljárásjogi szabályok kidolgozását sürgeti, általános még elégséges szolgáltatás meghatározás helyett az egyes szolgáltatási területek külön-külön történő regulációjára tesz javaslatot.[24]
A még elégséges szolgáltatás teljesítése keretében munkát végző munkavállaló kötelezettségeit vizsgálta az EBH 2001.566. Az eset az általános vasutassztrájk alatt nyújtott még elégséges szolgáltatás területére kalauzol. A tényállás szerint a sztrájk során a még elégséges szolgáltatás körében a szakszervezet által összeállított listának az elfogadásával megállapodás jött létre; ennek keretébe tartozott a N.-D. között közlekedő vonat. A sztrájk idején a még elégséges szolgáltatás keretébe tartozó vonatok felől az arra jogosult szerv (Központi Operatív Bizottság) dönthetett. A döntés végrehajtására - a vonatforgalmi értesítésben előzőleg közölt vonat közlekedésében bekövetkező változtatásra - azonban a forgalmi utasítás szabályai vonatkoztak. A II. rendű felperes az I. rendű felperes egyetértésével a sztrájk idejére létrehozott döntéshozó szerv a Központi Operatív Bizottság telefonértesítés alapján úgy intézkedett, hogy a forgalmi utasítás ellenére sem fogad egy vonatforgalmi értesítésnek megfelelő vonatot. A dolgozók munkaviszonyát rendkívüli felmondással szüntették meg a még elégséges szolgáltatás körébe tartozó munkavégzési kötelezettségük körében elkövetett munkaviszonyból eredő kötelezettségszegésük miatt. A Legfelsőbb Bíróság kimondta, hogy sztrájk alatti, még elégséges szolgáltatás teljesítése keretében végzett munkára is az Mt. 103. §-ának rendelkezései vonatkoztak, tehát azt a munkájukra irányadó szabályok, előírások és utasítások szerint kellett ellátniuk.
A sztrájk jogszerűségének, illetve jogellenességének megállapítását az kérheti, akinek ezek megállapításához jogi érdeke fűződik [Sztv. 5. § (1) bek.]. A sztrájk jogszerűségéről a korábbi gyakorlat szerint csak annak megkezdése után döntött a bíróság: " ... az arra jogosult a sztrájk jogszerűségének, illetve jogellenességének megállapítását a sztrájk kezdeményezésétől kezdődően kérheti. A sztrájk jogszerűségét az eset konkrét körülményeinek alapulvételével kell elbírálni." [BH 1991.255.]. Időelőttiségre hivatkozva utasította el a több áramszolgáltató 2007. január 30-án közösen benyújtott, a villamosenergia-iparban dolgozók szakszervezetei által kilátásba helyezett sztrájk jogellenességének megállapítására irányuló kérelmét a munkaügyi bíróság. Az ügyben eljáró bíróság kifejtette, addig a pillanatig, amíg a sztrájk nem kezdődik el, bizonytalan, hogy lesz-e egyáltalán sztrájk.
- 51/52 -
Az Sztv. 5. §-ához fűzött törvényi indokolás szerint a kérelem benyújtására a jogszabály nem szab határidőt, az mind sztrájk ideje alatt, mind azt követően bármikor megtehető. Még meg nem kezdett sztrájk esetén azonban "a kérelem valójában nem a sztrájk jogellenességének a megállapítására irányul, hanem egy olyan elvi állásfoglalás kérése a bíróságtól, amelyre a munkaügyi bíróságnak nincs hatásköre." [8.Mpk.50061/2007/9-55.Mpkfv.631349/2007/2. - felülvizsgálati kérelem].[25] A Legfelsőbb Bíróság ez ügyben hozott 2008. novemberi határozata új irányt adott a gyakorlatnak, amennyiben kimondta, a bíróság tévesen állapított meg idő előtti igényérvényesítést, a törvény ugyanis nem tartalmaz olyan előírást, amely a sztrájk jogszerűségének elbírálását a sztrájk megkezdéséhez kötné, s erre az indoklás példálózó felsorolásából sem lehet következtetni.[26]
Ugyancsak középponti kérdés a munkáltató számára, hogy hogyan csökkentheti a munkabeszüntetés miatt keletkezett veszteségeit. A sztrájk lényege a munkabeszüntetés, vagyis a sztrájk alatt - amennyiben az jogszerű - a munkavállalót munkavégzési kötelezettség általában nem terheli [BH 2002.112.]. Az EBH 2000.361. kimondta, a munkáltató eljárása nem jogszabálysértő, ha a veszteségeinek csökkentése érdekében a sztrájkban részt nem vett munkavállalóit olyan feladatok ellátására utasítja, amelyek egyébként a sztrájkoló munkavállalók munkakörébe tartoznak. Erre tekintettel a nem sztrájkoló munkavállalónak rendkívüli munkavégzés elrendelése sem tilos. Hasonlóképp szólnak a BH 2002.160.-ban megfogalmazottak: "a sztrájkról szóló törvény rendelkezései nem korlátozzák a munkáltatót abban, hogy a veszteségeinek csökkentésére a nem sztrájkoló munkavállalóit olyan feladatok ellátására utasítsa, amelyek egyébként a sztrájkban részt vevő munkavállalói munkakörébe tartoznak". Ennek keretében nem kizárt az sem, hogy a nem sztrájkoló munkavállalói részére rendkívüli munkavégzést rendeljen el, mely utasítás tehát nem tekinthető a sztrájkban részt vevő munkavállalók elleni kényszerintézkedésnek, a feleket terhelő együttműködési kötelezettség megszegésének.
A rendkívüli munka elrendelése azonban nem minden esetben elégséges, ha úgy tetszik véges ideig, illetve mértékben alkalmazható orvosság. Kérdés tehát, milyen más eszköz áll a munkáltató rendelkezésére. Az Mt. 193/D. § (2) bek. b) pontja tiltja a munkaerő-kölcsönzést olyan munkáltatóhoz, ahol sztrájk van. Vagyis csupán a kölcsönzött munkaerő igénybevétele tilalmazott, nem általában új munkavállalók felvétele. Eszerint a törvény szövegének megfelelően járt el a Budapest Airport, amikor 2008 telén görög munkavállalókat alkalmazott, hogy csökkentse a kárát. Mégis, felmerül a kérdés, vajon a károk ilyetén enyhítése megfelel-e a rendeltetésszerű joggyakorlás követelményének? Berki Erzsébet kutatásai azt mutatják, hogy a sztrájktörők alkalmazása nem honosodott meg a hazai gyakorlatban, s ahol mégis alkalmazták őket, ott sem érte el a kívánt eredményt, vagyis a károk csökkentését, ellenkezőleg, elmélyítette a felek közti konfliktust.[27]
A fent vizsgált esetek csupán ízelítőt adnak a sztrájkjog gyakorlásához fűződő anomáliákból. Különösen érzékeny - de mind ez idáig megoldatlan - problémát jelent például a sztrájkból fakadó károk viselésének kérdése, s ugyancsak komoly hiányosságok vannak a felek sztrájk alatt tanúsítandó magatartásának szabályozása terén. Összességében elmondható, hogy a munkaügyi vitákat és az azok eredményeként kirobbanó sztrájkokat a jog nem képes teljes mértékben szabályozni, illetve azokra csak fáziskéséssel reagál.[28] Ezt erősíti a szakszervezet által képviselt álláspont, mely szerint a sztrájk annál erősebb eszköz, minél később jelentik be. Itt érdemes utalni például Gaskó István, a Liga Szakszervezetek és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete elnökének álláspontjára, miszerint minél később jelentik be a sztrájkot, annál kevesebb ideje marad a munkaadónak letörni a kezdeményezést.[29] A sztrájk, még ha jogszerű is, bizonyos tekintetben mégiscsak önhatalom alkalmazása,[30] a munkavállalói oldal közvetlen drasztikus reagálása adott munkaügyi konfliktusra a munkaharc igénybevételével. Ágoston Péter, jogtudós - szociáldemokrata politikus 1907-ben így ír: "A sztrájk az egyetlen mód és eszköz ez idő szerint arra, hogy a munkás magán a vállalkozó túlkapásaival szemben segítsen."[31] Feltehető a kérdés, vajon a XXI. században, amikor a munkajog több alternatív vitarendezési módszert is felkínál,[32] s az üzemi alkotmányjog - ha korlátozottan is - de a munkavállalói oldal közvetett képviseletét teszi lehetővé a munkáltató vezetésében, valóban ez-e az egyetlen mód arra, hogy a dolgozó javítson a helyzetén. A sztrájkhoz való jog részletszabályainak alaposabb kidolgozása mellett az álláspontokat közelítő békés utak (arbitráció, mediáció) kiterjedtebb alkalmazása nyújthatna komplexebb megoldást.■
JEGYZETEK
[1] Munkabeszüntetésre leggyakrabban Spanyolországban kerül sor (233 kieső munkanap), míg Lettországban, illetve Szlovákiában elenyésző a sztrájk előfordulása (1-1 kieső munkanap). Az adatok 2000 és 2004 közötti időszakra vonatkoznak. Industrial relations in EU Member States 2000-2004. European Foundation for the Improvement of Living and Working Conditions, Dublin 2007. 23. o. Idézi Berki Erzsébet: A sztrájkok hazai gyakorlata. Mit mutatnak a számok? Pécsi Munkajogi Közlemények 2008/2. 128. o.
- 52/53 -
[2] Berki: 2008. 120. o.
[3] Radnay József: Munkajog. Szent István Társulat, Budapest 2004. 257. o.
[4] Kiss György: Munkajog. Osiris, Budapest 2005. 496. o.
[5] Radnay József: A sztrájk egyes kérdései a külföldi gyakorlatban. Gazdaság és Jog 2000/4. 17-19. 17. o.
[6] Ld. Novitz, Tonia: International and European Protection of the Right to Strike. Oxford Uni, Oxford 2003. 143. o., 273-284. o. Kivételként a francia tarifális rendszer hozható fel, mely tradicionálisan nem tartalmaz békekötelmet. Bár létezik, egyre kevésbé működik az intézmény Svédországban. In: A comparison of industrial conflict rules in 10 European countries. Sweden - the country with the broadest scope for industrial conflict. Svenskt Näringsliv. 2005. 4. o.
[7] Pozitív gyakorlatot találunk Belgiumban, ahol a békekötelem a felek közti bizalmon alapszik, betartják, ha jogilag kevéssé kikényszeríthető is.
[8] Kiss: 2005. 497. o.
[9] The Right to Strike in the European Social Charter. Comparative Labor Law & Policy Journal, Vol. 26, No. 4, Summer 2005.
[10] Sólyom László: Az alkotmánybíráskodás kezdetei Magyarországon. Osiris, Budapest 2001. 523. o.
[11] Ld. Kiss György - Kajtár Edit: Freedom of Services & Establishment and Industrial Conflicts (The Employers' Freedom of Establishment versus the Employees' Freedom of Collective Activity) - Country Report: Hungary 2007. (megjelenés alatt)
[12] Kovács: 2005. 452. o.
[13] Ben-Israel, Ruth: International labour standards: The case of freedom to strike. Kluwer, Deventer 1987. 93. o.
[14] Radnay József: A sztrájk egyes kérdései a külföldi jogrendszerekben. Munkaügyi Szemle 1990/5. 30-40. 31. o.
[15] Berki Erzsébet kutatásaiból származó adat, elhangzott a Magyar Munkajogi Társaság és a Magyar Munkaügyi Kapcsolatok Társaság által szervezett "Konferencia a sztrájkjogról" rendezvényen. Budapest, 2008. április 23.
[16] Nacsa Beáta: Sztrájk. 1445-1458. In: Büki Renáta (et alia.) A munkajog nagy kézikönyve. Complex, Budapest 2008. 1449. o.
[17] ILO Comittee of Freedom of Association 226th Report Case No. 1113. Idézi Bródy János: A jogszerű sztrájk kritériumainak nemzetközi és magyar standardjai. Jogtudományi Közlöny 2000/11. 439-447. 446. o.
[18] Radnay: 1990. 36. o.
[19] Lőrincz György: Sztrájktörvény születik. Pécsi Munkajogi Közlemények 2008/2. 137-148. 145. o.
[20] Amelyet hazánk az 1976. évi 9. tvr-rel átvett, az tehát Magyarországot a sztrájktörvény megalkotásakor már kötelezte.
[21] Uő. 145. o.
[22] Berki: 2008. 126. o.
[23] Sütőipari szakágazati kollektív szerződés. Budapest, 2006. szeptember 18. 14. pont.
[24] Berke Gyula - Kiss György: A sztrájkjog szabályozásának lehetőségei a közszolgáltatások területén (Készült az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium megbízatásából). Kézirat 2008
[25] Bővebben ld. Handó Tünde: A sztrájkkal kapcsolatos bírósági döntések. Pécsi Munkajogi Közlemények 2008/2. 130-131.
[26] Mfv. II. 10. 688/2007/2. sz.
[27] Berki Erzsébet: Sztrájk! Budapest 2000. Országos Foglalkoztatási Közalapítvány, 121. o.
[28] Berki: 2000. 14. o.
[29] Elhangzott a Magyar Munkajogi Társaság és a Magyar Munkaügyi Kapcsolatok Társasága által szervezett "Konferencia a sztrájkjogról" rendezvényen. Budapest, 2008. április 23.
[30] Nacsa Beáta: Sztrájk. In: A munakjog nagy kézikönyve. Complex, Budapest 2008. 1445. o
[31] Ágoston Péter: A sztrájk jogalapja. Budapest, Magyar jogászegyleti értekezések 271. sz. XXXIV. kötet 6. füzet 1907. 299. o.
[32] A konfrontáció elkerülésére kidolgozott eszközök és a sztrájk, mint alapjog együttélése által felvetett kérdésekről bővebben lásd: Kiss: 2005. 488. o.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző egyetemi adjunktus.
Visszaugrás
